Szabad Föld, 1978. január-június (34. évfolyam, 1-26. szám)
1978-01-01 / 1. szám
2 SZÁLAD FÖLD TÉLI ÚTON Sorolja, mondja a rádió, a tévé, az újság az országúti balesetek számát. Pontos statisztikát vezetünk a balesetekről, inkább tragédiának mondanám, persze, hiszen túl az anyagi károkon, emberek ezrei válnak nyomorékká, vagy halnak meg. Mindannyian megdöbbenve látjuk, halljuk, olvassuk ezeket a híradásokat. Tudomást szerzünk azokról is. Nem a látási viszonyoknak megfelelően... Nem adta meg az elsőbbséget... És sorolhatnám az immár nagyon ismert kifejezéseket. De most nem az a lényeg. 1. Harminc éve járom az országot, autóval. Hóban, ködben, ólmos esőben, forró nyári napokon, s egyszer-másszor bizony nem is valami csendes iramban. A kollégáim, a fiatalok, imádják a gyorsaságot. Soha semmi bajom, bajunk nem volt. Szerencse ez? Eleve elrendelés? A vezető mindig abszolút ura volt a gépnek és sebességnek? Nem boncolgatom. Az biztos, bennünk, idősödő emberekben, lelassúdott az élet, a sebesség hatvan kilométernél megáll a szívünkben, idegrendszerünkben. Így történt a jó múltkorában, amikor a férjemmel a fővárosba, a második otthonunkba mentünk. Csak lassan — jelszóval „húztuk a csíkot” fel, a Szabadság-hegyre. Mögöttünk egy kocsi veszettül idegesen szelte a tiszta, téli délelőttöt. Majd kivágott mellénk, s dudált. A jelt nem értettem persze. S hogy mellénk vágódott, egy kb 60x60 centis, keménypapírra ragasztott ökörfejet mutatott nekünk a letekert ablakon át. Szarvak, nagy fülek... vagyis, ez azt jelentette: ez a vénember ökör, mert lassan hajt. 2. De itthon vagyok, itthon a fővároshoz viszonyítva csendes bihari tájon. Járom a környéket, az itteni méretben nem nagy távolságot ezen a téli napon is. Kevés a hó, éppen csak betakarja a földeket, vetéseket, zúzmara a fákon, bokrokon, gazon, ez gyönyörű, de az utak bizony síkosak. Ami az autóit, utasok veszedelme. De: menni kell El kell végezni a dolgunkat, és ez a természetes, hogy autóval megyünk. Lassan... Újfaluban felveszünk egy házaspárt, bevásároltak. Mennyire könnyebb így hazamenni, mint felcihelődni a zsúfolt buszra ... Az is természetes, még ha kapálásból jön is valaki nyár időben, felvesszük, ne gyalogoljon. Gyalogolni jó — Móricz Zsigmond szerint is, de azért, egész nap kapálni, aztán gyalog hazamenni, nehéz bizony. Noha nem szeljük a kilométereket, azért lassan elérjük a szomszéd községet, Szakált. A „karambolt”, igazabban a tragédiát nem is akarom, nem is tudom leírni. Nem is ez a célom. Csak annyit belőle, hogy a nagyon kanyargós főutcán megtörtént a tragédia. Tejesautó, kanyar ... Hiába van „eggyesben” a kocsi... Egy halott, a férjem súlyosan megsebesült. Negyven-ötven ember, igazán részvéttel kavarog, jön-megy körülöttünk. És én nézem az embereket, sorba, sorba... És tudom, hogy az ország vérkeringéséből kieső rész vagyunk, de a mindenek eleje az lenne, ha Sóznánk az utakat Felrémlik bennem, vajon nem tudna-e minden lakó naponta egy vödör homokot vagy félvödör salakot, hamut kivinni a háza elé? Minden faluban egyre több az autó. De akinek nincs is? Nem érzünk felelősséget a közösségért mi, az egyének? Szeretném kiáltani: emberek, ez nem rendőrségi ügy, nem büntetés és ítélet kérdése — ami majd jön, amit el kell viselni. 