Szabad Föld, 1971. január-június (27. évfolyam, 1-26. szám)
1971-01-03 / 1. szám
2 SZABAD FÖLD Ki kevert mérget a nyúlpaprikásba ? A parancs elhangzott: — Az asszonyt vegyük előzetes letartóztatásba! ★ így kezdődött el egy különös, napjainkban lezárult bűnügy nyomozása. Sz.-né rossz viszonyban élt a MÁV-alkalmazott, a mellékes keresetéből italra rákapott, s emiatt gyakran kötekedő, a családdal szemben tettlegesen is békétlenkedőő férjével, aki durvasága miatt egyszer már rendőrhatósági figyelmeztetésben részesült. A középkorú, sokféle mesterséghez értő, ügyes kezű Sz. Pál Verőcén lakott munkatársánál, barátjánál, S. Ferencnél, akinek segített az új ház építésénél. Hozzájuk állított be kisfiával egy este a vasutasfeleség, Sz.-né, olyan nyolc óra tájban. A szatyorból örömmel húzott elő egy bordó színű lábost, és a férje elé tette: — Palikám! Hoztam neked finom nyúlpörköltet! A férje erre ingerülten felugrott, és a kertbe tartva, az ajtóból élesen, szemrehányóan kiáltott feleségére: — Két hét múlva jut eszedbe, hogy meleg ételt hozzál?! Sz.-né este tízig szomorkodott Verőcén, és a nála korosabb háziasszonytól, S.-nétől sírva, kérve búcsúzott el: „Ugye, megírja, hogy mi történt Palival? Miért hidegedett el tőlem ennyire?” Nem is sejtette, hogy ennek az estének, s főleg a kérésének szomorú, sőt, keserves következményei lesznek. Másnap a verőcei asszony fogta a bordó színű lábost, átvitte a szomszédba, és a nyúlpörköltet megszagoltatta az ott dolgozó S. Ferenccel és Sz. Pállal. — Büdös? — Igen, tényleg rossz a szaga. — Na, látjátok — csattant a verőcei asszony. — Adtam a nokedliból a csirkéknek. Felfordultak. Ezt az ételt én meg, vizsgáltatom ... Szegény Pali, micsoda feleséged van! A bordó lábost bevitte az Országos Élelmezéstudományi Intézetbe, ahol rövidesen megállapították, hogy a nyúlpörköltbe Wofatox nevű, permetezésre használt mérget kevertek, olyan adagban, hogy harminc ember elpusztítására is elegendő lett volna. A verőcei asszony elégedetten utazott haza, és várta, hogy megkapja a vizsgálati eredményt papíron. Az intézet természetesen csak a rendőrségnek és az ügyészségnek küldte el a jelentést.★ A gyilkossági kísérlettel vádolt asszony nem tudja bizonyítani az ártatlanságát. Zokogva hajtogatja, hogy az ételbe nem tett mérget — Szeretem a férjemet, tessék elhinni. Nem tudom, hogy került az ételbe méreg. Ilyesmire nem lettem volna képes. Beteg vagyok, voltam idegkezelésen, amióta így vagyok Palival. De nem akartam megmérgezni. Pedig mindig csúnyán viselkedett velem szemben. Tessék ezt a levelet elolvasni! A nyomozótiszt az aláírást vizsgálja: — Ismeri a feladót? — Sajnos, nem. Némi vívódás után a nyomozó hazaengedi az asszonyt. Majd a levél és a méreg közötti összefüggésre gyanakodva keresi a feladót. Ugyanis a levél részletezően adja elő Sz. Pál igazi, vagy kitalált gáláns, intim kalandjait, és a sorok írója láthatóan minden módon igyekszik Sz. Pált befeketíteni. A nyomozás ezen a szálon eredménytelenül zárul, a levélre, a feladó helyén, nem létező nevet írtak. Mégis: ez az ügy első fordulópontja ! Ki írta a levelet? A nyomozó tovább fogalmazza a kérdéseket: kinek állt szándékában Sz. Pál ellen hangolni a feleségét? Hol keverték a mérget bele a nyúlpörköltbe? Diósjenőn, vagy Verőcén? Miért nem nyúltak az ételhez, miért