Szabad Föld, 1966. január-június (22. évfolyam, 1-26. szám)

1966-01-02 / 1. szám

1966. JANUÁR 2. '-----------------------------------------------------------SlABAPFOlP -------------------------------------------------------------------------------------- 1 A Szabad Föld karácsonyi számában Keserű János mi­niszterhelyettes: Hogyan tovább a mezőgazdaságban? címmel nyilatkozott a mezőgazdasági termelés feladatairól. A nyilat­kozat befejező részében megál­lapítja, hogy a cél elérése nem­csak a kormányszerveken, ha­nem a tagságon is múlik. Valóban, a nagy egészen be­lül minden mezőgazdasági üzemnek külön-külön is meg­van a maga kis gazdasági me­chanizmusa, működési rendsze­re, amely még a legnagyobb mértékű központosítások, kö­töttségek idején is rendelkezett némi önállósággal.­­Más kér­dés az, hogy ezeket a szűkre szabott lehetőségeket ki ho­gyan hasznosította. Az egyik tsz-gazdaság a kötöttségek elle­nére is fejlődött, erősödött, a másik egyhelyben topogott, sőt olyan is akadt, amely a kezdeti nekilendülés után megtorpant és visszafejlődött.­ Mindenki a maga helyén... Az új gazdasági mechanizmus keretében a tsz-gazdaságok a korábbinál jóval nagyobb önál­lóságot kapnak. Egy-két kor­mányintézkedés máris történt e tekintetben. Ezt a célt szol­gálja a tervezéssel kapcsolatos új rendelkezés,­­ a felvásár­lási árak emelése is ebben az irányban hat. Újabb és újabb lehetőségek s­zárulnak ki a szö­vetkezeti gazdák és szövetkeze­ti vezetők előtt. Hasznosítani lehet ezeket a lehetőségeket minden tsz-gazdaságban! Mindenki a maga helyén te­gye meg, amit megtehet a kö­zös boldogulás érdekében. A termelőszövetkezeti demokrá­ciának ne csak az egyik olda­lát domborítsuk ki, ne csak a jogokat hangsúlyozzuk, hanem ugyanígy beszéljünk a köteles­ségekről is. Az üzem belső „gazdasági mechanizmusát” úgy kell kialakítani, hogy ott élesen kirajzolódjon mindenki­nek a személyes felelőssége — a tehenésztől kezdve a tsz elnö­kéig. Milyen termelőszövetkezeti demokrácia az, ahol az elnök, a főmezőgazdász, a főkönyvelő így beszélhet: „Kérem, én nem tehetek semmiről, a közgyűlés határozott így...” Egyébként Varga Sándor, a dunaszent­­györgyi Ezüstkalász Tsz egyik tagja, a már nem éppen fiatal, nagy élettapasztalattal bíró szövetkezeti gazda erről így be­szél: „Hogy miért fizetnek ná­lunk egy munkaegységre az idén 89 9 forintot? Annak én az okát nem tudhatom. Ezt a szakembereknek kell tudniok. Engem nagyon érdekel a közös gazdaság ügye, bele is szólok abba, de ne keverjük össze a termelőszövetkezeti demokráci­át a szakmai kérdésekkel.” Rugalmasan érdemes ezen a véleményen elgondolkodni. Minden fonto­sabb kérdésről a tsz tagságának tudnia kell, csak a tagság együt­tes akarata dönthet az ilyen kérdésekben. De minden kér­désnek van szakmai oldala is. Ha a szakmai kérdésekben is áttoljuk a felelősséget a köz­gyűlésre, akkor Varga Sándor­hoz hasonlóan joggal kérdezhe­ti bármelyik tsz-tag: „Minek a szakember a tsz-ben?” Vegyünk egy példát ehhez a tervezés köréből: feltétlen a közgyűlés elé tartozik, hogy a tsz a szarvasmarhatenyésztés­ben, vagy a sertéstenyésztésben igyekezzen-e a gazdaságot to­vább fejleszteni. Mindegyik szövetkezeti gazda ismeri a he­lyi adottságokat, az idősebbek a gyakorlati tapasztalataikat is közkinccsé tehetik. Érdemben dönthetik el a kérdésnek ezt a részét. De csak ezt a részét! A többi már a szakember dolga. A továbbiakban a szakember felelős azért, hogy a gazdaság tényleges fejlesztését megelőző üzemi számításokat jól elvégez­ze. Ily módon nem vész el a személyes felelősség. A szak­embert a későbbiekben teljes joggal felelősségre lehet vonni, ha kiderül, hogy például száz­zal növelte a tehénállományt, holott a reális lehetőség csak ötvenet engedett volna meg, vagy fordítva. Ily módon minden mezőgaz­dasági üzemben fény