Szabad Föld, 1968. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1968-07-07 / 27. szám
1968. JÚLIUS 7. Szabad Föld A mi igazságunk Mindnyájan keressük az igazságot, kicsi és nagy ügyekben, magatartásunk, megnyilatkozásaink, egész életünk valamiféle igazság megtestesülése. Hallgatjuk a panaszkodókat, s azt veszszük észre, sokszor milyen könynyű helyeselni nekik. Aztán szót váltunk azokkal, akikre panaszkodtak, s milyen furcsa: a maguk módján nekik is igazuk van. Első pillanatra úgy tűnik, annyiféle az igazság, ahány ember él a földön. Ez csak látszólag van így. Mert ha az ember gondolkodni kezd, rájön, hogy a panaszok és vélemények, a másik embertől elszenvedett bántások során önkéntelen bennünk a viszonyítás a társadalmi igazság normáihoz, ahhoz az általános eszményhez, amely magában foglalja mindannyiunk igazságérzetét, de egyúttal több is, teljesebb annál. Változó eszmények Kérdés, fel tudjuk-e mérni gondolatban, hogy mit jelent ez? Eljutunk-e odáig, hogy a magunk egyéni felismeréseit hozzáigazítsuk a társadalmi mércéhez, s a mi kis igazságainkat képesek vagyunk-e alárendelni a többség igazának? Nem mindig és nem egyformán. Napjainkban különösen bonyolult a helyzet, mert változóban vannak az erkölcsi eszmények, az igazságról alkotott fogalmak. Azzal összefüggésben, hogy a régi uralkodóosztályok hatalma megdőlt, s a dolgozó nép jutott uralomra, a társadalmi igazság is mást jelent ma, mint negyedszázaddal ezelőtt. Tudatunkban azonban ott van a kétféle igazság, hol ez, hol amaz kerekedik felül, s bár körülöttünk minden megváltozott, bennünk magunkban lényegesen vontatottabb az átalakulás. Furcsa helyzet, rossz szemmel nézem a szövetkezet elnökét, mert háromszor annyi a fizetése, mint az enyém. Azt mondom, nem érdemli meg, s eszembe sem jut, hogy az irigység beszél belőlem, s nem a társadalmi igazság szólal meg bennem, hanem az egyéni boldogulás vágya: miért nincs annyi nekem is. Ilyen, vagy olyan hiányosságot látok, szidom azt, aki ezért felelős, de nem a közösségi érzés diktálja a szavaimat, hanem az acsarkodás a másik emberre. Ezért oly gyakori, hogy nálunk a hibák elleni harc emberek elleni áskálódássá degradálódik, aztán csodálkozunk, hogy emberek jönnek, s letűnnek, de a hiba megmarad. Még érthetetlenebb, amikor különféle mulasztások láttán mindjárt az eszményt, köznyelven „a rendszert” kezdik egyesek hibáztatni. Holott nem az új eszmény a hibás, hanem a régi. Foghegyről beszél, nem veszi emberszámba az alacsonyabb beosztásúakat valamelyik helyi vezető? A szocializmust hibáztatják érte sokan, miközben azt mondják, „olyan, mint a botosispán volt”. Ide-oda küldözgetik az ügyfeleket a hivatalban, szidjuk a bürokráciát, a lelketlenséget, „ez is csak nálunk lehet így” — mondogatjuk, s elfeledkezünk arról az ösztönös idegenkedésről, amellyel elődeink a „nadrágos” embereket kezelték, akiktől semmi jót nem vártak, nem is várhattak. Háborgunk amiatt, hogy egyikmásik társunk, akinek felvitte az isten a dolgát, ma alig akar megismerni, s néha bizony nagyon is emelvényről nézi a népet. Ám tudjuk azért, mert tudnunk kell, mennyire fenn hordta az orrát régen a megtollasodott emberek többsége. Ha csak pár hold földet szerzett is, már „kivált" a többi közül, urizált, elkülönült, így hát a régi igazsághoz tartozik ez is, dehogy az újhoz! Az új eszményt, magát a szocialista igazságot társadalmi osztályok hordozzák, a mi rendszerünkben a munkások és parasztok osztálya — nem egyes vezetők, legyen bármekkora a hatalom a kezükben. A nép számára az igazság ma egyet jelent társadalmi igényeink teljesülésével, jogainak érvényesülésével. Eszmény ez és követelmény, cél és munkánk értelme, magatartásunk meghatározója, erőnk forrása is. Az igények teljesülése Ha így, osztályszempontból fogjuk fel az igazságot, mindjárt rájövünk, hogy ügyes-bajos dolgaink, saját egyéni igazságunk érvényesülése nagyrészt azon múlik, hogyan sikerül megvalósítani a társadalmi igazságot. Azt a nagymértékű passzivitást, ami az emberek jelentős részének társadalmi magatartását jellemzi, különböző félreértések táplálják. Az egyik ezek közül az, hogy vannak, akik