Szabad Föld, 1995. január-június (51. évfolyam, 1-26. szám)

1995-01-03 / 1. szám

A Reil Lajos biatorbágyi vállal­kozó egy különleges autót tudhat magáénak. Ebből a járműből még csak egyetlenegy található Magyarországon. A kontinense­ken keresztül-kasul árut szállító kamionokat az országutak kirá­lyának nevezik. A Reil Trans Kft. járművére - robosztusság ide vagy oda - inkább illik a ki­rálynői jelző. - Először engem is a szépsé­ge ragadott meg - emlékezik az „első találkozásra” Reil Lajos. - Láttam már előzőleg prospek­tusban, de a valóságban sokkal k szebb volt. Az Industria ’94 kiál­lításon láttam meg - akkor még csak bemutatódarabként, hiszen júniustól kezdődött a sorozat­­gyártása a DAF eindhovei­ gyá­rában. Meglátni és meg.­ Amikor a mutatósságát­­a m­i­szaki adatait is alap­­abban kezdtük tanulmányozni, a k­ol sem okozott csalódást. A kamion a DAF 95-ös szériájának a leg­­újabb darabja. A motor 430 ló­erős és környezetbarát, azaz a ki­pufogógázok összetétele eleget tesz a Nyugat-Európában kötele­ző normáknak. Negyvennyolc tonna összgördülősúly mozgatá­sára alkalmas. A hosszú távú fu­varozás során fellépő vala­mennyi igényt képes kielégí­teni, és mindezt megbízhatóan és alacsony üzemelési költsé­gen.­­ Mondjon valamit a vállal­kozásról! - 1989 óta vagyok magánfu­varozó. Öreg Rábával kezdtük az ipart, aztán fokozatosan bővítettük a járműparkot. A Reil Trans nemzetközi árufuvarozó és szállítmányozó Kft. jelenleg négy kamionnal dolgozik. Az el­ső DAF-ot hatévesen használtan vettem, a másodikat hároméve­sen szintén használtan lízingelhet­tem. Van egy Volvónk, és egy MAN helyett lett ez az új DAF. Ha már az ember cserére adja a fejét, jót válasszon. Az egységes járműpark sok szempontból - például a javítás miatt is - elő­nyös. A kft-ben heten dolgozunk - a feleségem és a fiam is -, né­gyen gépkocsivezetők. Árut mindenfelé szállítunk.­­Ki is próbálták már az új szerzeményt? Jártunk már vele Ausztriá­ban. Mit ne mondjak, akadt né­hány csodálónk. Ez az autó még Nyugat-Európában is ritkaság. Ezt azért nem lehet akárhova fu­varba küldeni, igaz, nagy távol­ságokra, de inkább jó minőségű utakra találták ki. A kényelmé­ről azonban csak felsőfokon le­het beszélni. A gépkocsivezető­nek a fülke a munkahelye és az otthona is egyben. Nem hiába nevezik ezt a kialakítást space cabnek, vagyis űrfülkének. Ez a vezetőfülke a legnagyobb légte­rű a ma Európában gyártott haszonjárművek között. Maxi­mális komfortot nyújt vezetés közben és az állásidő alatt is. Apropó, állás. Ebben a fülkében akár egy kétméteres ember is felállhat. A tervezők alakítottak ki helyet rádió, televízió, videó, mikrohullámú sütő, hűtőszek­rény számára. Légkondicio­nált. Szóval maximális a ké­nyelem. Ez nemcsak környe­zet-, hanem ember- (gépkocsi­­vezető-) barát is. • Úgy hírlik, a fiának vette ezt a csodaautót...­­ A hír igaz. Ennek a kocsi­nak ő lesz a vezetője. • Igazán fejedelmi ajándék egy fiatalembernek... - Itt valami nagy tévedés van - tiltakozik élénken a kft-t veze­tő apa. - Ajándékról ugyanis szó sincs! Ezt nem csak úgy furikáz­ni, felvágni kapta a fiam. Ezzel nem a diszkóba menet és onnan jövet fog hencegni a haverok vagy a lányok előtt. Neki ez munkaeszköz. Egyébként is szorgalmas gyerek, és ő ezzel keményen fog dolgozni. Tisztá­ban vagyok azzal, hogy sok iri­­gyünk van. Lesz is. Ők csak egy óriás, sárga autót látnak. Tudnám ajánlani nekik, csináljanak végig egy-két utat. Álljanak, várjanak hosszú órákat, esetleg napokat a határokon. Ügyeljenek arra, hogy minden papír rendben le­gyen. És úgy mellesleg közle­kedjenek egy ekkora jármű­­szerelvénnyel­­ milliókat érő ra­kománnyal a hátuk mögött. Egy teljesített fuvar után ott a követ­kező. De ha a megbízó nem elégedett, akkor nézhetem, mikor jutok legközelebb szál­lítmányhoz. Márpedig a lízingdíjat - ami nem csekély összeg - havonta elő kell te­remteni. Ehhez pedig a kocsi­nak forognia muszáj. Hát ilyen ajándék ez! P. E. 1995. JANUÁR 3. Kovács Lajos a Magyar Agrárkamara születéséről 2S­0oo0[Kf)0 Ds®s(a}GmD- as éppCnsségű Többórás szavazás után az alapszabály