Szabad Föld, 1970. január-június (26. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-04 / 1. szám

1970. JANUÁR 4. SZABAD FÖLD Nem lehetne magyarul? A gazdasági reform egyik új hajtásaként a Nemzeti Bank az eddiginél jobban kíván alkal­mazkodni a termelőszövetkeze­tek és állami gazdaságok ter­meléséhez és értékesítő tevé­kenységéhez. E célból az úgyne­vezett forgóeszköz hitelek ren­dezésénél feloldja a régebbi merev kötöttséget, nem ragasz­kodik a december 31-i határidő­höz. Ha tehát egy téesz­nek van kétmillió forint értékű almája, és nem tudta azt december 31- ig értékesíteni, megkapja rá a készlethitelt februárig, vagy áp­rilisig, tehát a gazdaságot emi­att nem éri megrázkódtatás, nem kell küzdenie fizetésképte­lenséggel. Nagyon­ dicsérendő ez a változtatás. Ám a tiszatenyői November 7. téesz főkönyvelője, Kurdics István lehűti lelkesedé­sünket, amikor megjegyzi: — Lényegében itt nem válto­zott semmi, vagy pedig nem ér­tem a rendelkezést. A szakember nem érti? Hát akkor hogyan értené más földi halandó? Idézzük azt a részt, amely leginkább gondot okoz a főkönyvelőnek: „A minimális forgóeszköz-állomány finanszí­rozása szempontjából figyelem­be vehető időpontot a Bank — a jelen Tájékoztatóban foglalt feltételek szerint — a mezőgaz­dasági vállalat (illetve szövetke­zet) kérelmének megfelelően fo­gadja el. Az elfogadott időpont a következő években kivétele­sen, a Bankkal egyetértésben változtatható meg.” — Én úgy értem ezt a rendel­kezést, — mondja a főkönyvelő —, hogy egyik határidő helyett egy másik határidő rögzíthető és ahhoz ugyanúgy alkalmazkodni kell, mint eddig. Vagyis a for­góeszköz hitelellátás ugyanúgy nem alkalmazkodik a termelési szakaszok változó időpontjaihoz, mint eddig. Akkor hát mi vál­tozott? Úgy látszik, hogy a főkönyve­lőnek igaza van. Az idézett szö­vegben szerepel az a megjelö­lés, hogy:......a következő évek­ben kivételesen ...”. Magyarán szólva tehát a téesz évekre meg­jelöl egy időpontot és az a gya­korlatban akár jónak bizonyul, akár rossznak, attól csak „kivé­telesen” térhet el. Hát itt bizony egy kis hiba van a rugalmasság, piachoz való alkalmazkodás körül. Egyéb­ként a főkönyvelő a gyakorlatot figyelembe véve még a követ­kezőképpen szemlélteti a kér­dést: — Tegyük fel, hogy forgóesz­köz hitelezés szempontjából az eddigi december 31 helyett már­cius 31-et választjuk. Közben alkalom kínálkozik és január elején hízóba állítunk száz szarvasmarhát. A hizlalás ideje 6—8 hónap. Ezekre addig csak kiadás van. Igen, de miből? A decemberben, vagy januárban felvett forgóhitelt március 31-re vissza kell fizetni. Legalábbis én így értem az újabb hitelsza­bályozás lényegét. Ha nem így van, akkor magyarázzák meg világosan és érthetően. Valóban nehéz eset. A Báni­ „a minimális forgóeszköz-állo­mány finanszírozása” szempont­jából állandó időpontot követel. Nézzük, hogyan alakult a forgó­eszköz-állomány a tiszatenyői November 7. Tsz-ben: 1967 vé­gén közel négymillió 400 ezer forint; 1968 közepén valamivel több, mint két és félmillió fo­rint; 1968 végén újra több mint négymillió forint; 1969 márciu­sában közel hárommillió forint; 1969 végén ismét több mint négymillió forint. Az értékesítési időt is beszá­mítva, egy-egy termelési sza­kasz lezáródásával tehát mindig lecsökkent a forgóeszköz-hitel­szükséglet, majd az új szakasz kezdetével ismét megnőtt, a naptárra tekintet nélkül. A kér­dés tehát az, hogy a termelési szakaszokat igazítjuk e hozzá a hitelszabályokhoz, vagy