Szabad Föld, 1986. július-december (42. évfolyam, 27-52. szám)

1986-07-05 / 27. szám

1986. JÚLIUS 4. Az idén 75 éves Masterfil Pamutfonóipari Vállalat nagyatádi Cérnagyára ezeregyszáz tonna árut értékesít a külpiacokon. A 99%-ban pamut alapanyagú varró-, kötő-, szövő- és kézimunkacérna korszerű technológiával készül, nyugat-európai, illetve tengerentúli megrendelők igényei szerint (MTI Fotó: Kalmándy Ferenc) A szövetkezők ereje július első vasárnapja világszerte, így hazánkban is a nemzetközi szövet­kezeti nap ünnepe, amikor hagyo­mányt ápolunk, megemlékezünk, de egyben számot is vetünk eredménye­inkről és teendőinkről. Hat évtizede múlt, hogy a rochdalei takácsok emlékére elhatározták az első szövetkezeti ünnepségeket, amelyek­nek azóta hagyománya van, emlékez­ve az úttörőkre, kiknek szándéka, pél­dája nyomán az egész világon elterjedt egy olyan gazdálkodási forma, amely az összefogáson, a közügyért való áldo­zatos munkán alapul. A nemzetközi szövetkezeti napot ün­nepeljük. Az 1920-as évek elején tar­tották meg az első ilyen ünnepségeket, éppen a szövetkezeti összefogás, a kö­zös boldogulás emlékére. Akkoriban kevesen hitték, hogy egy olyan gazdál­kodási, közösségi forma csíráját vetet­ték el, amelyikből az egész világra ki­terjedő mozgalom született. Mára már a tőkés országokban is igen jelentős és széles körű az összefogás, s igen ko­moly hagyományai vannak. A fejlődő országokban szintén nagy érdeklődést tanúsítanak a mozgalom iránt. Ám tudjuk jól, hogy a szövetkezeti eszme, a szövetkezeti mozgalom, a szocialista országokban eresztett leginkább és legéletképesebb gyökeret. A világon erre a napra háromszázhúsz milliónál több szövetkezeti tag emlékezik. Nem vagyunk ünneprontók, ha mégis meg­kérdezzük, mitől igazabb, mitől terebé­­lyesebb, mitől kapnak valóságosabb tartalmat a szocialista országokban működő szövetkezetek? Attól, hogy ná­lunk a lenini elvekre épült a szövetke­zeti mozgalom, és kezdettől fogva a népgazdaság ágazataiba szervesen il­leszkedett. A szövetkezetek idén megtartják kongresszusaikat, ahol a szövetkezeti ágazatok gazdasági, mozgalmi ered­ményeit összegezve és értékelve meg­fogalmazzák a továbbfejlődés legfonto­sabb feladatait, amikor a nehéz gazda­sági körülmények közepette különös szükség van a szövetkezeti mozgalom erejére, megújulási képességeire, ered­ményes gazdálkodására. A mezőgazdasági, ipari és fogyasztá­si szövetkezetek tevékenységükkel, di­namikus fejlődésükkel hozzájárultak hazánk felvirágoztatásához, a népgaz­daság előtt álló feladatok megoldásá­hoz. A további munkához pedig a szo­cialista építés hosszú távon is számít a szövetkezetek bővülő és erősödő tevé­kenységére. A társadalom és a tagok érdekeinek megfelelően folytatott tervszerű, szo­cialista gazdálkodás, a fejlődő önkor­mányzat és a szocialista demokrácia szerves részeként kiteljesedő szövetke­zeti demokrácia teremti meg az ered­ményes gazdálkodáshoz elengedhetet­lenül szükséges gazdasági alapokat. A szövetkezeti mozgalom mindhárom ágazatában rendelkezésre állnak azok a keretek és fórumok, amelyek felhasz­nálásával a jobbra, a megújulásra, a hatékonyabb gazdálkodásra lehetőség van. Mostanában több alkalom nyílt a visszatekintésre — hogy cs­ak a felsza­badulási évfordulót, a XIII. pártkong­resszust említsük —, s érdemes ki­emelni, hogy nagy utat tett meg a szö­vetkezeti mozgalom az utóbbi négy év­tizedben. Számba véve a legfontosabb ered­ményeit, elmondhatjuk, a mezőgazda­­sági, ipari és fogyasztási szövetkezetek gazdaságilag szilárdak, szocialista