Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-07 / 27. szám

4 SZABAD FÖLD Mi vár a csődbe jutott gazdaságokra? A közelmúltig az agrárgazdaság területéről 430 csőd- és felszámolási bejelentés érkezett, s ezek közül 372 gazdálkodóegység küldte be a részletes adatokat, információkat. A következőképpen oszlik meg ez: mezőgazdasági szervezet 331, élelmiszer-ipari szerve­zet 36, míg erdőgazdasági szervezet 5. A mezőgazdasági üzemek az ország termőterületének 14,1 százalékán gaz­dálkodnak és az ágazatban dolgozók 11 százalékát foglal­koztatták, míg az élelmiszer-ipari vállalatok az ágazati létszám 9,5 százalékát. Mindebből következik, hogy sú­lyos helyzet alakul(t) ki országszerte, csupán néhány me­gyében kedvezőbb a kép (Fejér, Jász-Nagykun-Szolnok, Tolna, Veszprém és Zala). Ám nem szabad egy kalap alá vonni a folyamatot, hiszen éppen Tiszafüreden (Jász- Nagykun-Szolnok megye) 24,8 százalékos a munkanélkü­liség, ami már szinte elviselhetetlen, ugyanakkor a Hámán Kató Tsz sorsa még csak ezután rendeződik. Nógrád me­gyében katasztrofális a helyzet, hiszen a csődbejelentések az összes termőterület több mint 55 százalékát, a dolgozói létszám 30 százalékát érintik. Mennyi pénzt jelent ez? A csődeljárást kezdeményezett gazdaságok esedékes, de ki nem egyenlített tartozása a mezőgazdasági szektorban 30 milliárd forint, az élelmi­szeriparban 20 milliárd forint, míg az erdőgazdaságban félmilliárd forint. Az átlagos eszközarányos eladósodott­ság a mezőgazdaságban 35,2, az élelmiszeriparban 58,3, az erdőgazdaságban pedig 42,2 százalék. Mi vár ezekre a gazdaságokra? Ezt a kérdést még maguk a tönkrement gazdaságok is felteszik. Véleményük és megítélésük szerint sokan re­ménykednek abban, hogy a csődeljárások során, az egyeztető tárgyalásokon megegyeznek a hitelezőikkel, s előbb-utóbb kilábalnak a bajokból. Persze, ehhez leg­inkább a másik fél segítsége, a hitelezők megértése a szükséges. Úgy számolnak, hogy a bejelentett csődök 60-70 százaléka rendezhető, s nem kerül sor felszámo­lásra. Ám más megítélések szerint nem ilyen egyszerű a hely­zet. Valószínű, hogy a borúsabb jóslatok válnak valóra. Ezek szerint a bejelentett csődök 60-70 százaléka felszá­molási eljárásba csap át. Ugyanis a termelési szervezetek zömében rossz hatékonyságú, veszteséges vállalatok, gaz­daságok. Erre az utóbbi három esztendő zárószámadása a bizonyíték. A csődbe jutott és részletes információt, adatlapot beküldő 372 gazdaság közül 1991-ben 337 zárta veszteséggel a gazdálkodást. Az elmúlt három évben két alkalommal 115 gazdaság, s három alkalom­mal 15 gazdaság bizonyult veszteségesnek. Az adatok tehát elárulják, a szóban forgó, csődeljárásba vont gaz­dálkodóegységek közül csupán tíz volt, amelyik az el­múlt három év mindegyikében nyereséggel fejezte be az esztendőt. A legnagyobb baj az, hogy a csődbe került vállalatok termékeire általában nincs fizetőképes kereslet. A nagy hitelezők, például a bankok jól ismerik a vállalkozás jövedelmezőségét, illetve a ráfizetését, ezért aztán a tulajdoni váltással megoldható rendezést csak elvétve fogadják el. Különben is, hiába venne meg egyik másik bank egy vagy akár tíz állattenyésztési telepet, mihez kezdene vele? A hitelezők elsősorban a nagy értékeket képviselő és jelentős hitellel tartozó vállalatok helyzetének rendezé­sében érdekeltek (például Debreceni Barnevál, Békés­csabai Konzervgyár). A