Szabad Föld, 1967. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1967-01-01 / 1. szám
2 Szabad Föld Basgird fain Unkaríjálban Dunaújvárosban már vártak, mert előző napon telefonon jeleztem szándékomat: riportot szeretnék írni a város határában feltárt, Árpád-kori magyar faluról. Az a lázas izgalom, amelyben a múzeum munkatársait találtam, hamarosan rám is átragadt , és csak fokozódott, amikor a Duna-parti fennsíkon megálltunk, s kísérőim az előttünk elterülő, meredek löszfal már elegyengetett részére mutattak: itt állt 700—800 évvel ezelőtt a falu. Odébb a hatalmas markológép még mindig egyengette a talajt, a Duna túlsó oldaláról, az Alföld felől metsző hideg szél fújt. Semmit se látok, mondtam. Ekkor kísérőim azon szabályos alakú gödrökhöz vezettek, melyek közelebbről már csakugyan mutattak valamit. Leereszkedtünk az egyikbe, talán fél méter mély lehetett, talpunk keményre döngölt földet ért, nagyjából négyszög alakú gödörben álltunk, olyan négyszer négy méteresben, s a négyszög egyik sarka félkör alakban kitüremlett. Az volt a házon kívüli kemence, magyarázták, most ugyanis az első magyar házak egyikében vagyunk. Hirtelen elállt a szél, körülöttem elhomályosodott minden, csípős füstszagot éreztem, de oly maró volt, a füst, hogy le kellett hunynom a szememet. Mire felnéztem, fülem tele lett beszédzajjal. A helyiségben, amelynek homályát csak alig enyhítette a sarokban pislákoló tűz, vagy tízen is lehettünk. A parázsra hányt fa szolgáltatta a füstöt, mely a tetőn át szép komótosan keresett magának utat a szabadba. Mennyezetnek, kéménynek nyomát se láttam. A nádtető két tartóoszlopon, illetve a szelemengerendán nyugodott, s a két cölöpöt egymással átellenben, a fal mentén verték a kéményre döngölt földbe. A fal, amennyire megállapíthattam, tapasztott agyagfal volt, később megtudtam, hogy vesszőfonadékot építettek bele. Egyetlen helyiségből álló vályogházfélében találtam hát magamat —csak még azt nem sejtettem, milyen minőségben. De figyeltem erősen. A társalgás számomra eléggé nehezen érthetően és nehézkesen folyt. Nehézkesen azért, mert a mellettem álló, durva szőrcsuhába bújt férfinak, szinte minden mondatát át kellett ültetnie egy idegen nyelvre, hogy a köztünk levő turbános ember is megértse. A turbános embert Abu Hamid-nak hívták, mint kiderült, s második éve tartózkodott Unkurijában (így nevezte Magyarországot) és igen jó véleménnyel volt abasgirdokról (ahogy bennünket, magyarokat ívott). Székesfehérvárról jött, Pécsnek tartott, s jelenleg a közeli Pentele görögkeleti kolostorának vendéglátását élvezte, amelyért ismételten köszönetet mondva, a tolmácsra, meg rám mosolygott Rosszat sejtve néztem végig magamon: igen, rajtam is durva szőrcsuha volt. De mi mindent nem vállal az ember azért, hogy a riportját elkészíthesse! Vendégünk látni kívánta a falut. Az amúgy is már kibírhatatlanul, zsúfolt helyiségből a szabadba tódultunk, csak az asszonynépet hagyva hátra, kik alighanem a falu legtekintélyesebb családjához tartoztak. Házigazdánk ugyanis nem a lakóházában tartotta aprójószágját, mint sokan mások, hanem a lakóház mellett egy másik épület is állt, hasonló a gazda szállásához, néhány tehénkének és kecskének, s a tyúkok ebben húzták meg magukat. Házigazdánk emellett szép nagy juhnyájat birtokolt, két apró termetű lóval, ezeket azonban a szabadban tartotta. Még a méhek rablásával is foglalatoskodott. Különbél a földbe mélyesztett házikóból elég volt kimásznunk, de kint aztán gyönyörű látvány fogadott bennünket. A falu egészen közel merészkedett a Duna meredek partjához, úgy, hogy szemünk elé tárult a folyó, szemközt a vadregényes síksággal, balra a sziget, mely — úgy láttam — a mainál még jóval nagyobb kiterjedésű volt. Utcákat sehol se képeztek a házak. Ahogy kivettük , nyújtott köralakban helyezkedtek el, emlékeztetvén eleink szekértáborára. A legtöbbje magányosan állt, de akadtak melléképülettel rendelkezők is, csupa cölöpépítmény, tapasztott fal, nád-, vagy zsúptető. Inkább földbevájt kunyhóknak tűntek. Köztük keskenyebb-szélesebb árkok húzódtak, valamennyi a Duna irányába, utat szabva a fennsíkról a folyóba zúduló esővíznek. A melléképület azért volt kevés, mert a falu lakóinak többsége halászattal foglalkozott, vagy legfeljebb nomád pásztorkodással, vagyis a férfiak még mindig hónapszám a legelőn tartózkodtak, együtt