jel­legükben megerősödtek. Összességé­ben mindhárom szövetkezeti ágazatba tartozó szövetkezetek eredményesen oldották meg feladataikat. A választott testületekben való tagsági részvétel jól szolgálta a mozgalom célkitűzéseinek megvalósítását. A szövetkezetek döntő részeseivé váltak a falu szocialista, kul­turális élete átalakításának. Arra kell törekedni, hogy a mező­­gazdasági, ipari, a fogyasztási és érté­kesítő-, takarék-, valamint a lakásszö­vetkezetek szolgálják még jobban tag­ságuk és a nagyközösség érdekeit, tö­kéletesítsék a demokratikus működési mechanizmusukat, erősítsék a tagok személyes és anyagi közreműködését, tulajdonosi érdekeltségét. Rajtuk a sor, hogy élni tudjanak le­hetőségeikkel. Sz. Lukács Imre Kincskeresők és tékozlók Észak-Magyarország számos telepü­lésén régészek vallatják a földet és az elkövetkezendő hetek, hónapok folya­mán a miskolci Hermann Ottó és az egri Dobó István Múzeum hivatásos régészei mellett diákok, érdeklődök is dolgoznak szép számmal. Miskolc környékén, a bükkábrányi bánya területén, Zemplénben, de a Mátra vidékén is mind több a taná­csoknál a lakossági bejelentés. Jöjje­nek! Kincsekre leltünk. Füzesabony vidékén tereprendezés közben két évvel ezelőtt bronzkori lele­tekre bukkantak. Kállay Ágota régé­szetvezető kis csapatával ezen a nyá­ron folytatja a feltáró munkákat. Öt­ezer éves lakott település rejtőzik a föld mélyében, az eddig megtalált tár­gyak arról árulkodnak, hogy már ak­kor, ezen a tájon, földműveléssel és ál­lattenyésztéssel foglalkoztak az embe­rek. Érdekes annak a germán asszony­nak a sírja, amelyben különböző ék­szereket találtak. Mátrafüreden a Benevár feltárásá­hoz Gyöngyös város tanácsa nyújt je­lentős anyagi támogatást a múzeum­nak, sőt társadalmi munka szervezésé­re is vállalkoznak. A vár palotarésze rövidesen láthatóvá válik a Mátra sze­relmesei részére, de a gyöngyösi Mátra Múzeum már helyet adott több régi ér­dekességnek. Mind Borsodban, mind Hevesben tapasztalható, hogy sokan — főleg nyugdíjasok, diákok —, jelképes össze­gért, vagy ingyen jelentkeznek mun­kára. Segíteni szeretnének. Diósgyőr környékén szintén dolgoz­nak a régészek, munkájuk során a vár és tartozékai tűnnek elő. Fodor László egri régész arról tájékoztat, hogy Eger­ben tovább folytatják majd a Törökfür­dő feltárásait és dolgoznak a megye­­székhelyhez közel eső almári pálos ko­lostor feltárásán is, amely huzamosabb ideig tart majd. Mindkét megyében nagyarányú bá­nyamunkára, tereprendezésekre ke­rült sor az elmúlt évek során. A kiskö­rei táj, a kitárulkozó Tisza-vidék, a kö­zelmúltban megnyílt Csincse környéki bükkábrányi bánya óriási lehetőséget és régi kincseket rejtegetnek az utókor számára. Manapság gyakorlat, hogy a traktorosok, a bányaművelők, a szőlő­munkások jelentkeznek a hírrel és jel­zik, hogy találtak valamit. A szakem­berek azonban arról is beszámolnak, hogy több helyen túlbuzgó, felelőtlen emberek maguk kezdenek kutatni, kincseket keresni, miközben felbecsül­hetetlen károkat okoznak, és ered­ménytelenné teszik a hozzáértők mun­káját. Nem egy régi temető, település, vagy éppen templommaradvány esett már áldozatul — az elmúlt évek során — a kapzsi, kincsre sóvárgó emberek­nek, akiknek végül is nem, vagy alig akadt hasznuk „leleményességükből”. F­elveti Örülök, hogy e heti „sóhajunkat” (lapindító rövidke cikkünket) a külsejében szebb, olvashatóbb, megújult Szabad Föld hasábjai­ra írhatom. Viszont nem tölt el örömmel az, amit e heti mondan­dóm témájául választottam. Azaz nem is kellett