Szabad Föld, 1993. január-június (49. évfolyam, 1-26. szám)
1993-01-05 / 1. szám
2 SZABAD FÖLD Vigyázunk-e egymásra? Vigyáztam magamra, mert vigyáztak rám. Bárhol jártam is, éreztem, lépteimet anyám óvó tekintete követi. S micsoda leveleket írt, amelyek rám találtak Kecskeméttől Székesfehérvárig. Tele jó tanáccsal, bölcs szóval, segíteni akarással. Hogy kerüljem a rossz társaságot, ne cigarettázzak, óvakodjak a pohártól, mossam ki naponta a zoknimat, ne hagyjam hoszszúra nőni a hajamat s lehetőleg minden reggel pucoljak cipőt. Mitagadás, anyám aggódása nem volt alaptalan, hisz helyemet, lelki bajoktól gyötörve, nehezen találtam a nagyvilágban, és süldő legény koromban gyakorta léptem olyan útra, amelyről - anyámnak hála - kiderült, hogy zsákutcába vezet. Igen, ismétlem, vigyáztam magamra, mert vigyáztak rám, olyanformán, hogy elsősorban tán nem is magam, de anyám iránt éreztem felelősséget, aggódást, hogy cselekedeteimmel, gondjaim-bajaim jellegével ne keserítsem. Jó sorsomnak hála, anyám s immáron feleségem és gyerekeim vigyáznak rám, s lehetőségeimhez igazítva magam is azon vagyok, hogy kíméljem őket testi-lelki bajoktól. És most tartom elérkezettnek az időt, hogy megkérdezzem, önökre ki vigyáz, s önök kire vigyáznak? Hiszem, az egymás iránti aggódás, féltés elidegeníthetetlen emberi tulajdonságunk, mi több, erényünk. Csupán az a kérdés, hogy gyakoroljuk-e, használjuk-e ebbéli képességünket? Mielőtt gondolatban bárki is felelne, kérem, tekintsen széjjel környezetében, s hiszem, mert látom és tapasztalom, elkedvetlenítő lesz a válasz. Igen, mondjuk ki minden köntörfalazás, szemérmeskedés nélkül, nem tudunk vigyázni egymásra. Talán azért, mert az aggódás alapja valamiképpen az embertársaink iránt érzett szeretet, s mert hogy oly szeretettelen mostanság a lét? Avagy arról van szó, hogy pénzre szegezett tekintetünk s szemünk látószögéből éppen a gyámolításra szoruló, esendő és szánandó ember csusszan ki? Hogy mit vagyok mondandó, azt az alábbi kicsi történés - egészen leegyszerűsítve - visszaadja. Legalábbis így hiszem. Távolabbról figyeltem a fehér botos, töpörödött nénikét, amint a járda széléhez érve megállt, sajátságos segítőjével aprólékosan kocogtatta maga körül a kövezetét s látni való volt teljes bizonytalansága. Fiatal, testes férfi lépett mellé, s szentül hittem, majd segít a nénikének. Ámde, fájdalom, várakozásomban csalatkoznom kellett, mert a férfiú fittyet hányva s észre sem véve a nénike nehéz helyzetét, előreszegezett tekintettel, tovacsörtetett. Igen, tudom, a példa, amint hogy mondottam is, nagyon leegyszerűsítő. Mert én igazából itt és most nem is a testi, de ami annál talán fontosabb, a lelki vigyázásról beszélek, arról tehát, hogy kellő figyelmet fordítunk-e embertársainkra. Nem ok nélkül hozakodom elő kérdéseimmel, tekintsünk csak széjjel környezetünkben. Nem vagyunk híján a hétköznapi gondok-bajok, mások nyomorúságának, már-már tragédiájának megtapasztalásában. Jól tudjuk, hogy korunkban ijesztő méreteket ölt immáron az öngyilkosság, az ilyen-olyan szenvedélybetegség, a testi és lelki baj. S éppen ezért tartom felettébb szükségesnek és fontosnak az egymásra való vigyázás képességét s mindenekelőtt annak köznapi gyakorlását. A lelkek búvárai a megmondhatói, hogy gyakran egyegy tragédiát a környezet kicsi figyelme, érdeklődése is meggátolhatna. Néha csak egy jó szó, egy biztató mozdulat is erőt képes adni annak, aki úgy érzi, hogy számára minden kör bezárult. Lelki bajoktól terhelt korunkban már-már fel sem figyelünk a magukat oly gyakran, hacsak villanásra is, felmutató, kisiklott életekre. Pedig mennyi jó gondolat, mennyi hasznos szándék hal hamvában, ha így terjed tovább ez a mondhatni, új vagy megújuló magyar betegség. Ilyenkor, új esztendő kezdetén, hiszem, hajlamosak