Szabad Föld, 1992. július-december (48. évfolyam, 27-52. szám)

1992-07-07 / 27. szám

6 SZABAD FÖLD FOKOZÓDÓ ERŐSZAK, SZERVEZETTEBB BŰNÖZÉS Ifj Nyár van, nyár... Amikor is - a magyar néphit szerint - minden bokor szállást ad. Vidámabbak, közléke­nyebbek vagyunk az Ikrek, a Rák, az Oroszlán és a Szűz havában. S aho­gyan emelkedik a napsütéses órák száma, úgy nő életkedvünk, vitalitá­sunk - állítják a lélekbúvárok. És mi­ként közeledik a két-három hetes nya­ralás időpontja, úgy válunk feledé­kennyé, felelőtlenné a magunk és má­sok értéke, vagyona iránt. Szinte kibújunk a bőrünkből - mások örö­mére... - Ezek a mások köztünk vannak, többnyire arctalanok, s csak arra vár­nak, hogy „felkínáljuk” részükre érté­keinket - mondja dr. Balatoni István rendőr ezredes, az Országos Rendőr­főkapitányság bűnügyi főigazgató­helyettese. - Szervezetten működő, fokozott erőszakkal ténykedő bűnö­zők ezek az emberek, s éppen az ő áldatlan munkálkodásuk miatt ma már reálisan számolnunk kell az évi több mint négyszázezer bűncselek­mény elkövetésével. Az ismertté vált bűncselekményeken belül, növeke­dési ütemét és nagyságrendjét is fi­gyelembe véve, elsőséget mutat a va­gyon elleni bűncselekmények emel­kedése; egy év alatt 25 százalékkal több ilyen bűncselekményt követtek el Magyarországon. • Ezredes úr, a vagyon elleni bű­nözésen belül milyen javak sérelme irányába tolódott el a veszélyeztetett­ség?­­ Napjainkban már minden máso­dik bűncselekmény lopás, minden ne­gyedik-ötödik betöréses lopás, ebből következik, hogy egyértelműen gyen­gült a személyi javak biztonsága. Mindezek mellett rendkívüli módon elszaporodtak a gépjárműlopások: a kelet-európai személyautókat alkat­részekre szedve értékesítik, míg a nyugati kocsikat jól szervezett bűnö­zőcsoportok adják el a jóhiszemű, ám „balek” honfitársainknak. Még ennél is szervezettebb bűnözési forma azonban a betöréses lopás! Amíg az elmúlt tíz évben az összes ismertté vált bűncselekmények száma közel háromszorosára, addig a lakásbetöré­seké több mint négyszeresére, a betö­réses lopásoké majdnem ötszörösére emelkedett! • Ilyenkor nyáron a fél ország nya­ral, távol van otthonától, ám a pihenő honpolgárok zöme utazás előtt sok mindenről elfeledkezik...­­ Például arról, hogy lemondja az újság előfizetését, hogy megkérje a szomszédot: ugyan, figyelje már meg a feltűnő idegeneket - folytatja Bala­toni ezredes. - Kérem, a „kulcs a láb­törlő vagy a virágcserép alatt” szlo­gen a mai napig nem ment ki a divat­ból! Nincs könnyebb dolga egy betö­rőnek, amikor látja, dugig van hírlappal a postaláda, kiszáradt a fo­lyosón lévő virág, el van húzva a sö­tétítőfüggöny, leeresztve a reluxa, a csöngetésre egyik szomszéd sem dug­ja ki a fejét. Ha családi házban lakunk, célszerű a kapucsengőt kiiktatni, mert a csengőszóból, zárt ajtók látványá­ból joggal következtethet a betörő ar­ra, hogy nem tartózkodunk otthon. • Minden tanácsot megfogadva, elutazunk nyaralni. És még azon éjjel ellopják a gépkocsinkat... - Bizonyára azért, mert a legele­mibb megelőzési követelményeket sem tartották be! • Például? - A gépjárművét a közelben lévő parkolóhelyen állítja le, s kiszállás­kor mindig vegye magához az indító­kulcsot. Előzőleg persze ütközésig te­kerje fel az ablakot, vegye magához az értékeket, a kocsi okmányait, majd zárja le a tanksapkát. És persze, a riasztó... Kérem, el sem hiszi, mennyire „spórolós” nép vagyunk: veszek egy hárommillió forint értékű autót, de a nyolc-tízezer forintos ri­asztókészülékre már sajnálom a pénzt. Az utóbbi hetekben sok tucat nagy értékű nyugati autót tulajdoní­tottak el, s a károsult a legtöbb esetben beismerte: bizony, eszébe sem jutott riasztót beszereltetni, hiszen garázs­ban tartotta a kocsiját. Csakhogy a garázsajtó zára nemhogy egy rutinos, de még az amatőr bandának sem aka­dály manapság. • Ezredes úr, mint a statisztika mu­tatja, a fürdő- és szórakozóhelyek sem veszélytelenek, ha felelőtlenek va­gyunk: miként csökkenthető a zsebtol­vajlás és a fürdőhelyi lopás veszélye?