Szabad Föld, 1967. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1967-01-01 / 1. szám

J­1 1 Kibonta kozhat a tsz-ek öntevékenysége Dr. D'mény Imre előadása a Kossuth-kiubban---------------------------------------------------- 1967. JANUÁR 1.-----------­2 Sza bad Fold Basgird fain U nknríj álban Dunaújvárosban már vártak, mert előző napon telefonon je­leztem szándékomat: riportot szeretnék írni a város határá­ban feltárt, Árpád-kori magyar faluról. Az a lázas izgalom, amelyben a múzeum munkatár­sait találtam, hamarosan rám is átragadt — és csak fokozódott, amikor a Duna-parti fennsíkon megálltunk, s kísérőim az előt­tünk elterülő, meredek löszfal már elegyengetett részére mu­tattak: itt állt 700—800 évvel ezelőtt a falu. Odébb a hatalmas markoló­gép még mindig egyengette a talajt, a Duna túlsó oldaláról, az Alföld felől metsző hideg szél fújt. Semmit se látok, mondtam. Ekkor kísérőim azon szabályos alakú gödrökhöz ve­zettek, melyek közelebbről már csakugyan mutattak valamit. Leereszkedtünk az egyikbe, ta­lán fél méter mély lehetett, tal­punk keményre döngölt földet ért, nagyjából négyszög alakú gödörben álltunk, olyan négy­szer négy méteresben, s a négy­szög egyik sarka félkör alakban kitüremlett. Az volt a házon kí­vüli kemence, magyarázták, most ugyanis az első magyar házak egyikében vagyunk. Hirtelen elállt a szél, körü­löttem elhomályosodott minden, csípős füstszagot éreztem, de oly maró volt, a füst, hogy le kellett hunynom a szememet. Mire felnéztem, fülem tele lett beszédzajjal. A helyiségben, amelynek homályát csak alig enyhítette a sarokban pislákoló tűz, vagy tízen is lehettünk. A parázsra hányt fa szolgáltatta a füstöt, mely a tetőn át szép ko­mótosan keresett magának utat a szabadba. Mennyezetnek, ké­ménynek nyomát se láttam. A nádtető két tartóoszlopon, illet­ve a szelemengerendán nyugo­dott, s a két cölöpöt egymással átellenben, a fal mentén ver­ték a keményre döngölt földbe. A fal, amennyire megállapít­hattam, tapasztott agyagfal volt, később megtudtam, hogy vesszőfonadékot építettek bele. Egyetlen helyiségből álló vá- lyogházfélében találtam hát ma­gamat —csak még azt nem sej­tettem, milyen minőségben. De figyeltem erősen. A társalgás számomra elég­gé nehezen érthetően és nehéz­kesen folyt. Nehézkesen azért, mert a mellettem álló, durva szőrcsuhába bújt férfinak, szin­te minden mondatát át kellett ültetnie egy idegen nyelvre, hogy a köztünk levő turbános ember is megértse. A turbános embert Abu Hamid-nak hívták, mint kiderült, s második éve tartózkodott Unkurijában (így nevezte Magyarországot) és igen jó véleménnyel volt abas- girdokról (ahogy bennünket, magyarokat Hrott). Székesfe­hérvárról jött, Pécsnek tartott, s jelenleg a közeli Pentele gö­rögkeleti kolostorának vendég­látását élvezte, amelyért ismé­telten köszönetét mondva, a tol­mácsra, meg rám mosolygott Rosszat sejtve néztem végig magamon: igen, rajtam is dur­va szőrcsuha volt. De mi mindent nem vállal az ember azért, hogy a riportját elkészíthesse! Vendégünk látni kívánta a fa­lut. Az amúgy is már kibírha­tatlanul. zsúfolt helyiségből a szabadba tódultunk, csak az asszonynépet hagyva hátra, kik alighanem a falu legtekintélye­sebb családjához tartoztak. Há­zigazdánk ugyanis nem a lakó­házában tartotta aprójószágját, mint sokan mások, hanem a la­kóház mellett egy másik épület