vagyunk fogadkozni, hogy majd most változtatunk sorsunkon. Változtassunk hát, s mindnyájan, akik e zsebkendőnyi országot magunkénak valljuk. Olyképpen, hogy nem zárjuk be szívünket-lelkünket mások baja láttán, de éppen hogy vigyázzuk, s óvjuk egymát, mert hogy valamiképpen sorstársak vagyunk. Felelősség is ez a javából, másokért, mindenkiért, magunkért s egyszersmind a jövőért, az utánunk jövő nemzedékekért. Jó lenne, ha ez a féltő, óvó és másokra vigyázó képesség lenne a társbérlőnk a most kezdődött és nehéznek ígérkező esztendőben. V. S. J. TÖRVÉNYTÁR Az alábbiakban a személyes adatok védelméről és a közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló fejezet néhány tételét ismertetjük. Az állami vagy helyi önkormányzati feladatot ellátó szerv és személy a feladatkörébe tartozó ügyekben - ideértve a gazdálkodásával kapcsolatos ügyeket is - köteles elősegíteni a közvélemény pontos és gyors tájékoztatását. A fent említett szervek rendszeresen nyilvánosságra hozzák, illetve hozzáférhetővé teszik a tevékenységükkel kapcsolatos legfontosabb adatokat, kivéve azokat, amelyeknél a nyilvánossághoz való jogot a törvény korlátozza, mint például a honvédelem, a bűnüldözés, a külügyi kapcsolatok stb. A közérdekű adat megismerésére irányuló kérelemnek az adatot kezelő szerv a lehető legrövidebb idő alatt, legfeljebb azonban tizenöt napon belül, közérthető formában eleget tesz. Az adatokat tartalmazó dokumentumokról vagy azok egy részéről - költségtérítés ellenében - a kérelmező másolatot kérhet. A kérelem megtagadásáról - annak indoklásával - nyolc napon belül értesíteni kell a kérelmezőt. A kérelmező kérésére a térítési költség összegét előre közölni kell. Ha a közérdekű adatra vonatkozó kérést nem teljesítik, a kérelmező a bírósághoz fordulhat. A megtagadás jogszerűségét és megalapozottságát az adatot kezelő szerv köteles bizonyítani. A pert a megtagadás közlésétől számított harminc napon belül az ellen a szerv ellen kell megindítani, amely a kért felvilágosítást megtagadta. Az egész országra kiterjedő hatáskörű szerv ellen indítandó per a megyei, illetve a fővárosi bíróság hatáskörébe tartozik. A bíróság soron kívül jár el. Ha a bíróság a kérelemnek helyet ad, határozatában az adatkezelő szervet a kért közérdekű adat közlésére kötelezi. A személyes adatok védelméhez és a közérdekű adatok nyilvánosságához való alkotmányos jog védelme érdekében az Országgyűlés adatvédelmi biztost választ. Bárki az adatvédelmi biztoshoz fordulhat, ha véleménye szerint személyes adatainak kezeléséhez vagy a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jogainak gyakorlásával kapcsolatban jogsérelem érte. _____________ A tyúkász Máriája Bakházán már hiába kerestem valakit - reménybeli riportalanyt -, nem találtam. A bekötőt elhagyva ráfordultam az atádi útra. Milyen is az ember: a nyári rekkenő hőségben enyhület hűvösségére óhajtozik, télesen, s télen meg napfény után vágyakozik. „Süss föl nap, fényes nap...” Éppen az együgyű dal járt a fejemben, amikor az erdő szélén megpillantottam a kőkeresztet. Sokszor megállok pléhkrisztusoknál, kőkrucifixeknél mentemben. Ha nem is gyűjtöm, de érdekelnek a felirataik. Mikor s kik emeltették örök emlékeztetőnek szánva szeretteikre, egyúttal látványosan megvallva a kereszttel, hová tartozónak számítják magukat. Meg aztán ezekkel a karcsú emlékművekkel általában valami kis protekciót is remélhettek állíttatóik az elhunyt szülőknek, gyereknek, fronton maradt hitvesnek - mitagadás? maguknak is az égiektől „odaát”. Gyakran gyönyörködöm múlt századi, vagy még régebbi falusi kőfaragó mesterek munkáiban: hogyan képzelték el az újszövetségbeliek ruházatát, hajviseletét, s hogyan vésték bele a kemény anyagba tehetségük szerint. Kinek több volt, kinek szűkebben mérte a