Szabad Föld, 1990. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

190. JANUÁR 2. REKO Magyarországi Környezetvédelmi Vegyesvállalat új laboratóriumot rendezett be Pécsett,­ely a veszélyes hulladékok összetételét kutatja azzal a céllal, hogy kiderítsék: milyen isznosítható elemeket tartalmaznak. A nyugatnémet gyártmányú műszerpark mintegy tízmillió kintba került. MTI Fotó : Kálmándy Ferenc PARLAMENTI JELENTÉS Sorsdöntő és sorsfordító témákról igyalt az Országgyűlés decemberi éjszaka. Minden napirendhez biza­­mra volt — lett volna — szükség. Is­őt akkorát kell húzni a nadrágszíjon, éi egyszerűen elképzelhetetlen, tét: el kell kerülni a gazdasági össze­­ülást. A vezetők heteken át győzköd­­k a honatyákkal a parlamenti bizott­­sgok parázs vitáin. Minősíthetetlen­ek tartották, hogy­ elszabadulnak az élmiszerárak, emelkedik a lakbér, imatadót fizessenek az önerőből épít­­őzők. A miniszterelnök kijelentette: a ármány lemond, ha visszautasítják a kltségvetést. Bizalmi kérdésnek te­inti a költségvetés elfogadását, mert serinte az új gazdasági pályára való állást az ország önerőből már nem idja megtenni. Ma a magyar gazda­­sgban egyszerűen nem lehet mást írni! Kohl kancellár köszönete A Nemzetközi Valutaalapra való hi­­atkozás senkit sem hatott meg. Soka­­­t megdöbbentett és meghökkentett háromnapos késéssel nyilvánosságra hzott hír, amely szerint Németh Mik­­is lemondott MSZP-elnökségi tagsá­gról. A miniszterelnök kijelentette: megdöbbenéssel vette tudomásul,­ogy távollétében az MSZP elnöksége at az álláspontot fogadta el, hogy a­ormány költségvetési előterjesztését sok alapvonalaiban, a lakásreform-ja­­aslatot pedig egyáltalán nem támo­­atja. A miniszterelnök így tarthatat­­ln helyzetbe került, hiszen ha az MSZP elnökségének állásfoglalását tu­­omásul veszi, akkor szembekerül a ormány előterjesztésében foglaltak­at. Végső indoka: a választások előtt a­ártérdekeket szem előtt tartva az MSZP elnöksége mondhat nemet, de a ormány az ország jövője miatt sem­­ilyen körülmények között semmiféle ártérdeknek nem vetheti alá lépéseit. Ez nyílt és kemény beszéd volt. A té­­vekhez tartozik még, hogy az ominó­­ns elnökségi ülés idején a külügymi­­iszter és az államminiszter is külföl­­ön tartózkodott. Ez bizony több mint tikai szépséghiba. Dübörgő taps fogadta a díszpáholy­­a lépő Helmut Kohlt, a Német Szö­­etségi Köztársaság kancellárját, aki­­ért jött el a T. Házba, hogy köszöné­st mondjon a kormánynak, az Or­­zággyűlésnek és a népnek. A magas­angú vendég méltatta azt a szerepet, melyet a magyar országgyűlés ját­­zott a reformok létrehozásában, és ab­­an, hogy az ország megindulhasson a ruralizmus és a demokrácia útján, Magyarországon megnyílt a lehetőség gy demokratikus, alkotmányos alapo­­on álló állam megteremtése felé. Egy lyan állam felé, amely az emberi jo­­ok tiszteletén, a polgári szabadságjog­iztosításán, a kormány legitimációján lapul. A kancellár kijelentette, hogy z NSZK a jövőben is hathatósan tá­­mogatni kívánja a reformok útján járó Magyarországot, mert a magyar refor­mok bátorságot és erőt adnak a konti­­ensen mindazoknak, akik síkra szál­ak földrészünk békés, és szabad ön­­endelkezésre épülő jövőjéért. A ma­­yar reformpolitika sikere döntő mér­őkben hozzájárult a Szovjetunióban, Lengyelországban, Csehszlovákiában s nem utolsósorban az NDK-ban fé­ló nyitási, megújulási folyamatokhoz. A parlament mostani ülésszakára talva ezt hangoztatta: tudja, hogy ne­­éz lépések megtétele vár a magyar Országgyűlésre, de — saját tapasztala­tai