Szabad Föld, 1970. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-04 / 1. szám
1970. JANUÁR 4. SZABAD FÖLD Nem lehetne magyarul? A gazdasági reform egyik új hajtásaként a Nemzeti Bank az eddiginél jobban kíván alkalmazkodni a termelőszövetkezetek és állami gazdaságok termeléséhez és értékesítő tevékenységéhez. E célból az úgynevezett forgóeszköz hitelek rendezésénél feloldja a régebbi merev kötöttséget, nem ragaszkodik a december 31-i határidőhöz. Ha tehát egy téesznek van kétmillió forint értékű almája, és nem tudta azt december 31- ig értékesíteni, megkapja rá a készlethitelt februárig, vagy áprilisig, tehát a gazdaságot emiatt nem éri megrázkódtatás, nem kell küzdenie fizetésképtelenséggel. Nagyon dicsérendő ez a változtatás. Ám a tiszatenyői November 7. téesz főkönyvelője, Kurdics István lehűti lelkesedésünket, amikor megjegyzi: — Lényegében itt nem változott semmi, vagy pedig nem értem a rendelkezést. A szakember nem érti? Hát akkor hogyan értené más földi halandó? Idézzük azt a részt, amely leginkább gondot okoz a főkönyvelőnek: „A minimális forgóeszköz-állomány finanszírozása szempontjából figyelembe vehető időpontot a Bank — a jelen Tájékoztatóban foglalt feltételek szerint — a mezőgazdasági vállalat (illetve szövetkezet) kérelmének megfelelően fogadja el. Az elfogadott időpont a következő években kivételesen, a Bankkal egyetértésben változtatható meg.” — Én úgy értem ezt a rendelkezést, — mondja a főkönyvelő —, hogy egyik határidő helyett egy másik határidő rögzíthető és ahhoz ugyanúgy alkalmazkodni kell, mint eddig. Vagyis a forgóeszköz hitelellátás ugyanúgy nem alkalmazkodik a termelési szakaszok változó időpontjaihoz, mint eddig. Akkor hát mi változott? Úgy látszik, hogy a főkönyvelőnek igaza van. Az idézett szövegben szerepel az a megjelölés, hogy:......a következő években kivételesen ...”. Magyarán szólva tehát a téesz évekre megjelöl egy időpontot és az a gyakorlatban akár jónak bizonyul, akár rossznak, attól csak „kivételesen” térhet el. Hát itt bizony egy kis hiba van a rugalmasság, piachoz való alkalmazkodás körül. Egyébként a főkönyvelő a gyakorlatot figyelembe véve még a következőképpen szemlélteti a kérdést: — Tegyük fel, hogy forgóeszköz hitelezés szempontjából az eddigi december 31 helyett március 31-et választjuk. Közben alkalom kínálkozik és január elején hízóba állítunk száz szarvasmarhát. A hizlalás ideje 6—8 hónap. Ezekre addig csak kiadás van. Igen, de miből? A decemberben, vagy januárban felvett forgóhitelt március 31-re vissza kell fizetni. Legalábbis én így értem az újabb hitelszabályozás lényegét. Ha nem így van, akkor magyarázzák meg világosan és érthetően. Valóban nehéz eset. A Báni „a minimális forgóeszköz-állomány finanszírozása” szempontjából állandó időpontot követel. Nézzük, hogyan alakult a forgóeszköz-állomány a tiszatenyői November 7. Tsz-ben: 1967 végén közel négymillió 400 ezer forint; 1968 közepén valamivel több, mint két és félmillió forint; 1968 végén újra több mint négymillió forint; 1969 márciusában közel hárommillió forint; 1969 végén ismét több mint négymillió forint. Az értékesítési időt is beszámítva, egy-egy termelési szakasz lezáródásával tehát mindig lecsökkent a forgóeszköz-hitelszükséglet, majd az új szakasz kezdetével ismét megnőtt, a naptárra tekintet nélkül. A kérdés tehát az, hogy a termelési szakaszokat igazítjuk e hozzá a hitelszabályokhoz, vagy pedig a hitelszabályok