derül ar­ra is,­­hogy mi írható az időjá­rás rovására és mi nem. Senki nem tagadhatja például, hogy az idei ősz rendkívüli időjá­rást hozott. Elhúzódtak a beta­karítási munkák, az őszi szán­tás is megkésett, de nem mindenütt egyformán. Csótó István, az országos hírű mezőhéki Táncsics Tsz el­nöke örömmel újságolja, hogy a vetést és a betakarítási mun­kákat idejében elvégezték. Ha­sonló a helyzet a tiszaföldvári Szabad Nép Tsz-nél és sorol­hatnám tovább nagy terjede­lemben azokat a kitűnő, vagy közepes tsz-gazdaságokat, ahol a rendkívüli időjárás miatt az őszi munkák néhány napos hát­ralékban vannak, de amelyeket a télen még biztosan pótolni tudnak. Egyik bibét követi a másik Hogyan hozzák be a késedel­met a decsi Új Élet Tsz-ben, ahol még töretlen kukoricát ta­láltunk? Sőt, Budapest és Solt között kinthagyott kombájn­szalmát is látni. Ezek már nem írhatók az időjárás számlájára. Keserű János miniszterhelyet­tes a cikkében megállapítja, hogy az új termelési módsze­rek nagyon nehezen terjednek. Hozzátehetjük: még nagyobb baj az, hogy sok helyen az alapvető agrotechnikai követel­ményeket sem érvényesítik. Ilyenkor aztán az a baj, hogy egy rosszul érvényesülő gazda­sági tényező nem egy, hanem több káros követelményt von maga után. A betakarítás elhú­zódása nemcsak azt jelenti, hogy egy csomó takarmány tönkrement, hogy a lábon ma­radt kukoricaszár csak tüzelő­nek jó már, hanem azt is, hogy szinte mesterségesen megte­remtjük az életfeltételeiket a különféle kártevőknek, a hör­csögnek, a pocoknak stb. A kint hagyott termény akadá­lyozza a mélyszántást is. Ez viszont oda vezet, hogy elrom­lik a talaj szerkezete, a ta­vasszal szántott föld pedig sok esetben még féltermést sem ad. Pfundtner Sándor, a kitűnően gazdálkodó tolnai Aranykalász Tsz elnöke azt tartja: „Nincs rossz föld, nincs rossz időjárás, csak rossz gazda van.” Ha van is túlzás ezekben a szavakban, de igazság legalább annyi van bennük. Viszont ebben­ a tsz­­ben a vezetők mernek teljes fe­lelősséggel dönteni, intézkedni azokban az ügyekben, amelyek rájuk tartoznak. Ezzel egyálta­lán nem sértik a termelőszövet­kezeti demokráciát. Nemrég például a traktorosok panaszkodtak, hogy a sok eső és a téli hideg nagyon nehézzé tette a szántást, a legnagyobb igyekezet mellett sem tudják teljesíteni a megszabott mű­szaknormát. A tsz vezetői a vizsgálatnál úgy találták, hogy a traktorosoknak igazuk van. Viszont a műszaknormát nem lazíthatták fel, hiszen azt nem rendkívüli esetekre dolgozták ki, de így még a termelőszövet­kezeti demokráciát is sértették volna, hiszen a műszaknormá­kat és az azok után járó díja­zást a közgyűlés hagyta jóvá. A vezeték felelőssége A „nehéz” kérdést a tsz ve­zetői mégis megoldották. Érin­tetlenül hagyták a műszaknor­mákat és az azokhoz kapcsoló­dó díjtételeket, de ugyanakkor két holdon felüli teljesítmény esetén holdanként húsz forint rendkívüli pótlékot állapítottak meg. Hogy honnan volt erre pénz? Az év elején félretett tartalékból. A tolnai Aranykalász Tsz­­ben tehát jól értelmezik a tervgazdálkodást. Tudják, hogy az év elején kidolgozott terv soha nem valósul meg pontról­­pontra. Tudják, hogy a terv nem valami statikus, állóvízsze­rű valami, hanem a mozgások­kal, a változásokkal teli terme­lési folyamat leegyszerűsített, papírra vetett tükörképe. Ezzel egyáltalán nem vétenek a terv­­gazdálkodás elve ellen, sőt na­gyobb tekintélyt biztosítanak annak. Az Aranykalász Tsz vezetői nem vétenek a termelőszövet­kezeti demokrácia ellen, vi­szont teljes felelősséggel és természetesen az utolsó fillé­rig történő elszámolási kötele­zettséggel rendelkeznek az év elején tartalékba helyezett ösz­­szeggel, ha előre nem látható körülmények miatt azok fel­­használása szükségessé válik. Azt tartják, hogy tartalék nél­kül gazdálkodni nem lehet, és igazuk