Szabad Föld, 1990. január-június (46. évfolyam, 1-26. szám)

1990-01-02 / 1. szám

1990. JANUÁR 2. Helyi lakossági érdekvédelem Őr. Valamivel több, mint másfél ezer ember lakja ezt a nyírségi községet. A mostoha sorsú tájegy­ség nyugati peremén, Vaja és Kántorjánosi között található ez a csöndes település. Mostoha? Ezt a szót Nagy Jó­zseftől kölcsönöztem, aki: — A helyi lakossági érdekvé­delmi szervezet elnöke vagyok, eredendően kőműves szakmun­kás, vállalkozó. Az utóbbi eszten­dőkben csirkékkel foglalkoztam.A középkorú nemzedékhez tarto­zom, azokhoz, akik fölvállalták Őr község fájdalmát. Nézze, közigaz­gatásilag a vajai nagyközségi ta­nácshoz tartozunk, de a közsé­günk területe, földje a jármi tée­­szé. Ott van a központ, ott van minden, holott öt község — lélek­­számban — nagyobb, mint Jármi. Volt az eredeti téeszirodánk, azt eladta a mostani vezetőség, tehát annyi lehetőségünk sincs, hogy egy kisszövetkezet, vagy egy kft. irodát, helyiséget kapjon. Mosto­hák vagyunk mi, érnek, nagyon mostohák. • Nagy úr, egyet nem értek: maga megbecsült kőművesmester, iparos, miért vállalta magára a falu gondját? Nemesvid: visszafelé lép előre? Nyakas kisnemesek ivadékai válni készülnek. A somogyi Nemesvid jussát követeli a vései termelőszövetkezettől. Ilyen és ehhez hasonló harsány — tehát hatásvadászó — mondatokat lehetne fogalmazni egy válásról. Csakhogy per nélkül készülnek kétfelé a vidiek és véseiek. Nemesviden mondják is, hogy nem kell drama­tizálni a kérdést. — Miért éppen most akarnak a saját lá­bukra állni? — Nemesvid lélekben sohasem egyezett ki az egyesítéssel. Kényszerházasság volt ez. A település — nevét kisnemes lakóitól és va­lószínűleg a XI. századi Vid ispánról kapta — nem az igazi aprófalvak közül való Somogyban; a mostanit megelőző népszámlálás 893 embert mutatott ki itt. Önálló tanácsa megmaradt. Gyógyszertárát is sikerült megtartania, igazi patikus csak hetente egyszer jár át Tapsony­­ból. — Nyár óta készülnek a válásra — kapom az információt a vései Új Élet Termelőszövet­kezet központjában Balázs Tibor kereskedelmi ágazatvezetőtől és Illés József nyugdíjas, de újra aktív növénytermesztési ágazatvezetőtől. — Való igaz, hogy a vidiak sohasem értettek egyet a közösködéssel. Ha belegondolunk, hogy akkor, 1974-ben még ez a rövidebb, 8—10 kilométeres kövesút nem létezett, csak a kerülő, akkor ezen nincs is mit csodálkozni. — Szóval, a nyár óta — fűzöm a szót. — Csak nem függ össze ez az elhatározásuk az elnökválsággal? — Nem. De ezt tőlük kell kérdezni. Az egész megye hangos volt akkor a vései botránytól. Pedig kívülről sokáig úgy tűnt, en­nek a termelőszövetkezetnek Balogh Andor el­nök halála után is sikerül talpon maradnia; én is hittem egy riport erejéig a látszatnak. A meg­­hasonulást a vezetés és műszaki gárda között az váltotta ki, hogy a traktorosoknak és gépko­­csizóknak kedvezőtlen — őket anyagi hátrány­nyal sújtó — szerződést kínáltak. Csakhogy ezt nem voltak hajlandók aláírni. Különösen ezt a passzust nem tapsolták meg: „A termelőszö­vetkezet a megállapodásban szereplő üzeme­lési költségtérítésen felül annál nagyobb ösz­­szeg megtérítésére nem kötelezhető.” A több­let a dolgozót terhelte volna az év végi elszá­moláskor. Egy MTZ—80-as traktort alapul vé­ve, 140 000 forintot térítettek volna a traktoros­nak 1100 normál hektár teljesítményt figyelem­be véve. Ebből azonban az üzemanyagtól az alkatrészekig mindent nekik kellett volna állni­uk. Zengett a környék, ki sztrájkról beszélt, ki arról, hogy leparancsolták őket a nyeregből. Porcsa István elnök és más irányítók ültek trak­torra az elégedetlenek helyett a májusi munkák dandárjában. A traktorosok még alacsonyabb képzettséget igénylő munkákban törték magu­kat a keresetért. Lehár Béla üzemegységveze­tő akkor a dolgozói mellett állt ki. Ma ő az el­nök Vésén. A nyár eleji zűrzavar talán mégiscsak siettet­te a nemesvidi döntést.