Szabad Föld, 1968. január-június (24. évfolyam, 1-26. szám)

1968-01-07 / 1. szám

2 Ügyeskedők írta: Nádasdi Péter Nyári történet Hol térdelve, hol hétrét ha­jolva szedte az asszony a papri­kát, mert rideg a göröncsös föld, és idős a test, a görnyedéshez. De a kényelmetlenség gyorsabb mozgásra is ösztönözte. Szeme, keze tudta a dolgát, csak erőt, gyorsaságot kellett adni hozzá. Egy pillantással felmérte hány letörhető paprika van az előtte lévő bokron, s a kéz már rop­pantotta is. Aztán nyitott jobb markában, még egyszer végig­simította a sötétzöld lombokat, hogy felfedezze a levelek között rejtőzködő sima, kemény papri­kákat. Érinteni is jó ezeket, kü­lönösen, ha éhes az ember, s mellégondolja a kenyér­szalon­nát. Legtöbbször így utólag ta­lálta a legszebbeket. Most is lelt egy akkorát, mint a csontos ökle. Mikor leszakította, egy pilla­natig elnézte. Tétovázott, hogy a vödörbe, a többi isceé dobja-e vagy a köté­nye zsebébe tegye. A köténye mellett döntött. De tele volt már a zsebe. Erre kiszedte mindegyi­ket, négy volt benne. Négy szép paprika. Egy pillanatig nézte őket, s a leghitványabbnak lát­­szót dobta a vödörbe. — Azelőtt, ha megtelt a kö­tényzseb, a kaskába a kenyeres ruha alá kerültek a paprikák. Mire végeztünk a szedéssel, tele lett a kaska ... — És? — Alkalomadtán eladódott a piacon — mondta a kertész, aki — miközben átvágtunk a pap­rikaföldön — ugyancsak észre­vette a jelenetet. — Míg gyenge volt a szövetkezet, a „ki mit őriz, abból él” elv érvényesült... — Az ilyen szokások és begyö­­kerezettségek idős korban, szin­te elfedik az ember alaptermé­szetét. Mi módon érték el, hogy a néni csak a zsebében cserél­geti még szebbre a szép papriká­kat? — kérdeztem a kertésztől. — Kezdetben dűlőrazziákkal (így nevezte el valaki). Mikor már a földeket átszelő gyalogös­vényen haladt este hazafelé a női brigád, egyszer csak előke­rültek az ellenőrző bizottsági ta­gok, és a brigádvezetők, és bele­néztek a kaskákba. Később pe­dig — ahogy megjavult a tsz — nem volt már ilyen primitív módszerre szükség — beszélte a kertész. A füstölőben középkorú, csizmás, bekecses ember fadarabbal egy kicsit szétpiszkálta a tüzet, s mikor a vékony lángok nyaldosni kezd­ték a rudakra aggatott disznó­húst, a mellette lévő zsákba markolt, s terítgette a tűzre a fűrészport. Vastagon szórta, s mikor a lángok ellankadtak, sűrű, jóillatú füst kígyózta körül a kolbászt, a húst, a szalonnát. — Hány disznót ölt maga? — a kíváncsiság csalt ide. A ház előtt, a vaskerítésen át meglát­tam az istálló végéhez ragasztott félereszes épületben a vékony, füstrétegen jól átpirosló, és a melegben finoman, messzehato­­lóan illatozó kolbászt. Legalább nyolcvan szál volt a rudakon. És egy féltucat, kerekre nyesett sonka, oldalas húsok, orra, feje. — Kettőt. Nagyok voltak. — Szalonnát is füstölt? — Négy negyedre vágott tábla sza­lonna lógott a rudakról. — Csak azt, amit eladok. A pestiek jobban szeretik a szalon­nát füstölve. — Felhordja a csarnokba? *— Helybe jönnek ezért. Elárulta, hogy egy vásárcsar­noki eladóval van évek óta üz­leti kapcsolatban. Három-négy disznaját is elmérette ezzel az emberrel, telenként. — Igaz, most nem tudom, hogy lesz. Mert állítólag lebukott. — Hogyhogy? — Tsz-áradót vezetett, és ta­lán — itt egy kicsit elhallgatott — sikított valamit. Aztán irigy­kedtek rá, jól keresett. Az én disznóimat is a saját hasznára adta el. Egy elnök módszerei Éppen telefonált, mikor az irodába léptem. Itt is egy csar­noki elárusítóval volt baj. Gon­datlanul bánt az áruval, és a maga külön kis hasznára üzle­telt. Majdnem negyvenezer fo­rint kárt okozott a szövetkezet­nek. — Mi a véleménye, mennyi­ben lesz hatásos az efféle ügyes­kedők ellen az új mechanizmus rendje? — kérdeztem a közép­korú férfitől, mikor