nem kóstolták meg? Körül kell nézni az új házban, Verőcén. Szélesíteni lehet a vizsgálati kört: gyanúsított lehet Sz. Pál, vagy még inkább a verőcei asszony, aki a nyomozó megjelenésekor bevallja, hogy a megengedettnél bizalmasabb a viszonya az építkezésben segédkező albérlővel. Hátha nem este, hanem másnap keverték a mérget a nyúlpörköltbe, amikor már a diósjenői feleség réges-régen odahaza volt. Kihallgatja a megmérgezésre ítélt férfit. Utána a verőcei asszonyt. A már nem fiatal nő először magabiztos: csak jót akart, amikor Verőcéről bevitte vizsgálatra a bordó színű lábos tartalmát. A Pali felesége — tehát most már világos: a szerelmi vetélytársnő — olyan asszony, aki elkeseredésében mindenre képes. Ő a bűnös. A nyomozótiszt bólint: — Rendben van, asszonyom. Nekem más a meggyőződésem. De így azonban nem megyünk semmire sem. Tessék, itt van papír és toll, írja, amit diktálok. Először teljesen közömbös szöveget diktál, közben egy-egy mondatot beleépít a hamis névvel írt levélből. Az asszony egyre idegesebb. — Ismerősek a mondatok? Az asszony „kapcsol”. — Persze. Olvastam. Abból a levélből diktált, amit a Pali felesége kapott. Megmutatta. Tehát ismerem. — Ismeri? Maga írta! A verőcei asszony nem tudott tovább uralkodni magán: bevallotta, hogy a levelet ő írta Pali feleségének. Hiába a vallomás, a bűnösséget is bizonyítani kell. írásszakértő azonosította a diktált sorokat és a levelet. A kettő egyezett. A nyomozótiszt ezután már biztosra ment: — Akkor az ételt is maga mérgezte meg! Halk sírás: — Igen, beismerem. De ne tessék a Palinak megmondani. Vallomásából kiderült, hogy hiába építették Verőcén az új házat, S. Ferencék családi tűzhelye ettől nem lett melegebb. A gyermektelen házaspár között rég elmúlt a szerelem, kihűlt a szeretet is, bár nem kerültek egymással szembe. Amikor azonban Sz. Pál odaköltözött, a verőcei asszony hátat fordított férjének. Új életet akart kezdeni. Csúnyán kezdte. Mit akart a levéllel? Elhitetni az elhagyott feleséggel, hogy nem érdemes búsulni, Pali erre jócskán adott okot. Azt hitte, így könnyebb lesz neki a válás. A méreg? Másnap reggel, Verőcén keverte a maradék ételbe, amikor a férfiak már elmentek munkába. Nem akart senkit sem megölni. Gondosan lezárta a bordó színű lábost, nehogy valaki hozzányúljon a végzetes nyúlpörkölthöz, aztán felutazott Pestre. Biztos volt abban, hogy az intézettől levelet kap, s a méregről szóló írásos bizonyítékot leteheti Pali elé. „Látod, ilyen rettenetes asszony a feleséged.” Nyilván azt remélte, így kibékíthetetlenül szembe kerülnek egymással, és gyorsan lezajlik a válás: levéllel az asszony, méreggel a férfi vádol. Az megnyugtatóan bebizonyosodott, hogy emberölési kísérlet nem történt. A szomorú verőcei szerelmi háromszög szereplői ebben nem vétkesek. Mi lesz a méregkeverő asszonnyal? Ügyét a Pest megyei Rendőrfőkapitányság vizsgálati osztálya átadta az ügyészségnek. Hamis vád bűntette címén indítanak ellene eljárást. Az eset súlyosságától függően, a Büntetőtörvénykönyv hat hónaptól öt évig terjedő szabadságvesztéssel sújthatja a szerelméért alantas eszközökkel harcoló verőcei asszonyt. Griff Sándor / 1971. JANUÁR 3. Legfeljebb nem lesz iroda — Ez így tovább nem mehet! — mondta Budaörsön Majoros Piroska, az ifjúsági klub régi vezetője Farkas Jenőnek, a