3. A közösséget mi alkotjuk, az egyén, az egyes ember... Közünk van ehhez is. A homokozás-hamuzáshoz is. Van, akinek a karambol csak egy eset? Van, akinek tragédia. Sohasem lehet tudni, kinek mikor az egyik, mikor a másik... Bertalan Ágnes TÖRVÉNYTÁR A Magyar Közlöny 91. számában megjelent a mezőgazdasági termékek forgalmáról szóló végrehajtási rendelet, mely elsősorban is tisztázza a saját termék fogalmát Az állami gazdaság, a mezőgazdasági termelőszövetkezet, a halászati termelőszövetkezet és a mezőgazdasági szakszövetkezet, valamint ezek társulásai maga termelte mezőgazdasági termékének kell tekinti a dolgozójától — alkalmazottjától, tagjától — és a mezőgazdasági kistermelő háztáji és kisegítő gazdaságától megbízás alapján vagy bizományba átvett, illetve megvásárolt termékét is, amelyet az maga termelt. Személyi fogyasztásnak kell tekinteni a mezőgazdasági nagyüzem szempontjából a dolgozóinak étkeztetésére az üzemi konyhán történő felhasználást, valamint a dolgozóinak ellátása céljából történő értékesítést A gazdálkodó szervezet és a magánszemély a maga által tenyésztett, nevelt vagy hizlalt szarvasmarhát és lovat — a meghatározott kivételektől eltekintve — nem vághatja le. Ez alól kivételek a következők: a mezőgazdasági nagyüzem a közös állományába tartozó selejt szarvasmarhát levághatja, de azt kizárólag saját üzemi konyháján használhatja fel; a magánszemély az általa tenyésztett, nevelt vagy hizlalt szarvasmarhát különleges alkalomra adott engedély alapján vágóhídon levághatja, a húst azonban kizárólag az engedélyben meghatározott célra használhatja fel. A vevő a vásárlás időpontjától függetlenüla vásárolt szarvasmarhát, lovat és sertést adatforgalmi és húsipari vállalatnak eladhatja, a vásárolt sertést magánfogyasztásra levághatja. A MEGÉRTÉS A JÓ HÁZASSÁG TITKA — Na, gyere szépen az esküvőre, utána visszajöhetsz! (Mészáros András rajza) Ikt. JANUÁR L . Vigyázó szemek a faluból AZ ÖREGEMBER meg a felesége nagyon kért, hogy ha írok róluk, ne említsem se nevüket, se a címüket, sőt még a várost sem, ahol élnek. A bácsi a kérésit így indokolta: — A vőnk, ha megtudná, hogy panaszkodtunk rá, agyonverne bennünket. De hiába volt a titoktartás, mégis csak megtudta. A faluban, ahonnan az öregember meg a felesége városba költözött, az újságcikk nyomán ráismertek a két öregre. Egyik volt szomszédjuk újsággal a kezében átballagott a másik házhoz: — Olvasd csak Mihály, ez az írás Márton barátunkról szól. Mihály szomszéd is elolvasta a cikket, de hömmögött: — Nincs ebben az írásban benne sem a név, sem a cím. Amolyan kitalált dolog ez. — De hát minden ráillik — hangzott az ellenvetés. — Eladták a faluban a házukat, az árát odaadták a lányuknak meg a vejüknek, hogy azok szép nagy házat építhessenek, ahol helyük lesz az öregeknek is. A foglalkozásukról írottak szintén stimelnek. És most azt írja az újság, hogy rosszul bánnak az öregekkel. Olyan is van az írásban, hogy a szép nagy házban nem kaptak helyet, hanem az udvaron valami istállószerű épületben húzták meg magukat, de ott sem hagynak nekik békét. A volt falubeli szomszédok között állandó beszédtéma lett a