Szabad Föld, 1969. január-június (25. évfolyam, 1-26. szám)
1969-01-05 / 1. szám
-..... . SABAOfÖLP ------------------------------------------- 1968. JANUÁR 5. -------- Egyezséggel végződött Nemrégiben dr. Perl István, lapunk jogtanácsosa mondta nekem, hogy milyen jóleső érzés szokta eltölteni a tárgyalóteremben olyankor, amikor a peres ügy egyezséggel végződik. Amikor a perlekedő felek belátják: jobb békességben élni, mint perlekedni , és kölcsönös engedmények révén egyezségre jutnak, s ezt az egyezséget a bíróság jóváhagyja. Öröm ez azért is, mert az ilyen eset, sajnos, fehér holló a tárgyalótermekben. De előfordul. És amikor javasolta, hogy el kellene mondani néhányat olvasóinknak okulásul, kiderült: a példák a peres ügyek legkülönfélébb területein megtalálhatók. Vagyis: igen sok vitás kérdés megoldható egy kis jóakarattal. Erről vallanak az alábbi esetek is. Sajnálják a történteket Egyik kisvárosunkban R. Károly és G. József társbérlőként laknak egymás mellett és közösen használják a lakáshoz tartozó mellékhelyiségeket Eleinte nem volt köztük semmi baj, később azonban viszonyuk megromlott. Mindegyik azt állította a másikról, hogy az több villanyáramot és gázt fogyaszt, tehát fizessen többet a közüzemi költségekből. Egy vasárnap reggel G. József az általa kifizetett számlát megmutatta társbérlőjének és el akart vele számolni. Ám úgy követelte R. Károlytól a pénzt, mintha már eleve biztos lenne abban, hogy jogtalanság éri őt. R. Károly pedig azonnal elzárkózott attól, hogy egymással elszámoljanak. A vita hevében kölcsönösen sértegették egymást, egyik a másikat mindenfélének lehordta. Ezt követően G. József feljelentést tett R. Károly ellen. A bíróságon felvilágosították R. Károlyt, hogy jogosult viszonvádat emelni G. József ellen, mivel nevezett is sértegette őt, így mindkét ember a vádlottak padjára kerül. A bírói figyelmeztetés és kioktatás után mindketten belátták, hogy pereskedésük nem vezet jóra. Ezért mindketten visszavonták a vádat, s egymásnak kölcsönösen ígéretet tettek: a jövőben tartózkodnak a hasonló vitáktól, sajnálják a történteket. Agytól — asztaltól Kunszentmártonban éltek a fiatalok. Házasságuk már a második évben megromlott. Az asszonyka egy szép napon Pestre költözött —, de csak ideiglenesen. A lakásból nem jelentkezett ki végleg és csupán személyi holmiját vitte magával. S mert a házasság bizonyos idő elteltével sem jött helyre — aférj megindította a válópert. Ám ilyenkor nemcsak a házasság felbontása kerül szóba, hanem a vagyonközösségbe tartozó ingóságok felosztása is. Ahogy ezt a népnyelv kifejezi: ágytól — asztaltól kellett elválniok. A férj azonban a lakásban maradt valamennyi vagyontárgyat magának akarta. Az asszonyka viszont kérte a vagyonközösség megszüntetését. A közösen szerzett ingóság felére, vagyis annak pénzben értékére, 16 ezer forintra tartott igényt. A tárgyalóteremben a férj belátta: a közösen szerzett ingóságot meg kell osztani. És az asszonyka, is belátta: nem kérheti a vagyontárgyak vételárának értékét, hiszen azok időközben használatban voltak. Megegyeztek, hogy a férj 10 ezer forinttal kielégíti az aszszonykát és akkor többé semmi követelésük nincs egymással szemben. A bíróság egyezségüket jóváhagyta. Eltartás helyett Magukra maradt, idős emberek sűrűn kötnek szerződést fiatalokkal életfogytiglani eltartásukra, meglevő kis vagyonkájuk fejében. Ez így egyszerűen hangzik, a körülmények azonban sokszor bonyolulttá teszik az ügyet. B. János például pesterzsébeti házát annak fejében engedte át egy fiatal házaspárnak, hogy azok élete végéig eltartják. Csakhogy nem sokkal a szerződés