­­ És a markecolásé... A lakossági bűnmegelőzés igen alacsony szintű, ráadásul még fecsegő nép is vagyunk. Dicsekszünk pénzünkkel, értékeink­kel, könnyen barátkozunk, ismeretle­neket fogadunk bizalmunkba. Nyáron szeretjük azt játszani, hogy „nem ér a nevem”, azaz most más szabályok ér­vényesek a kapcsolatteremtésben, vi­selkedésben, netán az erkölcseinkben is. De hát az embernek csak egy lelke van - a tolvajoknak, zsebeseknek s a rablóknak is... Ne hagyjuk őrizetlenül értéktárgyainkat, de egyéniségünket sem! A máskor még a szomszédjában sem bízó ember fürdőhelyen köny­­nyelműen rábízza kabinja kulcsát vagy értékeit akár vadidegenre is. Szórakozóhelyen hivalkodik a pénzé­vel, fizet fűnek-fának, s ha leittaso­­dik, könnyen elveszti legelemibb ér­tékítéletét is. Nagyon sok rablás, ki­fosztás táptalaja a kocsma, az étterem, a kétes hírű szórakozóhely. Ne le­gyünk bizalmatlanok, de válogassuk meg, kiket engedünk közel magunk­hoz, ám fecsegni még előttük se fe­csegjünk sem vagyonunkról, sem la­kásunkról, mert soha nem tudhatjuk, közülük ki a tippadó... És amíg mi önfeledten üdülünk, távoli lakásunk esetleg napok óta kifosztva áll... • Mindezek meghökkentően egy­szerű megelőzési módok arra, hogy ne féljünk a ránk váró két-három he­tes távolléttől. Ezredes úr, köszönöm a beszélgetést! - Nagyon szívesen. S még egy üze­net: ha üdülünk vagy szórakozunk, nyaralunk, soha ne sodródjunk bele olyan helyzetekbe vagy kalandokba, amelyeket nem tudnánk nyugodtan vállalni önmagunk és mások előtt. Ez persze érvényes a munkák és minden­napok világára is... Besze Imre (Fotó: ifj. Bohanek) Sátánizmus és rockzene R­endkívül érdekes, felkavaró és éppen ezért figyelmez­tető könyvet jelentetett meg a magyar-olasz Pannonhal­mi Bencés-Piemme Kiadó. Napja­ink egyik legkártékonyabb jelen­ségéről, a sátánizmusról ad min­den eddiginél átfogóbb elemzést. Mi is a sátánizmus? Csupán di­vat a rockzenében, az öltözködés­ben? Primitív, erőszakos fiatalok ürügye az agresszivitásra, keret a lázadáshoz? Vagy pedig szellemi áramlat, „ellenvallás”, a keresz­ténység értékeinek visszája és tá­madása, sötét erők műve? Mon­­signore Corrado Balducci vatikáni szakértő, korunk egyik legkivá­lóbb démonológusa, szuggesztív stílusban megírt művében egyér­telmű választ ad e kérdésekre. Bebizonyítja, hogy nem csupán különleges szektákról, „balhézó” fiatalokról van szó. A sátánizmus életeleme a gyűlölet, megcélzott prédája az ember, s legkönnyebb­­ zsákmánya az elhanyagolt, csa­lád nélkül vagy nemtörődöm csa­ládban felnövő fiatal. A sátániz­mus eszköztára a fanatizálás, a kábítószer, az emberidegen, ter­mészetellenes szex, a legkülönfé­lébb kultikus orgiák. Ma a világon több ezer sátán­imádó csoport működik, létszá­muk megközelítőleg egymillió. A kiszolgáltatott fiatalokat bizonyos rockzenei áramlatok segítségével vonják bűvkörükbe. Persze so­kuknál ez megmarad a divat fe­lületes szintjén, de egyeseket - különösen a pszichésen sérült vagy labilis idegrendszerű fiatalo­kat­­ szinte visszafordíthatatlanul tönkretesz. (Már hazánkban is is­mertté váltak olyan esetek, amikor rituális gyilkosság vagy indokolat­lannak tűnő gyermeköngyilkosság mögött kiderült a sátánista ideoló­­giájú, kemény rock hatása.) A szerző egyébként önmagában semmilyen zenét nem tart démo­­nikusnak, de számos példával bi­zonyítja, hogy az ördögöt dicsőítő dalszövegek gyakran buzdítanak arra: szenteljük magunkat a go­nosznak. Néhány