nagyvárosba költözött két öreg sorsa. Egy szép napon egyikük előterjesztette ötletét. — Látogassuk meg Márton barátunkat, biztosan jólesik majd nekik. Ha mást nem is tudunk tenni, legalább megvigasztaljuk őket. — Annyit megtehetünk — bővült az eredeti gondolat egy újabb ötlettel —, hogy figyelmeztessük a lányát meg a vejét a szülők iránti kötelességre. — Ehhez jó lenne megkérni János sógort is — formálódott tovább a gondolat —, ő tagja a téeszban az ellenőrző bizottságnak, ért az ilyesmikhez. ÖSSZEÁLLT a háromtagú bizottság és egy délután benyitottak a városba költözött volt szomszédjukhoz. Először is az újságban istállószerűnek nevezett épületet vették szemügyre. Egyikük megnyugodva szólalt meg: — Nem is olyan istállószerű ez az épület, el lehet ebben lakni. Eltúlozta ezt a cikk írója. — Meg is lennénk mi ezzel elégedve — sóhajtott az öregember —, de a vőnk innen is ki akar zavarni bennünket. A falubeli küldöttség tagjai rövid tanácskozás után úgy döntöttek, hogy meglátogatják a vőt is a szép nagy házban. Az ellenőrző bizottság tagja volt a szóvivő. Így tolmácsolta a küldöttség állásfoglalását: — Hallja, kedves uram, nem gondolja, hogy rendesebben kellene bánnia az öregekkel? — Elpucoljanak innen azonnal — hangzott a durva válasz —, mi közük van maguknak ehhez? A vő szóba se állt velük. A három öreg paraszt tanácstalanul nézett egymásra a nagyváros utcáján, a szép nagy ház előtt, amelyben benne fekszik az öregek pénze is. Leghamarabb az ellenőrző bizottság tagja találta fel magát: — Menjünk el ennek a féregnek a munkahelyére. Majd ott emberségre tanítják. Ez már teljesen megveszett a nagy szerzésvágyban. A vő munkahelyén a párttitkárt keresték. Az figyelmesen meghallgatta őket, jegyzeteket készített és ígéretet tett, hogy megpróbál valamit tenni. Amikor néhány nap múlva behivatta a vőt a párttitkári szobába, az ott is kakaskodni kezdett. — Ez nem pártügy . .. — Igaza van — zárta le a vitát a párttitkár. — Ez emberség kérdése. AZÓTA a vő szégyenében munkahelyet változtatott. Felesége szembefordult vele. Már el is váltak. Most a vagyonmegosztás van a műsoron. A vő körömszakadtáig védi a másfélmilliós értéket képviselő, szép nagy házat. Az öregember meg a felesége továbbra is rettegésben él, de azért már nem félnek annyira a megvadult vőtől, mint régebben. Érzik, hogy vigyázó szemek sugároznak feléjük a faluból, figyelemmel kísérik további sorsukat és a városbeli jó emberekkel összefogva végül is győzedelmeskedni fognak az emberi mivoltából kivetkőzött ember gonosz indulatain. Teszkó Sándor SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Zick Gyula Főszerkesztő-helyettes: Söptei János Szerkesztőség: Budapest VIII., Somogyi Béla utca 6. Telefon: 136-821 Postacím: 1978 Budapest Kiadja a Hírlapkiadó Vállalat Budapest VIII., Blaha Lujza tér 3. Telefon: 343-100, 142-220 Postacím: 1959 Budapest Felelős kiadó: Csollány Ferenc Terjeszti a Magyar Posts Előfizethető minden postahivatalban és a kézbesítőknél Előfizetési díj 1 hónapra 7,20 forint, negyedévre 21,60 forint Beküldött kéziratokat nem őrzőnk meg és nem adunk vissza Index: 25 777 779 5215 Szikra Lapnyomda Budapest Felelős vezető: Roder Imre Igazgató ISSN 0133-0930