­­ A 7000 hektár összterületből 2700 Ne­­mesvidé­k számítgatja a vései központban Balázs Tibor. — Nemesdéd és Varászló is együtt van velünk. Viden úgy 40—50 az aktív tsz-dolgozó, a többiek nyugdíjasok. — Január elsejével szerették volna az önál­lóságot elkezdeni — mondja Illés József. — De közbejött valami. . . — Micsoda? — A szanálás. Szanálják a téeszünket. — Ez az, ami keresztülhúzta a számításain­kat — bólint Gáspár László, a gardospusztai lakatosüzem főnöke, aki magára vállalta a szét­válási csoport vezetését. — Most várni kell ko­ra tavaszig. — Miben reménykednek? Ezt már odabent, a műhelyben kérdezem az emberektől, a tűzhely mellé húzódva. Éppen konténereket gyártanak Csurgóra, Marcaliba, bérmunkában. Tizenegyen dolgoznak itt. — Abban van a reménységünk, hogy önálló­sodás után hozzánk csatlakoznak a Marcaliba, Nagykanizsára, Tapsonyba eljáró fiataljaink. Nem volt ez azelőtt sem mindenbe belekapó téesz: állatot tartottak, növényt termesztettek, gabonán kívül cukorrépát, lent. Farkas Gyulának, Szép Jánosnak, Skruth Ká­­rolynak, Sági Lajosnak a nyár óta napi témája lehet a válás. Úgy számítják, a kisvidiekkel, so­­mogysimonyiakkal együtt elbírnak majd a nagy feladattal. — Tudja, sok középvezető kerékkötője a dolognak: féltik a jó kis állásukat! — Viseljük a ránk eső terhet, az adósságot, de reszelni is szeretnénk a közösből arányo­san. Ami illet bennünket. A nemesvidi bevitt vagyon az összérték 36—37 százaléka volt; a 210 milliós összva­­gyonból ennek arányában akarnak részesedni. — Akad-e elnöknek való? — Látja, ez is azt igazolja, hogy Vésével tar­tani akarjuk a felebaráti nexust. Pongrácz Sán­dor elnökhelyettest szeretnénk elnökünknek, ő csak néhány szavazat híján nem lett a vései tsz elnöke. Hajlana felénk, úgy mondja. A tanács emeletes, öreg saroképületében Bertók Katalin friss, rokonszenves vb-titkárnő­­vel akadokt össze. Őt is foglalkoztatja a kérdés. „Kétszívű”: Véséről jár át. — Híres, vásározó hely volt ez. Mindig meg­állt a lábán. Csak meg kell nézni a céhlistákat, kevés településen élt ennyi mesterember. A gazdálkodók is kitettek magukért mindig. Bí­zom abban, hogy egy-két kiváló szakember­rel önállóan is megkapaszkodik a nemesvidi szövetkezet. Leskó László col­? Nyugat-Berlinben január 26. és február 4. között immár 55. alkalommal rendezik meg a Grüne Woche (Zöld Hét) cí­mű mezőgazdasági és élelmi­szer-ipari kiállítást és vásárt, amely a világ egyik legjelen­tősebb ilyen rendezvénye. A Kelta Kiadói Szolgáltató és Utazási Kft. mezőgazdasági és élelmiszer-feldolgozó szakem­berek számára megszervezi a kiállítás megtekintését. Két csoportot tudnak kiutaztatni, 50-50 résztvevővel, 4-5 napra. A Zöld Hét programjáról Pe­­tendi Zsolttól, a Kelta Kft. marketingmenedzserétől kér­tünk felvilágosítást. — Először hadd szóljak rö­viden Nyugat-Berlinről — kezdte Petendi Zsolt. — Uta­zási irodánk egyik célja, hogy megismertessük ezt a várost a magyar közönséggel. Én sze­mély szerint is rajongója va­gyok Nyugat-Berlinnek, amit sajátos