Szabad Föld, 1989. január-június (45. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-06 / 1. szám
4 SZABAD FÖLD Háztáji mérleg, társközségi gondok Önállóság. Ez az a belső' hajtóerő", ami törekvésre készteti a családalapításra készülő fiatalokat és az életük delelőjére érkezett idősebb embereket is. Féltik önállóságukat a különböző testületek és a közösségek is. Akik pedig sohasem voltak a maguk gazdái, azok igyekeznek azt megszerezni. Ezt a nehéz utat járták végig annak idején Tárkány község lakói, akik évszázadokig a Pannonhalmi Főapátság falujaként azért küzdöttek, hogy végre valahára saját lábukra állhassanak. Mikor ezt sikerült kiharcolniuk, felvirágzott a község. Állatállományát Komárom megye legjobbjai között tartották számon. Ám az önállóság az 1960-as években újra veszélybe került. Ezt az 1600 lakost számláló falut — ahol jól működő, kis közösségek alakultak, ahol a hagyományos mezei szorgalom és az ahhoz párosult szakértelem jól gazdálkodó közöst teremtett az Egyetértés termelőszövetkezet — társközséggé nyilvánították. Ám az a gazdasági eredmény, ami az Egyetértésben ma is figyelemre méltó, nem jelent a falu egészének elégedettséget. A tárkányiakat nyomja a társközségek többségében kialakult állapot: az alárendeltség. Elnéptelenedett a tanácshoz, az áfész visszavonult (vagy talán elhervadt) és a központi irányításra épülő kereskedelmi hálózat fejlesztési terveiből kimaradtak a tárkányiak. A háztájiban termelt áru felvásárlását elhanyagolták, csak a biztos jövedelmet hozó italmérések és boltok maradtak. Ez kedvét szegte azoknak a törekvéseknek, hogy a háztáji gazdálkodásban fejlesszék az árutermelést. Emiatt keserű a szájuk íze azoknak a családoknak, akik baromfiudvarukat, zöldségeskertjüket csupán a családi szükségletek fedezésére használják, mert a netán megtermelt többletnek Tárkányon nincs piaca. Mint már említettük, az áfész, mint felvásárló kivonult a faluból, mert — szerinte — a csip-csup kis tételekkel, azok osztályozásával stb. nem érdemes vesződni. Valu Gyula, a termelőszövetkezet háztáji gazdálkodásának felelőse arról tájékoztat, hogy a háztáji termelés — amit a téesz sokoldalúan támogat — tulajdonképpen két ágazatra soványodott. A sertéshizlalásra és a húsnyúltenyésztésre. Voltak ugyan próbálkozások, hogy a háztáji földeket a tagok csapatba szerveződve hasznosítsák, de ez már az első esztendőben megbukott. A háztáji járandóságként kimért öthektárnyi területen burgonyát termelt a csapat, a termés zöme azonban a nyakukon maradt: ráfizettek a kísérletre. Egyetlen fejőstehén sincs Tárkányon. A közösben ugyan van 450 szarvasmarha, de azokat kizárólag hústermelésre állították be. A háztájiban még egy fia borjút sem nevelnek. Szőlőt, zöldséget és gyümölcsöt is csak annyit termelnek, amennyi a családi szükségleteket fedezi. A háztájiban a sertéshizlalás helyzete sem biztató, de ez a próbálkozás még egyelőre megy. 1988-ban az 500 családot számláló faluban 194-en kötöttek hizlalási szerződést, ami az öt évvel ezelőttinek csak a kétharmada. A november végéig leadott hízók száma 1491, ami az év végére eléri az 1700-at (télre időzített hizlalás még nem ment ki a divatból). Az anyakocák száma is fogy, ami az elkedvetlenedéssel kapcsolatos. Nem találják meg számításukat a malacoztatással, mert ugrásszerűen drágult a malactáp és bizonytalan a süldőpiac is. Széles Mihályék — ők a faluban a legnagyobb hústermelők — 21 sertést fogtak a nyár végén hízóba és a falkából tízet hamarosan leadnak. Azokat az egyedeket, amelyek már elérték az optimális vágósúlyt, s így a legmagasabb árat kapják a szerződésben biztosított 46 forintos kilónkénti felvásárlási árszintből. Egy hízó a közeljövőben kerül böllérkés alá a családi háztartás számára, a többit pedig a jövő év január—februárjában veszi át tőlük a vállalat. Megéri? A válasz egyértelmű: igen, így egyre vékonyabb a munkára visszamaradó összeg. Csak akkor találja meg számítását a gazda, ha