csődrendezés során, de a felszá­molási eljárásban tömegessé válik a vagyontárgyak drasztikus leértékelődése. Óriási vagyonvesztéssel jár ez a folyamat. Mivel nincs más járható út, csak az értékesítés, így a kapósabb eszközök kerülnek dobra, és a gazdálkodószer­vezet birtokában leginkább a működésképtelen eszközök, részek maradnak. A­z agrárágazatban a csődeljárásoknál a gazdasági szempontok mellett nem hagyhatók figyelmen kí­vül a biológiai, természeti sajátosságok. Ugyanis az ágazat élő szervezetekkel dolgozik. A termelési folya­mat nem állítható le egyik percről a másikra. Tehát mind a csőd, mind pedig a felszámolás során gondoskodni kell a földek műveléséről, a mezőgazdasági alapanyag-terme­lés és -feldolgozás összhangjáról, az élelmiszer-termelés jelentős visszaesésének megakadályozásáról és az érvény­ben lévő törvények végrehajtásáról. Cél az is, hogy elkerüljük az ágazat végleges katasztró­fáját. Jó lenne hát meggyorsítani a csődeljárásokat. Sz. Lukács Imre M EmMILO TANYAVILAG Napjainkra már rendelkezésre állnak a politikai feltételek, hogy a tanyavilág feltápászkodjon ele­­settségéből. A gazdasági, pénz­ügyi és jogszabályi keretek azon­ban még korántsem adottak ah­hoz, hogy a családok tanyát épít­senek, vagy a régit újjáépítsék, és kulturált körülményeket teremtve bekapcsolódjanak a megújuló me­zőgazdasági termelésbe. Lassú folyamat lesz ez, de már elkezdődött, mert a majdani gaz­dák, ha tehetik, kifelé törekednek a tanyára. Minden jel szerint ugyanis a tanyák a jövőben sokkal inkább alkalmasak lesznek a me­zőgazdasági árutermelés folytatá­sára, mint a községek belterülete­in működő magángazdaságok. A ránk váró mezőgazdasági szerkezeti átalakulás szinte köte­lezően veti fel a tanyák fejleszté­sének, újraszabályozásának a kérdését. "Nem egyszerűen a ta­nyára való visszaköltözésről van szó, hanem olyan, korszerű igé­nyeket kielégítő tanyák kialakítá­sáról, amelyek európai viszonylat­ban is megállják a helyüket, é­s valóban kulturált körülményeket nyújtanak minden lakójuknak. Az újonnan kialakuló tanyáknak be kell illeszkedniük a külterületi struktúrába. Mindez gondos, igen körültekintő előkészítő tervezési, szervezési munkát igényel. (Egyébként elkészültek az első tervek a megújuló tanyák műszaki fejlesztéséről az Építésügyi Tájé­koztatási Központ megbízásából, melyek már megvásárolhatók.) Az 1980-as népszámlálás ada­tai szerint az Alföld 3 millió 600 ezer lakója közül 320 ezer ember élt külterületen. Ez nagyjából 100 ezer tanyát jelent. Ezek az adatok meggyőzően bizonyítják, hogy a magyar tanyavilág ügye politikai­lag és gazdaságilag egyaránt fon­tos kérdés és egyre többet kell vele foglalkoznunk. A legfonto­sabb, hogy a tanyás fejlesztésre vonatkozó, a pártállam idejéből származó tilalmakat mielőbb fel­oldják, így megkezdődhet az új tanyák építése és a régiek korsze­rűsítése. Természetesen az új tanyavilág kiépítéséhez döntő fontosságú az infrastruktúra megteremtése. A korszerű magyar tanyavilág lét­kérdése az út, a villany, a telefon. Nyilvánvaló, mindez nem egy­könnyen megoldható feladat, de arra számítani lehet, hogy a vállal­kozásra szabad kezet kapott ma­gángazdálkodók nem riadnak vissza a munkától és az anyagi áldozattól, ha a jó közlekedési kapcsolatokkal, villannyal, tele­fonnal rendelkező tanyák kiépíté­séről lesz szó. A kialakuló tanyarendszer nem hasonlíthat a mai