fejezetcím Corrado Balducci könyvéből, amelyek a sátánizmus és bizonyos rock­szövegek közötti egyenes ösz­­szefüggést bizonyítják: „Amit az ördögről tudni kell; Sátánista szertartások; Szertartási áldoza­tok; Áldozati öngyilkosságok; Sátánista bűncselekmények; Vészkiáltások; Miért terjed a sá­tánizmus; A New Age-mozga­­lom; Adolf Hitler, a New Age elő­futára; Sátánista rocksztárok; Sátánista üzenetek; Rock és ön­­gyilkosság; Jobbítható-e a rock?; Csüggedés és remény.E­gy Amerikában 1981-ben­­ végzett felmérés szerint a gg kamaszok 87 százaléka napi három-öt óra hosszat hallgat rockzenét. A walkman megjelené­se óta a zenehallgatási idő 7-8 órára emelkedett. Nincs okunk fel­tételezni, hogy ma Magyarorszá­gon túlságosan eltérnének ezek az adatok. Bár az idézett mű ke­resztény indíttatású, azonban szé­lesebb kitekintésű a keresztény ördögfogalomnál. A rock egyes válfajainak és a sátánkultusznak a lényege: valamennyi vallás eluta­sítása, de minden etikai elvet is tagad, amely az emberi társada­lom ésszerű működésén alapszik. Tehát nem csupán a keresz­ténység, hanem minden termé­szetes emberi közösség ellensé­ge. Ezért ajánljuk ezt a művet fia­taloknak és minden, fiatalokkal foglalkozó embernek, pszicholó­gusnak, pedagógusnak, ifjúság­­védelmi szakembernek. És min­den olyan olvasónak, aki kész szembenézni a humánus értéke­inket, emberi világunkat fenyegető veszélyekkel. Újlaki Ágnes Jogvédő Liga az állampolgárokért Lapjuk május 19-i számában Németh István tiszanánai olvasó levelét közöl­ték „Segítségért kiáltok” címmel. Úgy gondolom, tudok tanácsot adni kedves sorstársamnak, mert szorult helyzetemben én kaptam egy címet egyik munka­társamtól, amelyet tovább is adok. A Jogvédő Liga foglalkozik a lakáskamat­adósok ügyeivel. A szövetség az emlékezetes kamatemelési törvény kapcsán jött létre, s ingyenes tanácsadással áll az állampolgárok rendelkezésére. Emel­lett aláírásokat gyűjt a parlament részére, s ebben követeli a „büntetőkamat” eltörlését. Ha valaki élni kíván jogával, s perli az OTP-t, abban is segít, átvállalva a per költségeit. Azt javaslom olvasótársamnak és a többi, hasonló cipőben járó adóstársam­nak, hogy forduljanak ők is a Jogvédő Ligához. Címük: 1680 Budapest, Pf. 96. Telefon: 148-8362. Önöktől pedig azt kérem, hogy adjanak hírt erről a sokakat érintő kérdésről. Major Mihály Isaszeg A mi kis falunk Szép kis falu Szánk, rendezett utcáival, tereivel, turulmadaras világháborús emlékművével, harminc tanerős iskolájával. A közösségi ház könyvtárával, s az erdélyi Gy. Szabó Béla fametszőművész munkáinak állandó kiállításával várja a látogatókat. A tornateremben mindenfajta teremsportot lehet gyakorol­ni: a hatalmas sportpálya - mellette a modern négypályás automata teke - lehetőséget nyújt a nehéz falusi munka után a kikapcsolódásra, a testi-szellemi felfrissülésre. Nem feledkeznek meg itt a munkában elfáradt nyugdíjasokról sem, akik a közeljövőben közös vacsorán vesznek részt, meghányva-vetve a világ és főképp a község ügyeit. Majd, még a nyári munkák dandárja előtt, kirándulnak Zalaegerszegre, körülutazva a csodálatos magyar tengert. Arról is szeretnék beszámolni, hogy az iskolai énekkar és a katolikus egyházi énekkar mellett nemrég megalakult a falusi kórus. Az énekszó feledteti a gondot, és közelebb hozza az embereket egymáshoz, amire az utóbbi időben igen nagy szükségünk is van. Bálint István Szánk Egy orvostól megengedhetetlen Május 21-én vitték lányomék az unokámat ellenőrző vizsgálatra a budapesti Vajda Péter utcai Orvosszakértői Intézetbe, mert sajnos, értelmi fogyatékos. Az ott szolgálatot teljesítő orvos olyan megalázó módon beszélt a gyermek szüleivel, ahogy ez egy orvostól megengedhetetlen! Nagyon szomorú sors