is állt, hasonló a gazda szállá­sához, néhány tehénkének és kecskének, s a tyúkok ebben húzták meg magukat. Házigaz­dánk emellett szép nagy juh- nyájat birtokolt, két apró ter­metű lóval, ezeket azonban a szabadban tartotta. Még a mé­hek rablásával is foglalatosko­dott. Különbéi} a földbe mélyesz- tett házikóból elég volt ki­másznunk, de kint aztán gyö­nyörű látvány fogadott ben­nünket. A falu egészen közel merészkedett a Duna meredek partjához, úgy, hogy szemünk elé tárult a folyó, szemközt a vadregényes síksággal, balra a sziget, mely — úgy láttam — a mainál még jóval nagyobb ki­terjedésű volt. Utcákat seholse képeztek a házak. Ahogy kivet­tük : nyújtott köralakban he- lyezkezdtek el, emlékeztetvén eleink szekértáborára. A leg­többje magányosan állt, de akadtak melléképülettel rendel­kezők is, csupa cölöpépítmény, tapasztott fal, nád-, vagy zsúp­tető. Inkább földbevájt kuny­hóknak tűntek. Köztük keske- nyebb-szélesebb árkok húzód­tak, valamennyi a Duna irá­nyába, utat szabva a fennsíkról a folyóba zúduló esővíznek. A melléképület azért volt ke­vés, mert a falu lakóinak több­sége halászattal foglalkozott, vagy legfeljebb nomád-pásztor- kodással, vagyis a férfiak még mindig hónapszám a legelőn tartózkodtak, együtt a jószág­gal, s akárcsak nagyapáik ide­jén, sátrakban. Csupán a meré­szebbek próbálkoztak az istálló- zó állattartással — mint például házigazdánk —, akik hallgat­tak az újfajta gazdálkodást szorgalmazó pentelei szerzete­sekre. 'Ezek nem kevésbé szor­galmazták a gabona termeszté­sét, ami érthető, hiszen nekik adózott a falu halból, húsból, nekik adózott volna termény­ből is. Amely miatt, persze, a kolostor egyre sűrűbben össze­tűzött a királyi tárnokmesterrel, mivel a király sem élhet leve­gőből. Abu Hamid tulajdonképpen egy rabszolgalány miatt jött a faluba, fel kellett hát keres­nünk annak a háznak gazdáját, ahol a rabszolgalány élt. Az il­lető gazda ugyanis részt vett II. Géza magyar király Manuel bi­zánci császárral vívott háború­jában, s jutalmul kapta a lányt, aki mindössze 15 éves volt, szebb mint a telihold, haja és szeme fekete, a bőre pedig olyan fehér, mint a kámfor. Tudott főzni, varrni, számolni, az arab kereskedőnek így. aztán tíz di­nárjába került. Vásárolt még melléje 20 darab szárnyas álla­tot, 1 dinárért, s a házigazdánk­tól két korsó mézet, ugyancsak egy dinárért. Akitől Abu Hamid a rabszol­galányt vette, az egyébként már csak félig-meddig tartozott a gazdálkodók közé, korongon edényeket készített kerámiából, bográcsot, korsót, bögrét, tálat, s az első volt, aki ezt nemcsak a saját'háztartása részére mű­velte. Az edényeket aprójószá­gért cserélte olyanokkal, akik kevésbé értettek a korongozás­hoz. Szövő-fonó asszonyokat azonban majd minden háznál láttunk, mint ahogy a nyilazás- hoz is még sok férfi értett, nyíl­lal állítólag még a tulkot is el­ejtették. Alacsony termetű, de igen ügyes nép lakta a falut, szakállt a férfiak nem viseltek, a felsőruhával egybeszabott bő gatyában jártak, s rövid szárú saruban. Az asszonyok rékliben. bő szoknyában, s otthon még télen is mezítláb. Ezt akkor láttam, amikor visszatértem házigazdánkhoz, hogy meghagyjam neki: hová hozzák másnap a mézet. A ri­portírásról mintha már el is fe­ledkeztem volna. Láttam, hogy az asszonyok a kemence körül szorgoskodnak, forró vízben fa­kanalakat mosnak, készülnek