Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-06 / 1. szám

4 SZABAD FÖLD Háztáji mérleg, társközségi gondok Önállóság. Ez az a belső' hajtóerő", ami törekvésre készteti a családalapításra készülő fiatalokat és az éle­tük delelő­jére érkezett idősebb embereket is. Féltik önállóságukat a különböző testületek és a közösségek is. Akik pedig sohasem voltak a maguk gazdái, azok igyekeznek azt megszerezni. Ezt a nehéz utat járták végig annak idején Tárkány község lakói, akik év­századokig a Pannonhalmi Főapátság falujaként azért küzdöttek, hogy végre valahára saját lábukra állhas­sanak. Mikor ezt sikerült kiharcolniuk, felvirágzott a község. Állatállományát Komárom megye legjobbjai között tartották számon. Ám az önállóság az 1960-as években újra veszélybe került. Ezt az 1600 lakost számláló­ falut — ahol jól működő, kis közösségek alakultak, ahol a hagyomá­nyos mezei szorgalom és az ahhoz párosult szakérte­lem jól gazdálkodó közöst teremtett az Egyetértés ter­melőszövetkezet — társközséggé nyilvánították. Ám az a gazdasági eredmény, ami az Egyetértésben ma is figyelemre méltó, nem jelent a falu egészének elégedettséget. A tárkányiakat nyomja a társközségek többségében kialakult állapot: az alárendeltség. El­néptelenedett a tanácshoz, az áfész visszavonult (vagy talán elhervadt) és a központi irányításra épülő keres­kedelmi hálózat fejlesztési terveiből kimaradtak a tár­­kányiak. A háztájiban termelt áru felvásárlását elha­nyagolták, csak a biztos jövedelmet hozó italmérések és boltok maradtak. Ez kedvét szegte azoknak a törekvéseknek, hogy a háztáji gazdálkodásban fejlesszék az árutermelést. Emiatt keserű a szájuk íze azoknak a családoknak, akik baromfiudvarukat, zöldségeskertjüket csupán a családi szükségletek fedezésére használják, mert a ne­tán megtermelt többletnek Tárkányon nincs piaca. Mint már említettük, az áfész, mint felvásárló kivo­nult a faluból, mert — szerinte — a csip-csup kis téte­lekkel, azok osztályozásával stb. nem érdemes vesződ­ni. Valu Gyula, a termelőszövetkezet háztáji gazdálko­dásának felelőse arról tájékoztat, hogy a háztáji ter­melés — amit a téesz sokoldalúan támogat — tulaj­donképpen két ágazatra soványodott. A sertéshizla­lásra és a húsnyúltenyésztésre. Voltak ugyan próbál­kozások, hogy a háztáji földeket a tagok csapatba szerveződve hasznosítsák, de ez már az első esztendő­ben megbukott. A háztáji járandóságként kimért öt­hektárnyi területen burgonyát termelt a csapat, a ter­més zöme azonban a nyakukon maradt: ráfizettek a kísérletre. Egyetlen fejőstehén sincs Tárkányon. A kö­zösben ugyan van 450 szarvasmarha, de azokat kizá­rólag hústermelésre állították be. A háztájiban még egy fia borjút sem nevelnek. Szőlőt, zöldséget és gyü­mölcsöt is csak annyit termelnek, amennyi a családi szükségleteket fedezi. A háztájiban a sertéshizlalás helyzete sem biztató, de ez a próbálkozás még egyelő­re megy. 1988-ban az 500 családot számláló faluban 194-en kötöttek hizlalási szerződést, ami az öt évvel ezelőttinek csak a kétharmada. A november végéig le­adott hízók száma 1491, ami az év végére eléri az 1700-at (télre időzített hizlalás még nem ment ki a di­vatból). Az anyakocák száma is fogy, ami az elkedvet­­lenedéssel kapcsolatos. Nem találják meg számításu­kat a malacoztatással, mert ugrásszerűen drágult a malactáp és bizonytalan a süldőpiac is. Széles Mihályék — ők a faluban a legnagyobb hús­termelők — 21 sertést fogtak a nyár végén hízóba és a falkából tízet hamarosan leadnak. Azokat az egyede­­ket, amelyek már elérték az optimális vágósúlyt, s így a legmagasabb árat kapják a szerződésben biztosított 46 forintos kilónkénti felvásárlási árszintből. Egy hízó a közeljövőben kerül böllérkés alá a családi háztartás számára, a többit pedig a jövő év január—februárjá­ban veszi át tőlük a vállalat. Megéri? A válasz egyértelmű: igen, így egyre véko­nyabb a munkára visszamaradó összeg. Csak akkor találja meg számítását a gazda, ha nem veri magát be­­ruházi költségekbe és