tanyai állapotok­hoz. A fejlesztési elképzelések legfontosabbika az élet- és mun­kakörülmények racionális fejlesz­tése, a lakáskörülmények, a ke­reskedelmi és egészségügyi ellá­tás, valamint a közlekedési felté­telek javítása. Mindez persze ko­rántsem építésszabályozási kér­dés. A jövő tanyáin számos különféle tevékenység fog kialakulni. Ilye­nek egyebek között a szolgáltatá­sok, a malomipar, az idegenfor­galmi üdülőtanyák, a lovasiskolák. A tanyai lakosság körében meg­különböztetett figyelemmel kell szervezni a termeltetést, az érté­kesítést. Meg kell szervezni az ön­képzést, ahol főleg a kereskedés fortélyait tanulják az új tanyasi gazdák. Gazdakörökbe szerve­ződve biztosítani kell számukra az érdekképviseletet, a kulturális fel­­emelkedést. Hasznosítani kell a tanyai elhagyott iskolákat. Az ön­­kormányzatoknak mielőbb hozzá kell fogniuk a kistájrendezési ter­vek elkészítéséhez valamennyi megye területén. Hozzá kell látni, illetve folytatni azt a munkát, amely hivatva lesz a magyar ta­nyarendszer korszerű formában való feltámasztására. Varga Zoltán Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége (Fotó: ifj. Bohanek) MUNKA TÖRVÉNYKÖNYVE Több olvasónk kérdezi, mi törté­nik azokkal az ügyekkel, amelye­ket még a munkaügyi döntőbizott­sághoz nyújtottak be? A törvény szerint július elsejével minden folyamatban lévő munka­ügyi vitát meg kell szüntetni. A jogszabály azonban bizonyos kö­telezettséget ró az érintettekre. Ki­mondja ugyanis: „A munkaügyi vi­tát kezdeményező fél a megszün­tetéstől számított 30 napon belül jogosult igényének érvényesítése céljából a bírósághoz fordulni.” Ki és mikor fordulhat a bíróság­hoz? A munkavállaló, a szakszer­vezet, illetve az üzemi tanács. Megtehetik ezt akkor, amikor a munkáltató jogellenes intézkedé­se (mulasztása) ellen keresnek jogorvoslatot. Továbbá az is, aki a munkaviszonyból származó igé­nyét kívánja érvényesíteni. De a munkáltatónak is van kere­setindítási joga. Igaz, ez kivételes lehetőség. Teheti például olyan­kor, amikor a munkabér jogalap nélküli kifizetése történt, és bár hatvan napon belül a munkaválla­lót írásban felszólította, eljárása eredménytelennek bizonyult. Az is fontos az új Munka Tör­vénykönyvében, hogy a munkálta­tó mérlegelési jogkörében hozott döntésekkel szemben munkaügyi vita csak abban az esetben kez­deményezhető, ha a munkáltató „döntésének kialakítására irány­adó szabályokat megsértette”. Te­­hát kizárt, hogy a munkavállaló jogvitát indítson azért, mert nem kapott jutalmat, nem helyezték magasabb munkakörbe stb. A szabályok megsértésének minő­sül azonban az az eset, ha a dön­téshozatalt megelőzően a mun­káltató nem szerezte be az üzemi tanács véleményét. Fontos a munkaviszonyból származó igény elévülésével kap­csolatos rendelkezés, ennek idő­tartama három év. „A bűncselek­ménnyel okozott kárért fennálló felelősség öt év, ha pedig a bün­tethetőség elévülési ideje ennél hosszabb, ennek megfelelő idő alatt évül el.” Az igény érvényesítésére irá­nyuló írásbeli felszólítás, a perindí­­tás, az igénynek megegyezéssel történő módosítása, egyezség kö­tése, valamint a kötelezett elisme­rése az elévülést megszakítja. Az elévülés megszakadása, illetve az elévülés megszakítását előidéző eljárás jogerős befejezése után az elévülési idő újra kezdődik. A munkaügyi bírósági eljárást egyeztetésnek kell megelőznie. Az egyeztetés során a