a jószággal, s akárcsak nagyapáik idején, sátrakban. Csupán a merészebbek próbálkoztak az istállózó állattartással — mint például házigazdánk —, akik hallgattak az újfajta gazdálkodást szorgalmazó pentelei szerzetesekre. "Ezek nem kevésbé szorgalmazták a gabona termesztését, ami érthető, hiszen nekik adózott a falu halból, húsból, nekik adózott volna terményből is. Amely miatt, persze, a kolostor egyre sűrűbben összetűzött a királyi tárnokmesterrel, mivel a király sem élhet levegőből. Abu Hamid tulajdonképpen egy rabszolgalány miatt jött a faluba, fel kellett hát keresnünk annak a háznak gazdáját, ahol a rabszolgalány élt. Az illető gazda ugyanis részt vett II. Géza magyar király Manuel bizánci császárral vívott háborújában, s jutalmul kapta a lányt, aki mindössze 15 éves volt, szebb mint a telihold, haja és szeme fekete, a bőre pedig olyan fehér, mint a kámfor. Tudott főzni, varrni, számolni, az arab kereskedőnek így, aztán tíz dinárjába került. Vásárolt még melléje 20 darab szárnyas állatot, 1 dinárért, s a házigazdánktól két korsó mézet, ugyancsak egy dinárért. Akitől Abu Hamid a rabszolgalányt vette, az egyébként már csak félig-meddig tartozott a gazdálkodók közé, korongon edényeket készített kerámiából, bográcsot, korsót, bögrét, tálat, s az első volt, aki ezt nemcsak a saját háztartása részére művelte. Az edényeket aprójószágért cserélte olyanokkal, akik kevésbé értettek a korongozáshoz. Szövő-fonó asszonyokat azonban majd minden háznál láttunk, mint ahogy a nyilazáshoz is még sok férfi értett, nyíllal állítólag még a tulkot is elejtették. Alacsony termetű, de igen ügyes nép lakta a falut, szakállt a férfiak nem viseltek, a felsőruhával egybeszabott bő gatyában jártak, s rövid szárú saruban. Az asszonyok rékliben, bő szoknyában, s otthon még télen is mezítláb. Ezt akkor láttam, amikor visszatértem házigazdánkhoz, hogy meghagyjam neki, hová hozzák másnap a mézet. A riportírásról mintha már el is feledkeztem volna. Láttam, hogy az asszonyok a kemence körül szorgoskodnak, forró vízben fakanalakat mosnak, készülnek a vacsorához. Ínycsiklandó szag vegyült a füsttel. én kíváncsian a bogrács fölé hajoltam. Mit keres? kérdezte egy kísérőm a dunaújvárosi múzeumból. Érdekes ez a házon kívüli kemence, ugye? Még érdekesebb, ha elmondom, hogy ez a magyar ház, amelynek itt csak nyomait látjuk, egy sokkal régebbi avar ház fölé épült, s már ahhoz is ilyen házon kívüli kemencét építettek. Itt a közelben tártuk fel az avar falut a hetedik századból, az az első ilyen lelet Európában. Jöjjön, nézze meg! Nem néztem meg. Elég volt nekem visszamenni a tizenkettedik századi magyar faluba. Így is sietnem kellett a riporttal. Hanem, hol is jártam? Milyen faluban? Ejnye, a falu nevét elfeledtem megkérdezni. Pedig mintha szóba került volna. Hogy is hívták? Szend? Gáborjánteleke? No, mindegy! Egy basgird falu volt Unkurijában. Szüts László (Takács Zoltán rajzai) 1-11 ---------------------------------------------------- 1967. JANUÁR 1 .------------ Kibontakozhat a tsz-ek öntevékenysége Dr. Dimény Imre előadása a Kossuth-klubban A harmadik ötéves terv mezőgazdasági céljait, a termelőszövetkezeti gazdálkodás alakulását és feladatait ismertette dr. Dimény Imre kandidátus, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, azon az országos konferencián, amelyet a napokban rendezett a Kossuth Klubban a TIT agrártudományi választmánya. A megyéket és a fővárost képviselő mintegy 200 mezőgazdasági szakember és ismeretterjesztő aktivista tanácskozását dr. Soós Gábor földművelésügyi miniszterhelyettes, a választmány elnöke nyitotta meg. „A mezőgazdaság feladatai az MSZMP IX. kongresszusa után” címmel hangzott el dr. Dimény Imre előadása, összegezte a mezőgazdaság szocialita átszervezésével, az 1960— 1965-ös időszakban elért eredményeket, majd a pártkongresszus tanácskozása tükrében vázolta fel az 1970 végéig terjedő teendőket. — A következő esztendőkben — hangsúlyozta — továbbra is a mezőgazdaság korszerűsítése, belterjes fejlesztése, a termelés fokozása (a termésátlagok növelésével és az állattenyésztésben, a növénytermesztésben a nagyhozamú fajták elterjesztésével, továbbá a nagyüzemi öntözés és a műtrágyafelhasználás fokozása jelenti a legfontosabb feladatokat. Tehát nem agrárpolitikánk gyökeres megváltoztatásáról, hanem továbbfejlesztéséről van szó. A