Szabad Föld, 1968. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1968-07-07 / 27. szám

1968. JÚLIUS 7. Szabad Föld A mi igazságunk Mindnyájan keressük az igaz­ságot, kicsi és nagy ügyekben, magatartásunk, megnyilatkozá­saink, egész életünk valamiféle igazság megtestesülése. Hallgat­juk a panaszkodókat, s azt vesz­­szük észre, sokszor milyen köny­­nyű helyeselni nekik. Aztán szót váltunk azokkal, akikre panasz­kodtak, s milyen furcsa: a ma­guk módján nekik is igazuk van. Első pillanatra úgy tűnik, annyiféle az igazság, ahány em­ber él a földön. Ez csak látszólag van így. Mert ha az ember gondolkodni kezd, rájön, hogy a panaszok és vélemények, a másik embertől elszenvedett bántások során ön­kéntelen bennünk a viszonyítás a társadalmi igazság normáihoz, ahhoz az általános eszményhez, amely magában foglalja mind­­annyiunk igazságérzetét, de egyúttal több is, teljesebb an­nál. Vált­ozó eszmények Kérdés, fel tudjuk-e mérni gondolatban, hogy mit jelent ez? Eljutunk-e odáig, hogy a ma­gunk egyéni felismeréseit hoz­záigazítsuk a társadalmi mércé­hez, s a mi kis igazságainkat képesek vagyunk-e alárendelni a többség igazának? Nem mindig és nem egyfor­mán. Napjainkban különösen bonyolult a helyzet, mert vál­tozóban vannak az erkölcsi esz­mények, az igazságról alkotott fogalmak. Azzal összefüggésben, hogy a régi uralkodóosztályok hatalma megdőlt, s a dolgozó nép jutott uralomra, a társa­dalmi igazság is mást jelent ma, mint negyedszázaddal ezelőtt. Tudatunkban azonban ott van a kétféle igazság, hol ez, hol amaz kerekedik felül, s bár körülöt­tünk minden megváltozott, ben­nünk magunkban lényegesen vontato­ttabb az átalakulás. Furcsa helyzet, rossz szemmel nézem a szövetkezet elnökét,­­ mert háromszor annyi a fizeté­se, mint az enyém. Azt mon­dom, nem érdemli meg, s eszem­be sem jut, hogy az irigység be­szél belőlem, s nem a társadal­mi igazság szólal meg bennem, hanem az egyéni boldogulás vá­gya: miért nincs annyi nekem is. Ilyen, vagy olyan hiányossá­got látok, szidom azt, aki ezért felelős, de nem a közösségi ér­zés diktálja a szavaimat, hanem az acsarkodás a másik ember­re. Ezért oly gyakori, hogy ná­­lunk a hibák elleni harc em­berek elleni áskálódássá degra­dálódik, aztán csodálkozunk, hogy emberek jönnek, s letűn­nek, de a hiba megmarad. Még érthetetlenebb, amikor különféle mulasztások láttán mindjárt az eszményt, köznyel­ven „a rendszert” kezdik egye­sek hibáztatni. Holott nem az új eszmény a hibás, hanem a régi. Foghegyről beszél, nem veszi emberszámba az alacsonyabb beosztásúakat valamelyik helyi vezető? A szocializmust hibáz­tatják érte sokan, miközben azt mondják, „olyan, mint a botos­ispán volt”. Ide-oda küldözge­tik az ügyfeleket a hivatalban, szidjuk a bürokráciát, a lelket­­lenséget, „ez is csak nálunk le­het így” — mondogatjuk, s el­feledkezünk arról az ösztönös idegenkedésről, amellyel elő­deink a „nadrágos” embereket kezelték, akiktől semmi jót nem vártak, nem is várhattak. Há­­borgunk amiatt, hogy egyik­másik társunk, akinek felvitte az isten a dolgát, ma alig akar megismerni, s néha bizony na­gyon is emelvényről nézi a né­pet. Ám tudjuk azért, mert tud­nunk