latolgatnom, hogy miről is szóljon ez az írás, hiszen egyszerűen kikívánko­zott belőlem. Mert egy friss példa újra meggyőzött arról, hogy kis hazánkban még mindig sokan vannak, akik abban lelik szó­rakozásukat, hogy mások örömét elrontsák. ismerősömet, a már nem ifjú Vali nénit, jó éve súlyos baleset érte, s úgynevezett „megváltozott munkaképességű dolgozó” lett. Ez egymagában is sorscsapás. De ha még otthon kellene üldögélnie, akkor lelki fájdalma megsokszorozódna. Nem túl nagy kilátása volt arra, hogy régi munkahelyén vagy valahol má­sutt csökkent képességeinek megfelelő munkát kapjon. És ak­kor a napokban örömhírt hozott neki a postás. Szívesen foglal­koztatják őt a gyárban, könnyebb beosztásban, amit nyugodtan elláthat. Bizonyos, hogy korábbi főnökeit emberség vezérelte. De megkönnyítette dolgukat a Minisztertanács határozata is, amely kötelezi a vállalatokat, hogy létszámuk 3—5 százalékáig megváltozott munkaképességű dolgozókat alkalmazzanak. Akárhogy is volt, Vali néni munkába állhatott. És ekkor érte őt — ahogy mondta — a „szörnyű kellemetlenség”. Első nap reg­gel bement, azt hitte, hogy örömmel fogadják, mire kollégája így kiáltott fel: „Kellett ez neked, tönkreteszed magad azért a pár forintért. Miért nem pihensz otthon?!” Később hiába vigasztal­ták jobb érzésű munkatársai, a tüske a lelkében maradt. Mint ahogy annak az idős férfinak is, akit ledorongoltak, mert ki merte mondani: jólesik neki, hogy ezentúl ingyen utazhat vil­lamoson, városi buszon, mert a hetven éven felülieknek az év második felétől nem kell fizetniük viteldíjat a helyi járatú tömeg­­közlekedési eszközökön. „Mit örvendezik — mondta az egyik „ünneprontó” —, azt hiszi, hogy ettől boldogabb lesz? Inkább emelték volna ezer forinttal a nyugdíját, azzal jobban járna.” És még egy példa, aztán talán elég is lesz. Kiskunhalasi olva­sónk, aki házat épít, a piacon elmesélte, hogy kedvezményesen vett téglát. Kihasználta azt a lehetőséget, hogy a téglagyárban közvetlenül is lehet vásárolni, s így 7-8 százalékkal olcsóbb né­melyik termék. „Hát hol él maga — mondták neki —, nem veszi észre mennyire megdrágult az építkezés? Azt a pár forintot, amit nyert, bőven ráfizeti a drága faanyagra meg miegymásra!” Szóval tilos lenne pár forintnak örülni? S még „felháborí­­tóbb”, ha valaki apró, hétköznapi jó híreket megelégedéssel nyugtáz? Bizonyos, hogy az ország sokkal boldogabb lenne, ha nem ilyen apró dolgok, hanem jelentős keresetnövekedés vagy te­kintélyes árcsökkentés lendítené fel életszínvonalunkat. De ki tehetné ezt meg? Az állam aligha, hiszen köztudomású (vagy mégsem?), hogy évek óta hazánkban a termelés, a hatékony­ság, a vállalati munka jövedelmezősége nem emelkedik. És eb­ben nemcsak a külpiaci követelmények számunkra kedvezőtlen változásai a ludasak; saját­­tisztelet a kivételnek) vállalataink nehézkes kibontakozása, sokak fegyelmezetlen munkája is hoz­zájárul nehézségeink fokozódásához. Bizonyos, hogy a mostani helyzetből nem tudunk egyik napról a másikra kilábalni. De a jövő reményekre jogosít, különösen, ha nem a türelmetlenség vezérel bennünket. Vissza kellene állítani az apró jó hírek becsületét. A kis örö­mök elrontása emberi tapintatlanság is, meg társadalmi vissza­húzó erő is. Miért ne szoknánk le róla? Hiszen mindannyiunk ér­deke, hogy saját magunk ne emeljünk gátat a közös boldogulás elé. Jobb kedvvel könnyebben jutunk előre, mint a kesergéssel. Szeretném, ha Olvasóink is egyetértenének ezzel. Ebben a reményben tisztelettel üdvözlöm Önöket. Július SZABAD FÖLD 3

Next