elfogadásával megalakult a Magyar Agrárkamara. (Erről előző számunkban már hírt adtunk.) A jelenleg 40 ezer tagot számláló országos szervezet elnökévé Csikai Miklóst választották, a főtitkár Mészáros Gyula lett. Az alakuló küldöttgyűlés kemény vitái is előrevetítik: nem lesz felhőtlen a szervezet első néhány éve, a legnagyobb gondot a kamara finanszírozása fogja okozni. A Csongrád Megyei Agrárkamara 1994. október 29-én alakult meg, elnö­kének Kovács Lajost választva. Tőle kértünk tájékoztatást személyes kér­déssel kezdve:­­ „Hogy kerül a csizma az asztal­ra?” Önről a gazdakörök szervezé­sében, az új földtulajdonosok védel­mében folytatott ténykedése kap­csán hallani. Most pedig a köztestü­leti agrárkamara Csongrád megyei elnökévé választották. - Erre elég egyszerű a magyarázat: a munkám és az életem. Harminchat évet töltöttem a mezőgazdaságban, vé­gigjártam a szamárlétrát, dolgoztam több megyében, állami gazdaságok­ban, szövetkezetekben, gépállomáson, kutatóintézetben­­ segédagronómustól a főagronómusi, növénytermesztési főágazatvezető beosztásig. Kiszombo­­ri parasztcsaládból származom, Hód­mezővásárhelyre nősültem, s itt élek immár huszonhat éve. A családi „örök­ség” a földhöz, a parasztsághoz való vonzódás, a magántulajdon tisztelete és a keresztény-nemzeti gondolkodás. 1988-ban országos felmérés kezdő­dött a falvakban a parasztság helyzeté­ről. Részt vettem ebben a munkában, és megdöbbenéssel tapasztaltam, hogy milyen problémák vannak, sőt a falvak lakói még nyilatkozni se nagyon mer­nek. Ekkor erősödött meg az ötlet, ér­dekképviseletet kellene létrehozni. Visszanyúltunk az 1800-as évekig, a gróf Károlyi Sándor által megalakított gazdakörökig. 1989-ben az első gaz­dakört Csólyospáloson alakítottuk, mára ezernél több gazdakör 40 000 taggal működik az országban. Csong­rád megyében 35 gazdaközösség tevé­kenykedik. Jártam a vidéket, így vál­tam ismertté, a Gazdakörök Országos Elnökségének tagja vagyok, sőt alel­­nöke is.­­ Csakhogy más az eddigi és más az új, köztestületi agrárkamara... — Igaz. A volt agrárkamara az egye­sülési törvény alapján működött, s nem látott el igazi érdek-képviseleti feladatot. Sokat segített a gazdakörök szervezésében is. Amikor a törvény ér­telmében (hogy 1994. október 31-ig megalakuljanak a regionális agrárka­marák) itt Csongrád megyében 12 tagú ideiglenes szervezőbizottságot válasz­tottunk, pénz nélkül, bizonyos feszült­séggel láttunk munkához. Mint az ide­iglenes bizottság elnöke, tapasztaltam, hogy a régi nagyüzemek vezetői bizal­matlanok velünk szemben, részben, mert saját érdek-képviseleti szervük van (a MOSZ), és működik agrárka­marájuk is, másrészt pedig amiatt, mert úgy gondolták, hogy a létrejövő új, köztestületi agrárkamara a nagy­üzemek ellen tevékenykedik. Ez nem így van. A bizottság öt hónap alatt bizonyítot­ta, fő célja, hogy a ma­gántulajdonú mezőgaz­daságot szolgálja, de nem ellenséges a nagy­üzemekkel. - Milyen konkrét munkáról számolha­tott be a bizottság a megyei küldöttgyűlé­sen? - Megalakítottunk 11 osztályt, 44 mező­­gazdasági bizottságot a falvakban, vagyis a szervezetet kiépítettük. Ezeknek terem kellett, tájékoztatás, s mindez pénz nélkül. Az infor­mációkat úgy „koldul­tuk össze”, adatokat csak a jegyzők szolgál­tattak. Az egész mun­kára kétmillió forintot kaptunk. Úgy állapítot­tuk meg a küldöttek arányát, hogy minden gazdasági szereplő helyt kapjon, így aztán az országban elsőként alakul­tunk meg. Az alapszabály elfogadása után megválasztottuk a vezetőséget, s ez megint csak úgy történt, hogy a nagyüzemek, a gazdaszövetkezetek és magángazdálkodók egyaránt helyet kapjanak benne. Elnökké engem vá­lasztottak, két alelnökké a Hód Rt. ve­zérigazgatóját s a makói Kossuth Szö­vetkezet elnökét, ügyvezető alelnökké pedig a szegedi falugazdászt. Ennél nem is lehetne jobb összetételű a veze­tés. - Milyen jogosítványokat kap majd ez az új szervezet? Mit várnak az agrártárcától? - Még egyszer hangsúlyozom, nincs ma hazánkban más rendezőelv, csak a magántulajdon. Mindegy, hogy milyen formában üzemel, szövetkezeti vagy családi birtok, egy a