Szabad Föld, 1984. január-június (40. évfolyam, 1-26. szám)
1984-01-07 / 1. szám
1984. JANUÁR 1. Még mindig mozog a föld Nemzeti kincsünk, a termőföld védelme minden magyar állampolgár érdeke és kötelessége. Erről a frontról az elmúlt esztendőkből számos győztes csatáról is beszámolhanánk. Megszigorították a kisajátítást, két és félszeresére emelték az igénybevételi díjakat, ugyanakkor pedig nagyobb figyelem jutott a rekultivációra, a termőtalajok visszaállítására. Legyünk őszinték, közben lecsökkent a beruházások lendülete is. Mindezek együttes hatására 1983-ban megtörtént az, ami újkori történelmünkben még soha: Magyaror■ szag szántóterülete növekedett. Csak kétezer hektár szal ugyan, de az is valami. . . Ezúttal azonban nem erősről szeretnénk szólni, hanem egy olyan mellékjelségről, amely egyre kemetlenebb. Néhány eszndeje, lehetővé tették uyanis, hogy a beruháznivanók csere útján is vldterülethez juthassanak. A termelőszövetkezetekrek rendkívül káros és az ügynek sem használ. Érdemes felfigyelni arra, hogy a termelőszövetkezeti kezelésben levő, immár minimálisra csökkent állami földtulajdon az utóbbi években növekszik. Hogyan? Úgy, hogy a tanácsok „rábeszélik” a tszeket, vegyék kezelésükbe a határukban levő elhagyott vagy bűnösen roszszul művelt parcellákat. Az idézőjelet nem véletlenül használtuk, mert az ilyen terület púp a tsz hátán.. Rendszerint kicsi, nagyüzemileg alig hasznosítható, ráadásul leromlott állagú, nehezen megközelíthető. Nagy befektetéssel keveset hoz. Illetve, visz. Mert itt jelentkezik az a bizonyos cserelehetőség. Ha valaki szemet vet a tsz valamelyik táblájára, akkor azt kisajátítja, de kártérítés nélkül. Ugyanis a kisajátított terület helyett, a tsz tulajdonába kapja az addig csak kezelésében levő állami földterület megfelelő hányadát. A kisajátított parcella persze a település közelében, jól megközelíthető helyen van és értékes, a cserébe kapott pedig olyan, amilyennek már leírtuk. Elsősorban azért ellenkeznek a tsz-ek, ha parlagot akarnak a gondjaikra bízni, mert ezzel csak a „földrablás” lehetősége növekszik. Rosszul jár azonban a népgazdaság is, mert az ilyen ingyenes lehetőség valósággal csábít arra, hogy valaki hozzányúljon nemzeti kincsünkhöz, a termő földhöz. A TDT elnöksége foglalkozott a témával, és kategorikus állásfoglalást alakított ki. Kéri a kormányt, hogy adja termelőszövetkezeti tulajdonba mindazokat a földterületeket, amelyek most tsz-kezelésben vannak. Nincs szó sok földről, a tsz-ek földjének mindössze 3,67 százaléka van állami tulajdonban, a változás tehát nem lesz lényeges. De elejét veszi az itt már leírt „kiskapun” való közlekedésnek! F. B. SZABAD FÖLD 3 Vas megye déli, délkeleti részén fekszik a síe.,a híd, változatos, dimbes-dombos hazai tájunk. A területen kilenc védett, régi pince, illetve tanyaépület áll műemléki védelem alatt, ugyanakkor csaknem száz épületet fenyeget a pusztulás. A Városi Tanács a népi műemlékek megmentésére nyári építőtábor szervezésébe kezdett, hogy az utókor számára megőrizzék ezeket az értékes épületeket. (MTI Fotó : Czika László felvételei) lova, a hazahívó falu Göcsej fővárosaként szokták emlegetni. Igaz, hajdanán viselt mezővárosi rangot, közelebbi időkben járási székhely volt. Mostanában a község, annak sem valami nagy. Nován járunk. Nyugalmiban Nován járok, nézelődöm a főutcán, s lehet, a takaros házak mellett legelőbb az új presszót, az új iskolát illene észrevennem. Ám ami nekem legföltűnőbb: a járda mellett