alapján — arra figyelmeztette a tör­vényhozókat, hogy az ország jövőbeni fejlődése érdekében a parlamentnek, a képviselőknek is bátorságot kell tanú­sítaniuk, még akkor is, ha népszerűt­len intézkedésekre van szükség. Ezek a feladatok messzire látást, az ország határát túllépő felelősségtudatot kí­vánnak, hiszen a magyar reformok si­kere egész Európa számára is felmér­hetetlen jelentőséggel bír. E nehéz úton — hangsúlyozta ismételten a kan­cellár — Magyarország számíthat nyu­gati barátaira, mindenekelőtt a néme­tekre.­­ A németek rendkívül nagy hálá­val tartoznak Magyarországnak. A két népet összekötő ezeréves történelmi múltban kiemelkedő helyet foglal el az idei év, amikor Magyarország az NDK-állampolgárok tízezrei előtt nyi­totta meg a szabadság felé vezető utat. Magyarország ezzel döntő lökést adott az ország határain túl zajló reformtö­rekvéseknek. Az NSZK nem fogja el­felejteni a barátságnak és az emberi szolidaritásnak ezt a megnyilvánulását — hangoztatta a kancellár —, egyben szívből jövő köszönetét tolmácsolta a magyar karitatív segélyszervezetek­nek és az egyes magyar állampolgá­roknak, akik segítették a menedéket keresőket. A kancellár emlékeztetett arra, hogy az NSZK nyomatékos támogatást nyújt ahhoz, hogy 1990. január 1-jétől a magyar áruk szabad utat kapnak a Közös Piac felé. Ez a nyitás a nagy bel­ső piac kiteljesedése szempontjából szinte beláthatatlan jelentőséggel bír. Az Európai Közösségnek az a szándé­ka, hogy szerkezetátalakítási kölcsön­nel segíti Magyarországnak a tervgaz­daságból a piacgazdaságba való nehéz átmenetét. Ar­ra törekszik, hogy sikere­sen koordinálja a Nyugat segélynyújtó intézkedéseinek összességét. Szavazási rekordok és javaslatok A lakáskoncepció négy változata után egy ötödiket fogadott el a T. Ház. E törvény szerint a lakásvásárlás, la­kásépítés és egyéb lakáson végzett épí­tési munkák céljára nyújtott kamat­mentes vagy kedvezményes kamatozá­sú állami kölcsönre fennálló tartozás alapján a magánszemélyeket 1990-re adókötelezettség terheli. Nem kell adót fizetni a többi között az öt éven belül megkötött kölcsönszerződéseknél, ha az egy főre jutó havi jövedelem a 4300 forintos létminimumot nem haladja meg, illetve három- vagy többgyerme­kes családok és a 70 éven felüli nyug­díjasok esetében. Az adó mértéke a kölcsönszerződés megkötését követő tíz évig a havi törlesztőrészlet 50, a köl­csönszerződést követő tíz év eltelte után 100 százaléka. Ha egy lakásra több kölcsöntartozás áll fenn, az adót a legmagasabb havi törlesztőrészletű kölcsöntartozás után kell megfizetni. Az Országgyűlésnek a lakásgazdálko­dási rendszer reformjáról és az 1990. évi intézkedésről elfogadott határozata értelmében a lakbérek 1990. február 1-jétől átlagosan 35 százalékkal növe­kednek. Ezt a törvényjavaslatot az Or­szággyűlés 212 igen, 69 nem szavazat­tal és 54 tartózkodással fogadta el. A kormány 1990. évi krízisköltségve­­tését nem karácsonyi ajándéknak szánta a pénzügyminiszter. Indoklásá­nak lényege: csak ennek elfogadása esetén van esély, a gazdasági összeom­lás elkerülésére, az ország külső finan­szírozására, a válságból való kilábalás­ra. Bár nagy terheket ró a vállalatokra és a lakosságra, vannak pozitív elemei is. Végre meghatározóvá válik a bevé­telek szerepe, tehát nem alkumecha­nizmusban dől el, hogy mire mennyit fordítanak. Együtt jár vele a gyorsuló piacépítésből következő jövedelemdif­ferenciálódás. Ezért jövőre 50 százalék­kal többet fordítanak szociálpolitikai célokra, mint az idén, és az