megkötése után megállapodott velük, hogy 40 ezer forintért lemond az eltartásról, mert elköltözik tőlük. A házaspár kifizette a kért összeget — vagyis megvette a házat — és ezzel az eltartási szerződés hatályát vesztette. Az idős ember elhagyta a házat. Igen ám, csakhogy a telekkönyvben a tartási szerződés alapján ottmaradt bejegyezve a tartási, valamint a lakáshasználati joga. S mivel erről nem akart lemondani, a házaspár pert indított ellene e jogok törlése érdekében. A tárgyalóteremben azonban egyezségre jutottak. Kiderült ugyanis, hogy az idős ember a lakáshasználati joghoz csak azért ragaszkodik, mert azt 3 ezer forintért másra akarta volna átruházni. Ez persze, jogtalan lett volna. A házaspár mégis hajlandónak mutatkozott 3 ezer forinttal kielégíteni, csakhogy ne pereskedjenek. Az idős ember pedig beleegyezett a tartási és lakáshasználati jog törlésébe. Öt négyszögöl föld A szomszédok pereskedtek. A felperes öt négyszögöl földet követelt a szomszédjától. A bíróság helyszínrajzot szerzett be, szakértőt hallgatott ki, helyszíni szemlét tartott és meghallgatta a feleket, akik mindent, ami csak szóba került, vitattak. Persze, ez nem lenne akadálya a bírói döntésnek, hiszen a bíróság a rendelkezésére álló bizonyíték mérlegelésével hozza meg határozatát. De emellett a bíróságnak kötelessége a feleket figyelmeztetni arra, hogy a per bármely szakában egymással egyezséget köthetnek. Ez történt ebben az ügyben is. A szembenálló felek felmérték, hogy mennyi költségük volt eddig, számításbavették, hogy az ellentétes állásfoglalás, a szakértői vélemények vitatása folytán esetleg újabb szakértő kirendelése válik szükségessé, tehát növekednek a költségek, múlik az idő, s közöttük a harag csak tovább fokozódhat. A felperes hajlandó volt engedni és azt mondta: nem pereskedik tovább azért a tenyérnyi területért. De a szomszédja is legyen méltányos vele szemben és felezzék meg azt a területet. Ez bíróilag is elfogadható volt és feltétlenül a két ember érdekét szolgálta. Ha nem sikerül így megegyezniük, hosszú ideig pereskedhettek volna. De jobb békességben élni, mint perlekedni. Dr. Perl István—Szüts László A katonaorvos írta: Dr .Buga László A berlini kalendáriumok levelein a " cifrára "kacskaringózott, szögletesre faragott gót betűk azt mondták: huszonnegyedik napja december havának, az 1890-ik esztendőben. Délután szállingózott a hó, de estére kitisztult Az ujjnyi vastag hóval fedettháztetők mögül ostobán bújt elő a hold, ez a sajtképű, a napi söradagján kívül semmivel nem törődő naplopó. A császár rezidenciája a potsdami palota előtt szoborőrséget állt fekete sisakos rézsasos silbaik. A karácsonyesti város tisztálkodott, ünnepre tollászkodott. A házak csukogatták a szemüket. Mögöttük kigyulladt a felcicomázott fenyő aranycsengettyűs meséje. A katonaorvos csizmája felszedte a vékony havat. A kopaszra taposott macskakövek kíváncsian leselkedtek utána, és azt bizonygatták, hogy a Schumann utcából jött és a Ziegelstrasse felé iparkodott. A Bergmann-klinika előtt megállt. Mintha fejbevágták volna. Félt, vagy csak tétovázott? Egy darabig bámulta a díszesre kovácsolt vaskilincset. Tanácsot kért tőle. Aztán megrántotta a jelzőkolomp fogantyúját. Reiner főorvos Bergmann professzor első asszisztense a szobájában olvasgatott és a karácsonyt várta. Sietett a katonaorvos elé: * — Behring kolléga? — Igen, az vagyok... — húzta le a kesztyűjét a merev katona. Reiner főorvos akkor már tudta kivel áll szemben. A berlini orvosok sokat beszéltek arról, hogy a Mester — Koch Róbert professzor — Schumann utcai düledező házában dolgozik egy megszállott fanatikus