Szabad Föld, 1993. július-december (49. évfolyam, 27-52. szám)
1993-07-06 / 27. szám
1993. JÚLIUS 6. MIT AKAR A H+H-MOZGALOM? /Amikor bárki, bármit vásárol, aligha gondol rá, kifize- ZAX tett forintjai révén valahol munkahelyet támogat. Ha francia áruért fizet, akkor franciaországi, ha osztrákért, akkor ausztriai, ha magyarért, akkor itthoni ez a bizonyos, a vásárló által - akaratlanul is - támogatott munkahely. Csakhogy az nem törvény, hogy akaratlan legyen az efféle támogatás. A minap életre hívott Hazai termék - hazai munkahely mozgalom elindítói éppenséggel arra gondoltak: manapság Magyarországon, a magasra szökött - és feltehetően még jó ideig két számjeggyel leírtható arányú munkanélküliség csillapítása azon is múlik, hogy vásárlásaink során előnyben részesítjük-e az itthon készült termékeket. Hiszen - érvelnek egy példával - a francia polgár nagy valószínűséggel hazai gépkocsit vásárol, bárhogy kelletik is magukat az ottani autószalonokban a világ minden táján gyártott négykerekű csodák. A hazai termékek iránti természetes vonzódás viszont nálunk a hiánycikkek listájának éllovasa. Lehet ennek oka, hogy az utóbbi évtizedekben a magyar áruk egy részéhez (többségéhez?) a „rossz minőségű” jelző tapadt. Nem alaptalanul, és nem is véletlenül. Emlékezzünk csak, milyen hosszú időn át készültek nálunk az egyes gyártmányok háromféle - a nyugati, a keleti, illetve a hazai piacra „szabott” - minőségben! Napjainkban viszont, amikor a piacgazdaság követelményei csak egyfajta minőséget ismernek el - azt, amelyik a legigényesebb piacon is állja a versenyt -, újabb gonddal kell birkóznunk. Iparunk, termelésünk minél gyorsabb megújulása érdekében kívánatos a külföldi tőke beáramlása az országba. Pontosabban: az olyan működő tőkéé, amely itthon hoz létre - vagy legalábbis őriz meg - munkahelyeket, s amely egyúttal korszerű gyártmányok létrejöttét is eredményezi. Ha ez nem történne meg, végképp védtelenek, kiszolgáltatottak maradnánk az immár jórészt szabadon, nagy tömegben ideáramló importárukkal szemben. Persze nem az egészséges és tisztességes piaci verseny kizárására törekszik az a tizennégy gazdálkodószervezet, amely - a Kereszténydemokrata Néppárt kezdeményezésére - életre hívta a Hazai termék - hazai munkahely mozgalmat. De célja a hazai gazdaság megújulása, a belföldi termelés védelme és a honi gyártókapacitások megőrzése - a magyar termékek népszerűsítése, kelendőbbé tétele révén is. Az az alapítvány, amelyet ennek elősegítésére hoztak létre, a KDNP százezer forintnyi támogatásán túl a (természetesen pártsemleges) mozgalomhoz csatlakozók eddigi szándéknyilatkozatai szerint további hárommilió forinttal segíti a hazai áruk jobb reklámját, a kereskedés a vásárlók alaposabb tájékoztatását. rt-Hiszen tapasztalni: megesik, hogy valamely kifogásolal talán minőségű, korszerű honi termék azért nem kerül az üzletekbe, mert hiányzik az a bizonyos cégér, amelyre még a jó bornak is szüksége van. Nos, a jövőben ezt pótolhatja a mozgalom emblémája, amellyel a gyártók megjelölhetik az itthon készült termékeket. Medve Piroska ; Szerényebb, szegényebb aratás gs§)®l® ODg/dOD ftMigQDGDfc Mim Az aratók az idén fittyet hányva a néphagyománynak, nem vártak Péter és Pál napjáig, hozzáláttak a betakarításhoz már június közepén. A legfrissebbek a csákváriak voltak, az ottani állami gazdaságban már június 10-én kivonultak a kombájnok. A nagy meleg, az aszály miatt két héttel korábban beértek a gabonák, így Péter-Pálkor, amikor aratási riportra indultam, az őszi árpának már a fele magtárban volt. A termésben nagy szóródás tapasztalható, 2,1-től 4,5 tonnás hektáronkénti üzemi átlagokat mértek. Már sok helyen elkezdték a búza betakarítását is, szerény eredményekkel. Az országosan betakarítható 997 ezer hektárról 3,8 millió tonna termést várnak a szakemberek, amiből 3 millió tonna az étkezési búza. Ellátási gondoktól nem kell félnünk - nyugtatott meg dr. Medgyasszay László földművelésügyi államtitkár -, ugyanis az ország kenyérszükségletét 1,8-2 millió tonna búza fedezi, tehát jut még exportra is. Értékesítési gondoktól sem kell tartani, mert aki nem tudja eladni a búzáját, az állam 7000 forintos