Szabad Föld, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)

1984-01-07 / 1. szám

2 SZABAD FÖLD Nak, jeltelen ház Hétköznap, följegyzésre nem érdemes, jeltelen nap. Messze jár innen a történelem. Króni­kába való dolgok sem történnek. Ám .. itt ez a ház, áll, mint a többi, a főutcán. A jeltelen nap jeltelen faluja. Nak, a ház pedig Kovács József háza. ■ ■■■ Előbb a kiskapuban álldogál­va váltunk néhány szót, majd bent, a szobában beszélgetünk. Az út a ház előtt Nosztánypusz­­tára és Alsóheténybe vezet, a másik irányba meg Lápafőre, de egy újabb pusztai úton Inám­­pusztára Göllébe juthatunk. Va­laha, mondják, kisvasút járt er­refelé. Aszfaltos útnak, vagy olyan betoncsíknak, mint ami­lyen most hosszú kilométereken át (úgy tudom, a termelőszövet­kezet jóvoltából) simul az autó kereke alá, híre sem volt. Itt áll tehát a ház, huszonöt éve. — 1958-ban, amikor a fiúnk született, akkor kezdtük építe­ni. Addig a nagyanyám házában laktunk. Most bővítjük. A fiúnk­nak igen, látom a készülődés nyo­mait Bővül majd a ház, ám en­nek­­ a bővülésnek hosszú sora van: tulajdonképpen az egész élet . Huszonkettőben vagyok. Nem itt a faluban, hanem Inám­­pusztán születtem. Cseléd volt az apám, itt csak kilencéves ko­rom óta lakunk. Anyám meg­halt, idemaradtunk a nagy­anyámhoz. Inámtól Nakig, a pusztától a kicsi faluig, ed­dig volt az én utam. Házat építeni csak egy szoba­konyhát, abba lejárt egy ember élete ... Éltünk nagyanyámnál, már iskolás koromban dolgoz­tam. Amit lehetett, később, is­kola után, mindig nehezebbet Szegődés szerint. Voltam kepés­­arató, eljártunk cséplőgéphez is. Mire jobban ment volna, ott volt a háború Negyvenhárom­ban, októberben — éppen negy­ven éve — vonultam be, nem sok idő múlva már a fronton voltam. Sikeredett életben ma­radni, két és fél évet meg a fog­ságban húztam ki. Itthon meg addigra kiosztották a földet. Én ugyan nem kaptam, de édes­apám igen, abban dolgoztam öt­venkettőig. Akkor meg — ez meg már harminc éve — belép­tem a téeszbe. Nehéz volt, per­sze, nehéz volt.­Pénz majdnem semmi, de az idő csak járt, csak fejlődött a szövetkezet. Ti­­zenketten alapították, pár száz holdon, fogat meg ami kell, semmi. Később már jobban ment, akkor meg jött az ellen­forradalom, ötvenhat után újra kellett kezdeni. Én aztán voltam minden: növénytermelési bri­gádvezető, bérszámfejtő, meg tudja isten, mi nem. De a leg­jobb a legutolsó két évem volt, a tehenészetben. Onnan mentem nyugdíjba, a múlt évben. A ke­réknek forogni kell, tudjuk mi azt, akik kezdtük valamikor. Meg azt is: a sok kínlódást sen­ki nem kapja vissza. Az a törté­nelemben van valahol benne ... Most? A feleségem téesztag, dolgozik, itt a Dózsa téeszben, Nakon. A fiam az meg lakatos, Dombóváron, a vasipari szövet­kezetben. Ott tanult, ott dolgo­zik most is, most szerelt le a ka­tonaságtól. És úgy látom, a fiam által valami nem jól van, nem becsülik eléggé meg a szak­munkást. A segédmunkás job­ban keres, mint a szakmunkás. ...Sok fiatal itthagyta a fa­lut. Elment az iskola, el a ta­nács, mentek a fiatalok. Azt mondják, az urbanizáció, az vi­szi őket Én azt mondom, az itt­honi kevés megbecsülés, az itt­honi kevés lehetőség, az meg küldi őket A fiam