művelődési ház új vezetőjének. (Ketten együtt nincsenek 50 évesek.) Valóban. Három és fél éve működik már a budaörsi Fórum Ifjúsági Klub. A tagok száma 20-ról 48-ra emelkedett. Rendeztek vetélkedőket, hallgattak versengő tánczenekarokat, rendeztek író—olvasó találkozókat (sőt az sem volt ritka, hogy a tagokból házaspárok lettek), hanem méltó helyük az nem volt. Egy vízfoltos falú kis szoba a kultúrházban, benne talán két asztal és 6 szék. Ez így tovább nem mehet! — mondták az ősszel és cselekedni kezdtek. Összeszedtek vagy tízezer forintot a tanács és a KISZ pénzéből. Ezt pici, de nagyon modern bútordarabokra, lécekre, festékekre költötték. A fiatalok (a tagok egyharmada ipari tanuló, egytizede diák, a többi dolgozó) szabadságot vettek ki, vagy feláldozták az estéiket. A falakat szépen kifestették, a vizes foltosult lécből összeálmodott „kompozíciókkal” takarták el. A jegyszedők asztalkájából bárpultot csináltak, egy lezárt ajtómélyedésből titkos polcrendszert. (Italválaszték: cola és jaffa.) Berakták a vásárolt asztalkákat és puffokat, hangulatvilágítást ügyeskedtek, és csodás lett az egész. Igen ám, de a tv-nek nem maradt hely. Farkas Jenő intézkedett: kiüríteni a szomszéd szobát, ideiglenes bútorokkal berendezni tvszobának. Mi lesz most a zeneszakkör tagjaival, övék volt ez a szoba? Bemennek az irodába, az lesz a zeneszoba! És hol lesz az iroda, mert több helyiség nincs? Legfeljebb nem lesz iroda, akkor is kétszobás marad az ifjúsági klub! Azóta megtörtént az avatás. A siker óriási. Újabb tagok jelentkeznek, újabb házasságokra van kilátás. A zenei szakkör tagjai pedig hozzájárultak, hogy szobájukban időnként elvégezzék az adminisztrációs munkát is! F. B. Az Inter Sztár TV készülékről A Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézetnek egy korábbi közleménye felhívta a vásárlók figyelmét, hogy a Videotongyár által előállított TA—4201 típusú Inter Sztár elnevezésű televíziókészülékek egyes darabjai érintésveszélyesek. Emiatt a készülékek további értékesítését ideiglenesen eltiltották. Időközben a gyártó üzem a kereskedelemben levő, illetve a már eladott hibás készülékeket megjavította. Ezért most a Kereskedelmi Minőségellenőrző Intézet — mint azt az ide vonatkozó újabb közleményben olvashatjuk — az Inter Sztár készülék forgalomba hozatalának ideiglenes tilalmát feloldotta. Százkét (Tudósítónktól) Százkettedik karácsonyára készül Pollák Árminné, a békéscsabai szociális otthon lakója. A volt orosházi szülésznő a napokban ünnepelte a születésnapját, viszonylag jó erőben és egészségben, a barátok és ismerősök körében. A nem mindennapi esemény alkalmából a békés esztendő csabai Kötöttárugyár szocialista brigádjának tagjai köszöntötték a hófehérhajú Emmi nénit, majd a kisóvodások mondtak verset és adták át virágaikat. A matuzsálem korú jubiláns megható szavakkal mondott köszönetet a kedves figyelmességért. B. I. MORZSÁK irja. Szentkirályi János 200 Mintha csak tegnap lett volna, pedig pár hét múlva már öt éve lesz, hogy az első morzsát megírtam — s íme, a 200.