kell, mennyire fenn hord­ta az orrát régen a megtollaso­­dott emberek többsége. Ha csak pár hold földet szerzett is, már „kivált" a többi közül, urizált, elkülönült, így hát a régi igaz­sághoz tartozik ez is, dehogy az újhoz! Az új eszményt, magát a szo­cialista igazságot társadalmi osz­tályok hordozzák, a mi rendsze­rünkben a munkások és pa­rasztok osztálya — nem egyes vezetők, legyen bármekkora a hatalom a kezükben. A nép szá­mára az igazság ma egyet je­lent társadalmi igényeink telje­sülésével, jogainak érvényesülé­sével. Eszmény ez és követel­mény, cél és munkánk értelme, magatartásunk meghatározója, erőnk forrása is. Az igények teljesülése Ha így, osztályszempontból fogjuk fel az igazságot, mindjárt rájövünk, hogy ügyes-bajos dol­gaink, saját egyéni igazságunk érvényesülése nagyrészt azon múlik, hogyan sikerül megvaló­sítani a társadalmi igazságot. Azt a nagymértékű passzivi­tást, ami az emberek jelentős részének társadalmi magatartá­sát jellemzi, különböző félreér­tések táplálják. Az egyik ezek közül az, hogy vannak, akik he­lyettünk is gondolkodnak és in­tézkednek, s nem is mindig né­zik jó szemmel, ha valaki ott akar lenni a tűznél. Ez a pasz­­szivitás okozza, hogy a tömeg­ellenőrzés helyenként teljesen laza, s ami különösen nagy ve­szélyeket rejt magában; épp azok nem nyilvánítanak véle­ményt, akiknek szavát igazán érdemes meghallgatni. Annál inkább szólnak a tülekedők, az izgágák, akiknek hangján rit­kán szól az igazság, akkor is legtöbbször önző érdekek miatt. A munka becsülete Hatalma tudatát ma még na­gyon kevés munkásember érd. Sok oka van ennek. A dolgozó osztályok létkérdései a napi po­litikában kifejezést nyernek, de nem mondható el ugyanez a művészeti alkotásokra, az ízlés­nevelő, világnézetformáló mun­kára. Fenyeget az eljellegtele­­nedés veszélye, a nyugati ideo­lógiai betörés következtében he­lyenként mutatkozó perspektí­vanélküliség, s nem bíznak elég­gé egymásban az emberek. Van­nak egyesek, akiknek a közér­dekében kifejtett munkája se­hogyan sem áll arányban a ja­vadalmazással. Egyikénél túl alacsony, másiknál túl magas. Nem a tettek szabják meg né­ha a javakból való részesedés mértékét, hanem inkább az ügyeskedés, viszonylag sok eset­ben a szélhámoskodás. A rend­őri, bírósági hírek sok mindent elmondanak erről. Mind­ez azonban nem a társa­dalmi igazságot cáfolja, hanem épp ellenkezőleg: erősíti azt. Ha ma világosan látjuk a szocializ­mus erkölcsi eszményét, az an­nak is köszönhető, hogy bátrab­ban rányílik szemünk a hibák­ra, erőteljesebben tesszük szó­vá, ami nekünk nem tetszik. S milyen érdekes: az utóbbi évek során e tekintetben is erősödött az egység a nép vezetői és a nép között. Ugyanazokat a dolgokat, jelenségeket ítéljük el, hason­ló, aminek örülünk. Napjaink egyik fontos tanulsága, hogy az egy nyelven beszélés a társadal­mi igazság győzelmének fontos kritériuma. A reális igények gyors kielé­gítésének vágya világjelenség, így érthető ez nálunk is. A ro­hanás századában ez nem is le­het másként. Amikor ez a téma jön szóba, van aki azt mondja: nem kell türelmetlennek lenni. Lehet, hogy abban az utcában, ahol én lakom, nincs még be­tonjárda, de az