a vacsorához. Ínycsiklandó szag vegyült a füsttel. & én kíván­csian a bogrács fölé hajoltam. (Takács Zoltán rajzai) Mit keres? kérdezte egy kísé­rőm a dunaújvárosi múzeum­ból. Érdekes ez a házon kívüli kemence, ugye? Még érdeke­sebb, ha elmondom, hogy ez a magyar ház, amelynek itt csak nyomait látjuk, egy sokkal ré­gebbi avar ház fölé épült, s már ahhoz is ilyen házon kívüli ke­mencét építettek. Itt a közel­ben tártuk fel az avar falut a hetedik századból, az az első Ilyen lelet Európában. Jöjjön, nézze meg! Nem néztem meg. Elég volt nekem visszamenni a tizenket­tedik századi magyar faluba. Így is sietnem kellett a riport­tal. Hanem, hol is jártam? Mi­lyen faluban? Ejnye, a falu ne­vét elfeledtem megkérdezni. Pe­dig mintha szóba került volna. Hogy is hívták? Szend? Gábor- jánteleke? No, mindegy! Egy basgird falu volt Unkurijában. Szüts László A harmadik ötéves terv me­zőgazdasági céljait, a termelő­szövetkezeti gazdálkodás alaku­lását és feladatait ismertette dr. Dimény Imre kandidátus, az MSZMP Központi Bizottságá­nak tagja, azon az országos konferencián, amelyet a napok­ban rendezett a Kossuth Klub­ban a TIT agrártudományi vá­lasztmánya. A megyéket és a fővárost képviselő mintegy 200 mezőgazdasági szakember és ismeretterjesztő aktivista ta­nácskozását dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhe­lyettes, a választmány elnöke nyitotta meg. „A mezőgazdaság feladatai az MSZMP IX. kongresszusa után” címmel hangzott el dr. Dimény Imre előadása, össze­gezte a mezőgazdaság szociali- ta átszervezésével, az 1960— 1965-ös időszakban elért ered­ményeket, majd a pártkong­resszus tanácskozása tükrében vázolta fel az 1970 végéig ter­jedő teendőket. — A következő esztendőkben — hangsúlyozta — továbbra is a mezőgazdaság korszerűsíté­se, belterjes fejlesztése, a ter­melés fokozása (a termésátla­gok növelésével és az állatte­nyésztésben, a növénytermesz­tésben a nagyhozamú fajták elterjesztésével), továbbá a nagyüzemi öntözés és a mű­trágyafelhasználás fokozása je­lenti a legfontosabb feladato­kat. Tehát nem agrárpoliti­kánk gyökeres megváltoztatá­sáról, hanem továbbfejleszté­séről van szó. A gazdaságirányítás kibonta­kozó új rendszere a mezőgaz­daság területén a termelési feltételek javítását célozza. A tsz-ek a korábbinál kevesebb, de átfogóbb és átgondoltabb központi intézkedés, rendelke­Az elmúlt héten a SZÖVOSZ székházában rendezték meg az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülését. Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ- elnöke bevezető elő­adásában határozati javaslatot terjesztett elő a szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről, a SZÖVOSZ Ví. kongresszusá­nak előkészítéséről és a SZÖ­VOSZ ötéves tervéről. Hangsú­lyozta, hogy a gazdaságirányí­tás tervezett új rendszere a kö­vetkező időszakban az eddiginél sokkal nagyobb feladatot ró a földművesszövetkezetekre. To­vábbfejlesztik és bővítik a szö­vetkezetek vidéki hálózatát, de ugyanakkor tevékenységüket fo­kozatosan a városokra is kiter­jesztik. A lakosság jobb ellá­tása érdekében — az állami, a szövetkezeti és a tanácsi keres­kedelem között egészséges ver­sengést alakítanak ki. A földművelésügyi miniszter végrehajtási rendelete intézke­dik a termelőszövetkezetek 1967. évi talajjavítási, talajvédelmi és vízrendezési munkáiról. A rendelet kimondja, hogy