helyettünk is gondolkodnak és intézkednek, s nem is mindig nézik jó szemmel, ha valaki ott akar lenni a tűznél. Ez a paszszivitás okozza, hogy a tömegellenőrzés helyenként teljesen laza, s ami különösen nagy veszélyeket rejt magában; épp azok nem nyilvánítanak véleményt, akiknek szavát igazán érdemes meghallgatni. Annál inkább szólnak a tülekedők, az izgágák, akiknek hangján ritkán szól az igazság, akkor is legtöbbször önző érdekek miatt. A munka becsülete Hatalma tudatát ma még nagyon kevés munkásember érd. Sok oka van ennek. A dolgozó osztályok létkérdései a napi politikában kifejezést nyernek, de nem mondható el ugyanez a művészeti alkotásokra, az ízlésnevelő, világnézetformáló munkára. Fenyeget az eljellegtelenedés veszélye, a nyugati ideológiai betörés következtében helyenként mutatkozó perspektívanélküliség, s nem bíznak eléggé egymásban az emberek. Vannak egyesek, akiknek a közérdekében kifejtett munkája sehogyan sem áll arányban a javadalmazással. Egyikénél túl alacsony, másiknál túl magas. Nem a tettek szabják meg néha a javakból való részesedés mértékét, hanem inkább az ügyeskedés, viszonylag sok esetben a szélhámoskodás. A rendőri, bírósági hírek sok mindent elmondanak erről. Mindez azonban nem a társadalmi igazságot cáfolja, hanem épp ellenkezőleg: erősíti azt. Ha ma világosan látjuk a szocializmus erkölcsi eszményét, az annak is köszönhető, hogy bátrabban rányílik szemünk a hibákra, erőteljesebben tesszük szóvá, ami nekünk nem tetszik. S milyen érdekes: az utóbbi évek során e tekintetben is erősödött az egység a nép vezetői és a nép között. Ugyanazokat a dolgokat, jelenségeket ítéljük el, hasonló, aminek örülünk. Napjaink egyik fontos tanulsága, hogy az egy nyelven beszélés a társadalmi igazság győzelmének fontos kritériuma. A reális igények gyors kielégítésének vágya világjelenség, így érthető ez nálunk is. A rohanás századában ez nem is lehet másként. Amikor ez a téma jön szóba, van aki azt mondja: nem kell türelmetlennek lenni. Lehet, hogy abban az utcában, ahol én lakom, nincs még betonjárda, de az is öröm, hogy a faluban van már sokfelé. Lehetséges, hogy nincs még új házam, de íme mennyi új ház épül. Emelkedett gondolkodással, szocialista szemlélettel nézve ez is érv, nem is az utolsó az érvek rangsorában. Ebben az egyén is megtalálja a maga nyugvópontját: ha annyinak van, majd lesz nekem is. A bizalomnak ez a foka, azoknál található meg, akik hisznek a munka becsületében. Következésképp, mindenkinek, akin valami múlik, úgy kellene dolgoznia, hogy ez a felismerés meglátsszon egész tevékenységén. Akinek pedig az a dolga, hogy a javak igazságos elosztásán munkálkodjék, minden tettével a munka becsületét kellene védenie. E téren azt hiszem nagyon sok a tennivaló. A szocializmus erkölcsi eszménye, a mi társadalmunk igazsága, a dolgozó nép hatalmi tudata és érzése ezen a ponton ragadható meg. Ha ebből indulunk ki, mindenki megért bennünket. De ezt a legkisebb gazdasági egységig végig kell gondolni, meg kell vizsgálni az egyes közösségek. Csakugyan megteszünk-e mindent a munka becsületéért?! Kovács Imre Beszélgetés a vízparton a békéscsabai KISZ-táborban. (MTI Foto) - 3 - A SZÖVETKEZETEK NAPJÁN Amíg ember él a földön, mindig lesznek, akik emlékeznek majd a harminc rochdalei takácsra. Az angliai kisvárosnak ez a harminc iparosa öszszefogott és szövetkezetet alakított. Ennek már 124 esztendeje, de az angol munkások tette nem halványul, hanem egyre szebben ragyog az emberiség történelmének lapjain. S mára már a szövetkezeti mozgalom világméretűvé terebélyesedett. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének több mint 50 tagországa és 230 millió tagja van. S a szövetkezeti öszszefogás erősségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy immár 46 esztendeje — a kölcsönös segítség szimbólumaként — minden év július első vasárnapján megünneplik a szövetkezeteit napját. Hazánkban majdnem százéves a szövetkezeti mozgalom. 