lényeg: ma­gántulajdon van, ez az alapja a piac­­gazdaság kiépítésének. Ebben pedig a köztestületi agrárkamara nélkülözhe­tetlen. Miért? A hatósági, oktatási, szakmunkásképzési, közigazgatási, szaktanácsadási feladatok jó részét átvesszük a minisztériumoktól. Azaz: az állam mindinkább kivonul a gazdaságból, a gazdálkodásból, és korábbi szerepét - részben - átvállalják az agrárkamarák. Itt a megyében már tervezzük, szer­vezzük az információs hálózatunkat, hogy a legkisebb önkormányzathoz is időben eljussanak a legfontosabb, a parasztember számára nélkülözhetet­len adatok, hírek, rendeletek. Neveze­tesen: mit termeljen, mennyiért tudja áruit eladni, mikor és hol. Tíz iroda felállítását tervezzük, számítógépes hálózattal a nagyobb városokban, köz­ségekben, hogy közvetlen környezetü­ket elláthassák az említett informáci­ókkal. Eddig erre nem volt szervezete a magyar mezőgazdaságnak. Sz. Lukács Imre SZABAD FÖLD 5 Kemence: nem „égették”a polgármestert Él a Börzsöny túloldalán, arasznyira a mai Szlovákia határától egy ember, aki tréfásan úgy reklámozza faluját, hogy az ország legnagyobb kemencéje. Mert hát Kemence az örökölt neve annak a majdnem kétezer lakosú kis település­nek. A történelmi Hont vármegye egykori székhe­lyének, ahol ő meglátta a napvilágot. Ismeri min­denki, ismer mindenkit gyermekkora óta. Az em­berek többségének ő nem a polgármester úr, ha­nem a vele nagyjából egykorúaknak a Jani, a fia­­talabbjainak meg János bácsi. Pongrácz Jánosról van szó, aki már az előző választási ciklus idején is élvezhette volna kis nyugdíját, ha nem megy érte a falu. Azt mondták neki: jó volt eddig tanácselnöknek, legyen most már jó polgármesternek is. Meg is kapta kilencvenben a szavazatok hetvenöt százalékát. Azt ismételgette akkor az újságírónak is, mac­kósan dörmögő hangján, hogy jól van, ha így akarták, akkor végigcsinálja még ezt a négy évet. Aztán segít a családnak, vezetni a vállalkozást. Merthogy alkalmazkodva az új idők szavához, megnyitották és nagyon népszerűvé lett a Kőró­zsa panzió. Abban a szép völgyben, ahol a nem­rég privatizált Bence szálló, a sípálya meg a hegyi strand építéséhez is nagyon sok, azt mondhat­­nám, hogy a legtöbb köze volt. Talán gyermekkori kalandos útjai is errefelé vezettek. Őzek, szarva­sok, vaddisznók járta erdők sűrűje felé, favágók visszhangzó fejszecsapásaiból tájékozódva, az emberek közé. Csakhogy Pongrácz Jánost megint nem hagyta nyugodni a falu. Most azok keresték meg, akik fél­tették a község jövőjét, amely az eddig elmúltakra alapozható. Kemencének van egészséges ivóvize, krossz­­bár telefonja, ha nem is sok vonala. Számtalan egyéb olyan dolog teljesült ebben a még sok fej­lesztésre szoruló régióban, amibe Pongrácz Já­nos beledörmögött, hogy azt is meg lehet csinálni, emberek. Csak álljunk neki együtt, így lett a vi­déknek sajátos idegenforgalmi alközpontja Ke­mence, így alakultak jól a szomszéd kapcsola­tok az Ipolyon túli Ipolyság, más néven Lady városával. Nemcsak a kulturális, hanem a gaz­dasági kapcsolatok fejlesztésén is együtt dol-Pongrácz János (A szerző felvétele) gozik Pongrácz az odaáll, szintén újonnan meg­választott dr. Zsolnai Ernő polgármesterrel. Kemencének és Bernecebarátinak egy ideig közös tanácsa volt. A parlamenti választások ide­jében akadtak, akik el akarták feledtetni a ber­­neceiekkel, hogy mennyit segített falujuk fejlődé­sén, velük küszködve. De hát ki-ki leadta voksát a maga választottjá­ra, a négy polgármesterjelölt egyikére. Pongrácz János ötödszörre is a falu első embere lett. Igaz, csak negyvenhat szavazattöbbséggel. (Képlete­sen szólva: nem „égették” tehát Kemencén a polgármestert.) Ám ez elég lesz ahhoz, hogy fel­építtesse a falusi iskola tornatermét, mert ezt várják tőle. Ezerkilencszázkilencvenkettőben az történt, hogy ebből is politikát csináltak az ellenak­ciót szervező aláírásgyűjtők. Nagy érzésű ember Pongrácz János, akivel a testvértelepülési szerződést kötő farkaslakai kül­döttség társaságában jártak ősszel a kemencei temetőt. Rég elhunyt eleinek sírjánál még akkor is elérzékenyült. Kovács T. István

Next