pedig a hitelszabályok alkalmazkodja­nak a termelési szakaszokhoz. Az utóbbi megvalósíthatóbbnak és tegyük hozzá — célszerűbb­nek is látszik. Teszkó Sándor KBVŐBŐ Törökszentmiklós főutcáján az egyik házon tábla, rajta a felírás: „Aranykalász Tsz Agro­kémiai Laboratóriuma." Kun András vegyészmérnök a labora­tórium munkájáról a következő­ket mondja: — Nemcsak saját szükségletre dolgozunk, hanem az ország minden részéből kapunk meg­rendeléseket. A múlt évben negyven termelőszövetkezetnek és két állami gazdaságnak vé­geztünk talajvizsgálatokat. Első persze a saját szükséglet. A laboratóriumnak egyre nő a tekintélye. Munkájának zö­mét a műtrágyázási szaktanács­­adás teszi ki. Csak a saját gaz­daságnak 1969-ben 150 ezer forint értékű talajvizsgálatot vé­geztek a laboratórium vegyé­szei. A külső megrendelésekre végzett munka pedig a múlt év­ben 600 ezer forint bevételt ho­zott az Aranykalász Tsz-nek. Kun András vegyészmérnök hangsúlyozza, hogy a műtrágyá­zás fokozódásával egyre na­gyobb a jelentősége a tudomá­nyos vizsgálatokon alapuló föld­művelésnek. Jól alkalmazott mű­­trágyaadagokkal rendkívül gyor­san nagyra növelhetők a ter­mésátlagok, a rossz összetétel­ben adagolt műtrágya pedig ki­dobott pénzt jelent. Beszél a vegyészmérnök az úgynevezett minimumtörvény­ről, amely azt jelenti, hogy a termésátlagok a talajban levő legkisebb mennyiségű táp­anyaghoz igazodnak. Hiába használnak fel tehát egy gazda­ságban holdanként akár öt má­zsa nitrogénműtrágyát, nem so­kat érnek vele, ha kevés a ta­lajban a foszfor vagy fordítva. — Mi vegyvizsgálattal kimu­tatjuk, hogy milyen tápanyag­ból van sok, vagy miből van ke­vés a talajban, tehát mit kell pó­tolni — szemlélteti a kérdést a laboratórium vegyészmérnöke. A tsz-laboratórium tehát gya­korlati igényeket elégít ki? — Zömmel igen — magyaráz­za Kun András —, de azért tö­rekszünk elméleti ismereteink gyarapítására is, vizsgáljuk pél­dául a talajban az úgynevezett nyomelemek szerepét is. Ezek­ről még keveset tudunk. A nyomelemekből — mint a magyarázatból kitűnik — igen kevés van a talajban (vas, réz, cink stb.), de a terméseredmé­nyek szempontjából mégis igen fontosak. Vagyis a jó termés­­eredmények eléréséhez jól kell ismerni a termőtalajt minden gazdaságban. Ehhez nyújt nagy segítséget a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz Agrokémiai Laboratóriuma. T. S. Több lesz a lakat ? A hazai kereskedelemben már hosszú idő óta nehezen besze­rezhető cikk a zár és a lakat. Ezek a termékek különleges hő­kezeléssel, úgynevezett temper­­öntvényből készülnek. S így gyártásuk igen munkaigényes. A termelés növeléséhez az El­­zett Fémlemezipari Művek sá­toraljaújhelyi gyáregysége ez­­ évtől segítséget nyújt a törzs­üzemnek. Olyan eljárásokat dolgoztak ki, amelyekkel a kü­lönböző záralkatrészeket gyor­sabb présöntéssel állíthaták elő. Az új módszer bevezetésé­vel 1970 végéig kereken kilenc­millió lakatkulcsot és négymil­lió különféle záralkatrészt ké­szítenek Sátoraljaújhelyen. k . ©IlKI SOIRI: Milyen messze vannak már azok a régi újévi ünnepek, amikor az álbékesség hangulata szállta meg a politikusok, újságírók java részét és csupa jót, bizakodót mondtak a világ sorsáról. Ilyenkor a szavak csillogtak, mint a hópehely és illatoztak, mint a tömjén. Még olyan években is, amikor a háború már ott settenkedett a határszélen ... De hát, legalább újév alkalmából hadd lopjanak egy kis reményt az emberek szívébe. Ma már az ilyen ünnepeken sem kívánja