egyszerre egy kisebb falkát hiz­lal. Széles Mihály a hagyományos hizlalóól mellett döntött. Nem szereltetett be önetetőt, nincsenek ké­nyes elektromos berendezései, a hizlaláshoz pedig olyan takarmányt használ, ami — szerinte — a legtöb­bet rak rá az állat csontozatára. Ez pedig a vegyes, zö­mében hizlalótáp, másrészt szemes abrak, természete­sen darált állapotban. A szemes takarmány és a takar­mánytáp is a termelőszövetkezet terméke. A háztáji föld járandóságaként 25 mázsa kukorica ugyancsak a közös művelésben hagyott háztáji területen terem. Széles Mihály számol, s úgy mondja: a huszonegy darabos falka — aminek alapanyagát, a választási ma­lacokat darabonként 1250 forintért vásárolta — a hiz­lalás ideje alatt havi négyezer forint hasznot hoz. Le­het ezt akár tisztes munkabérnek is számítani. Egy esztendőben a két falka hízó. Nem több, mert a két nyári hónapban üresen áll az ól. A mezei munkák dandárjában nincs értelme a hizlalással vesződni. Ha pedig a nyári betakarításnak vége, Szélesék becsuk­ják a kaput, két hétre elmennek üdülni, kipihenni egész évi fáradalmaikat, Rabi Jánosék nyulaznak. Rajtuk kívül még 29 csa­ládnál jelent kiegészítő jövedelmet ez a hústermelési ágazat, aminek jövedelmezősége is hullámzó. Most el­fogadhatóak az árak, szervezett az átvétel, amit a Kör­­nyei Mezőgazdasági Kombinát által létrehozott gazda­sági közösség tart kézben. Rabiék a közelmúltban adtak le 50 nyulat két és fél­kilós átlagsúlyban, s a minősítéstől függően kilónként átlagosan 60 forintos áron. Persze a jövedelmezőség ebben az ágazatban is attól függ, hogy mennyit kell kiadni takarmányra. Rabi János megerősíti: aki teljes egészében drága táppal etet, az ráfizet. Ha viszont ta­vasztól őszig frissen kaszált fűvel és konyhakerti hul­ladékkal egészíti ki az abrakot, akkor megtalálja szá­mítását a tenyésztő. Valu Gyula, a háztáji gazdálkodás felelőse kiegészí­tésként hozzáteszi: a biztonságot a háztáji termék érté­kesítésében csak szerződéses alapon lehet elérni. Saj­nos az áfész ezt a termelés egyetlen ágazatában sem szorgalmazza. Marosvári István Tárkány község elöljárója, aki csak fél kézzel tartja a gyeplőt, ideje zömét a termelő­­szövetkezetben az ágazatvezetői munkája köti le. Tőle is azt halljuk, hogy a társközségként számon tartott Tárkányon a legtöbb gondot az önállóság elvesztése jelenti. Mezei szorgalommal nem lehet olyan hiányo­kat pótolni, amilyen az önállóság. De arra is szükség van, hogy ezt a települést se hagyja magára az az or­szágos hálózattal rendelkező kereskedelmi szerv, amit áfésznek hívnak. Dancs József 1989. JANUÁR­ 6. ­ Ha a somogyi mezőgazdaság tíz évét értékelik a szakembe­rek, általában három szakaszt jelölnek meg: az első a felzár­kóztatásé volt, a középsőt a megtorpanás jellemezte, a leg­utolsót — s a jelent — a kedve­zőtlen helyzetű gazdaságok le­szakadása. A termelőszövetke­zetekben most lesz a legala­csonyabb a nyereség hosszú évek óta. A minap éppen erről a témá­ról hallhattuk Somogyban dr. Győri Józsefet, a megyei tanács elnökhelyettesét, aki azóta szé­lesebb terület főosztályvezető­je. Elmondta, hogy a folyamato­san változó követelményekhez való alkalmazkodás miatt több­ször módosult az ágazat egé­szét érintő közgazdasági sza­bályozás, mely érzékenyen be­folyásolta a gazdálkodás ered­ményét, a fejlődés irányait és ütemét, felgyorsította a szekto­rok, az ágazatok és a gazdasá­gok közötti differenciálódást. Somogy mezőgazdaságában az elmúlt évtizedben kibontakoz­tak a helyi adottságok, a piaci és közgazdasági szabályozás nyújtotta lehetőségek kihaszná­lását biztosító termelési és sza­kosodási irányok. A növénytermesztésben a termelés növekedése a termő­­terület csökkenése, a talajjaví­tás és a racionális földhaszná­lat előrehaladása, a művelési ágak átrendeződése, a földcse­rék és földátadások mérséklő­dő üteme mellett valósult meg. A vetésszerkezet folyamatosan alkalmazkodott a helyi adottsá­gokhoz, a piaci igényekhez, il­letve a központilag meghirde­tett szakmai