katona, aki mesterségesen megfertőzött és a betegséget átvészelt állatok vérsavójával akarja gyógyítani a torokgyíkot, a diftériát. Torokgyík! Szörnyű betegség. Valamikor halomra fullasztotta a csecsemők és kisgyermekek százait, ezreit. Aki csak egyetlen fulladozó kis, diftériás haldoklót látott, az azt a szörnyű kínlódást nem tudja elfelejteni soha életében. Reiner főorvos látott. Azért nézett most olyan furcsán a szótlan — talán önmagával vitatkozó — katonaorvosra. — Elhozta kollega úr? ... A katonaorvos kinyitotta a táskáját. A táskában üveg volt. Az üvegben vérsavó. Az, ami már ott, a Schumann utcai laboratórium padlásszobájában a torokgyíkkal fertőzött kísérleti állatot meggyógyította ... Dehát meggyógyítja az embert is? A fuldokló, vergődő kisgyermekét? Ez volt a kérdés. Ez volt a feladat azon az izgalmas karácsony éjszakán. A táskában feküdt az üveg. A tudomány újszülöttje. Talán a gyógyulás. Talán az élet Aki megkapja, esetleg megéri a karácsonyt. Aki nem, az ... No de ki tudhatja előre?! — Hány diftériás betegük van? — Kilenc! — feszengett a főorvos, és csitította a riadt ápolónőket, meg a kórtermekből kitóduló jajgató édesanyákat. — Ötöt beoltok. Négyet nem! Az oltottak eredményét összehasonlítjuk az oltatlanokéval. — ... rendelkezett az orvosba bújt katona. Aztán megenyhült: — Válassza ki kolléga úr azt az ötöt! A klinika megmozdult. Forogni kezdett, majd fejtetőre állt. Mind sötét lett... És fények villantak az éjszakába. A fénysugarak mászópóznái között az élet kapaszkodott, de lent a sarokban sunyin leselkedett a halál. Akit nem oltanak, lehet hogy meghal, akit beoltanak, talán életben marad ... — sírta valahol fennt a fák fölött, vagy a felhők szegélyén egy kétségbeesett gyermekkórus, és a karácsony éjszakája orgonált hozzá. A kéz mozgott. A dugattyú ugrált. Az oltótű villogott. — Kollega úr, elfogyott a szérum! Hányat oltottunk be? — Kilencet. Mind a kilencet! — Dehát akkor? ... A bizonyíték? Ej, mindegy! Most már mindegy! Csak egy a lényeg: élet vagy halál?! A katonaorvos zavartan készülődött. Még a zubbonyát sem gombolta össze. Hajdani feszes, katonás magatartásából semmi sem maradt. Úgy lépett ki a Bergmann-klinika kezelőszobájának ajtaján, mint aki valamilyen rossz fát tett a tűzre... Vajon ennek a fának a tüzénél melegszik egyszer valaki? !Jararohant. Nem jött álom a szemére. ** Forgolódott. Rémképekkel küszködött. Terebélyes szörnyek gyötörték. Megismerte őket: a diftéria kórokozói, a Löffler-féle bacilusok rémképei voltak. Vagy a becsületével viaskodott? Alig pirkadt, újra ott állt a klinika kapujában és újra nem merte megrántani a kolompot. A klinikán csend volt. Furcsa, sokat ígérő csend. Csend és sötétség. Csak a portás ablakából szűrődött ki az éjjelilámpa bizonytalan fénye. A katonaorvos szeme parázslótt az átvirrasztott éjszaka hamuja alatt. Köpenye lógott. Rezes sisakját elhagyta valahol. Korán kopaszodó homlokán izzadság gyöngyözött. A merev, feszes katona vergődő emberré vált, amikor ökölbe szorított kézzel megzörgette a kaput. A felriasztott portás kijött. Ingben és papucsban. Hosszú nadrágtartója esetlenül úszott utána. Rábámult a korai jövevényre. Aztán megismerte. A katonaorvos megállt és nem mert szólni. Nem is kellett. A portás tudta mit akar. Ő sem szólt, csak elkapta azt a lógó, ökölbe szorított kétkedő kezet és megszorította. Hálásan, melegen. ... A vergődő ember pedig orvossá, csodatévő tudóssá nemesedett, amikor megértette, hogy a kilenc kisgyerek él! A reggeli ködön át mosolygott a nap. Karácsony reggelének a napja. Nem a potsdami palotára sütött. A Schumann utcai ócska, düledező