Szabad Föld, 1976. január-június (32. évfolyam, 1-26. szám)

1976-01-04 / 1. szám

2 SZABAD FÖLD Kinek mit hoz az új esztendő? Nincs már nyugalmasan telelő falu. A fagyos, ködös földeken éppúgy dolgoznak, mint a téesz­­majorban, vagy a székház iro­dáiban. Az új arcú falu életéből eltűntek a barátságos, meleg szo­bában való tétlen tanyázgatások, a kemencepadka melletti meg­hitt álmodozások, tervezgetések arról: vajon mit hoz, mit tarto­gat a következő esztendő? De azért ne higgyük, hogy a felgyorsult tempójú falusi vi­lágban egyáltalán nincs idő a holnappal való törődésre, az új esztendőre kitűzött célok, fel­adatok átgondolására, megbeszé­lésére. A legtöbb ember — aki­vel e témáról a szentmártonká­­tai Kossuth Tsz különböző mun­katerületein szót váltottam­­— reális, kész egyéni tervvel, a rá háruló várható feladat ismere­tével szolgált az 1976-os évet il­letően. Ezirányú puhatolódzásomat a gépműhelyben kezdtem. A kér­désre — kinek, mit hoz az új esztendő, ki, mit tervez 1976-ra — egykettőre körém sereglettek az emberek: gépszerelők, lakato­sok, asztalosok, és a műhely egy rövid félórára az egyéni tervek, várakozások eszmecseréjének színhelyévé változott. Kármán Boldizsár, a harminc­­három éves, fiatal műhelyfőnök arról beszélt, hogy hetvenötben építkezett, de a három szoba, összkomfortos családi házának bepucolása s a fürdőszoba be­rendezése a következő esztendő­re marad. Bonta István gépsze­relő szintén építkezett, ám hát­ra van még a három szoba be­bútorozása. Ezt szeretné elvé­gezni az új esztendőben. Illés István asztalos tovább folytatja a megkezdett mezőgazdasági szakközépiskolai tanulmányát, majd ezt befejezve, szeretné le­tenni a technikusi vizsgát. Horváth Sándor és Vas János tizenhét éves szerelő ugyancsak tanul: gimnáziumba jelentkez­nek, a nyolc általános mellé érettségi bizonyítványt akarnak szerezni. Hogy miért? „Mert ta­­nultabbak szeretnénk lenni — mondták —, és erre itt, a tíz­­ben megvan a lehetőség.”­ Iski János lakatos ezt mondta: „Het­venhatban várjuk a második gyereket. Az első kislány, most fiút szeretnénk. Az új esztendő feltehetően az új jövevény kö­rüli gondokkal telik majd el.” A szállítók éppen csöves ku­koricát raktak a vontatókra. A szalagot meg sem állítva, ket­ten válaszoltak a kérdésre. Az ötven körüli Babinszki János kezdte: „Most házasítottam ki a fiamat, aki sofőr a Volánnál. A lakodalom belekerült vagy har­mincezer forintomba. Most meg úgy áll a dolog, hogy hetvenhat­ban alighanem a lányom követ­kezik, aztán még üdülni is sze­retnék az asszonnyal, mert már túl vagyunk az ezüstlakodalmon, de az üdülésről még csak az új­ságokból, meg a tévéből hallot­tunk.” Baranyi Imre gépkocsi­­vezető a tanyai élet felszámolá­sát forgatja a fejében. Amióta megházasodott, azóta mindig Forró-pusztán lakik, egy tsz-ta­­nyán. De mivel már két család­ja van, és a harmadikat most várják, így a gyerekek iskoláz­tatása miatt is jobb lenne a fa­luban lakni. „Házat veszek — jelentette ki —, készpénzért. Ez gyorsabb, mint az építkezés.” Az irodisták is tanulási láz­ban égnek. Szabóné, Véghné már elvégezte a mezőgazdasági szak­­középiskolát, s most — példáju­kon felbuzdulva — Szalókiné és