programokhoz. Ál­talánossá vált a rendszerszerű termelés. A szántóterületen be­lül a gabonafélék és az ipari nö­vények részaránya emelkedett, az egyéb árutermelő növények termelése előtérbe került. A ta­karmánytermő terület csökkent, elsősorban a kisebb állatlét­szám miatt. A növénytermesztés hoza­mai, a termékek mennyisége növekedett, de nem­ érte el a tervezett szintet. A kalászosok terméseredményei az orszá­gostól elmaradnak, a kukoricáé azzal megegyeznek, esetenként jobbak. A termelés alapvető tár­gyi feltételeit (biológiai, kémiai, technikai) sikerült biztosítani, de az ellátás színvonala rom­lott. A szántóföldi növénytermesz­tés részaránya Somogyban — elsősorban jövedelmezőségi okok miatt — a tervezettnél na­gyobb mértékben csökkent. A megye szőlőterülete tíz év alatt lényegesen nem változott: a nyolcvanas évek elején meg­kezdett nagyobb arányú szőlő­­telepítéshez közel azonos mé­retű selejtezés párosult. Az új telepítések következtében kor­szerűsödött a szőlőtermesztés technológiája, növekedett a mi­nőségi borok aránya. S bár az eredményeket jelzi a tény, hogy 1982-ben a Dél-balatoni Borvi­dék minősítést kiérdemelték, az utóbbi négy évben az elemi ká­rok miatt megtorpant a fejlő­dés. A gyümölcstermelés So­mogyban a tervezettnél na­gyobb mértékben csökkent. A nagy kézimunkaerő-igény, a kedvezőtlen jövedelmezőségi és piaci viszonyok miatt több gyümölcsfaj hiánycikk. Említés­re méltó a bogyósgyümölcs-ter­­mesztés fejlődése. Az állattenyésztés célkitűzé­seit csak részben sikerült meg­valósítani az elmúlt tíz évben. Az állatlétszám nagymértékben csökkent. A tárgyi feltételek korszerűtlensége, az ágazat tartós vesztesége, környezetvé­delmi okok és az üzemi szak­mai munka hiányosságai miatt a gazdaságok egy részében bi­zonyos állattenyésztési ágaza­tokat felszámoltak, míg más ré­szükben tovább folytatódott a szakosodás, a férőhelyek kor­szerűsítése, javult a tenyésztői és szakmai munka, növekedett a termelés. Néhány ütemben előrehaladt az állati termékek feldolgozása is. Részleteiben így fest a somo­gyi állattenyésztési ágazat hely­zete. A szarvasmarha-állomány a tervezettel ellentétben az or­szágosnál nagyobb mértékben csökkent, a tehénállomány a té­­eszekben kétharmadára, a kis­gazdaságokban felére. Az álla­mi gazdaságokban viszont ne­gyedével növekedett! Bár az egy tehénre jutó tejtermelés számottevően emelkedett — a termelőszövetkezetekben 44,4 százalékkal, az állami gazdasá­gokban 22,3 százalékkal­­ő, en­nek ellenére az országostól 10 százalékkal elmarad. A vágó­marha-termelés fokozatosan mérséklődött. A sertésállomány 1984-ben gyarapodott, majd fo­kozatosan fogyott. A juhállo­mány 44,3 százalékkal keve­sebb, mint korábban. Az alaptevékenységen kívüli tevékenység az említett idő­szak legdinamikusabban fejlő­dő ágazata. Árbevétele az 1980. évi 1,8 milliárd forintról 4,2 milli­­árdra emelkedett. Száztizen­nyolc új tevékenység indítása 2200 embernek adott munkahe­lyet, így 57 százalékkal emelke­dett az alaptevékenységen kí­vüli munkákban foglalkoztatot­tak száma. Jelentős beruházá­sok valósultak meg a segesdi, a somogybabodi, a szennai és a tabi termelőszövetkezetben. Ám az is igaz, hogy a tsz-ek di­namikusabb mértékű beruházá­saikat kényszerhelyzetben való­sították meg, mivel eszközeik jelentős része elhasználódott, és így nem biztosította a terme­lés zavartalanságát. A gazdálkodás eredménye és hatékonysága Somogyban a tervezettnél és a szükségesnél szerényebb. A termelési érték folyó áron számolva 9,5 milliárd forintról 15 milliárdra emelke­dett, ez 58,7 százalékos javu­lást jelent. A nyereségtermelő képességet a folyamatosan vál­tozó közgazdasági környezet, az ismétlődő elemi károk hatá­rolták be. Különösen kiéleződ­tek az ellentmondások tizenöt szövetkezetben. S az alaptevé­kenységben, a szolgáltatások­ban, az ipari tevékenységekben jelentkező eredmények nem ad­tak lehetőséget a nyereség olyan mérvű növelésére, amely az „agrárolló” nyitását ellensú­lyozta volna. Leskó László

Next