is öröm, hogy a faluban van már sokfelé. Le­hetséges, hogy nincs még új há­zam, de íme mennyi új ház épül. Emelkedett gondolkodás­sal, szocialista szemlélettel néz­ve ez is érv, nem is az utolsó az érvek rangsorában. Ebben az eg­yén is megtalálja a maga nyugvópontját: ha annyinak van, majd lesz nekem is. A bizalomnak ez a foka, azok­nál található meg, akik hisznek a munka becsületében. Követ­kezésképp, mindenkinek, akin valami múlik, úgy kellene dol­goznia, hogy ez a felismerés meglátsszon egész tevékenysé­gén. Akinek pedig az a dolga, hogy a javak igazságos elosztá­sán munkálkodjék, minden tet­tével a munka becsületét kelle­ne védenie. E téren azt hiszem nagyon sok a tennivaló. A szocializmus erkölcsi esz­ménye, a mi társadalmunk igaz­sága, a dolgozó nép hatalmi tu­data és érzése ezen a ponton ragadható meg. Ha ebből indu­lunk ki, mindenki megért ben­nünket. De ezt a legkisebb gaz­dasági egységig végig kell gon­dolni, meg kell vizsgálni az egyes közösségek. Csakugyan megteszünk-e mindent a munka becsületéért?! Kovács Imre Beszélgetés a vízparton a békéscsabai KISZ-táborban. (MTI Foto) - 3 - A SZÖVETKEZETEK NAPJÁN Amíg ember él a földön, min­dig lesznek, akik emlékeznek majd a harminc rochdalei ta­kácsra. Az angliai kisváros­nak ez a harminc iparosa ösz­­szefogott és szövetkezetet alakí­tott. Ennek már 124 esztendeje, de az angol munkások tette nem halványul, hanem egyre szebben ragyog az emberiség történelmé­nek lapjain. S mára már a szövetkezeti mozgalom világméretűvé tere­bélyesedett. A Szövetkezetek Nemzetközi Szövetségének több mint 50 tagországa és 230 millió tagja van. S a szövetkezeti ösz­­szefogás erősségét mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy im­már 46 esztendeje — a kölcsö­nös segítség szimb­ólumaként — minden év július első vasárnap­ján megünneplik a szövetkeze­teit napját. Hazánkban majdnem százéves a szövetkezeti mozgalom. 1875- ben már alapszabályokba foglal­ták a legfontosabb elveket, s 1898-ban pedig országos köz­pont alakult a szövetkezeti munka összehangolására. Azóta hetven év telt el és a magyar szövetkezeti eszme nagyot fejlő­dött. Különösen a felszabadulás utáni években változott meg: szerkezetileg demokratikus, tar­talmában pedig szocialista lett. Emlékezzünk csak a felszaba­dulás első éveire, amikor a föld­­művesszövetkezetek önzetlen tá­mogatói, segítői voltak az új földhözjuttatottaknak, vagy em­lékezzünk csak a mai gazdag termelőszövetkezetek elődeire, amelyekben nagyon nehéz kö­rülmények között dolgoztak és éltek a parasztok! Mára ez a szövetkezeti mozgalom három és fél millió tagot számlál. A különböző szövetkezetek mun­kájának az összehangolására ép­pen ez év tavaszán alakult meg az Országos Szövetkezeti Tanács. A magyar szövetkezetek 1966 áprilisa óta a nemzetközi szö­vetségnek is tagjai. Hazánk szö­vetkezeti mozgalma ma már több mint ötven ország nyolc­van szövetkezeti szervével tart kapcsolatot. Túl a nemzetközi kapcsolatokon, a magyar szövet­kezetek mégiscsak helyben, a mindennapi munkában, az em­berek ügyes-bajos gondjaival való törődésben tesznek a leg­többet: segítenek az emberek gondjain, megkönnyítik életü­ket. Ebben