tonnánkénti áron felvásárolja tőle október 30-ig. - Növénytermesztésünket 18 millió forintos kár érte, ebből 7 millió forintnyi a búzatermés csökkenése -Tihanyi László: „Ma már nem ünnep az aratás” (A szerző felvétele) állapította meg Kiss János, a kiskunlacházi Kiskun Szövetkezet elnöke. - Bátran mondhatom, ez Pest megye egyik legaszályosabb része, májusban 3,5, júniusban pedig 2 milliméter eső hullott. Ez egy nagy reggeli harmatnak megfelelő csapadék. A 130 hektárnyi árpát június 25-ig betakarítottuk 2,7 tonnás átlagterméssel. Utána hozzáláttunk a búza aratásához, amiből soha ilyen rossz termésünk nem volt: 3,1 tonna a hektáronkénti hozam. Pedig, ha elegendő csapadék hullik, elérhettük volna az 1984-es, 6,4 tonnás eredményt is... Öntözni nem tudtuk a gabonát, bár három berendezésünk állandóan üzemel, a legelőknek kell a víz, hogy legyen takarmánya az ezres létszámú szarvasmarha-állománynak. Keserű aratás ez az idei! Pedig valaha szinte ünnepnek számított, amikor az emberek örömmel takarították be munkájuk gyümölcsét, a kenyérnekvalót. - Ma már nem ünnep az aratás - jegyzi meg kissé szomorúan Tihanyi László, a Sárbogárdi Mezőgazdasági és Szolgáltató Szövetkezet elnöke. - Érzem, hogy nem sokan drukkolnak nekünk, vagy részvéttel figyelik a munkánkat, mintha azt kérdeznék: ezek még bírják? Mindenféleképpen szerényebb és szegényebb az idei aratás. A gépeket például nem tudtuk felkészíteni úgy, ahogy máskor, mert kevés pénzünk volt alkatrészekre. Régebben 12- 13 kombájnunk aratott, most csak 7-8, mert négyet árverésen értékesítettünk, így is másfél millió forintnyi alkatrészt használtunk fel, még kárpótlási jegyért is vettünk. • Tudják már, kinek és mennyiért adják el az árpát, amit éppen aratnak? Ma három vevő is jelentkezett, közülük két kft. Egyébként szerződésünk van a Fejér megyei Agroker Vállalattal, amelynek terményben fizetünk az alkatrészekért, a növényvédő szerekért és a műtrágyáért. Száz vagon kukoricát adunk a műtrágyáért és 40 vagon árpát az alkatrészekért, a vegyszerekért. Ezekre nagy szükségünk volt, így kellett megoldanunk, mert nem tudtunk készpénzzel fizetni. Arra külön büszke vagyok, hogy a műtrágyázást nem hanyagoltuk el, hektáronként 100-110 kilogramm hatóanyagot szórtunk ki. Ennek is köszönhető, hogy a növények jobban bírták az aszályt. Májusban csak annyi esett, hogy elverte a port, s az idén eddig csak 84 milliméter csapadék hullott. Ennek ellenére árpából 36 mázsát várunk hektáronként. A sárbogárdi határban a 63-as út melletti árpatáblán aratókat éppen egy sötét felhő és a néhány perce hullott permetszerű eső készteti várakozásra. Bárcsak zuhogna, de egy hétig, mondják, pedig nem szoktak ilyet kívánni aratás idején a gabonabetakarítók. A hét kombájn röpke egy nap alatt végez ezzel a 106 hektáros táblával, hiszen kevés a szem - mutatja Horváth János műszaki ágazatvezető. - Ez a kombájnosgárda már jól összeszokott, tíz-tizenöt éve együtt arat. Egy kombájnt két ember kezel, egymást váltva. A műhelykocsi állandóan kinn van, ha meghibásodik valami, maguk a kombájnosok javítják ki. • Ilyenkor, ha 15-16 órát dolgoznak naponta, biztosan sokat is keresnek a kombájnosok... Ez így volt régebben, de most nem tolonganak az emberek, hogy aratni szeretnének. Az átlagfizetés 10-12 ezer forint, és most jó, ha 20 ezer forintot kapnak egy hónapra az aratók, bár a bérezés még nem tisztázott. - Ennyit tíz éve is megkerestünk - szól közbe az egyik kombájnos, Kukucska Sándor. - Akkor még szerettem aratni, de most már elment a kedvem az egésztől, mert kevés a fizetés. Úgy érzem, semmi kilátás, hogy jobbra fordul majd a mezőgazdaság sorsa. Lehet, hogy az idén utoljára aratok, mert keresek egy jobban fizető állást. - Rendkívül alacsonyak a bérek, ugyanis a mezőgazdaságban nincs jövedelem - teszi hozzá Tihanyi László elnök. - Ennek ellenére megpróbálunk az erőnkhöz mérten normális fizetést adni ezeknek az embereknek. Egyébként a munka nem áll nálunk: folyik a kárpótlásra kijelölt területek árverése, a részaránytulajdonok kimérése. Valószínűleg minden földnek új tulajdonosa lesz, de azért ősszel is vetni fogunk. Pethes József Kiskunlacháza: Bak Gyula kombájnos (Fotó: Geleta Pál) rüli US 1993. 