található hulladékgyűjtők, aztán meg a fenyőfák az udvarokban. Ahogyan az alföldi tájakon az akác, úgy itt a fenyők húzódnak a házak mellé, mezsgyékre, kertek szélébe. A szilvágyi út elágazásánál áll a posta, Tóth Lajosné a postára iparkodik, csomagért. (Közben be is mutatja faluját: az orvosi rendelő, az öregek otthona, a fogorvosi rendelő, emitt meg a tanács ... Mentőállomás is volt itt, szülőotthon is, de elköltözött, elment, elvitték ...) A csomag Füzesgyarmatról érkezett, disznóvágási kóstoló lesz, az ország túlsó végéből, ide Zalába. Tóth Lajos füzesgyarmati, ott élnek a testvérei, onnan a csomag. Öte is az ország másik végéből kerültek ide? Tóth Lajoséknál folyik a szó, a Zrínyi utcában. — Pestről jöttünk, ide a nyugalomba. És hogy még közelebbi a kapcsolatuk Göcsejjel: — Tizenhárom éves koromig itt nevelődtem, aztán elkerültem innen, Pesten voltunk. Nyugdíj után, két éve, hazajöttünk. A fiatal lányként elkerült Tóth Lajosnénak fivére él itt, a szomszédban, s milyen jó dolog, mondják, hogy akármi gond van, itt a segítség. Itt, a szelíd és fenyőillatú novai tájban szokatlan pesti üzemekről hallani, a Lehel útról, Angyalföldről, ottani üzemekről, ahol Tóth Lajosné dolgozott. — Lánghegesztő voltam, húsz évig. Aztán a szemem miatt mást kellett választanom. Bolti eladó lettem a Közértnél. Tóth Lajos a metró első építkezését említi, azután másik munkahelyet, ahonnan végül is szabóként, kárpitosként került nyugdíjba. — Mi ott, a Lövőház utcában, ahol laktunk, csak az itteni tiszta levegőt emlegettük. Az ablakunk alá odaálltak a kocsik, füstöltek, berregtek. Volt már itt mifelénk? Nem? Fönt a hegyen ... az az igazi, tiszta, jó levegő. Megvettük ezt a kis házat, itt élünk, két éve. A göcseji erdők lehelete, az itteni nyugalom, békesség viszszahívja — hazavárja —, aki innen származott el. Hűséggel Bohár Margit tanácselnök beszél a falujáról. Munkahelye, otthona és szülőföldje ez a girbe-görbe göcseji táj. — Tíz évvel ezelőtt Novának egyedül volt annyi lakója, mint most a három falunak együtt. A három falu Nova és a két társ, Barlahida és Mikekarácsonyfa. Az egyikben kétszáznegyvenen, a másikban talán négyszázan. Nován pedig ezeregyszázan-kétszázan élnek. — Főként Barlahidáról mentek el sokan. Ott többségében most az öregek élnek, akik már sehogyan sem akarnak változtatni. Zalaegerszegen egész utca van, amit a barlahidaiak építettek. Innen is mentek, Nováról, az utóbbi időben inkább Lentibe. Aztán ahogyan a falura is kiterjesztették a lakásépítési kedvezményt, és persze, a magas városi lakásárak miatt, jobban maradnak az emberek... Én? A szüleim itt élnek, öten vagyunk testvérek, belőlünk is mentek el. Ketten itthon vagyunk, itt is maradunk. Én Zalaegerszegre jártam iskolába, de nem vonzott úgy a város, hogy ott is éljek. Itt ismerek mindenkit, engem is ismernek... Amúgy az idén már nincsenek üresen álló házak. Jönnek viszsza. Olyanok is, akik elmentek a múlt években városba, olyanok is, akik sokáig máshol éltek. Vesznek egy kis házat, ide jönnek újra, nyugalomba, újra haza. Talán versenyre kell, s városi színvonalú lenne az ellátás Nován? Nem, azt nem lehet még mondani. Az alapellátás adott, a legszükségesebbeket megtalálják a novaiak is. Van iskola, óvoda, orvos, fogorvos, ha éjjel jön a baj, az orvos helyben lakik. Mind a három faluban öregek napközi otthona várja az időseket házi szociális gondozása része a rászorulóknak. Bolt, presszó, könyvtár, művelődési ház — minden van, ami egy ilyen méretű