van legfőbe szerepük. A hétköznapok szorgos mun­kája közben egy pillanatra érde­mes megállni, köszönteni a 46. nemzetközi szövetkezeti napot, amelynek alka­lából hazánk­ban Gyulán, Kiskörösön, Tapol­cán, Balmazújvároson és Sop­ronban országos nagygyűlést tartanak, de ezen túlmenően még nagyon sok helységben méltatják a szövetkezeti össze­fogásban rejlő legyőzhetetlen erőt. (ír) Legfontosabb: a szemveszteség csökkentése 10 600 kombájn munkában • Kevés a bálázódrót A gabonabetakarítás helyze­téről tájékoztatta hétfőn a sajtó képviselőit dr. Soós Gábor, a mezőgazdasági és élelmezésügyi miniszter helyettese, aki a többi között elmondotta,, hogy az or­szág gabona-vetésterülete 3 mil­lió 600 ezer kataszteri hold, ebből 2 millió hold a búza. Az egész országban aratnak. A ga­bonatáblákon összesen 10 ezer 600 kombájn dolgozik. Az ara­tást megkönnyíti, hogy a ga­bona nem dőlt meg és gyom­mentes. Az idei betakarításnál nem a gépek területi teljesítmé­nye, hanem a szemveszteség csökkentése a legfontosabb. A Gabona Tröszt tájékozta­tója szerint július 1-ig, több mint tízezer vagon gabonát vettek át a termelőktől. A Bara­nya megyei Szigetváron például éjjel-nappal folyik az átvétel. Siklóson pedig 16 órás nyújtott műszakot tartanak a gabonafel­vásárlók. A legfrissebb jelentések sze­rint az aratás az ország vala­mennyi megyéjében jó ütem­ben halad: a siklósi járásban a búzának már több mint egyne­gyed részét learatták. A termés községenként sőt mi több egy­egy község határán belül táb­lánként is rendkívül szeszélye­sen alakul. Az ország legtöbb vidékén va­sárnap is arattak. A Kaposvári Állami Gazdaságban szinte megállás nélkül dolgoznak a kombájnosok, itt Szakta Sándor , az ország egyik legjobb kom­bájnvezetője, vasárnap estig 300 holdról 55 vagon gabonát ara­tott le. Vetélytársa, Kovács Lajos is túlhaladta már a 45 va­­gonos teljesítményt. A betakarításban országszerte tapasztalható lendületet Győr megyében fékezi, hogy kevés a szalma bálázásához szükséges drót. A megyei AGROKER Vál­lalat a gazdaságok sürgetésére tehergépkocsikat küldött a sal­gótarjáni acélárugyárba, s a szállítmánnyal előreláthatólag megoldódik a dró­thiány. A szokatlanul nagy hőségben nagy veszély fenyegeti azokat a gabonatáblákat, amelyek közel vannak a vasúti pályákhoz. Va­sárnap és hétfőn Komárom és Vas megyében nyolc helyen okozott tüzet a mozdonyból ki­pattant szikra. Ezekben a napokban fontos, hogy nagyobb körültekintéssel, a tűzrendészeti szabályok szi­gorú betartásával, éberséggel őrködjenek a mezőgazdasági üzemek, hogy a termést a tűz és a szárazságban gyorsan be­köszöntő szempergés ne dézs­málhassa. D. J. Malomban az új búza Megérkezett az első idei ter­mésű búza Budapestre, a Fe­rencvárosi Malomba. A szállít­mányt a Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium és a Gabona Tröszt képviselőinek je­­lenlétében ünnepélyesen fogad­ták a budapestiek. A legkitűnőbb minőségű bú­zát a szolnoki Kossuth Termelő­­szövetkezet küldte a Ferencvá­rosi Malomba. Az acélos szol­noki búza fajsúlya: 84,1 hl. De nem sokkal gyengébb a Bicskei Állami Gazdaságé sem, amely 84 hektoliteres búzát küldött Budapestre.

Next