Fodorné is nekiáll a tanulás­nak. Az irodisták életében egyéb­ként még egy kellemes fordulat várható: új, modern székházba költöznek hetvenhatban. Itt találkoztam Kele Elelmével, a növénytermesztési brigád veze­tőjével is. „Két dolgot várok az új esztendőtől — mondta —, a beteg férjem felgyógyulását, s a diák fiam felvételét a műszaki egyetemre.” Pál Károly, a szövetkezet ala­pító tagja és huszonöt éven át volt elnöke nyugdíjba megy az új évben. „Nyugdíjba, de nem nyugalomba” — jegyezte meg, ám megjegyzése inkább az újság­írónak szólt, mert akik ismerik, el sem hinnék róla, hogy képes volna tétlenül ülni odahaza. E jelentős sorsforduló alkalmával tiszta lelkiismerettel tekinthet vissza a vezetése alatt eltelt ne­gyedszázadra: állandóan gyara­podó, veszteségmentesen gazdál­kodó szövetkezetet hagy utódjá­ra. Terve? „Nem szakadok el a közös gazdaságtól, hiszen to­vábbra is vezetőségi tag mara­dok.­ És hát a nyáron majd be­dolgozok.” Íme, így vallottak új eszten­dei terveikről, gondjaikról a ter­melőszövetkezet tagjai Szent­­mártonkátán, 1975 végén. Ari Kálmán TÖRVÉNYTÁR Az El­nöki Tanács 1975. évi 24. számmal törvény­­erejű rendeletet adott ki a társadalmi bíróságokról. A rendelet szerint a tár­sadalmi bíróságok a dolgo­zók választott szervei. Fel­adatuk, hogy a hatáskö­rükbe tartozó ügyeket el­bírálják, döntéseikkel ne­veljék a dolgozókat a szocialista együttélés sza­bályainak megtartására, a fegyelmezett munkára, a szocialista munkaerkölcs erősítésére, a társadalmi tulajdon védelmére, és elő kell segítenüök a szocialis­ta demokrácia fejlesztését. Társadalmi bíróság mű­ködhet bármely állami vállalatnál, egyéb állami gazdálkodó szervnél, in­tézménynél, szövetkezet­nél. Valamilyen ügy csak akkor terjeszthető a társa­dalmi bíróság elé, ha az elbírálandó magatartás nem bűncselekmény, illető­leg nem szabálysértés. Az eljárás során a tár­sadalmi bíróság a követke­ző döntéseket hozhatja,: társadalmi bírósági figyel­meztetés; társadalmi bíró­sági dorgálás; társadalmi bírósági megrovás. Jelzés­sel élhet továbbá a társa­dalmi bíróság valamely visszás helyzetet illetően és kezdeményezheti az alko­holisták kötelező gyógyke­zelés­ének elrendelését. ★ A Minisztertanács 35/ 1975. (XII. 10.) számú ren­delete értelmében a ma­gánerőből történő lakás­építés keretében létesített lakások tulajdonosaiból alakuló lakásfenntartó szövetkezetben a felújítási alap céljára fizetendő hoz­zájárulás mértékét a köz­gyűlés állapítja meg. Ez a rendelet a kihirdetéssel egyidejűleg hatályba lé­pett. PIHENŐK. 1. Idős asszony ballag felfelé Nemesgulács hegygerincén. Fe­jén kétfülű kosár, köténye bu­gyorba kötve. — Nem nyomja a fejét az a kosár? Nehéz ugye? — Így könnyebb mint kéz­ben — mondja Jesztrebi Sán­­dorné — De fárasztó! — Nem az. Kevés csikkandzsi kukoricát ültettem, amennyi a galambjaimnak kell. Ezért csak nem fárasztok ki a határba fér­fi embert, meg fogatot? Magam törtem le. Míg szép lassan ha­zahordom, megpihen a kezem az estéli fosztáshoz. 