Szabad Föld, 1965. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1965-07-04 / 27. szám

Az MSZMP Központi Bizottságának 1965. június 25-/ ülése (3. oldal) HATSZÁZ KILOMÉTER a felvásárlás nyomában Péter, Pál napja körül a gazdák a bú­zamezőkre függesztik figyelő tekintetü­ket,- a háziasszonyok azonban inkább a vásárcsarnokokra. A friss zöldségfé’ék tavaszi, ízelítő jellegű bemutatkozása után már itt az ideje, hogy számotte­vőbb mennyiségben is fogyassza az em­ber.a vitamindús gyümölcsöket, főzelék­féléket. Az idén azonban mint minde­nütt, ahol mezőgazdasági termékekről esett szó, a vásárcsarnokokban is gyak­ran kaptak lábra aggasztó hírek. Nem lesz cseresznye, tönkretette az eső a sza­mócát, az árvíz miatt nincs teherautó a zöldborsószállításhoz, stb. A helyzet alaposabb megismerése ér­dekében látogatást tettünk négy jelleg­zetes kertészeti tájunkon. Erről az aláb­biakban számolunk be. Mi lesz a cseresznyéskertekkel? Gyöngyös, MÉK kirendeltség, Vigh Mihály kirendeltségvezetőt örömteljes'' elfoglaltságban találjuk. Nagyban „kd- dsrez” éppen, új alkalmazottakat vesz föl. Készen lett a gyöngyösi hütőház, ezért keltenek az új emberek. Mikor azonban a híres mátraalji cseresznyekultúráról érdeklődünk, to­vasuhan a vidámság. Az okot egyetlen adatsor is hűen szemlélteti. Tíz eszten­dővel ezelőtt 180 vágón cseresznyét to­vábbított Gyöngyösi Az idén már a terv is csak 23 vagon volt, a valóságos fel­vásárlás pedig kevéssel, ha meghaladja majd az öt vagont. Kivágták a fákat. Egy részüket még a tulajdonos a tsz- szervezés előtt, más részüket meg a tsz a nagyüzemi táblák kialakítása során. Az új telepítések meg még nem for­dultak termőre. Különben nem a cse­resznye, hanem a szőlő itt a fő kultúra, a kettő pedig erősen üti egymást. Hát ezért. Gyöngyöstarjánban újabb rossz hírrel fogad Németh András tsz-elnök. . Igaz, jó most az ár, kétszerese a tíz év előt­tinek, de kell is, mert különben az asz- szonyok hozzá sem nyúlnának a cseresz­nyéhez. Most azonban egy kis hiba tör­tént: Kétféle cseresznyét terem a határ, Tarjáni feketét, meg Germezdorfit. A fe­kete cseresznye árát 8,50-ben állapítot­ták meg, de két nap múlva váratlanul lecsökkentették 5,50-re. A következmény: az asszonyok átmentek a 12 forintos Ger­mezdorfit termő fák alá. Ha abból ke­vesebbet lehet is leszedni egy nap alatt, az őket illető fele rész még így is több lesz, mintha az olcsó feketét szednék. Elporladt már a honfi temetőben az a két hajdani mezőgazdasági munkás, aki a 30-as évek elején valahol messze fel­figyelt a sokmunkájú, de jól fizető sza­mócára. Hazavittek néhány palántát, aztán követték őket a szomszédok, majd a környékbeli falvak is. így született meg az Ipoly menti kultúra, hazánk szamóca, málna és feketeribizli termesz­tésének egyik fellegvára. Igazi felvirág­zását a közelmúlt években, a termelőszö­vetkezetek kezén érte meg. Jó hírrel fo­gad most is Fábri Sándor, a balassagyar­mati MÉK-kirendeltség vezetője. Az idén eredetileg 4G vagon volt a terv, de.már 66 vagonra kötöttek szerződést, és ha az időjárás el nem rontja, 70—80 vagon kö­zött lesz a tényleges felvásárlás. A bo­gyóskultúra biztosítja az egyes tsz-ek jövedelmének 40—50 százalékát és az idén