1875- ben már alapszabályokba foglalták a legfontosabb elveket, s 1898-ban pedig országos központ alakult a szövetkezeti munka összehangolására. Azóta hetven év telt el és a magyar szövetkezeti eszme nagyot fejlődött. Különösen a felszabadulás utáni években változott meg: szerkezetileg demokratikus, tartalmában pedig szocialista lett. Emlékezzünk csak a felszabadulás első éveire, amikor a földművesszövetkezetek önzetlen támogatói, segítői voltak az új földhözjuttatottaknak, vagy emlékezzünk csak a mai gazdag termelőszövetkezetek elődeire, amelyekben nagyon nehéz körülmények között dolgoztak és éltek a parasztok! Mára ez a szövetkezeti mozgalom három és fél millió tagot számlál. A különböző szövetkezetek munkájának az összehangolására éppen ez év tavaszán alakult meg az Országos Szövetkezeti Tanács. A magyar szövetkezetek 1966 áprilisa óta a nemzetközi szövetségnek is tagjai. Hazánk szövetkezeti mozgalma ma már több mint ötven ország nyolcvan szövetkezeti szervével tart kapcsolatot. Túl a nemzetközi kapcsolatokon, a magyar szövetkezetek mégiscsak helyben, a mindennapi munkában, az emberek ügyes-bajos gondjaival való törődésben tesznek a legtöbbet: segítenek az emberek gondjain, megkönnyítik életüket. Ebben van legfőbe szerepük. A hétköznapok szorgos munkája közben egy pillanatra érdemes megállni, köszönteni a 46. nemzetközi szövetkezeti napot, amelynek alkalából hazánkban Gyulán, Kiskörösön, Tapolcán, Balmazújvároson és Sopronban országos nagygyűlést tartanak, de ezen túlmenően még nagyon sok helységben méltatják a szövetkezeti összefogásban rejlő legyőzhetetlen erőt. (ír) Legfontosabb: a szemveszteség csökkentése 10 600 kombájn munkában • Kevés a bálázódrót A gabonabetakarítás helyzetéről tájékoztatta hétfőn a sajtó képviselőit dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese, aki a többi között elmondotta,, hogy az ország gabona-vetésterülete 3 millió 600 ezer kataszteri hold, ebből 2 millió hold a búza. Az egész országban aratnak. A gabonatáblákon összesen 10 ezer 600 kombájn dolgozik. Az aratást megkönnyíti, hogy a gabona nem dőlt meg és gyommentes. Az idei betakarításnál nem a gépek területi teljesítménye, hanem a szemveszteség csökkentése a legfontosabb. A Gabona Tröszt tájékoztatója szerint július 1-ig, több mint tízezer vagon gabonát vettek át a termelőktől. A Baranya megyei Szigetváron például éjjel-nappal folyik az átvétel. Siklóson pedig 16 órás nyújtott műszakot tartanak a gabonafelvásárlók. A legfrissebb jelentések szerint az aratás az ország valamennyi megyéjében jó ütemben halad: a siklósi járásban a búzának már több mint egynegyed részét learatták. A termés községenként sőt mi több egyegy község határán belül táblánként is rendkívül szeszélyesen alakul. Az ország legtöbb vidékén vasárnap is arattak. A Kaposvári Állami Gazdaságban szinte megállás nélkül dolgoznak a kombájnosok, itt Szakta Sándor , az ország egyik legjobb kombájnvezetője, vasárnap estig 300 holdról 55 vagon gabonát aratott le. Vetélytársa, Kovács Lajos is túlhaladta már a 45 vagonos teljesítményt. A betakarításban országszerte tapasztalható lendületet Győr megyében fékezi, hogy kevés a szalma bálázásához szükséges drót. A megyei AGROKER Vállalat a gazdaságok sürgetésére tehergépkocsikat küldött a salgótarjáni acélárugyárba, s a szállítmánnyal előreláthatólag megoldódik a dróthiány. A szokatlanul nagy hőségben nagy veszély fenyegeti azokat a gabonatáblákat, amelyek közel vannak a vasúti pályákhoz. Vasárnap és hétfőn Komárom és Vas megyében nyolc helyen okozott tüzet a mozdonyból kipattant szikra. Ezekben a napokban fontos, hogy nagyobb körültekintéssel, a tűzrendészeti szabályok szigorú betartásával, éberséggel őrködjenek a mezőgazdasági üzemek, hogy a termést a tűz és a szárazságban gyorsan beköszöntő szempergés ne dézsmálhassa. D. J. Malomban az új búza Megérkezett az első idei termésű búza Budapestre, a Ferencvárosi Malomba. A szállítmányt a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a Gabona Tröszt képviselőinek jelenlétében ünnepélyesen fogadták a budapestiek. A legkitűnőbb minőségű búzát a szolnoki Kossuth Termelőszövetkezet küldte a Ferencvárosi Malomba. Az acélos szolnoki búza fajsúlya: 84,1 hl. De nem sokkal gyengébb a Bicskei Állami Gazdaságé sem, amely 84 hektoliteres búzát küldött Budapestre.