ná­lunk senki a mesterkélt hópelyheket és szó­­pelyheket. A világot olyannak szeretjük látni, amilyen. Ezért megfontoltan és óvatosan kell fogalmaz­nia annak, aki mérlegre teszi a kérdést: hogyan alakult a béke sorsa 1969-ben, előbbre ju­tottunk-e valamivel? Óvatosan, mert valóban elértünk egy keveset, de éppen olyan hiba lenne, ha túlbecsülnénk, mintha nem vennénk észre. Az elmúlt évben jelentős gondolatok kezdtek érni és kibontakozni a világpolitikában. Olya­nok, amilyenekről tavaly még nem beszélhettünk. Elindult útjára a budapesti felhívás­, a szo­cialista országok javaslata az összeurópai bizton­sági értkezlet megtartására és na még nagyon is messze van céljától, azért izmosodik, teret nyer kontinensünkön. Az értekezlet fő ellenzője nem is európai ország, hanem az USA. Biztató eredménnyel zárult Helsinkiben a stra­tégiai fegyverkezés korlátozásáról folyó szovjet­amerikai tárgyalások első szakasza. Okirat született Genfben a tengerek mélyének atommentesítéséről: a két nukleáris nagyhata­lom elkötelezte magát, hogy nem­ tárol tömeg­­pusztító fegyvereket az óceánokban. Az NSZK kormánya, hosszú ideig tartó vona­kodás után, aláírta az atomsorompó egyezményt, ami gyakorlatilag azt jelenti, hogy — ha a csatla­kozást a bonni parlament törvényerőre emeli­ — Ny­ugat-Németország lemond az atomfegyver megszerzéséről. (Kérdéses azonban, hogy a Brandt-féle koalíció milyen úton halad majd to­vább.) És még egy fontos tény: a Távol-Keleten sze­rény, csendes tárgyalások indultak a Szovjet­unió és a Kínai Népköztársaság között. Ennyi van hát ,a mérleg egyik serpenyőjében, csak a leglényegesebbeket kiragadva, emlékez­tetőül. Mindannyian, akik aggódnak és munkálkod­nak a békéért, ebből merítettek apró reménysu­garakat. A további sikerekhez meg azért is, hogy élesebben lássák a mérleg másik oldalát. Vietnamot, az amerikai agressziót, amely az elmúlt esztendőben is szedte áldozatait és mér­gezte a nemzetközi légkört. Talán jobban, mint bármikor, hiába tett ígéreteket Nixon, hogy „a rendezés útjára” kívánja vinni a háborút. A fo­gadkozásból csak néhány látszatintézkedés szü­letett és egy nagy csalódás: a párizsi tárgyaláso­kat zsákutcába terelik az amerikaiak. Ott van a mérleg negatív oldalán a Közel-Ke­let is: az esztendő semmi javulást sem hozott. És örököltük még az előző években a világ nagy terhét és veszedelmét, a fegyverkezést. Az emberiség még több pénzt költött hadicélokra, mint a megelőző évben. Pedig az akkori szám is ijesztő volt: 153 és fél milliárd dollár. (1965- ben még csak 118 milliárdnál tartottunk.) Mi az alapvető baj, amitől a világ nincs bizton­ságban ? Az Egyesült Államok szuper-expanziója, mér­hetetlen terjeszkedési vágya, amelyet külpoli­tikája kulcsaként Nixon is megtartott. Nemcsak mi mondjuk ezt Sőt, az előbbi megállapítás tel­jes egészében Walter Lippmanntól, a legismer­tebb amerikai polgári publicistától származik. Lippmann a L’Espresso című lapnak nyilatko­zott. Véleménye szerint az USA még 1945-ben követte el azt a hibát, amely máig is kisért. .,Az Egyesült Államok új határait — mondja — ter­mészetes határainkon túl vontuk meg.” Lippmann azonban optimista is. (Nem „kará­csonyi”, annál komolyabb publicista ő, meg aztán a nyilatkozat még novemberben hangzott el...) Azt mondja: az USA be fogja látni, hogy haszta­lan az erőfeszítés. „Azokat az eseményeket, ame­lyek az eurázsiai szárazföldön következnek be, befolyásolhatjuk tárgyalásokkal, szerződésekkel, de nem