sors a tehetséget. A közös nevező valamennyinél a jó szándék volt. Ez itt az erdőszélen nem egyetlen mester munkája lehetett. A kicsi — csak ne sértsek a jelzővel — szinte primitív (kezdetleges, ősi) Máriácska elnagyolt orcájú, szerény anya: a kék palást, a fehér háttér sem tudja jelentékenyebbé tenni. Olyan, mint minden anya a szeretett fiú árnyékában. Ez még ráadásul majdnem a földön áll, közel a talapzathoz. Talán a homokkő kopása is egyszerűsítette arcvonásait. A fiú odafönt jóval később kerülhetett ide, más a kőfaragái megfogalmazása, stílusa: kidolgozottabb, színesebb. (Ez nem jelent értékbeli elsőbbséget!) Ahogy alulról elnézegetem, úgy érzem, már nem gondol az anyával, ő már mindenkivel gondol kínjai közepette is. Sebét pirosra, testét sárgára festették gondos kezek. A sűrű melletti kőkeresztet „Isten dicsőségére emeltette Varga István és neje, Szabó Júlia, ő, s szülei 1905 ágerdön.” Úgy írom le, ahogy az egykori mester másolhatta vésőjével a papirosról, melyet fent nevezett pusztai emberek nyújtottak át neki, írtak, ahogy a hat, vagy kevesebb elemiből telt. De a szívükből írták!... Hol van már az a puszta, hol vannak ők maguk! Már otthon kezdek el búvárkodni, földrajzi nevek között, hátha nyomra találok. S lám, nem eredménytelen a „nyomozás”. Ágerdő puszta urasági major volt. Rég lebontották. A hagyomány szerint - csipegetem az adatmorzsákat - onnan kapta a nevét, hogy amikor a növendékerdőből irtottak, a munkások csak az ágat kapták. Az ágerdői dűlő környékét azóta is Tuskónak nevezik. Van története a keresztnek, szobornak is! A régiek néhány évtizede még emlékeztek rá. Egyszer, nagyon régen egy tyúkász lova itt hőkölt meg valami ocsmány nagy kígyótól. Alighanem a baromfikereskedőnek is inába szállhatott a bátorsága, s örömös hálájában, hogy megmenekült a rusnya tekergőzőtől - nyakát sem szegte a bokrosodon ló miatt - ide állíttatta a Mária-szobrocskát. Ennek a helyébe került később a Varga-Szabó-„kereszt”, Máriácska szoborként is idősebb kereszten szenvedő fiánál. Ahány dűlőút menti, erdőszéli krucifix, kávás vagy zsindelyes kereszt, pléhkrisztus, annyi történet. Mostanában feltűnik az utazóknak, hogy nemcsak a falubelieket ápolják, hanem ezeket az „isten háta mögöttieket” is megszépítik, színeiket felfrissítik, ég az ágerdőpusztait is. Valóságos virágkert nyílhat előtte nyaranta őszönte. Vajon Kivadárban, Bodvicán ezek a legközelebbi helyek vagy távolabb élnek Varga István halmi cseléd és hű társa, a hat Szabó Julika leszármazottai? Széljük, hogy elzarándokolnak ide az erdővégre, ahol már csak ez a keres emlékeztet arra, hogy volt egysze egy puszta, s voltak egyszer puszta cselédek is... Jut eszembe Ady Endre két sora a Krisztus-kereszt az erdőn című verséből: „S amit akkor elmulasztottam, / Megemelem kalapom mélyen.” (Leskó) 1993. JANUÁR 5. SZABAD FÖLD Független társadalmi és családi hetilap Elnök-főszerkesztő: Eck Gyula Főszerkesztő-helyettes: Major Lajos Szerkesztőség: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Postacím: 1428. Bp., 8. Pf.: 52. Telefon és fax: 133-6794. A Szabad Föld Lapkiadó Részvénytársaság megbízásából gondozza a Mai Nap Kiadó Rt. 1087 Bp., Könyves Kálmán krt. 76. Telefon: 114-3255. Felelős kiadó: a részvénytársaság elnöke Hirdetésfelvétel: Keretes hirdetés 1087 Budapest Vill., Könyves K. krt. 76., VI. emelet. Telefon: 114-0840/2928,133-7314,113- 8484. Apróhirdetés 1085 Budapest Vill., Blaha L. tér 3. Telefon: 138-2369,138-2399/489. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest XIII., Lehel u. 10/A. 1900 közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 110 Ft, egy évre 1320 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés: Mai Nap Rt. Nyomtatás: Veszprémi Nyomda Rt. Felelős vezető: Fekete István igazgató ISSN 0133-0950