letette a kagylót. — Csak azt tudom elmondani, amit én gondolok róla. Bárdi Lajosnak hívják az el­nököt. Hatvanháromban került egy Pest környéki tsz-be, miután gépállomásokon, állami gazdasá­gokban végigjárta a vezetés és a nagyüzemi gazdálkodás iskoláit. — Mi a gazdálkodás tökélete­sítésével egy időben finomítot­tuk a vagyonvédelem módszereit is. Legfontosabb itt a megelőzés. És az, hogy az egyes ember meg­találja számítását a közösségben. Ami pedig a nagyon nehezen ellenőrizhető elárusító részleget illeti: megszüntettük standjain­kon a bruttó forgalom utáni ré­szesedést. Ezzel érdekeltté tet­tük az eladókat. Ha tavaly is így csináltuk volna, most nem sírnánk a negyvenezer forintért. Az idei évtől közvetlenül az elnöknek alárendelve, működik a tsz-ben egy számszaki és gaz­dálkodási dolgokban egyaránt jártas belső ellenőr, aki időben figyelmezteti a vezetést a nem szeretett dolgokra. — A rendes ember szereti a fegyelmet, mert tudja, hogy ahol a fegyelem erős, ott rend van. Ahol rend van, ott érvényesül az igazság. És nem lehet gyökere semmiféle felelőtlenségnek —­ mondta Bárdi Lajos. Így igaz ez: az emberben ott van a jó és a rossz. Olyan körül­ményeket kell teremteni — és az új mechanizmus ezt szolgálja —, hogy a jó legyen a mindenkori cselekvés mozgatója. Szabadföld ----------------------------------------------------------­­ms. január 7. Jó ötlet előnyben TERMELŐSZÖVETKEZET sürgősen keres mellék­üzemági szakértőt. — Vál­­lalkozókedv, munkaerő van. Válaszokat „Jó ötlet előnyben N. 105S’* jelig, kiadóba. (Apróhirdetés a Magyar Nemzetben.) Színhely a mérnök-kisiparos budai műhelye. Roskadozó épü­let, de szép, nagy terem. Há­rom alkalmazott ügyes, igényes, szép gyermek j­á­ték­okat szerel össze. — Tehát mérnök úr, ön az iparengedélyét és a konstruk­cióit ajánlja fel? — Igen, ha meg tudunk egyezni. — Miért merül fel önben ez a gondolat? — A műhelyemet két hét múlva lebontják. Talán adnak másikat, azonban belefáradtam, hogy tizenhárom kisiparossal kooperáljak, és így tizenhárom veszélyt vállaljak! — De hiszen önnek ebből haszna van, nem? — Persze, hogy van. Azon­ban látom, hogy ez a „közép­mezőny” maszek­ alapon nem megy sokáig. Az én konstruk­cióim gyártásához 10—15 em­ber kell. A tsz ezt könnyen biz­tosítja. Engem megfizetnek, és nyugodtabban élek, így gon­doltam. — Valószínű, hogy igaza van. De a tsz 200 kilométerre gaz­dálkodik innen. Nem baj? — Nem hát! Béreljenek,vagy építsenek Pest közelében egy műhelyt. Én mindent elinté­zek, nem kell feltárniok... — Igen, mi oda adjuk a bé­lyegzőt, de ha Ön beleütközik a törvénybe, mi is börtönbe ke­rülünk! — Sajnálom uram, de biza­lom nélkül ez nem megy. — És ha odahaza a tsz-ben rendelkezésére bocsátannánk át­alakítva egy üres istállót? — Tárgytalan uram. Vidékre nem megyek! (Egy tsz vezetőségi ülésén vita kerekedett az üzemi tevé­kenység kiszélesítésének le­hetőségeiről. A városról jött főkönyvelő ütötte a vasat, hogy aki most nem vág bele valamibe, az élhetetlen. A parasztember elnök idegenke­dett még a gondolattól is. Vá­pái hirdetést adtak fel a Ma­gyar Nemzetben, hogy alapo­sabban megismerjék a „pia­cot”. E sorok írója engedélyt kapott, hogy a beérkező vá­laszokat átnézze, a Budapest­re érkezett elnököt tárgyalá­saira elkísérje.) Budapest, városszéli kertes ház. Hátsó, kicsi szoba. Asz­szony, két gyerek nézi, amint a jelentkező egyszerű vészonhu­­zatot terít elénk. — Ez az, elvtársak. Igényte­len darab. Kell hozzá huszonöt asszony varrógéppel is mehet. Anyagot küldök. Évi forgalom 3—4 millió, tiszta haszon két­­háromszázezer forint. Garantá­lom. — Nem értjük elvtárs. Ha ez ilyen egyszerű munka,­­ miért nem csinálják meg itt Pesten? — Mert aszerint, hogy a mi üzemünk melyik típust gyártja, hetenkint más méretű huzato­kat