2. Nincs annyi kökény, meg pi­rult cserszömörce bokor Pálhá­­zát elhagyva a dombon, ameny­­nyi tehén legel rajta. Egy asz­­szony lépeget utánuk. — Szép állatok — mondom üdvözlés helyett. — Megnőttek. — Maga az őrzőjük? — Én csak a Rákóczi Tsz csordásának, a Tóth Jánosnak vagyok az oldalbordája. — Akkor miért maga legel­tet? — A párom dél^án p/Daráló­­ba ment. Én meg dC'^'Itt súrol­tam a szoba padlóját, hát most kicsinyt pihengetek. — Miért nem ül le inkább? — Nem hagynak a han­gyák . .. — A hangyák? — Amik a derekamba szalad­gálnak. Vacsora­főzéshez csak nem állhatok oda megmacská­­sodva, ugye? 3. A vár sétányáról Szigligeten a mélyben nádtetős öreg ház udvarára látni. Muszlinkendős asszony figyeli a nyüzsgést. — Csendélet. Egy festő való­színűleg megörökítené — mon­dom miután a kíváncsian fi­gyelő asszony mellé állok a ke­rítéshez. — Azt hiszem, így­ lenne. — Szabadságát tölti Sziglige­ten? — Dolgozom. — Hol? — Az alkotóháznak vagyok két hétig a társbérlője. ♦ * Bemutatkozunk. Kopácsy Mar­git írónőt csendes szemlélődé­sében szólítottam meg. — Zavarom? — Ugyan! Jó napom volt. Ír­tam. Ma könnyen tudtam írni. Aztán feljöttem ide, hogy ki­szellőztessem a­ fejem. Egy kis délutáni pihenést, kikapcsoló­dást engedélyeztem magamnak. Munkájáról faggatnám, de csöndesen közbeszól: — Hagyjuk most a munkát. Nézze, milyen szép ez az udvar! Szekér, cifrán faragott a lőcse. Nádkévék..., hogy lobogtatja a szél a kontyukat. Körülötte is­­tengyalulta tök, formás tehén­répa gúla a sarokban. A kosa­rak tele birsalmával. Milyen il­latosak! Az udvar, mintha az ősz ittfelejtett darabja volna! 4. Óriás szilváikért Gönc hatá­rában. A gyümölcs már régen leérett a fákról, de azért a da­razsak, a didergő méhecskék még az ágakon rajzanak. A kert közepén fehér ponyvákon bab szikkad. Sulykolását a termé­szetre bízta a házigazda. Reped is a héjjá, pattog, magától gu­rul belőle a szem. Minden cso­mó más fajta. A közelben idős asszony ül. — Csak így egyedül? A csa­lád, a ház népe merre van? — Magam maradtam. A gye­rekek új házat építettek lent a községben. — Itthagyták? — Dehogyis .. .! Én nem men­tem velük. — És miért nem? — Mert nyolcvanéves vagyok. Elfáradtam. Nekem már úgy jó, ha egész napon át csak csende­sen, kedvem szerint pihengetek. — De varr most is! —* Hajtani kell az időt vala­mivel. Árpás zsák lesz, a fiam kérte. Jérce csapat bújik elő. Oldalt lesve húznak a ponyva szélé­hez. — Ne, te ne! — riaszt rájuk Erzsi néni. — Itt kell, hogy ül­jek, vigyázzam a babot, mert különben az utolsó szemet is ellopnák. Hess innen! Hát te csokoládés — szól a közelében figyelő jércéhez — pity, pity ... gyere csak ide! Fazékba veled! Jó leszel az unokáknak es­tére ... András Ida 1976. JANUÁR 4. SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja A szerkesztő bizottság elnöke: Szentkirályi János Főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Szerkesztőség: Budapest, Vili., Somogyi Béla utca 6. Postacím: 1978 Budapest Telefon: 138-821 Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Postacím: 1959 Budapest Telefon: 343—100, 142—220 Budapest, VIII., Blaha Lujza tér 3. Felelős kiadó: Csollány Ferenc Terjeszti a Mag­ar Posta Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 7.20 forint, negyedévre 21.60 forint Beküldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza Index: 25 777 Szikra Lapnyomda

Next