jut az ilyen családnak, ezért úgy gondolom, hogy a szülő emberibb hangot érde­melne. Az orvos a gyermek állapotáról egyébként semmi felvilágosítást nem adott. Azt mondta, hogy majd írásban megkapják a választ, de ezt is csak félvállról vetette oda. Végül a kislány megnyugodott, mert időközben egy másik orvosnő vette át­­ és vitte a szobájába beszélgetni, ahonnan már jókedvűen jött ki és ment a folyosón várakozó szüleihez. így is lehet... Hoffer Istvánná Budapest Feketeribizli-háború következik? Úgy tetszik, hogy a málnaháború után a feketeribizli-háború következik. A tavalyi 82 forinttal szemben az idén 25-30 forintot akarnak adni a felvásárlók, azzal a kifogással, hogy nem tudják eladni. Tíz évvel ezelőtt, 1982-ben volt ennyi a felvásárlási ár. Nógrád megyében, Karancslapujtő környékén igen sok termett az idén. A Karancslapujtői Tsz, a Salgótarjáni Tartósító Kft., a Homok­­terenyei Hűtőház, a Dunakeszi Hűtőház is 25-30 forintért veszi át, de csak azoktól, akik szerződtek. A mi falunkból is 200 mázsát tudnánk felajánlani. Kár lenne, ha tönkremenne a termés és mi, a termelők is. Bosszantó dolog, hogy csökken a bevételünk, az árak emelkednek, és ennek ellenére a társada­lombiztosítási járulékot is 1200 forintról 4320 forintra emelték fel. Emelkedett a műtrágya, a növényvédő szer, a benzin, a gázolaj ára is. Ezt már nem lehet elviselni. Látjuk a televízióban, hogy Ausztriában és a nyugati országokban is támogatják a mezőgazdaságban dolgozókat. A gázolaj és a benzin ára magában foglalja az útalapadót is, ugyanakkor mi a földúton járunk. Jó volna, ha a mi érdekünket is képviselné valaki, de sajnos úgy látjuk, hogy nincs senki... László Andrásné Egyház­asgergő 1992. JÚLIUS 7. Férrír-zírfa" - válaszolunk Kovács Béláné, Érd. A végkielégí­tésre vonatkozó jogszabályi rendelke­zést a Munka Törvénykönyvéről szóló 1967. évi II. törvény módosításáról in­tézkedő 1991. évi LXVII. törvény tar­talmazza. Ennek értelmében a dolgozót végkielégítés illeti meg, ha munkavi­szonya a munkáltató felmondása vagy jogutód nélküli megszűnése következ­tében szűnik meg. Nem jár végkielégí­tés a munkavállalónak akkor, ha nyug­ellátásra szerzett jogosultságot, ideért­ve a rokkantsági nyugdíjat is, vagy kor­­engedményes nyugdíjat állapítottak meg részére. Ez a szabály az 1992. július elsejétől hatályba lépett új Mun­ka Törvénykönyvében is hasonlóan szerepel. M. Zoltánná, Székesfehérvár: A 9000 forintos anyasági segélyre az egyéb feltételek fennállása mellett azok jogosultak, akik 1992. február 29- ét követően szültek. A fenti időpont előtti születések esetében az anyasági segély összege 6000 forint volt. Juhász Istvánná, Balatonfüred: A helyi adókról szóló törvény rendelke­zése alapján idegenforgalmi adó fizeté­sére az kötelezhető, akinek az önkor­mányzat illetékességi területén olyan üdülésre, pihenésre alkalmas épülete van, amely nem minősül lakásnak; to­vábbá az, aki nem állandó lakosként 48 órát meghaladóan tartózkodik az ön­­kormányzat illetékességi területén. A magánszemélyek így kétféle jogcímen - vagy tartózkodás alapján, vagy pedig az üdülőépület tulajdonjoga alapján - kötelezhetőek idegenforgalmi adó fize­tésére. M. Istvánná, Pomáz: A Rákbetegek Országos Szövetsége 1122 Budapest, Ráth György u. 7-9. szám alatt találha­tó. Halász János, Gadány: Olvasónk családi pótlékra való jogosultságának elbírálásánál a kapott keresetét, jöve­delmét is figyelembe kell venni. Leve­lében nem közölte sem az iskola címét, sem a keresetének az összegét. Ezért azt javasoljuk, hogy a fenti adatok köz­lésével forduljon az alábbi címhez: Or­szágos Társadalombiztosítási Főigaz­gatóság, Panasziroda, 1565 Budapest, Váci út 73., ahol tájékoztatják jogosult­ságát illetően.

Next