Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-03 / 1. szám

1995. JANUÁR 3. SZABADFÖLD 3 Váci György ferences rendi szerzetes - kétszeres aranydíjas könyvkötömester - 75. születésnapját ünnepli. Keze alatt újultak meg többek közt középkori misekönyvek, corvinák és kódexek. A mester munkái megcsodálhatok az Országházban, megtalálhatók nagykövetségeken, különböző intézményeknél és persze külföldi és hazai magángyűjteményekben is. (MTI Fotó - Arnold Éva) S@jw vonaton: wéoíKSfen nünafc A hetvenhét éves hencsei asszony is magamfajta utazó: ha helyjegy foglalja is számára a műbőr ülést, azért indulás előtt fél-háromnegyed órával már ott van a fülkében. Biztos, ami biztos. S ahol ketten vannak, ott már cserélődik a szó. Hosszú nap van mögötte. A lányát látogatta. Ott, ahol nagyon csöndesek a lakók. A temető­ben. A hencsei lány nem akart ottho­ni földben nyugodni. Itt fekszik Rákospalotán, szeretett professzora közelében. Felnőtt fejjel, levelező szakon végezte el az egyetemet. Talán erre a ne­héz időszakra ment rá a házassága is: aki olyan kollokviumokat, államvizsgákat tett le, mint ő, annak kevés ideje jut a ma­gánéletre. Már a volt félj is megnyugo­dott örökre. Azt mondja a hetvenhét éves néni, hogy eltemette az urát ő is - kőmű­ves volt, Isten nyugosztalja -, s most egyedül áll a világban, mint a kopasz dombéli fa. Mielőtt kiszomorkodnánk magun­kat, friss raj rántja föl a fülkeajtót. Diákok. Főiskolások, egyetemisták nagy utazótáskákkal: szilveszter előtt viszik haza - Déry Tibor kifejezését módosítom - egy hét (hónap?) hordalékát. Gyakran útitársaim ők. Egyszer csak azon kapom magam, hogy kedvelem őket. Csicsergésük kiszorít bennünket a bánat hullám­hosszáról; mintha mindnyájan a Vi­dámság Rádió munkatársai lennének. Szendergést mímelve hallgatom őket. Azt hiszem, a hencsei néni is ezt teszi, bár látszatra a Szabad Föl­det olvasgatja. Van mit hallgatnunk. A szokásos témákat hamar kimerítik. "“vfcU milyen szálláson lakik, mennyit fizet érte. Milyenek a fiú-, milyenek a ’ lányismerősök, csoporttársak, bará- . tok, még közelebbiek... A regényíró B megélne abból, hogy „lekoppintja” t egy-egy találó jellemzésüket társaik- I ról: „Nekem is tetszik a Tibor, olyan ■ férfias. De ha megszólal, vagy csinál ^ valamit, az mindig infantilisre sikere­dik.” Szegény jóképű Tibor, aki Húszévesen is gyerekes maradt! Ke­vés az esélye... De ezen a témán még a félúton innen túljutunk. Azt szeretem, ha a világ dolgairól be­szélgetnek ezek a fiatal lányok, fiúk. Mit „beszélgetnek”! Eszmét cserélnek. A kiindulópont általában egy film vagy regény. Ebből nő ki az ágas-bogas, égig érő fa. Most éppen filmekről folyik a szó. A Jó reggelt, Vietnamról, melyet én is láttam a televízióban. Méltatják a „szuper” Robin Williams nevű sztárt, „aki már Nanu-Nanuként is...” Tényleg nagyon jó volt a katonai rádió sikerem­bereként: dőlt belőle a szópetárdás, szellemes szöveg. De hazaküldték Amerikába, mert embernek tekintette a mandulaszemű vietnamiakat is. Hábo­rúról érvényesen mélyet úgy, mintha nem is arról volna szó; ez ennek az „iga­zi mozinak” a titka. De már valamelyik az Eltűntnek nyilvánítva című filmről beszél, amelyben Jack Lemmon keresi Chilében a fiát, a Pinochet-puccs után. És így röpdösnek filmről filmre, mint a pillangók virágról virágra. Vissza az időben, A halál ötven órájával a máso­dik világháborúig. S bár most is emle­getik a hollywoodi sztárok - Fonda, Bronson, Savalas - nevét, a mondandó­juk egyre inkább másról szól. Ezek a fiatalok - most éppen két lány: egy nyurga, Modigliani festő mo- delljeihez hasonlóan gordonkanyakú, és egy ,Jcis gömböc”, meg egy sporto­lónak ható fiú - a háborúk, véres puccsok iszonyatáról beszélnek. Elko­morulva, valahogy átélve azt a filmek által. Engem, aki gyakran hangoztatom, hogy a második világháború mint gene­rációt az enyémet - a háború alatt szüle­tettet - érintette utolsóként (az utánunk jövőket ezért nem is érdekli annyira, hogy dátumok szerint számon tartsák fontos eseményeit), meglep, milyen pontosan idézi a sportos fiatalember a magyarok hadba lépésének