van. Egyébként a tarta­lék létesítésének szükségessé­gét ma már nem vitatják sehol,­ hanem inkább a létesítés idejét és módját teszik kérdésessé. Kü­lönösen gyenge közös gazdasá­gokban szoktak így vélekedni: „Jó, jó, kell a tartalék, de most még gyengén gazdálko­dunk, majd ha megerősödünk, akkor teszünk félre tartalékolás céljára is.” Alapvetően hibás ez a szemlélet. A gyenge tsz­­ben sokkal nagyobb szükség van a tartalékra, mint az erős, szilárd közös gazdaságokban. Eddig jóval többet beszél­tünk a vezetők felelősségéről, pedig a tsz-gazdaságban a tisztség nélküli gazdáknak is van felelősségük. Itt is vigyáz­ni kell arra, hogy a személyi felelősség ne legyen áttolható senkire. Olyan munkakörülmé­nyeket, olyan szervezeti formát kell kialakítani, ahol a személyi felelősség nem sikkad el. Nem kell ehhez papírhalmaz, nagy bürokrácia, irnokgárda stb. A legegyszerűbb módszerekkel is meg lehet teremteni ennek fel­tételeit. Egy nagyszerű példa ehhez: A galgahévízi Rákóczi Tsz-ben az uborkával teli lá­dában ott kellett lennie egy papírdarabnak is, amelyre a szedő ráírta nevét és címét. Így reklamáció esetén megál­lapítható, hogy ki a felelős a rosszul végzett munkáért. A hiba mindig konkrét Ahol a személyi felelősség végig követhető, ahol az egyik ember nem érzi hátrányát a másik könnyelműségének, ha­nyagságának, ott jó a légkör akkor is, ha még anyagilag nem túl erős a közös gazdaság. Sok helyen panaszkodnak például, hogy a fiatalok nem szeretik a földművelő munkát. A már em­lített decsi Új Élet Tsz-ben ar­ról panaszkodnak, hogy nagyon elöregedett a tagság, az öcsödi Kossuth Tsz-ben viszont öröm­mel újságolják, hogy a 390 tag­ból 160 a huszonöt éven aluli fiatal. Mi a magyarázata? Az évi jövedelem nagysága kö­zött alig van ezer forint kü­lönbség a Kossuth Tsz javára. Viszont ez utóbbinál rend, fe­gyelem van, Decsen pedig egyetlen nevet sem tud monda­ni a tsz ellenőrző bizottsága, csak úgy általában beszélnek a hibákról. Márpedig általában vett hiba sehol nincs. A hibák mindig személyekhez kötődnek és az emberi munkával természetsze­rűen együtt is járnak. Néha a legkitűnőbb vezetők, vagy szak­emberek is követnek el hibá­kat. Ezektől nem megy tönkre a gazdaság, nem következnek be nagy bajok s ezeket minden további nélkül ki lehet javí­tani. Más kérdés persze az, ha nem hibáról, hanem hozzánemértés­­ről, gondatlanságról, hanyag­ságról, esetleg bűnös mulasztás­ról van szó. Ezeket a minősíté­seket mind-mind el kell hatá­rolni egymástól egy üzem ke­retén belül is. És ez nem az új gazdasági mechanizmus kér­dése. Eddig sem volt az és ez­után sem lesz az. Gazdasági életünk országos irányításának felülvizsgálata, a fejlődéshez való hozzáigazítása mellett a kisebb közösségek is sokat te­hetnek a hibák kijavítása ér­dekében. Teszkó Sándor Az egyéni felelősség és a szövetkezeti gazdálkodás A nyolcezer holdas mezőszilasi Mezőföld Tsz-ben már készülnek a zárszámadásra. A négy leltározó bizottságnak mintegy 50 millió forint értékű közös vagyonról kell számvetést csinálni. A leltározóknak 56 erőgépet, két kombájnt, három cséplőgépet, számtalan munkagépet, 540 szarvas­­marhát, 342 lovat, mintegy 5 ezer sertést és ezer vagon terményt kell „szemrevételezniük” s az adatokat a leltári összesítő ívekre feljegyezniük. A tsz vezetősége úgy látja, hogy a januárban megtartandó zárszámadó közgyűlésen jó gaz­dasági eredményről számolhatnak be a tsz tagságának. Az idei gazdasági év alapján az egy mun­kaegység értéke nem marad el a tavalyiétól, ez pedig 65 forint volt a jól gazdálkodó termelőszö­vetkezetben. Az irodában jól halad a leltári adatok feldolgozása. A képen: Barna József, az ellenőrző bi­zottság tagja, Solymosi József főkönyvelő, Horváth Sándorné könyvelő és Zrínyi Miklós főállatte­nyésztő látható. (MTI Fotó : Bereth Ferenc felvétele)

Next