28. HÉT SZABAD FÖLD 3 Magyarország képzeletemben immáron olyan, mint egy sajátságos, hatalmas stadion. Odalent a pályán langyos játék folyik, a lelkesültség alig mutatja magát, s csak egy dolog látszik kristálytisztán, itt nem a meccs és a tét a fontos, csupán az, hogy aki magára öltötte a nemzetiszínű dresszt, megvédje a pozícióját, s mindenáron és minden eszközzel a pályán és a csapatban maradjék. Bezzeg a lelátó. Mint tudjuk, nálunk a focihoz mindenki ért, s a közönség most is, mint rendesen, harsog, ordít és kiabál, némely arcokon a mindent tudók magabiztossága, és persze a fensőbbségesség, hogy tudniillik amit a játékosok csinálnak, az rossz, abban szemernyi jó sincs, bezzeg, ha a hangoskodó a pályára léphetne, minden menten más és jobb lenne, s már jó előre kétség sem férhet az üdvözítő győzelemhez. Elragadtattam volna magamat a bevezetőben írt hasonlattal, a focipálya Magyarországgal? Nem hinném, hisz járvakelve, szememet nyitva, fülemet hegyezve mit tapasztalok? Az önjelölt bírálók és az önmagukat bölcsnek és mindent tudónak kikiáltó szájhősökben nem szenvedünk hiányt. Gyanítom, Önök is felfigyeltek hihetetlen mértékű elsokasodásukra, hisz mindig és mindenütt találkozhatni velük. Ők szónokolnak a rádióban, a televízióban, ők nyilatkoznak és adnak magvas interjúkat a lapoknak, sértett és bánatos hangvétellel, hogy - s kicsit még maradjunk a hasonlatnál - pont ők nem rúghatnak labdába, őket nem engedik a pályára, holott roppant bölcs és okos elképzeléseik vannak, amelyek lényegükben és módszereikben teljesen eltérnek a mostani játékosok stílusától és gyakorlatától. Némi túlzással, a tárgyalóasztalok és a közélet hőseit hallgatva már-már arra gyanakszom, hogy íme, az ész országa lettünk. A kibicek, mert nyugodtan azoknak nevezhetjük őket, nagyvonalúan kezelik húsba és vérbe vágó bajainkat. Munkanélküliség, infláció, népet-nemzetet sanyargató adósságtörlesztés, társadalmi feszültségek, nyomasztóan rossz közbiztonság? Ó, nem nagy dolog. Most éppen az ifjú politikust hallgatom, aki alaposan elveri a kormányzaton a port, tehetségtelennek, hozzá nem értőnek kiáltja ki mindazokat, akik az országot irányítják, s mindent el- és lesöprő szóáradattal bizonygatja, hogy majd ő, majd az ő pártja, majd arra tessék figyelni. Ott minden meg fog változni, a dolgok jó irányt vesznek, s rövid időn belül, odahagyva a kátyús, hepehupás utat, egy sima, döccenőktől is mentes útra térhet az ország viharvert szekere... Csak hát van itt valami, ami szúrja a szememet, bántja a fülemet, mert hogy a közszereplésre ácsingózó szájhősök szavai alól, szavai mögül kilátszik az a bizonyos lóláb, s a beszéd szövete mögül felsejlik az igazi szándék: a hatalomvágy. És ha alaposan fülelünk és belegondolunk az önjelölt bölcsek és minden bajunkat szavakban megoldók zsivajára, rájövünk, igazából újat, az eddigiektől szögesen eltérőt s üdvözüléssel kecsegtetőt elvétve hallhatni. Közhelyek, elkoptatott féligazságok, felmelegített boldogulásreceptek tömege zuhog ránk. Nyoma sincs az építő, a segítőkész és a jó szándékú bírálatnak, egyszóval a jobbítani akarásnak, elvégre, kimondatlanul, csak egyetlen dolog irányába mutat a hömpölygő szavak folyama, a hatalom megszerzésének és birtoklásának irányába. Nélkülözöm, pontosabban fájdalmasan hiányolom közéletünkből az önzetleneket, az igazán bölcseket, a hozzáértőket, az okosakat, akik nem a hatalomért magáért szónokolnak s ígérnek, de ésszel, bölcsességgel, hittel és vasakarattal a haza üdvére összpontosítanak. Csak arra! Hogy tudniillik nem azon ágálnak, hogy majdan az ő pártjuk legyen a győztes, nem, sőt, elmellőznek pártszempontokat és pártérdekeket, és szent elhivatottsággal volnának képesek munkálkodni helyzetünk jobbításán. De, s maradjunk a focihasonlatnál, merthogy a kibicnek semmi sem drága, önös és pártérdekeiktől elvakultan ígérnek s jó előre esküsznek fűre és fára. Gondolom, egyetértenek velem, miszerint én nem hiszek a kibiceknek, akikből, ha közéletünkre alaposan odafigyelnek, immáron annyi mutatja magát, hogy lassacskán Dunát lehetne velük rekeszteni. Bízva, hogy aggodalmaimban osztoznak velem, köszöntöm Önöket.