nem veri magát beruházi költségekbe és egyszerre egy kisebb falkát hizlal. Széles Mihály a hagyományos hizlalóól mellett döntött. Nem szereltetett be önetetőt, nincsenek kényes elektromos berendezései, a hizlaláshoz pedig olyan takarmányt használ, ami — szerinte — a legtöbbet rak rá az állat csontozatára. Ez pedig a vegyes, zömében hizlalótáp, másrészt szemes abrak, természetesen darált állapotban. A szemes takarmány és a takarmánytáp is a termelőszövetkezet terméke. A háztáji föld járandóságaként 25 mázsa kukorica ugyancsak a közös művelésben hagyott háztáji területen terem. Széles Mihály számol, s úgy mondja: a huszonegy darabos falka — aminek alapanyagát, a választási malacokat darabonként 1250 forintért vásárolta — a hizlalás ideje alatt havi négyezer forint hasznot hoz. Lehet ezt akár tisztes munkabérnek is számítani. Egy esztendőben a két falka hízó. Nem több, mert a két nyári hónapban üresen áll az ól. A mezei munkák dandárjában nincs értelme a hizlalással vesződni. Ha pedig a nyári betakarításnak vége, Szélesék becsukják a kaput, két hétre elmennek üdülni, kipihenni egész évi fáradalmaikat, Rabi Jánosék nyulaznak. Rajtuk kívül még 29 családnál jelent kiegészítő jövedelmet ez a hústermelési ágazat, aminek jövedelmezősége is hullámzó. Most elfogadhatóak az árak, szervezett az átvétel, amit a Környei Mezőgazdasági Kombinát által létrehozott gazdasági közösség tart kézben. Rabiék a közelmúltban adtak le 50 nyulat két és félkilós átlagsúlyban, s a minősítéstől függően kilónként átlagosan 60 forintos áron. Persze a jövedelmezőség ebben az ágazatban is attól függ, hogy mennyit kell kiadni takarmányra. Rabi János megerősíti: aki teljes egészében drága táppal etet, az ráfizet. Ha viszont tavasztól őszig frissen kaszált fűvel és konyhakerti hulladékkal egészíti ki az abrakot, akkor megtalálja számítását a tenyésztő. Valu Gyula, a háztáji gazdálkodás felelőse kiegészítésként hozzáteszi: a biztonságot a háztáji termék értékesítésében csak szerződéses alapon lehet elérni. Sajnos az áfész ezt a termelés egyetlen ágazatában sem szorgalmazza. Marosvári István Tárkány község elöljárója, aki csak fél kézzel tartja a gyeplőt, ideje zömét a termelőszövetkezetben az ágazatvezetői munkája köti le. Tőle is azt halljuk, hogy a társközségként számon tartott Tárkányon a legtöbb gondot az önállóság elvesztése jelenti. Mezei szorgalommal nem lehet olyan hiányokat pótolni, amilyen az önállóság. De arra is szükség van, hogy ezt a települést se hagyja magára az az országos hálózattal rendelkező kereskedelmi szerv, amit áfésznek hívnak. Dancs József 1989. JANUÁR 6. Ha a somogyi mezőgazdaság tíz évét értékelik a szakemberek, általában három szakaszt jelölnek meg: az első a felzárkóztatásé volt, a középsőt a megtorpanás jellemezte, a legutolsót — s a jelent — a kedvezőtlen helyzetű gazdaságok leszakadása. A termelőszövetkezetekben most lesz a legalacsonyabb a nyereség hosszú évek óta. A minap éppen erről a témáról hallhattuk Somogyban dr. Győri Józsefet, a megyei tanács elnökhelyettesét, aki azóta szélesebb terület főosztályvezetője. Elmondta, hogy a folyamatosan változó követelményekhez való alkalmazkodás miatt többször módosult az ágazat egészét érintő közgazdasági szabályozás, mely érzékenyen befolyásolta a gazdálkodás eredményét, a fejlődés irányait és ütemét, felgyorsította a szektorok, az ágazatok és a gazdaságok közötti differenciálódást. Somogy mezőgazdaságában az elmúlt évtizedben kibontakoztak a helyi adottságok, a piaci és közgazdasági szabályozás nyújtotta lehetőségek kihasználását biztosító termelési és szakosodási irányok. A növénytermesztésben a termelés növekedése a termőterület csökkenése, a talajjavítás és a racionális földhasználat előrehaladása, a művelési ágak átrendeződése, a földcserék és földátadások mérséklődő üteme mellett valósult meg. A vetésszerkezet folyamatosan alkalmazkodott a helyi adottságokhoz, a piaci igényekhez, illetve a