helyzete miatt eddig kevéssé fedezhettek fel a ma­gyarok. Mi mindent kínál ez a csodálatos metropolis, ez a csillogó, zöld város? Itt talál­hatók például Európa leggaz­dagabb múzeumai, amelyek döntő többsége — a legna­gyobb állami múzeumok — ingyen látogathatók. A 70 mú­zeum mellett igen sok egyéb kulturális intézmény — könyvtár, filmszínház, színház stb. — működik Nyugat-Ber­linben. Hatezer étterme van, bőséges sportolási és strando­lási lehetőség, koncertek és a legkülönfélébb rendezvények, programok a nagyközönség­nek és sokféle szakma képvi­selőinek. — Nézzük, mit láthatunk a kiállításon! — A kiállítás és a vásár 7 és fél hektáros területen zaj­lik. Öt kontinens több mint 50 országából mintegy 900 kiállí­tó vesz részt rajta, s a termé­kek egyharmada ez évben is teljesen új termék lesz. Itt ren­dezik meg a világ legnagyobb egzotikus gyümölcskiállítását, például a mangó és a kiwi in­nen indult el európai hódító útjára. Ezen a kiállításon talál­kozik a termelő, a kereskedő, a feldolgozó, a kutató, a fajta­nemesítő, az élelmiszergép­gyártó és a fogyasztó. Ott van tehát a teljes élelmiszer-verti­kum, és mindenki tárgyalhat mindenkivel. A Zöld Héten a termék valóban vizsgázik, hi­szen valamennyi közös piaci tagország értékítéletével talál­kozik. Jó alkalom ez arra, hogy mi, magyarok is egy-egy termékkel betörjünk erre a pi­acra. Egyébként 1973 óta részt veszünk a Grüne Woche­n, de a részvételünket lényegesen növelni lehetne és kellene. Az általunk szervezett utak ezt a célt is szolgálják. Nyugat-Ber­linben lesz mit tanulnunk, és a tapasztalatszerzésen túl konkrét üzleti tárgyalásokra is lehetőségük nyílik a résztve­vőknek. A magyar szakmai csoportokat a kiállítás rende­zősége külön fogadja, összeté­telüknek, igényüknek megfe­lelően szervez számukra prog­ramokat. Tolmácsokat termé­szetesen biztosítunk. — Milyen kiemelt prog­ramjai lesznek a Zöld Hétnek? — A két fő központi téma a szarvasmarhatartás és -húsfel­dolgozás, valamint a sertéste­nyésztés, -tartás. A húsfeldol­gozásról számos bemutatót rendeznek. Néhány további érdekesség a kiállítások témái közül: vadászat és környezet, falusi élet, a paraszt- és far­mergazdálkodás mindennap­jai, a kisgazdaságok fejlődési lehetőségei, mezőgazdasági té­májú dokumentumfilmek ver­senye, világkiállítás. — Amit elmondott, az nyil­ván sokaknak felkeltette az ér­deklődését. Mit tegyen, aki mindezek után az önök szer­vezésében szeretne részt ven­ni a Grüne Woche rendezvé­nyein? — Aki jelentkezni akar az útra vagy további informá­ciókra kíváncsi, a következő címen keressen meg bennün­ket — tekintettel az utazás időpontjára, minél előbb: Kel­ta Kft., 1137. Budapest, Szent István körút 4. Telefonszá­munk: 111-4155. Magyaror­szágról ez az első utazási lehe­tőség szakembercsoportok ré­szére. Reméljük, sikerül össze­kötnünk számukra a kelle­mest a hasznossal. (Dulai) SZABAD FÖLD 5 M­­n3jD nbMCi m­aMijw — Mostanság olyan égbekiáltó törvénytelenségek adódtak, ami­ket már nem bírtam „cérnával”. Például, a téesz épít vadászházat, 160 millió forintért. Honnan van ennyi pénze és hogyan számol el majd a tagság előtt? És itt van a közpréda esete: üdülőhelyeknek porciózzák ki a szövetkezet földjét, mondanom sem kell, hogy idege­nek jutnak apáink törvényes terü­leteihez. Az őrsek érdekvédelmi szervezete egy petíciót írt a téesz vezetőségének — nem kaptunk er­re érdemleges választ. • Még nem kaptam választ az iménti kérdésemre: miért érzi magáénak