leszerelt, hazajött. Benn van a korban, mondom neki, fiam, nősülni kellene. És­ ha nősülsz, otthon, lakás kelle­ne. Itthon maradsz (az lenne a jó .. ), vagy elmész te is? Nyug­díjas vagyok, kell azt már ilyen­kor tudni. Azt mondja, hadd gondolkozzam, legalább egy hé­tig Meghányta-vezette, és azt mondja, itthon marad. Azt mondja, egy fél órával előbb ke­lek reggel, és ugyanott vagyok, mintha a városban laknék. És itt a kert jószág ... Mondom, a fiammal egy idős a ház. Most az ő sorsához iga­zítjuk. Kibővítjük, fürdőszobát kell csinálni meg egy szobát meg emezek mellé, hogy mi is legyünk valahol. Ideértünk, itt vagyunk most... ... Itt ez a ház, jeltelen, mint a többi, Nakon. Most bővül, új falak hitelesítik majd a meg nem írott krónikasorokat. Na­kon, a pusztákról vezető út mentén, egy fiatal a falut vá­lasztotta. — czc — MALACSÉTÁLTATÁS — Dehogy sütöttük meg szilveszterkor, mi gondolunk a jövőre is. (Krenner István rajza) TÖRVÉNYTÁR A MÉM közleményében ismételten felhívja a gaz­daságok figyelmét az ener­giatakarékosságra. A köz­leményből azokat a része­ket ismertetjük, amelyek leginkább érintik a gépke­zelők, illetve a közvet­len munkairányítók tevé­kenységét. Különösen fontos tenni­valók: az üzemanyag fel­­használásának, tárolásának, elosztásának pontos szabá­lyozása; az üzemanyagfel­használás számviteli és műszaki bizonylati fegyel­mének szigorítása, a mu­lasztók felelősségre vonása; annak vizsgálata, hogy az üzemanyag-fogyasztás arányban áll-e a géppel végzett munkákkal; a gé­pek tervszerű, megelőző karbantartása; a javítási munkák színvonalának emelése. Szélesebb körben kell alkalmazni a túlfo­gyasztások megelőzését szolgáló vizsgálatokat. A fontosabb feladatok so­rába tartozik továbbá: az üzemanyag-megtakarítás anyagi ösztönzési rendsze­rének kialakítása, a meg­takarítást elérők anyagi elismerése, a rendszeres túlfogyasztók felelősségre vonása, kártérítésre kötele­zése. Az eddigieknél gondo­sabb munkaszervezést in­dokolt megvalósítani a szállítójárművek üzemelte­tésénél. Javítani kell a kapacitás kihasználását és a lehető legkisebbre csök­kenteni a szállítóeszközök üres futását. Az energiaellátás jelen­legi és távlati helyzete megköveteli azt is, hogy a terményszárítás energiaigé­nye ne növekedjék, hanem a kevésbé energiaigényes tartósítási módszerek al­kalmazásával, a szárítási technológia változtatásával csökkenjen az energiafel­használás. Minden energiát fel­használó egység, illetve csoport rendelkezzék gon­dosan elkészített energiata­karékossági tervvel és gon­doskodjék annak maradék­talan megvalósításáról! 1984. JANUÁR 1 Hízás-fogyás Hegyfaroknál Az ügy ellent­mondással kezdő­dik. Juliska néni a 60. esztendő után erősen gömbölyö­­dött. Már széle­sebb volt, mint amilyen hosszú. Az igaz, hogy gyakran azt mondta: — Szeretek en­ni, jó étvágyam van. Néha két­szer is megvacsorá­­zom. Amikor kihívtak és meglátogattam, mindig abban a csodálatos karos­székben találtam, amit még a meg­boldogult főtisz­telendő esperes úr­­­­tól örökölt. Per­sze megérdemelte, mert ő volt a leg­jobb torkú asszony a templomban. Ju­liska néni pedig tisztelte ezt a ka­rosházas díszes bú­tordarabot: ha te­hette, mindig ab­ban büszkélkedett. Akkoriban na­gyon