áltathatjuk magunkat azzal, hogy irá­nyíthatjuk, vagy ellenőrizhetjük őket” — állítja Lippmann. Lehet, hogy most túlzásnak tűnik Lippmann jövendölése. Hosszabb távon azonban jól érzé­kelteti a jövőt. Hiszen, ha nem is mondja ki, azért jól tudja ezt, ami köztudott: a történelem menetét a haladó erők határozzák meg. Ezek az erők pedig a tavalyi esztendőben is hatottak és cselekedtek. Nemcsak az éppen napi­renden levő problémák megoldásáért, hanem tá­volabbi célokért is. A kommunista és munkás­pártok májusi moszkvai nagy tanácskozásán el­fogadott dokumentum a legékesebb bizonysága ennek. Ez a dokumentum megmutatta, hogy a pártok készek az imperializmus elleni közös cse­lekvésre a béke és a haladás érdekében. És mesz­­szemutató határozatuk körvonalazza a nemzet­közi életben kibontakozó új, pozitív áramlatot, amelyek az előrehaladásnak kedveznek. A leg­jobban az, hogy erősödnek a szocialista orszá­gok, a béke legfontosabb támaszai. Aztán még valami, amiről Lippmann sem szí­vesen beszél. Washington agresszív politikájának fokozódása, brutalitásának olyan megnyilvánulá­sai, mint a My Lai-i szörnyű vérengzés, termé­szetszerűleg kiváltják a reakciót, az USA elleni gyűlöletet. Régen nem volt olyan sok és olyan nagyszabású demonstráció a béke mellett és az imperialista cselekedetek ellen, mint az el­múlt esztendőben. Még a fellegvárban, az Egye­sült Államokban is. Három hatalmas, megrázó tiltakozás követelte a vietnami háború befejezé­sét. Igaz, kezdetben az emberek jó részét a fáj­dalom és az aggodalom vezérelte a tüntetők kö­zé: az, hogy honfitársaik, rokonaik tízezrei hal­nak meg amerikai egyenruhában a vietnami harctereken. De aztán mind erősebb lett a meg­győződés, hogy az egész amerikai háborús poli­tikának kellene véget vetni, az USA és az embe­riség érdekében. Nem volt olyan számottevő része a világnak, ahol az esztendő folyamán ne növekedett volna az USA-ellenes hangulat. Latin-Amerikában olyan ,,fogadtatást” kapott Nixon személyes kö­vete, Rockefeller kormányzó, amilyet eddig egyetlen amerikai elnök megbízottja sem. Csak engedelmes katonai és rendőri századok tucatjai tudták megvédeni a milliónyi tüntetőtől. De még ennél is magasabbra csaptak a wash­ingtoni politika elleni felháborodás hullámai a világnak egy másik térségében, a Közel-Keleten. A haladó arab világ gyűlölettel tekint az USÁ-ra, mert támogatja, sőt szítja Izrael agresszív fellé­pését, ami miatt egyelőre nincs békés kiút a közel-keleti válságból És bárhová is nézünk Európában vagy Ázsiá­ban, az amerikai külpolitika népszerűtlenebb lett, mint az elmúlt években. Ezt pedig, mint a fagyot az olvadás, úgy követi a másik folyamat: terebélyesednek a béke erői, ami az esztendő mérlegének pozitív oldalán olyan súly, amelynek mértékegységét még nem találták fel, mert új té­nyező a világtörténelem színpadán. Mérni nem lehet, de érezni annál inkább... Azt mondják a meteorológusok, hogy az idei enyhe kellemes őszt valószínűleg kemény és hosszú tél követi. A világpolitikai prognózis sem ígér csupa jót. Lehet, hogy még küzdelmesebb időszak következik, amelyben nagyon nehéz lesz előbbre jutni a mostani év nyitott problémáinak megoldásában. De a béke terebélyesedő erői készen állnak a legnehezebb feladatokra is. Eck Gyula Ember és gép megfeszített munkája szüks­éges a közel kétméteres, csonttá fagy­ott hótor­lasz áttöréséhez. Képünk a Balatonakarattyát Balatonfőkajárral összekötő úton készült. (MTI Fotó : Kovács Sándor felvétele.)

Next