egészség­ügyben, oktatásban megkezdődik a bérek felzárkóztatása, a lemaradás csökkentése. A kormány 50-60 ezer fő átmeneti munkanélküli gondjának megoldására készül fel. Bevezetik a végkielégítést, az átköltözési támoga­tást és 100 ezer forinttal emelkedik az újrakezdési támogatás is. Kereken 2,6 milliárd forinttal csökken 1990-ben a pártok és társadalmi szervezetek támo­gatása. De a tanácsok 20 százalékkal magasabb erőforrásból gazdálkodhat­nak. A képviselők hozzászólásaiból kide­rült, ha nem is örömmel, de támogat­ják a költségvetési tervezetet. Sokan fejezték ki aggodalmukat amiatt, hogy a támogatások csökkentése következ­tében kritikus helyzetbe kerül a mező­­gazdaság, amely eddig nagyon jelentős tőkebevételt hozott az országnak. Nagy tapsot kapott Zsidei Istvánná (Heves m. 5. vk.), amikor kifejtette, hogy teljes mértékben bizalmatlan a kormány által előterjesztett költségve­tési tervezet iránt. 1988-ban is elfogad­ták a képviselők a kormány javaslatát, aztán fél év múlva már alapvetően mó­dosítani kellett. Kérdőre vonta a kor­mány tagjait, miért nem vonták be a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalásokba a képviselőket. Elsősor­ban az Országgyűlés terv- és költség­­vetési bizottságának tagjait, így most honnan tudják: igazat mondott-e a pénzügyminiszter az IMF-feltételekkel kapcsolatban. Ami a hangulatot tökéletesen érzé­kelteti: a vezető állami tisztségviselők munkadíjának emeléséről szóló sür­gősségi törvényjavaslatot másodper­cek alatt elvetette a T. Ház. De ugyan­így járt az Állami Számvevőszék költ­ségvetéséről szóló javaslat is. Ki tette tönkre az országot? Bizonyára sokakat kivert a veríték, amikor Raffay Ernő (Csongrád m., 1. vk.) az MDF nevében kifejtette, hogy vonják felelősségre azokat, akik hibás döntéseikkel ebbe a válságos helyzet­be sodorták az országot. A lakosság csak azt látja, hogy ezek az emberek változatlanul élvezik javaikat és kivált­ságaikat. A képviselő indítványozta, hogy hozzanak létre egy országgyűlési bizottságot, amely összeállítaná azok­nak a politikusoknak a névsorát, akik Magyarország tönkretételével vádol­hatók, illetve gyanúsíthatók. Ez a bi­zottság január 23-ig készítené el ezt a listát, majd a névsorban szereplőktől vagyonnyilatkozatot kérne, az adóha­tóságtól pedig vizsgálatot. Ezek után az Országgyűlés döntene az elmarasz­talható politikusok sorsáról, illetve — szükség esetén — átadná az ügyeket a legfőbb ügyésznek. Az ülésszak végén a miniszterelnök köszönetet mondott a képviselőház­nak, hogy lett költségvetése az ország­nak. Elmondta, hogy 1990 a legna­gyobb vizsga éve lesz Magyarország számára. Bizonyítanunk kell, hogy a demokráciába demokratákként érke­zünk és a gazdaságot működőképes ál­lapotban tartjuk. Németh Sándor Január Az új esztendő első havában népszámlálók kopogtatnak be hozzánk kérdőíveikkel. Kérdeznek és mi válaszolunk: mennyien is élünk a családban, milyen lakásban lakunk, mi a mestersé­günk, milyen foglalkozást űzünk ... és így tovább. Ezek össze­sítéséből aztán összeáll az „országos látlelet”, s aki ért a sta­tisztika nyelvén, annak választ ad a hazai népesség ügyes-ba­jos állapotáról. Valószínűleg Önök közül több honfitársunkban megfogal­mazódik a kérdés: miért is van szükség népszámlálásra? Hazánkban a rendszeresen megtartott népszámlálás több mint százéves múltra tekint vissza. (Pontosabban: két évvel az 1867-es kiegyezés után került sor az első önálló adatgyűjtésre a lakosság körében). Ez a tízévenként ismétlődő rendszer lehető­vé teszi, hogy a statisztikusok