is minden remény megvan arra; hogy ezek a szövetkezetek kioszthatják a 15—20 ezer forintos évi jövedelmeket. A felvásárlás eddig komolyabb zökkenők nélkül halad. A földművesszövetkezeti átvétel most megszűnt, a tsz-ek veszik át és továbbítják a háztáji gazdaságok ter­mését is. ,.Szamóca-háború“ I A Balassagyarmaton kialakult jó ér­zésünket visszük tovább Drégelypalánli- ra. Éppen csak körültekintünk, megálla­pítjuk, hogy jómódról árulkodnak itt a közös és a háztáji porták egyaránt — ám a következő pillanatban már nyakig me­rülünk a „szamóca-háborúba.” Dúl a harc a tsz és a külsők között,' hosszú sorban jönnek az autók, hogy országos és megyei vezetők igazságot tehessenek. Mi történt? A, szamóca azon kevés agrárkultúrák közé tartozik, amit a fel­vásárló jól megfizet. Tizennyolc és öt fo­rint között váltakozik most is az ár, mi­nőségtől és az éxport irányától, a csoma­golástól függően. A tsz-ek tehát arra töre­kednek, hogy minél többet termeljenek nagyüzemi táblákon, nagyüzemi feltéte­lek mellett. Felajánlották a tagoknak: vállaljanak feles szamócát a közösből* hagyják abba a termelést a kiskertek­ben. Ez a törekvés általában sikerült is. Igen ám, de a jó üzlet vonzza a ház­táji gazdaságokat, sőt a nem tsz-tag földtulajdonosokat is. Tanító,' vasutas, mindenki szamócát ültet a kertben. Ez nem volna baj. Ám tavaly a szomszéd faluban a következő eset történt: kö­zösben volt a szamóca terület 95 száza­léka, háztájiban és egyénieknél az 5 szá­zaléka, Amikor befejezték a felvásárlást, kiderült, hogy a közösbe került a bevétel 67 százaléka, háztájiba a 33 százaléka. A magyarázat csak egy lehet, a közösben termett gyümölcs is „átvándorolt” az egyénibe. Ezt megelőzendő a tsz-ek ha­tározatot hoztak, hogy a tagok és mind­azok, akik valami módon kapcsolatban állnak a tsz-szel, feles részesedés elle­nében adják át a saját termést is, ugyan­úgy, mint a közösből vállaltat. Ellenben a saját ültetvények után a közöstől két- szerannyi üres földet kapnak. Sokan azonban ezt nem vették tudomásul és megindult a feljelentgetés. A kavarodást íátva a tsz-vezetők is megmakacsolták magukat és kijelentették: a „maszek” itermést nem veszik át, csináljon vele mindenki, amit akar. Népgazdasági ol­dalról tekintve, persze ez már tűrhetet­len álláspont. l^ázia oCdiztó feL'étele Szőke árpatáblákat, telt búzakalászokat ringat a szél. Beérett az ősz! árpa, a nap forró tüze acélozza már a búzáikat Is. Egy-egy gabonatáblától agronómusok, brigádvezetők, egyszerű szövetkezeti tagok közvetítik a szö­vetkezeti központokba az izgalmas hírt: holnap kezdődhet az aratás! S a ringó gabonamezőkön megjelentek a fürge kévekötő-aratógépek, a lomhamozgású kombájnok. S ezzel a határ sokféle zajába új hang vegyül: az aratógépek csattogása, a kombájnok zümmögése. Képünk az idei aratás kezdeti pillanatát örökítette meg: Vés Imre török­szentmiklósi kombájnos, a tavalyi országos verseny második helyezettje (1182 tonna gabonát aratott és csépelt öt hét alatt) most újra felült a kom­bájnernyő alá, s már arat. Megindult hát a harc a napokért, az órákért, mint minden évben. Ara­tunk (amelynek kezdeti gondjairól lapunk 13. oldalán négyen nyilatkoznak), ha kissé késve is, de hozzákezdtünk