felek között létrejött megállapodás egyez­ségnek minősül, amelyet írásba kell foglalni. Ha az egyeztetés a kezdemé­nyezéstől számított nyolc nap alatt nem vezetett eredményre, az el­évülési időn belül bírósághoz le­het fordulni. Ez alól azonban van­nak kivételek. Dr. P. I. WáOMHimm­ík&íÉÉíJúmm (flíímim Jönnek az autósok, kerékpárosok tavaly augusztus óta, hogy csemetéket, dugványokat vagy éppen konténeres díszcserjét, földkeveréket vegyenek. Mert a Zöld Centrum erre hivatott: a 6-os számú főútvonal mellett, Rácal­más felvégén található árudában mintegy négyszázféle dísz- és haszonnö­vényt vásárolhat a hivatásos vagy amatőr kertész. A lerakat vezetője, a valaha építészmérnökként dolgozott Szalai Árpádné: - Sok éve foglalkoztam már dísznövénytermesztéssel, amikor tavaly nyáron megszületett az ötlet: béreljünk egy területet, ahol majd nagyban lehet értékesíteni a cserjéket, örökzöldeket, gyümölcsoltványokat, gyökeres vesszőket. Nos, itt közvetlenül az országút mellett, ezen a tenyérnyi helyen született meg a Zöld Centrum. Járjuk a sorokat, megszámlálhatatlanul sok konténeres növény vár gaz­dára. (E módszerben az a jó, hogy a kertész bármely évszakban elültetheti a kedvelt növényt.) Nem sokáig kell vevőre várni, hiszen nyitástól zárásig mindig van érdeklődő. Mint például most is: Kunkovács Gábor Vas megyé­ből, Viktor Ibolya Szeged mellől, Szépvölgyi István nyugdíjas és felesége Békéscsabáról utazott Rácalmásra csak azért, hogy... - Gyönyörködjünk a vidékben, eltöltsünk néhány napot ezen a tájon, s persze, vigyünk valamit a kertbe ebből az árudából. Viktor Ibolya kertészmérnök, szakértő tehát. - Tápon lakom, s most, útban Budapest felé, fölfedeztem ezt az árudát. Ezen a telepen valóban szinte minden Magyarországon honos dísznövény megtalálható, de olyanok is akadnak, amelyekről csak szakkönyvekben olvashat az ember. Hamarosan abbahagyom a vásárlást, nehogy „hitelbe” itt maradjak... • Talán drágák az árui? - kérdezem Szalai Árpádnétól. - A tavalyihoz képest mindössze néhány százalékkal magasabbak. Néhány száz forintért kellemes környezetet varázsolhat magának bárki a kertjében, a teraszon vagy a gangon. Az is a célunk, hogy megismer­tessük az emberekkel a­ helyes és ízléses kertkialakítás szabályait, mert ezzel sokan nincsenek tisztában. Aki tehetős, jómódú, azt például nem érdekli, mennyibe kerül a dísznövény, „csak legyen”. Összezsúfol min­denféle cserjét, fát, örökzöldet a kertjében, hadd sápadozzon a szomszéd. Akinek lapos a pénztárcája - sajnos, ők vannak többségben -, az pedig felszámolja díszkertjét, és beülteti gyümölcstermő fákkal, bokrokkal, hogy ne csak lombot, de gyümölcsöt, azaz forintban mérhető hasznot is adjon az a növény. • Ha „újkertes” lennék, és persze tanácstalan, honnan tudjam, milyen fákat, cserjéket ültessek? - Nemcsak növényt, de tanácsokat is adunk a vevőknek, hiszen egyáltalán nem mindegy, milyen fát és bokrot milyen talajba ültetnek. És persze fontos a kert fekvése, lejtése is. Ha a vásárló igényli, meg is tervezzük a kertjét. • Többes számban beszél, ki a társa? - A férjem, volt vegyészmérnök... Amikor - én három évvel ezelőtt, a férjem az idén - nyugdíjasok lettünk, erre a gyönyörű mesterségre - a dísznövénytermesztésre­ és -értékesítésre - adtuk a fejünket. Mert ez nem csupán kereskedelem - több annál­ ízlés- és lélekformáló munka is. Besze Imre 1992. JÚLIUS 7.

Next