központilag meghirdetett szakmai programokhoz. Általánossá vált a rendszerszerű termelés. A szántóterületen belül a gabonafélék és az ipari növények részaránya emelkedett, az egyéb árutermelő növények termelése előtérbe került. A takarmánytermő terület csökkent, elsősorban a kisebb állatlétszám miatt. A növénytermesztés hozamai, a termékek mennyisége növekedett, de nem érte el a tervezett szintet. A kalászosok terméseredményei az országostól elmaradnak, a kukoricáé azzal megegyeznek, esetenként jobbak. A termelés alapvető tárgyi feltételeit (biológiai, kémiai, technikai) sikerült biztosítani, de az ellátás színvonala romlott. A szántóföldi növénytermesztés részaránya Somogyban — elsősorban jövedelmezőségi okok miatt — a tervezettnél nagyobb mértékben csökkent. A megye szőlőterülete tíz év alatt lényegesen nem változott: a nyolcvanas évek elején megkezdett nagyobb arányú szőlőtelepítéshez közel azonos méretű selejtezés párosult. Az új telepítések következtében korszerűsödött a szőlőtermesztés technológiája, növekedett a minőségi borok aránya. S bár az eredményeket jelzi a tény, hogy 1982-ben a Dél-balatoni Borvidék minősítést kiérdemelték, az utóbbi négy évben az elemi károk miatt megtorpant a fejlődés. A gyümölcstermelés Somogyban a tervezettnél nagyobb mértékben csökkent. A nagy kézimunkaerő-igény, a kedvezőtlen jövedelmezőségi és piaci viszonyok miatt több gyümölcsfaj hiánycikk. Említésre méltó a bogyósgyümölcs-termesztés fejlődése. Az állattenyésztés célkitűzéseit csak részben sikerült megvalósítani az elmúlt tíz évben. Az állatlétszám nagymértékben csökkent. A tárgyi feltételek korszerűtlensége, az ágazat tartós vesztesége, környezetvédelmi okok és az üzemi szakmai munka hiányosságai miatt a gazdaságok egy részében bizonyos állattenyésztési ágazatokat felszámoltak, míg más részükben tovább folytatódott a szakosodás, a férőhelyek korszerűsítése, javult a tenyésztői és szakmai munka, növekedett a termelés. Néhány ütemben előrehaladt az állati termékek feldolgozása is. Részleteiben így fest a somogyi állattenyésztési ágazat helyzete. A szarvasmarha-állomány a tervezettel ellentétben az országosnál nagyobb mértékben csökkent, a tehénállomány a téeszekben kétharmadára, a kisgazdaságokban felére. Az állami gazdaságokban viszont negyedével növekedett! Bár az egy tehénre jutó tejtermelés számottevően emelkedett — a termelőszövetkezetekben 44,4 százalékkal, az állami gazdaságokban 22,3 százalékkalő, ennek ellenére az országostól 10 százalékkal elmarad. A vágómarha-termelés fokozatosan mérséklődött. A sertésállomány 1984-ben gyarapodott, majd fokozatosan fogyott. A juhállomány 44,3 százalékkal kevesebb, mint korábban. Az alaptevékenységen kívüli tevékenység az említett időszak legdinamikusabban fejlődő ágazata. Árbevétele az 1980. évi 1,8 milliárd forintról 4,2 milliárdra emelkedett. Száztizennyolc új tevékenység indítása 2200 embernek adott munkahelyet, így 57 százalékkal emelkedett az alaptevékenységen kívüli munkákban foglalkoztatottak száma. Jelentős beruházások valósultak meg a segesdi, a somogybabodi, a szennai és a tabi termelőszövetkezetben. Ám az is igaz, hogy a tsz-ek dinamikusabb mértékű beruházásaikat kényszerhelyzetben valósították meg, mivel eszközeik jelentős része elhasználódott, és így nem biztosította a termelés zavartalanságát. A gazdálkodás eredménye és hatékonysága Somogyban a tervezettnél és a szükségesnél szerényebb. A termelési érték folyó áron számolva 9,5 milliárd forintról 15 milliárdra emelkedett, ez 58,7 százalékos javulást jelent. A nyereségtermelő képességet a folyamatosan változó közgazdasági környezet, az ismétlődő elemi károk határolták be. Különösen kiéleződtek az ellentmondások tizenöt szövetkezetben. S az alaptevékenységben, a szolgáltatásokban, az ipari tevékenységekben jelentkező eredmények nem adtak lehetőséget a nyereség olyan mérvű növelésére, amely az „agrárolló” nyitását ellensúlyozta volna. Leskó László