az üzemi talajjavítási, illetve vízrendezési terveket a tsz sa­ját tagjával, vagy dolgozójával házilag is elkészíttetheti. Amennyiben a tsz a tervezéshez megfelelő szakemberrel nem rendelkezik, a tervek elkészíté­sével a következő szerveket bíz­hatja meg: talajjavítás esetében az Országos Talajjavító és Ta­lajvédelmi Vállalatot; talajvé­delmi és üzemen belüli vízren­dezési munkák esetében az Or­szágos Mezőgazdasági Minőség­zés nyomán nagyobb önállóság­ra tesznek szert, szélesebb ská­lán bontakozhat ki öntevé­kenységük és kezdeményező készségük. E tekintetben már az idén hozott rendelkezések is éreztetik hatásukat. Így pél­dául a felvásárlási árak rész­leges rendezésével az amorti­zációs alappal, a társadalom- biztosítás kiterjesztésével nö­vekedett a termelés, rugalmas­sá váltak a gazdálkodás mód­szerei, javultak a parasztság életkörülményei. Teljesítette a mezőgazdaság az idei legfontosabb termelési előirányzatokat, még olyan te­rületeken is, mint a rizs, a dohány és a napraforgó ter­mesztése, ahol korábban elma­radások voltak, Huszonkét százalékkal emelkedett a ga­bona felvásárlási ára, ennek eredményeként máris biztosí­tottnak látszik a jövő évi ke­nyérgabona-szükséglet hazai termésből történő kielégítése — mert a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok elegendő vetésterületre „terveztek” ke­nyérgabonát. Ezután szólt a földtulajdon és a földhasználat korábbi nem kívánatos elkülönüléséről: évente mintegy 250 millió fo­rint földhaszonbért fizettek or­szágosan a termelőszövetkeze­tek. A visszás helyzetre a párt- kongresszuson több felszólaló mutatott rá, és állásfoglalás született: fokozatosan meg kell teremteni a földtulajdon és a földhasználat egységét, olyan­formán, hogy a magánkézben levő földek a tsz-ek tulajdo­nába kerüljenek. Dr. Dimény Imre utalt arra, hogy 1967-ben új földjogi törvény lép életbe. Könnyítenek a tsz-ek helyze­tén az általános hitelrendezés­sel is és az ösztönzőbb for­májú állami támogatással is. A felvásárlási ágazat műkö­désével kapcsolatban az előadó rámutatott, hogy a következő ötéves terv időszakában számí­tani kell a kereskedelmi ver­seny erősödésére. A szövetkeze­ti kereskedelem burgonya-, zöldség- és gyümölcsfelvásárlá- -sa 1970-ben valószínűleg több mint 80 százalékkal haladja meg az 1965. évit. Az Országos Földművesszö­vetkezeti Tanács jóváhagyta a SZÖVOSZ-kongresszus előké­szítésével kapcsolatos beszámo­lót azzal, hogy a kétmillió ta­got számláló szövetkezetek köz­gyűlésein bocsássák majd vitá­ra. A határozat szerint 1967 má­jusára hívják össze a SZÖVOSZ VI. kongresszusát. A tanács ugyancsak jóváhagyta a föld­művesszövetkezetek harmadik ötéves tervét. vizsgáló Intézetet; mezőgazda- sági kutatóintézetet, felsőfokú agrártudományi oktatási intéz­ményt, vízügyi igazgatóságot vagy egyéb tervezésre jogosult intézményt. A helyi közcélú vízrendezési munkák tervezését a társulatok tervezési jogosultságuk kereté­ben házilag végezhetik, vagy az­zal ilyen tervezésre jogosult szervet bízhatnak meg. A tsz saját kivitelezés eseté­ben saját előállítású talajjavító­anyag felhasználása mellett a kirakási, közúti szállítási és el- teregetési költségekre pénzügyi hitelkerete terhére állóeszköz- hitelt kérhet. Májusra összehívják a SZÖVOSZ VI. kongresszusát Vízrendezés - saját tervek szerint

Next

/
Thumbnails
Contents