a határ legértékesebb kincsének, a ga­bonának a betakarításához. Nagykőrös a régi Hosszú órák vitája után megszületett a határozat: a közgyűlés határozata kö­telező mindazokra, akik tsz-tagok és a itsz-től kapnak földet. Ezek esetében te­hát jogosan ragaszkodik a közös ahhoz, hogy feles elszámolásra és földjuttatás ellenében adják át á termést. Aki nincs kapcsolatban a tsz-szel, annak a földjét felbecsülik, megállapítják, hogy mennyit teremhet és annyit szabadpiaci áron át is vesznek. Többet nem, tehát így meg­szűnik a „manipulálás” lehetősége. Nem fordulhat elő, hogy 200 négyszögölön annyi „teremjen”, mint másutt egy hol­don. Reméljük, ez az egyezség megszün­teti az átmeneti zavart, továbbra is me­het a szamóca a kialakult, bizony elég magas árakon exportra meg a háziasz- szonyok szatyrába. Az elemisták is tudják Magyarorszá­gon, hogy Nagykőrös a zöldségtermesztés hazája. S. Hegedűs László, a városi ta­nács mezőgazdasági elnökhelyettese megnyugtat bennünket, hogy ez a hely­zet ma is fennáll. Igaz, kicsit háttérbe ^.szoruj^az uborka, előrenyomul a para­dicsom, de matiáfclIP9Vjából 15 százalék a kertészet aránya a nagykőrösi határ­ban. A régi kisüzemi kultúrát, szakértel­met és lelkesedést merisz jövedelemel­osztási módszerekketj-sikeriüt átmentem. Más kérdés, hogy az igazt nagyüzemi kultúra kialakításához sokkal több be­ruházás. biztosabb és az üzemi kiadáso­kat jobban fedező árak, valamint ha­tározottabb távlati koncepció kellene. Az idén átvételi nehézségek miatt ta­karmányozásra kellett felhasználni a sa­látatermésnek kb. egynyolcadát, dehát ilyen esetek még jobb szervezés mel­lett is előfordulhatnának. A borsó sze­dése 600 holdról teljes erővel folyik. Va­lami előrehaladás az "átvételben is van. Tavaly a konzervgyár még csak két faj­tát termeltetett. Ezek érése óhatatlanul egybeesett, ami hallatlan munkatorló­dást okozott. Ma már sikerült kiharcolni ‘a három fajtát, de az érés időszakát esz­ményien széthúzni csak 4—5 fajtával le­hetne. A konzervgyár azonban ennek el­lenáll. A beszélgetést néhány kilométerrel odébb, Kecskeméten, a konzervgyárban 'folytatjuk. Kovács István főosztályve­zetőtől megkérdezzük, mit szól a nagy­kőrösi borsó-vitához? Napi 28 vagon konzerv — Nagykőrösön önálló konzervgyár •működik, én nem vagyok hivatott, hogy b vitájukba beleszóljak. Mi egyébként öt borsófajtát termeltetünk, de csak ■azért, mert hatodik alkalmas fajta jelen­leg még nincs. — Egyébként? "— Nyakig vagyunk a borsó- és cse­resznyeszezonban. Két és fél ezer em­berrel dolgozunk, naponként 28 vagon konzervet állítunk elő. Hosszú előkészítő munkával bár, de sikerült elérni, hogy a tsz-ek és mi „egy nyelven beszélünk”. Minősítési vitánk még nem volt, olyan tsz is egyetlen akadt, ahol meghagytuk takarmányozásra a borsót, mert elörege­dett. Kötbérigényünket itt sem érvénye­sítjük, mert a baj oka aa árvíz volt. Az átvevőhelyekről az árvízi gondok e1 le­nére mindeddig zavartalanul szállít­hattuk be az árut. Ha nem is ilyen ola­jozottan, de tőlük telhetőén zavartalanul szállítanak a tsz-ek is az átvevőhelyek­re. Földeák! Béla IrinsJIIS Szabad ■b— • • fOLP XXI. ÉVFOLYAM. 27. SZÁM. Ara 1 Forint 1965. JŰLIIJ5 4.

Next

/
Thumbnails
Contents