kell varrni. Gyár nem vál­lalja, ktsz-nek is könyörögni kell, önöknél pedig pang a munkaerő, még hálásak is lesz­nek ... — Hálásak? — Mit gondoltak, szerelem­ből hozom az anyagot és a ren­delést? Ki akarok törni ebből a sufniból, ahhoz pedig pénz kell! — Mennyi? — Attól függ. Ha a gyárban maradok, havi négyezertől már tárgyalhatunk. Ha állományba vesznek, a duplája, mert repre­zentációs költségeim lesznek__ (A hirdetésre több mint fél­­száz válasz érkezett. Túlnyo­mórészt budapestiek és na­gyobbrészt diplomások jelent­keztek. A seregnyi ember kö­zött azonban csupán egy, volt vállalati igazgató akadt, aki a nyugdíjasoknak járó havi 500 forintért kínálta fel ötleteit, összeköttetéseit. A többiek mind abból indultak ki, hogy az átlagosnál jobb üzleteket ajánlanak, de ennek ellenében az átlagosnál többet akarnak keresni.) Kiadóhivatal. — „Jó ötlet” jeligére? Tes­sék, ma tíz válasz érkezett. — Bocsánat uram, reggel óta lesem, hogy ki jön a válaszo­kért. Tekintse meg a „Fortuna” elnevezésű építési sablon mű­szaki leírását. — Kérem, én csak szíves­ségből ... — Ne engedjék el a szeren­csét. A Fortuna építési sablon­nal bérházak építésénél a költ­ségek 40 százaléka megtakarít­ható! Egy kétszoba összkomfor­tos ... — Na de bátyám, a tsz nem épít bér­házakat! — ... lakás tizenkét nap alatt elkészül. A sablon húsz évig használható! _ A kisasszony­ maga már megint itt van? Megmondtam, hogy a hirdetőket itt nem le­het zaklatni. Azt akarja, ren­dőrt hívjak? (Akadt még olyan is, ak­i „titkos guanotelep” kiaknázá­sára tett javaslatot, vagy ze­nés autószerviz alapítását in­dítványozta. A nevek között felismertem egyet, amely nem is oly rég bírósági tárgyalá­sokról szóló újságcikkekben szerepelt. Az ajánlatok nagy többsége azonban reális, jó ötlet volt, leginkább hiány­cikkek gyártását javasolta. Nincs okom kételkedni, a je­lentkezők többségének meg­bízhatóságában sem.) Elegáns vízivárosi lakás. Ká­vé, konyak. Jelentkező: Tehát elnök elv­társ, kell egy mikrobusz, amit a terveim szerint átalakítunk, mozgókonyhává. Kell hús, ital és az országos vásárok jegyzé­ke. Megyünk faluról falura. Az öt főnyi személyzetről én gon­doskodom. Elnök: Élő disznóban számol­va, mennyi hús kellene? Jelentkező: Pillanat. Az any­­nyi, mint... Heti öt sertés ... Én a színhúst veszem át, és bol­ti áron számolom el. A zsírsza­lonnát meg a kocsonyának va­­lót kimérhetik odahaza. Elnök: Hű, de örülnének az asszonyok! Az évi 250 hízó meg kitelne a többletből. Jelentkező: Kell azután min­den leállásra cirka húsz liter pálinka, és egy hektó bor. Van szőlejük? Elnök: Nincs, de be lehetne vonni az üzletbe egy homoki gazdaságot. Jelentkező: Kérem, nekem mindegy, hány partnerem van. Itt a számítás, tessék átnézni, a húsz százalék körüli bruttó hasznot garantálom. Elnök: Hallja, ez tetszik ne­kem. Adja ide azt a papírost. Tanulságos kirándulás volt ez az apróhirdetések világában. Felcsillanó lehetőségek és le­selkedő veszélyek. Segíteni­­akarás és haszonlesés. Népgaz­dasági igények és munkát ke­reső kezek. A tsz üzemi tevékenység ki­­szélesítésének ügye még elég kiforratlan dolog, bár rendel­kezések szabályozzák. Nyil­vánvaló, hogy jobb úton jár, aki saját terményeinek előfel­­­dolgozását vállalja, vagy köz­vetlenül a falunak nyújtott szolgáltatások terén keres új elfoglaltságot. A megvizsgált apróhirdetések azt is bizonyít­ják, hogy sokan csak pénzszer­zésnek tekintik a tsz-ek önál­lósodási lehetőségét. Mások tényleg segíteni akarnak. Min­denesetre nem árt a kellő meg­fontoltság, sőt, az óvatosság sem. Földeáki Béla Hegedűs Imre, a sárrétudvari Béke Tsz tagja otthonában a csa­lád tagjai bizalommal beszélgetnek a nemsokára összeülő zár­számadó közgyűlésről. Előtérben Hegedűs Imréné (Berendi Ferenc felvétele.)

Next