házra ragyogott. A gyógyulás karácsonyának gyertyafénye volt. Lírre a karácsony éjszakára gondolt . Emil Behring — a volt katonaovos, a torokgyík gyógyításának (a passzív immunizációnak) feltalálója — még akkor is, amikor 1901-ben átvette a Nobel-díjat Rejtjeles edény Beregsurány határában nagykiterjedésű, népvándorlás-kori edényégető telepet tártak fel. Több tízezer darab kerámiatöredéket és igen sok — az edények díszítésére használt — pecsétnyomót gyűjtöttek össze itt. A régészek szerint a kemencék a negyedik századból származnak. Most újabb érdekes felfedezést tettek: a darabok rendezgetése közben az egyik edény oldalán ismeretlen írásjelekre bukkantak. Az ■ ógörög és római betűkhöz egyaránt hasonló írásjeleket hegyes tárgygyal karcolták fel. A KIMSZ-re emlékezünk Alig másfél hónappal azután, hogy Budapesten, a Visegrádi utcában lezajlott a nagy, történelmi esemény — megalakult a Kommunisták Magyarországi Pártja — zászlót bontott és működéséhez, elkövetkező harcaihoz szervezett kereteit teremtett a kommunista ifjúsági mozgalom is. A kor fiatalságának leghaladóbb, legöntudatosabb rétege fogott össze és 1918. december 30-án megalakította a Kommunista Ifjúmunkások Magyarországi Szövetségét. Cél? Feladat? Azonos volt a pártéval, amely vonzotta, lelkesítette az ifjúságot (rövid idő alatt 130 ezerre emelkedett a KIMSZ taglétszáma), hiszen a nyomorúság felszámolásáért, a kizsákmányolás megszünteetéséért, a hatalom megszerzéséért, az emberhez méltó élet megteremtéséért hívta harcba a fiatalokat. A KIMSZ tagjainak válasza méltó volt a feladathoz. A mozgalom krónikája tömören így sommázza ezt: „A KIMSZ — megalakulását követően — széles körű agitációs és propagandamunkát fejtett ki a fiatal munkások között. Az ifjúkommunisták népszerűsítették a KMP politikáját, résztvettek a párt által szervezett tömeggyűléseken, tüntetéseken, terjesztették a kommunista sajtó termékeit, sajátos eszközeikkel siettették a forradalmi változások bekövetkezését.” És a forradalmi változás — a Tanácsköztársaság győzelme— bekövetkezett. A KIMSZ egyre növelte szervezeti erejét s miközben mindent megtett tagjainak eszmei-politikai nevelése érdekében — szüntelenül harcolt azok jogaiért, különböző szociális intézkedések végrehajtásáért. És mindezeken túlmenően elévülhetetlen érdeme, hogy ekkor és elsőként hirdette meg a munkás- és parasztifjúság szövetségének jelszavát! A KIMSZ erejére vall, hogy amikor a Tanácsköztársaság veszélybe került, hívó szavára a fiatalok tömegesen jelentkeztek a Vörös Hadseregbe. A mozgalom lapja, az Ifjú Proletár így írt, 1919 áprilisában: „Ha kell, vérünk hullatásával, utolsó leheletünkig vívjuk és álljuk a harcot, de elnyomottak, kizsákmányoltak többé nem leszünk!” A Tanácsköztársaság bukása, majd a második világháború évei a megpróbáltatások egész sorát jelentették a kommunista ifjúsági mozgalom számára is. A harc azonban — a meghirdetett célért, a proletariátus győzelméért — folyt tovább. Röplapok terjesztése, az ellenállási akciók egész sora jelezte az ifjúkommunisták tevékenységét. És ebben az elszánt küzdelemben közülük számosan — Braun Éva, Kilián György, Kulich Gyula, Pataki István, Pesti Barnabás, Ságvári Endre és még sokan — életüket áldozták. Ma, amikor a kommunista ifjúsági mozgalom születésének, harcbaindításának félévszázados jubileumára emlékezünk, akkor rájuk is emlékezünk. Életük, munkájuk, hitük és kitartásuk örök példa marad a felnövekvő ifjúság előtt. A KIMSZ elszánt, kemény harcai pedig példaként és okulásul kell hogy szolgáljanak a kommunista ifjúsági mozgalom, a KISZ jelenlegi és eljövendő munkájához. S. J.