alkalmazkodjanak a termelési szakaszokhoz. Az utóbbi megvalósíthatóbbnak és tegyük hozzá — célszerűbbnek is látszik. Teszkó Sándor KBVŐBŐ Törökszentmiklós főutcáján az egyik házon tábla, rajta a felírás: „Aranykalász Tsz Agrokémiai Laboratóriuma." Kun András vegyészmérnök a laboratórium munkájáról a következőket mondja: — Nemcsak saját szükségletre dolgozunk, hanem az ország minden részéből kapunk megrendeléseket. A múlt évben negyven termelőszövetkezetnek és két állami gazdaságnak végeztünk talajvizsgálatokat. Első persze a saját szükséglet. A laboratóriumnak egyre nő a tekintélye. Munkájának zömét a műtrágyázási szaktanácsadás teszi ki. Csak a saját gazdaságnak 1969-ben 150 ezer forint értékű talajvizsgálatot végeztek a laboratórium vegyészei. A külső megrendelésekre végzett munka pedig a múlt évben 600 ezer forint bevételt hozott az Aranykalász Tsz-nek. Kun András vegyészmérnök hangsúlyozza, hogy a műtrágyázás fokozódásával egyre nagyobb a jelentősége a tudományos vizsgálatokon alapuló földművelésnek. Jól alkalmazott műtrágyaadagokkal rendkívül gyorsan nagyra növelhetők a termésátlagok, a rossz összetételben adagolt műtrágya pedig kidobott pénzt jelent. Beszél a vegyészmérnök az úgynevezett minimumtörvényről, amely azt jelenti, hogy a termésátlagok a talajban levő legkisebb mennyiségű tápanyaghoz igazodnak. Hiába használnak fel tehát egy gazdaságban holdanként akár öt mázsa nitrogénműtrágyát, nem sokat érnek vele, ha kevés a talajban a foszfor vagy fordítva. — Mi vegyvizsgálattal kimutatjuk, hogy milyen tápanyagból van sok, vagy miből van kevés a talajban, tehát mit kell pótolni — szemlélteti a kérdést a laboratórium vegyészmérnöke. A tsz-laboratórium tehát gyakorlati igényeket elégít ki? — Zömmel igen — magyarázza Kun András —, de azért törekszünk elméleti ismereteink gyarapítására is, vizsgáljuk például a talajban az úgynevezett nyomelemek szerepét is. Ezekről még keveset tudunk. A nyomelemekből — mint a magyarázatból kitűnik — igen kevés van a talajban (vas, réz, cink stb.), de a terméseredmények szempontjából mégis igen fontosak. Vagyis a jó terméseredmények eléréséhez jól kell ismerni a termőtalajt minden gazdaságban. Ehhez nyújt nagy segítséget a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz Agrokémiai Laboratóriuma. T. S. Több lesz a lakat ? A hazai kereskedelemben már hosszú idő óta nehezen beszerezhető cikk a zár és a lakat. Ezek a termékek különleges hőkezeléssel, úgynevezett temperöntvényből készülnek. S így gyártásuk igen munkaigényes. A termelés növeléséhez az Elzett Fémlemezipari Művek sátoraljaújhelyi gyáregysége ez évtől segítséget nyújt a törzsüzemnek. Olyan eljárásokat dolgoztak ki, amelyekkel a különböző záralkatrészeket gyorsabb présöntéssel állíthaták elő. Az új módszer bevezetésével 1970 végéig kereken kilencmillió lakatkulcsot és négymillió különféle záralkatrészt készítenek Sátoraljaújhelyen. k . ©IlKI SOIRI: Milyen messze vannak már azok a régi újévi ünnepek, amikor az álbékesség hangulata szállta meg a politikusok, újságírók java részét és csupa jót, bizakodót mondtak a világ sorsáról. Ilyenkor a szavak csillogtak, mint a hópehely és illatoztak, mint a tömjén. Még olyan években is, amikor a háború már ott settenkedett a határszélen ... De hát, legalább újév alkalmából hadd lopjanak egy kis reményt az emberek szívébe. Ma már az ilyen ünnepeken sem kívánja nálunk senki a mesterkélt hópelyheket és