Őr lakóinak mostoha­­ságát? — Hát. . . Sokszor magamtól is kérdeztem: Jóska, ne komoly, több lesz neked azzal, ha nem foglalko­zol a mások problémájával. Az az igazság, Őr község értelmiségei­nek többségét nagyban befolyá­solja az, hogy főnökeik nagy hatal­mú tanácsi, és téeszvezetők. Aki pedig nem bírta cérnával, elmene­kült ebből a faluból. Nekem nincs veszítenivalóm, csirkésre, kőmű­vesre mindig van vevő. • Azt mondják, maga nem Őr­ben született s hogy semmi köze ehhez a faluhoz. — Egy év híján húsz esztendeje élek itt, tehát jogom van a helyi közéletre. El kell mondjam, öt évig én is voltam a helyi téesz tagja. • Valamilyen pártnak is? — Őr községben mindenki poli­tizál, de hogy párttag legyen? Nos, azt senki nem gondolja komolyan. Némi összejöveteleken felvetődött, hogy kellene valami szervezettség, párt, egyesület, akármi , de sen­ki sincs meggyőződve arról, me­lyik szócsőből mondanak igazat. Nekünk, enneknek egyébként a Kisgazdapárt eszméi lennének el­fogadhatók. Az, hogy az ezeréves juss, a föld, visszakerülne jogos birtokosához. A parasztember akár termel, akár épít, az utolsót is megbecsüli, megműveli. • Mit vallanak erről az őri fi­atalok? — Szeretnék, ha megszűnne a téesz. Legyen az a gazdaság vállal­kozás, kft. bármi. Alakuljon ki egy vegyes gazdaság. • Nagy úr, nem értem, hogy gondolja: fölparcellázzák a ha­tárt? — Itt már sokan kapták vissza a földet, vállalkozások is történtek. Például a traktorüzem munkásai 500 hektárt bérelnek s gebinben vállalták a gépeket. A megtermelt kultúrnövényeket közvetlenül a felvásárlóknak adják át, kirekeszt­ve a kereskedelmi láncból azokat, akik munka nélküli jövedelemhez jutnának. A kereskedelmi maffió­zókat ... • És ön szerint mi lesz a sorsa azoknak az ingatlanoknak, me­lyeket az elmúlt húsz-harminc év alatt épített a téesz? – Azok itt vannak. Nincs gaz­dájuk, tönkrementek. A téeszta­­gok nem becsülték annyira sem, mint a sarki követ, hiszen nem érezték tulajdonuknak. • Széthordták? A Fenéket, egyszerűen nem voltak hajlandók azt a félrecsú­szott cserepet, vagy a megrogy­­gyant kerítés deszkáit helyére ten­ni. Úgy voltak vele, azért egy fil­lért sem kapnak, hát egye ott a fe­ne. De maradjunk a parcellázás­nál; mondjuk, nekem van tizenegy hold földem, s persze, megműve­lem . . . • Ön, mint kőműves, vagy csirketenyésztő ? — A többiek nevében beszélek. Szóval, van nekem az a terület, de nem búzát vetek a földbe, hanem mákot. Vagy fokhagymát ültetek, ami fizet. S hogy mikor lesz ke­nyerünk? Nos, kötelezem magam arra, hogy a földemen az állam ál­tal előírt területhányadon nem mákot, hanem gabonát termesz­tek. S ha nem bírom erővel, el­adom annak a vállalkozónak, aki­nek pénze van. • Mekkorák ezek a területek? — Több tucat hektáros részek azok. • Hol? — Itt, Őr határában. Ha vissza­megy, nézzen meg egy táblát, arra ki van írva: Magánterület, behaj­tani tilos. Hát micsoda dolog ez? Arra vannak a háztáji parcellák s közibük a közös út. Csakhogy azt nem használhatja földi halandó. Taracsák György készítette azt a táblát, egy helybeli vezető. Bi­zony, ilyen dolgok vannak itt, Őrön. Hát ebbe nem nyugszanak bele a jóérzésű emberek. Ezért alakítottuk meg a helyi lakossági, érdekvédelmi szervezetet. Tizen­egyen harcolunk, egyelőre ennyi tagú a vezetőség. Vannak köztük téeszdolgozók is, de hadd ne mondjak neveket... Ma még van munkájuk, de lehet, hogy holnap — mert vállalták a közjót — már nem dolgozhatnak . . . Besze Imre

Next