-hoz érkeztünk . .. Tehát megint egy kis maszek jubileum. Ám éppen csak egy szusszanásra álljunk meg, mert az idő drága, nekem is, az olvasónak is. Bizonyára nem tekintik szerénytelenségnek, ha most, a 200-as „határkőnél” magukról a morzsákról ejtek néhány szót... Először is, hadd valljam be: szenvedélyesen szeretem hivatásomat — ám a morzsákat megkülönböztetett szeretettel rovom papírra. Tudom, nem világot megváltó írásművek, országos ügyeket-gondokat sem lehet megoldani velük és általuk, mégis szeretem őket. .. Ha morzsáim az olvasóknak csak néhány percre is kedves örömöt szereznek, célomat ezzel már elértem, s ez nekem is öröm. A 200 morzsához igen sok emlékem fűződik ... Talán másfél évvel ezelőtt beállít hozzám egy soroksári olvasó. A nevére már nem emlékszem, noha bemutatkozott az illető. A 70 táján járó bácsika így kezdi: — Azért jöttem, hogy gratuláljak a morzsákhoz, s egyben a családunk és szomszédságunk nyugtalanságát is kifejezzem. Hát ebből vajon mi lesz? — gondolom, aztán biztatom a kedves látogatót, hogy őszintén mondjon el mindent. — Nyugtalanítanak bennünket a morzsák. No de nem kertelek tovább: aggódunk az elvtársért, mivel már csak morzsákat írhat. .. Még inkább nem értem. — Na, szóval, mi emlékszünk, — folytatja — szerkesztő elvtárs azelőtt bíráló hangú cikkeket is írt. Úgy látszik azonban, hogy azokat „odafönt” megsokallták — itt a jobb mutatóujját összezárt szájára illesztette — vagyis leintették, és azóta csak morzsákat irhat... Jóízűt nevettem, ám azért keserűségemet sem tudtam, nem is akartam eltitkolni. Hát még mindig itt tartunk . . . Máig sem tudom, sikerült-e kedves látogatómat kellőképpen meggyőzni hogy ennek az aggodalomnak az égvilágon semmiféle komoly alapja nem volt... Újabban a morzsákat mindig a feleségemnek diktálom gépbe. Andi’is fiam, természetesen, akarva, nem akarva, hallgat bennünket. Hiába, emberek vagyunk, és diktálás közben meg-megszólalok: — Ugye, jó lesz .. Andi’is ilyenkor méltatlankodik, mint legutóbb is: — Nahát papa, hogy mondhatsz ilyent? Majd az olvasók döntik el, hogy jót írtál-e." 201 A tévében egyik miniszterhelyettesünk nyilatkozik az árvízi károkkal kapcsolatban, a helyi beállítási munkákról stb. Az elvtárs néhány percen belül vagy háromszor említi, hogy ezt és azt nemsokára „lerendezik” — ez vagy az „lerendezésre” kerül . .. Viszolygok ettől az újabban divatos lerendezéstől. Ez a szó új béklyó a szép magyar nyelven. Hát miért nem lehet a dolgokat elintézni, befejezni, vagy éppen kereken megmondani, hogy mit csinálunk? Az iskolát felépítjük, a szövetkezet magtárának átépítését befejezzük stb. — nem pedig lerendezzük ezeket a feladatokat. Amikor a miniszter-helyettes — egyébként személyes jó ismerősöm — harmadszor is lerendez valamit, nem bírom tovább, ingerülten felszisszennek: — Édes komám, a Jóisten áldjon meg, miért használod ezt a süke-béka kifejezést? Andris, mint a család fő tévénézője, megszólal: — Nincs igazad papa! A bácsi komoly dolgokról beszél, tehát az a fontos, hogy mit mond, nem pedig az, hogy hogyan mondja és milyen szavakat használ. És különben is, neked illik legjobban tudni, hogy a tévényilatkozat nem irodalmi alkotás. Mit mondjak erre? Tulajdonképpen zsákutcában vagyok. 202 Nem, nem és nem! — határoztam el, ki tudja, hányadszor — többet nem írunk ünnepi üdvözlő lapokat! Nagyon kedves, udvarias szokás, de azért csacsiság az egész. És mennyi gondot és fejtörést okoz, hogy ki ne maradjon valaki. Hát nem okosabb lenne, ha senki sem írna senkinek? Így aztán kvittek lennénk mindannyian, senki sem