gazdaságirányítás kibontakozó új rendszere a mezőgazdaság területén a termelési feltételek javítását célozza. A tsz-ek a korábbinál kevesebb, de átfogóbb és átgondoltabb központi intézkedés, rendelkezés nyomán nagyobb önállóságra tesznek szert, szélesebb skálán bontakozhat ki öntevékenységük és kezdeményező készségük. E tekintetben már az idén hozott rendelkezések is éreztetik hatásukat. Így például a felvásárlási árak részleges rendezésével az amortizációs alappal, a társadalombiztosítás kiterjesztésével növekedett a termelés, rugalmassá váltak a gazdálkodás módszerei, javultak a parasztság életkörülményei. Teljesítette a mezőgazdaság az idei legfontosabb termelési előirányzatokat, még olyan területeken is, mint a rizs, a dohány és a napraforgó termesztése, ahol korábban elmaradások voltak. Huszonkét százalékkal emelkedett a gabona felvásárlási ára, ennek eredményeként máris biztosítottnak látszik a jövő évi kenyérgabona-szükséglet hazai termésből történő kielégítése , mert a termelőszövetkezetek és az állami gazdaságok elegendő vetésterületre „terveztek” kenyérgabonát. Ezután szólt a földtulajdon és a földhasználat korábbi nem kívánatos elkülönüléséről: évente mintegy 250 millió forint földhaszonbért fizettek országosan a termelőszövetkezetek. A visszás helyzetre a pártkongresszuson több felszólaló mutatott rá, és állásfoglalás született: fokozatosan meg kell teremteni a földtulajdon és a földhasználat egységét, olyanformán, hogy a magánkézben levő földek a tsz-ek tulajdonába kerüljenek. Dr. Dimény Imre utalt arra, hogy 1967-ben új földjogi törvény lép életbe. Könnyítenek a tsz-ek helyzetén az általános hitelrendezéssel is és az ösztönzőbb formájú állami támogatással is. Májusra összehívják a SZÖVOSZ VI. kongresszusát Az elmúlt héten a SZÖVOSZ székházában rendezték meg az Országos Földművesszövetkezeti Tanács ülését. Szirmai Jenő, a SZÖVOSZ elnöke bevezető előadásában határozati javaslatot terjesztett elő a szövetkezeti mozgalom továbbfejlesztéséről, a SZÖVOSZ VI. kongresszusának előkészítéséről és a SZÖVOSZ ötéves tervéről. Hangsúlyozta, hogy a gazdaságirányítás tervezett új rendszere a következő időszakban az eddiginél sokkal nagyobb feladatot ró a földművesszövetkezetekre. Továbbfejlesztik és bővítik a szövetkezetek vidéki hálózatát, de ugyanakkor tevékenységüket fokozatosan a városokra is kiterjesztik. A lakosság jobb ellátása érdekében az állami, a szövetkezeti és a tanácsi kereskedelem között egészséges versengést alakítanak ki. A felvásárlási ágazat működésével kapcsolatban az előadó rámutatott, hogy a következő ötéves terv időszakában számítani kell a kereskedelmi verseny erősödésére. A szövetkezeti kereskedelem burgonya-, zöldség- és gyümölcsfelvásárlása 1970-ben valószínűleg több mint 80 százalékkal haladja meg az 1965. évit. Az Országos Földművesszövetkezeti Tanács jóváhagyta a SZÖVOSZ-kongresszus előkészítésével kapcsolatos beszámolót azzal, hogy a kétmillió tagot számláló szövetkezetek közgyűlésein bocsássák majd vitára. A határozat szerint 1967 májusára hívják össze a SZÖVOSZ VI. kongresszusát. A tanács ugyancsak jóváhagyta a földművesszövetkezetek harmadik ötéves tervét. Vízrendezés - saját tervek szerint A földművelésügyi miniszter végrehajtási rendelete intézkedik a termelőszövetkezetek 1967. évi talajjavítási, talajvédelmi és vízrendezési munkáiról. A rendelet kimondja, hogy az üzemi talajjavítási, illetve vízrendezési terveket a tsz saját tagjával, vagy dolgozójával házilag is elkészíttetheti. Amennyiben a tsz a tervezéshez megfelelő szakemberrel nem rendelkezik, a tervek elkészítésével a következő szerveket bízhatja meg: talajjavítás esetében az Országos Talajjavító és Talajvédelmi Vállalatot; talajvédelmi és üzemen belüli vízrendezési munkák esetében az Országos Mezőgazdasági Minőségvizsgáló Intézetet; mezőgazdasági kutatóintézetet, felsőfokú agrártudományi oktatási intézményt, vízügyi igazgatóságot vagy egyéb tervezésre jogosult intézményt. A helyi közcélú vízrendezési munkák tervezését a társulatok tervezési jogosultságuk keretében házilag végezhetik, vagy azzal ilyen tervezésre jogosult szervet bízhatnak meg. A tsz saját kivitelezés esetében saját előállítású talajjavítóanyag felhasználása mellett a kirakási, közúti szállítási és elteregetési költségekre pénzügyi hitelkerete terhére álló eszközhitelt kérhet.