időpontját, a sztálingrádi csatáét, a jaltai megálla­podásét, de olyan érdekességekét is, mint a hírhedt Skorzeny akciói. Ok - gondolom - hála isten talán már génjeikben sem konzerválják a háború rettenetét, mint mi, akiknek anyjuk mindenórásan bezuhant a bombázók elől a kertbe ásott, ideiglenes bunker­ba, mely dehogy volt óvóhely; ugyan, hogy is védett volna bomba ellen az a deszkával, földdel befedett nagy gö­dör? S ezek a szép, okos gyerekek nem élték át a forradalom letörésének gyá­szos eseményeit sem. (Igaz, mostaná­ban némelyikük városába, falujába előbb horvát szomszédok, majd a bos- nyákok menekültek a háború elől. So­mogybán Nagyatád és Vése adott ide­iglenes otthont nekik.) Tehát csak fil­mekből vagy közvetve a menekülttá­borok tudomásulvételével van fogal­muk az iszonyatról. S mégis, következtetésként eljutnak oda, hogy népnek nép ellen támadnia nem volna szabad. Amíg van asztal, ahová képviselőik leülhetnek tárgyal­ni. Amíg van egy pohár bor. A sportos, erős fiú mondja, hogy az erőszak a gyávák fegyvere. A „kis gömböc” a „piszkos politikát” emlegeti. A gor­donkanyakkal megáldott (vert?) lány aktualizálja a kérdést, mondva, hogy az is felelős, aki parlamenti választá­sokon a küszöböt sem elért csopor- tocskák mutáló, semmi hangját erősíti bömböléssé azáltal, hogy képernyőt, éter-hullámhosszt vagy újságoidalakat biztosít nekik a demokrácia jegyében. O így látja. Én meg még mindig belső örömöt érzek, hogy józan országom polgárait nem lehetett maszlagolni; ez egyértelműen kiderült a választáso­kon. Bár a még megállítani nem sike­rült elszegényedés az a ló lehet, me­lyen valamely heccpártocska belova­golhat a... De hagyjuk. Utazunk az expresszen, hallgatva a há­rom fiatal beszélgetését. A hencsei néni ar­cán is azt a bizonyos kifejezést látom, ahogy az ember befelé szokott mosolyog­ni. Arra gondol ő is: milyen értelmes, gondolatgazdag az új generáció. Semmi­vel sem rosszabbak az előzőknél, nálunk; sőt... A mi gyerekeink, unokáink. Jó ke­zekben lesz a világ. Leskó László Több támogatás a mezőgazdaságnak kormány döntött az agrárágazat idei támogatásá- lA\ nak mikéntjét tartalmazó előterjesztésről. A ja­vaslatokat a magyar mezőgazdaság költségvetési kapcso­latait meghatározó, tavaly szeptemberben elfogadott kor­mány-állásfoglalás alapján dolgozta ki a tárca, a tervezett döntéseket a legszélesebb körben egyeztetve. Figyelembe vették az ágazati érdekegyeztető fórum véleményét is. A kormány ülésén döntés született arról, hogy a gáz­olajat felhasználó mezőgazdasági termelők az idén már - a korábbi gyakorlat, a beszerzéshez adott állami ^ támogatás helyett - visszatérítést igényelhetnek a fo­gyasztási adóból. A jogosultak köre is bővül. Az elhatá­rozás lépés az európai típusú szabályozás felé. Döntöt­tek arról, hogy a szövetkezetek a tagi kölcsönök kama­taihoz is igénybe vehetik a 10, illetve 20 százalékos - a növénytermesztés és az állattenyésztés költségeihez nyújtott - kamattámogatást. Ez „áttörés” a korábbi rend­szerhez képest: könnyebben juthatnak hitelhez a szövet­kezetek, tagjaik pedig vonzóbb kamatokkal számolhat­nak. Az új szabályozás erősíti a tagok és a szövetkeze­tek közötti együttműködést, mert a kamatkedvezmény teljes egészében a szövetkezeti tagoknál marad. Gyökeresen új támogatási konstrukciót kínálnak a termelőknek a mezőgépbeszerzés és -használat előse­gítésére. Ennek lényege, hogy a mezőgazdasági ter­melő a felvett hitel kamatának 70 százalékát kaphatja meg támogatásként; a vállalkozások segítésének körét azzal is bővítik, hogy a 70 százalékos kamattámoga­tással felvehető gépbeszerzési hitelt lehetővé teszik a gépkölcsönzők és a géppel szolgáltatást végzők szá­mára is; a termelők pedig a tartósan bérbe vett mező- gazdasági gépek használatáért felszámított és megfi­zetett díj 12 százalékának megfelelő támogatást kap­nak. Ezzel a hitelképes és hitelképtelen termelőket egyaránt segítik gépek vásárlásakor. Idéntől a baromfitartáshoz felvett hitelekhez is 10 százalékos kamattámogatást nyújtanak. így a kormány mind a négy meghatározó állattenyésztési ágazatra - szarvasmarha, sertés, juh és baromfi - kiterjeszti a fi­nanszírozási kedvezményeket. Hektáronként 16 000 forintra emelik a legfontosabb gabonafélék (őszi búza és árpa, szemes kukorica) termesztéséhez igénybe ve­hető, hitelekhez kapcsolódó állami garancia mértékét. Szintén növekszik a talajjavítás és az öntözésfejlesztés támogatása. A korábban már működő, 40 százalékos vissza nem térítendő támogatáson kívül a jövőben az ilyen célú hitelekhez 60 százalékos kamattámogatást is igényelhetnek a gazdák. T ovább működik az idén is az agrárágazat szerve­zeti-szerkezeti átalakulását, a meglévő eszközök újrahasznosítását elősegítő reorganizációs (átszerve­zési) támogatási forma. Napok óta foglalkoztat az a gondolat, amelyet e héten sze­retnék Önökkel megosztani. Még az óév utolsó napjaiban került a kezembe a Magyar Táv­irati Iroda Sajtóadatbankjának kiadványa, s ebből tudom: 1995 - a türelem éve. Ám hiába ol­vastam tovább, hogy ezt az esz­tendőt a II. világháború befeje­ződésének 50. évfordulójára emlékezve szenteli e célnak az ENSZ Nevelési, Tudományos és Kulturális Szervezete - az UNESCO -, nem tudtam szaba­dulni a meggyőződéstől: napjainkban aligha adhatna bárki az előttünk álló heteknek, hónapoknak is ennél idő­szerűbb tartalmat. Türelem... - ízlelgettem a szót, amelyet oly gyakran használunk, s amelynek jelentésével talán már a gyer­mek is tisztában van. De azért - biztos, ami biztos - fella­poztam az Értelmező Kéziszótárt. Lássuk egészen pon­tosan, mi is a türelem? Azt írja róla: „Kellemetlenségek panasz, illetve ellenszegülés nélküli elviselésének ké­pessége.” Hm. Ez nem éppen az, amit számomra a „türelem” szó mond. Bizonyára Önök is osztják a véleményemet ab­ban: korántsem elegendő az, hogy pusztán a gondok, bajok zokszó nélküli tűrésére vértezzük fel magunkat. Hi­szen az effajta magatartás passzivitást is feltételez - sze­rintem viszont éppenséggel cselekvésre van szükség mostanság. Amit fogalmazhatok úgy is: nem a birkáké­hoz hasonlatos, hanem a tudatosan vállalt türelem segít­het rajtunk. S ehhez már jobban illeszkedik is a szótár­ban következő, újabb meghatározás: „Hosszadalmas vagy bonyolult teendő, feladat pontos elvégzésében megnyilvánuló képesség.” Sőt, hogy teljes legyen lel­kem nyugalma, még az is ott áll: „Mások hibái iránt való elnézés.” No igen, így már kerek a kör. Ezekből már egybe lehet gyúrni azt, amit manapság akár a nagypolitikában, akár a szűk családban kívánatosnak tartunk akkor, amikor a tü­relmet emlegetjük. S ahogy fejtegetem magamban to­vább a gondolatot, arra a következtetésre jutok: de hi­szen az ily módon körülírható türelemből nálunk az eddi­giekben igazán nem volt hiány. Ha például a határainkon túli területeken élőkkel hasonlítjuk össze magunkat, jog­gal könyvelhetjük el: az immár fél évtizede embert próbá­ló történelmi fordulatot a leginkább békés módon mi vi­seljük. Nálunk ugyanis eddig jobbára sikerült a tárgyaló- asztalok mellett - ha olykor óhatatlanul heves, indulatos viták közepette is - az ellentétes érdekek szövevényéből kibontani az elfogadható megegyezést. Úgy érzem - és remélem, ezzel Önök is egyetértenek -, mindez korántsem a véletlen müve. Hiszen járjon az em­ber bármerre az országban, tapasztalhatja: korábban so­ha nem sejtett energiák működnek. És ez nem csak a le­hetőségek - vagy éppenséggel a kényszerek - hatása! Sokkal inkább a józan belátás kézzelfogható bizonyítéka, annak hallgatólagos elismerése: igen, csakis magunkra számíthatunk. A sokat tapasztaltak, a bölcsek türelmére van szüksé­günk ahhoz is, hogy 1995-öt - amelyet az ország vezetői a ránk váró legnehezebb esztendőnek mondanak - tar­tással éljük meg. Hozzon bár ez az új év ezernyi gondot és feszültséget, türelmetlenek csakis egyetlen tekintet­ben lehetünk: abban, hogy sürgetjük rendezetlen ügye­ink megoldását. Ám, ha meg akarjuk őrizni a mindenna­pok nyugalmát - és úgy érzem, ez egyikünk számára sem kérdéses -, akkor egész egyszerűen nincs más értelmes választásunk, mint hogy kicsiben és nagyban egyezség­ről egyezségre jussunk egymással. A x

Next

/
Thumbnails
Contents