hosszabb időszakra kiterjedően felmérjék a népesség körében végbemenő legfontosabb válto­zásokat. S ma már a népszámlálás polgárjogot nyert a modern államokban: a népszámlálási adatok nélkülözhetetlenek az ál­lamigazgatás és a helyi önkormányzat, valamint a tudományos kutatás számára. Persze a lakosság számbavétele nem újkeletű dolog — már az ókorban is alkalmazták: a mindenkori hatalomnak min­dig is szüksége volt megbízható adatokra az adózás és a kato­náskodás szempontjából. Írásos bizonyítékok vannak arra vo­natkozólag, hogy nálunk a XVI—XVII. században hány „portát”, egyes vármegyékben hány „füstöt”, azaz „rovásadót” írtak ösz­­sze, amelyekből aztán következtettek az akkori Magyarország népességére. Éppen az idei népszámlálás kapcsán történelmünket átfo­gó számadatsort küldött szerkesztőségünkbe egy kollégám, Burai István, a balmazújvárosi helyi lap újságírója. Gondos mun­kával — különböző forrásmunkákban kutatva — áttekintette a magyarországi népesség alakulását a honfoglalástól egészen napjainkig. Utólagos engedelmével tallóznék „tanulmányából”, hozzátéve, hogy a népességre vonatkozó adataink a XVIII. szá­zad végéig eléggé bizonytalanok, főleg becsléseken alapulnak. Becslések szerint tehát a honfoglalás korában a magyarok kb. félmilliónyian lehettek. A török hódoltság előtt számunk há­rom és fél, négymillióra szaporodott. A törökök kiűzése után jócskán megfogyatkozott a lakosság lélekszáma, de a német betelepítések nyomán, az 1700-as évek végére — amikor II. Jó­zsef népszavazást rendelt el a Magyar Királyság területén — a lakosság száma elérte a 9 millió 265 ezer 185 főt. Az önálló sta­tisztikai szolgálat által tartott első népszavazáson, 1869-ben Magyarország lakóinak száma 13 millió 561 ezer 245 fő volt. Trianon után Ugyancsak alaposan fogyott lélekszámúnk: az 1920-as népszámlálás szerint 7 millió 990 ezren éltek hazánk összezsugorodott területén. A második világháború előtt — az ismert területgyarapodás miatt — több mint 13 millióra nőtt az ország lélekszáma. S a háború befejezése után, 1945-ben, a Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint: hazánk lakossá­ga 9 millió 453 ezer 087 fő. És a legutóbbi, 1980-as népszámlá­lás azt rögzítette: 10 millió 711 ezren élünk e kis hazában, a Du­na—Tisza táján. Azóta a felmérésekből tudjuk sajnálatos tényt: fogyatkozik a magyarság száma; többen halnak meg, mint amennyien születnek nálunk ... Visszatérve a mostani népszámláláshoz: régen volt akkora szükség országos adatgyűjtésre, mint éppen napjainkban. Hi­szen korszakváltáshoz (jobban mondva: rendszerváltáshoz) ér­keztünk; mérlegre kell tennünk, elemeznünk kell a múltbeli, az átalakuláshoz szükséges folyamatokat; tisztán kell látnunk a népesedés, a lakásellátottság és a foglalkoztatás ügyében — hogyan is haladjunk tovább ... Sajnos szomorú újdonsággal is szolgál a mostani népszámlálás: nem kevesen lesznek olyanok, akiknek lakása vagy foglalkozása rovatába az a szó kerül, hogy hajléktalan, munkanélküli. Végezetül, jó, ha tudjuk, a népszámlálás nem olcsó „mulat­ság”: az elő- és utómunkálatokkal együtt mintegy hétszázmillió forintba kerül. Gondolom, számos olvasónkban felvetődik a kér­dés: amikor ilyen szegények vagyunk, költhetünk-e erre száz­milliókat. Nehéz egyértelműen állást foglalni abban: vajon az nem csekély költség mikor és mennyiben térül meg. A hozzáér­tő szakemberek mindenesetre elengedhetetlennek és kifizető­dőnek tartják. Higgyünk nekik ... Irajfrr NÉPSZÁMLÁLÁS Az összeírás emblémája O­lvas SZABAD FÖLD 3

Next