faluhoz illik. De hogy ez vonzaná vissza, haza a régen elköszönteket? Gondolom, ez . De még inkább a fenyők a házak előtt, a kertek szélében, és a tisztaság, és a meghitt tavaszok, talán még a friss telek is... Most azon tanakodnak éppen Nován, vajon hogyan is kellene a legjobban fölhasználni a jutalomként megnyert négyszázezer forintot. A négyszázezer forint: a társadalmi munkában elért megyei első helyezés díja. A története? — ... Úgy történt, elhatároztuk, csinálunk politechnikai műhelyt. Kaptunk háromszázezer forintot. Mit lehet abból előteremteni? Összefogtak a nálunk gazdálkodó egységek. Duplázódni kezdett a pénzünk. Megmozdult a falu, mozdultak a szülők és mindenki, aki csak tudott valamit segíteni. — Az alapozástól kezdve szinte úgy lehet mondani, a falu építette... A névai összefogás itt négy tantermet eredményezett, létesítettek úttörőszobát, tanárit. Az elszámolásnál végül is az derült ki, négyezer-kétszáznegyvennyolc forintnyi társadalmi munka jut minden novai lakosra. Most őrzik az első helyről szóló oklevelet, és őrzik az ezzel kapott anyagi elismerést. — Négyszázezer forint... — Ez most még megvan. Úgy gondolom, nagy szükség lenne új óvodára. Most az óvodánk két helyen van, mind a két helyen lakásból alakított helyen. Négyszázezerrel még nem tudnánk hozzáfogni, de a lakosságra, és azokra az üzemekre számítva, ahol a novaiak dolgoznak, lehetne kezdeni valamit. Kiderül, van egy másik gondolat: iskolai tanuszodát kellene építeni... Hogy melyik kellene jobban Novának, az óvoda vagy az uszoda, majd eldönti a tanács, a választott testület. Mert végül majd ki kell mondani, mire fordítsák a falu erejét, tettrekészségét. (Egyelőre nemigen állnak ott — máshol sem —, hogy mind a kettőre jusson...) Én magam — a kívülálló — az óvodára szavaznék. Előbbutóbb szükség lesz az óvodai helyek bővítésére, hogy a korszerűsítésről ne is szóljak. Hiszen hallom, érkeznek fiatalok, építenek már új lakóházakat fiatal családok. És ahol fiatalok vannak, ahol fiatal párok fészket tudnak rakni, ott előbb-utóbb az elpártolt gólya is hazatér. Haza, a kedves Göcsejbe ... Méltó jövő Forgatom Váska Miklós (iskolaigazgató helyben) könyvalakban megjelent novai krónikáját, a fölszabadulás utáni évekről. S rá-rádöbbenek, micsoda mélységekből indult ez a falu még akkor is, ha régi rangja, a mostanihoz képest, előkelő volt: járási székhely, harminchárom göcseji falu központja. S még mint község is: körjegyzőség székhelye. Ám olvasom — az „előkelőség” mellett —, villany még sehol (1953-ban lett), aztán meg a háborús rádiótilalommal kapcsolatban: rádiója földművesnek nem volt a faluban. Olvasom a fölszabadulás krónikáját, a fölszabadulás utáni nagyon nehéz éveket, azután azokat, amikor 1950-ben, a járási székhely megszűntével, csönd borult a községre. Nemcsak a hivatalok költöztek, hanem a hivatalok alkalmazottai is, de még sok iparos is jobbnak látta, ha máshol néz kenyér után. Csak a föld, a föld hűsége őrizte meg a falut, minden bajon át, a mostani esztendőknek. És mostanában ez a kedves táj közepébe húzódott falu szinte jeleket sugároz a világba, hívja, várja előbb saját gyermekeit, aztán várja azokat, akik csak csendjét, nyugalmát, illatos levegőjét kívánják élvezni. Nova vár mindenkit. Vár, mert tudják, vallják már a novaiak, nem igaz már a régi, bánat szülte mondat: Novának semmi mása, csak múltja van ... Ma már így szól a hazahívó novai igazság: Novának van tisztes múltja, és lesz méltó jövője is. Vincze István