szópelyheket. A világot olyannak szeretjük látni, amilyen. Ezért megfontoltan és óvatosan kell fogalmaznia annak, aki mérlegre teszi a kérdést: hogyan alakult a béke sorsa 1969-ben, előbbre jutottunk-e valamivel? Óvatosan, mert valóban elértünk egy keveset, de éppen olyan hiba lenne, ha túlbecsülnénk, mintha nem vennénk észre. Az elmúlt évben jelentős gondolatok kezdtek érni és kibontakozni a világpolitikában. Olyanok, amilyenekről tavaly még nem beszélhettünk. Elindult útjára a budapesti felhívás, a szocialista országok javaslata az összeurópai biztonsági értkezlet megtartására és na még nagyon is messze van céljától, azért izmosodik, teret nyer kontinensünkön. Az értekezlet fő ellenzője nem is európai ország, hanem az USA. Biztató eredménnyel zárult Helsinkiben a stratégiai fegyverkezés korlátozásáról folyó szovjetamerikai tárgyalások első szakasza. Okirat született Genfben a tengerek mélyének atommentesítéséről: a két nukleáris nagyhatalom elkötelezte magát, hogy nem tárol tömegpusztító fegyvereket az óceánokban. Az NSZK kormánya, hosszú ideig tartó vonakodás után, aláírta az atomsorompó egyezményt, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy — ha a csatlakozást a bonni parlament törvényerőre emeli — Nyugat-Németország lemond az atomfegyver megszerzéséről. (Kérdéses azonban, hogy a Brandt-féle koalíció milyen úton halad majd tovább.) És még egy fontos tény: a Távol-Keleten szerény, csendes tárgyalások indultak a Szovjetunió és a Kínai Népköztársaság között. Ennyi van hát ,a mérleg egyik serpenyőjében, csak a leglényegesebbeket kiragadva, emlékeztetőül. Mindannyian, akik aggódnak és munkálkodnak a békéért, ebből merítettek apró reménysugarakat. A további sikerekhez meg azért is, hogy élesebben lássák a mérleg másik oldalát. Vietnamot, az amerikai agressziót, amely az elmúlt esztendőben is szedte áldozatait és mérgezte a nemzetközi légkört. Talán jobban, mint bármikor, hiába tett ígéreteket Nixon, hogy „a rendezés útjára” kívánja vinni a háborút. A fogadkozásból csak néhány látszatintézkedés született és egy nagy csalódás: a párizsi tárgyalásokat zsákutcába terelik az amerikaiak. Ott van a mérleg negatív oldalán a Közel-Kelet is: az esztendő semmi javulást sem hozott. És örököltük még az előző években a világ nagy terhét és veszedelmét, a fegyverkezést. Az emberiség még több pénzt költött hadicélokra, mint a megelőző évben. Pedig az akkori szám is ijesztő volt: 153 és fél milliárd dollár. (1965- ben még csak 118 milliárdnál tartottunk.) Mi az alapvető baj, amitől a világ nincs biztonságban ? Az Egyesült Államok szuper-expanziója, mérhetetlen terjeszkedési vágya, amelyet külpolitikája kulcsaként Nixon is megtartott. Nemcsak mi mondjuk ezt Sőt, az előbbi megállapítás teljes egészében Walter Lippmanntól, a legismertebb amerikai polgári publicistától származik. Lippmann a L’Espresso című lapnak nyilatkozott. Véleménye szerint az USA még 1945-ben követte el azt a hibát, amely máig is kisért. .,Az Egyesült Államok új határait — mondja — természetes határainkon túl vontuk meg.” Lippmann azonban optimista is. (Nem „karácsonyi”, annál komolyabb publicista ő, meg aztán a nyilatkozat még novemberben hangzott el...) Azt mondja: az USA be fogja látni, hogy hasztalan az erőfeszítés. „Azokat az eseményeket, amelyek az eurázsiai szárazföldön következnek be, befolyásolhatjuk tárgyalásokkal, szerződésekkel, de nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy irányíthatjuk, vagy ellenőrizhetjük őket” — állítja Lippmann. Lehet, hogy most túlzásnak tűnik Lippmann jövendölése. Hosszabb távon azonban jól érzékelteti a jövőt. Hiszen, ha nem is mondja ki, azért jól tudja ezt, ami köztudott: a történelem menetét a haladó erők határozzák meg. Ezek az erők pedig a tavalyi esztendőben is hatottak és cselekedtek. Nemcsak az éppen napirenden levő problémák megoldásáért, hanem távolabbi célokért is. A kommunista és munkáspártok májusi moszkvai nagy tanácskozásán elfogadott dokumentum a legékesebb bizonysága ennek. Ez a dokumentum megmutatta, hogy a pártok készek az imperializmus elleni közös cselekvésre a béke és a haladás érdekében. És meszszemutató határozatuk körvonalazza a nemzetközi életben kibontakozó új, pozitív áramlatot, amelyek az előrehaladásnak kedveznek. A legjobban az, hogy erősödnek a szocialista országok, a béke legfontosabb támaszai. Aztán még valami, amiről Lippmann sem szívesen beszél. Washington agresszív politikájának fokozódása, brutalitásának olyan megnyilvánulásai, mint a My Lai-i szörnyű vérengzés, természetszerűleg kiváltják a reakciót, az USA elleni gyűlöletet. Régen nem volt olyan sok és olyan nagyszabású demonstráció a béke mellett és az imperialista cselekedetek ellen, mint az elmúlt esztendőben. Még a fellegvárban, az Egyesült Államokban is. Három hatalmas, megrázó tiltakozás követelte a vietnami háború befejezését. Igaz, kezdetben az emberek jó részét a fájdalom és az aggodalom vezérelte a tüntetők közé: az, hogy honfitársaik, rokonaik tízezrei halnak meg amerikai egyenruhában a vietnami harctereken. De aztán mind erősebb lett a meggyőződés, hogy az egész amerikai háborús politikának kellene véget vetni, az USA és az emberiség érdekében. Nem volt olyan számottevő része a világnak, ahol az esztendő folyamán ne növekedett volna az USA-ellenes hangulat. Latin-Amerikában olyan ,,fogadtatást” kapott Nixon személyes követe, Rockefeller kormányzó, amilyet eddig egyetlen amerikai elnök megbízottja sem. Csak engedelmes katonai és rendőri századok tucatjai tudták megvédeni a milliónyi tüntetőtől. De még ennél is magasabbra csaptak a washingtoni politika elleni felháborodás hullámai a világnak egy másik térségében, a Közel-Keleten. A haladó arab világ gyűlölettel tekint az USÁ-ra, mert támogatja, sőt szítja Izrael agresszív fellépését, ami miatt egyelőre nincs békés kiút a közel-keleti válságból És bárhová is nézünk Európában vagy Ázsiában, az amerikai külpolitika népszerűtlenebb lett, mint az elmúlt években. Ezt pedig, mint a fagyot az olvadás, úgy követi a másik folyamat: terebélyesednek a béke erői, ami az esztendő mérlegének pozitív oldalán olyan súly, amelynek mértékegységét még nem találták fel, mert új tényező a világtörténelem színpadán. Mérni nem lehet, de érezni annál inkább... Azt mondják a meteorológusok, hogy az idei enyhe kellemes őszt valószínűleg kemény és hosszú tél követi. A világpolitikai prognózis sem ígér csupa jót. Lehet, hogy még küzdelmesebb időszak következik, amelyben nagyon nehéz lesz előbbre jutni a mostani év nyitott problémáinak megoldásában. De a béke terebélyesedő erői készen állnak a legnehezebb feladatokra is. Eck Gyula Ember és gép megfeszített munkája szükséges a közel kétméteres, csonttá fagyott hótorlasz áttöréséhez. Képünk a Balatonakarattyát Balatonfőkajárral összekötő úton készült. (MTI Fotó : Kovács Sándor felvétele.)