sokat, mert szédült, hízott és nehezedett. Hamar ki is fáradt és csu­pán az étvágyára nem volt panasz. Meg a súly szapo­rodására. Evett mint a farkas. — Már nem ér körül a kötözködé­­sem. Szűkek a szok­nyáim — állapí­totta meg — no és sok a gondom. Rongyolódik a gaz­daságom, ahelyett, hogy gyarapodna. A hízóim is­ nap­ról napra silányab­bak, pedig ott van velük az István, az unokaöcsém. Há­romszor eteti őket­ naponta. A disz­nók meg rongyol­­nak, ahelyett, hogy híznának... — mondja a menyem. — Maga mikor volt kint a hegy­farki tanyán ?­­ — kérdem. — Még minden­szentek táján, nem menek én azóta se­hová. — Hát ez a baj Juliska néni. Eszik, iszik, üldögél, pi­­henget és alig mo­zog. Orvosságot ka­pott bőven, de ez nem sokat segí­tett. Ekkor villant át az agyamon, hogy valamivel rá kell bírnunk az egészsé­ges életre, a moz­gásra, a levegőre. Lassan kezdtem. — Hát bizony baj ez, csak a leg­fontosabbat felej­tette el Juliska né­ni. Azt, hogy a gaz­da szeme hizlalja a jószágot. Ki ma­guknál a gazda? A menye? — A fene, aki megette! Én ma­gam. Amíg bírom a farom, addig én vagyok itt minden. Boldogult uram ha­lála óta minden az enyém és marad is, amíg bírom a dere­kam ... — De hát így nem sokáig bírja! — Nem-e? Hát a gyerekek? Azok nem gazdák ? — Az előbb mondta, hogy nem, hogy most még maga! — Hát akkor mi­csináljuk? — Járjon utána! Ne hagyja félre­vezetni, megrövi­díteni magát. Reg­gel, amikor pirkad, induljon ki a ta­nyára, legyen ott az etetésnél győ­ződjön meg arról, hogy a sertés meg­kapja a magáét. A többit majd meg­látjuk. ... hát meg is láttuk. Juliska néni meg-­ fogadta a taná­csomat. Vagy in­kább a kapzsisága piszkálta, no de hi­szen az már mind­j-J egy. Reggelente k­él vún kell, kiballagó ■ gyakorta még t esti etetéshez is.­­ A kondás ' JjH a $z, de mit te! 11 és a sertések­ról napra gön '■ R lyödtek, súlyost* ■' tak. Juliska nem pedig napról nap­ra könnyebben volt, és ami a fő­ súlya lassan, de folya­matosan csökkent. Evett tovább is jó étvággyal, de a hí­zása megállt, sőt közérzete is javult. Mire leesett a hó, Juliska néni meg­fogyatkozott, a hegyfarki disznók pedig gyönyörűen meggömbölyödtek. ...én meg be­írtam orvosi ta­pasztalataim közé, hogy idősebb, ke­veset mozgó asszo­nyok legjobb fo­gyókúrája a disz­nóhizlalás, illetve az a tudat, hogy­ a gazda szeme hiz­lalja a jószágot. Buga doktor SZABAD FÖLD A Hazafias Népfront és a Termelőszövetkezetek Országos Tanácsának hetilapja Főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő -hely­ettes: Söptei János Szerkesztőség: Budapest.­­Somogyi Béla u. I. 1978 Telefon: 138-821 Kiadta • Hírlapkiadó Vállalat Budapest Blana Lujza tér 1. 1939 Telefon: 343-100. 336-130 Felelős Kiadó: Till Imre Igazgató Terjeszti a Magyar Posta Előfizethető várthely posta­hivatalnál, a Kézbesítőknél és a Posta Központi Hírlap Irodá­nál­­KHK­ Budapest V. József nádor tér 1. 1900 személyesen vagy postautalványon, valamint átutalással a KHJ 315—96 162 pénzforgalmi jelzőszámlára. Előfizetési dí­­l nőnapra 12 Ft, negyedévre 36 Ft Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza Index: 25 577 83—5968. Szikra Lapnyomda, Budapest Felelős vezetői Csöndes Zoltán vezérigazgató ISSN 0133—0950

Next