Szabad Föld, 1995. július-december (51. évfolyam, 27-52. szám)

1995-07-04 / 27. szám

2 SZABAD FÖLD Zsíros kenyér meghívás zsíroskenyér-par­­tira szólt, 60-as éveikben járó „öregurak” találkozó­jára. Ismervén a házigazdát, tréfás kedvű ötletnek véltük, azt gondoltuk: a köznapi eledel tulajdonképpen ün­nepi vacsorakülönlegességek fedőne­ve. Valójában majd elkápráztat ben­nünket bőséges és választékos kíná­lattal. De nem így történt. Belépve a fo­gadóhelyiségbe, kissé csalódottan láttuk: a terített asztalokon sorakozó hófehér porcelántálakat csakugyan zsíroskenyér-szeletekkel rakták meg. Étvágygerjesztőül vöröshagyma-ka­rikákkal, zöldpaprikacsíkokkal, por­paprika pirosával díszítették. íny­csiklandozó illatokkal telt a levegő, szánkban összefutott a nyál. - Fogyasszátok - kínálta moso­lyogva a házigazda. - Ez itt sertés szalonnájából olvasztott zsír, amab­ban már hús is sült, tehát pecsenyés, a következőkből pedig libazsírosat ehet, aki szereti. Kistányért fogtunk a kezünkbe, kétszer is körbejártuk az asztalt, mi­előtt nekiláttunk volna. Mindenki óvatoskodott. Egyik a fogára ügyelt, nehogy a kenyér ropogós haja ki­mozdítsa, a másik gyomorsavára gondolt, legtöbben pedig az elhízás folyton fenyegető rémétől tartottak. - Kár - mondta a házigazda -, hogy a zsíros kenyér feltalálóját nem ismerjük. Megérdemelte volna, hogy legalább egy mellszobrot állítsunk neki! Lassan ürültek a tálak. - Még egy kérésem van hozzátok — így a házigazda. — Szeretném, ha emlékeznétek, milyen szerepe volt életetekben a zsíros kenyérnek. Érdekes „leckének” ígérkezett, és evés közben próbáltuk előhívni emlé­keinket. Ebből a szemszögből még so­hasem tekintettük át történelmünket. A társaság tagjai valamennyien a húszas évek szülöttei voltak. Ennek a nemzedéknek - ha jól belegondolunk - a zsíros kenyér volt egyik fő táplá­léka. Azokban az években összeszű­kültek az ország határai, területe összezsugorodott. Ahogy „törpésed­­tünk”, úgy gyarapodott a nincstele­nek száma. Amikor hárommilliónyi koldus országaként emlegettek ben­nünket - és tegyük hozzá: jogosan boldogok lehettek azok a szülők, akik gyereküket naponta legalább kétszer-háromszor zsíros kenyérrel jóllakathatták. És mi faltuk, tömtük a hasunkat. Különösen emlékezetes­nek számított, ha friss, langyos ke­nyeret szelhettünk, legalább két fel­nőtt-tenyérnyi nagyságút. Elrágcsál­tuk az utolsó morzsáig. Akinek nem jutott otthon, pajtásai megosztották vele a saját adagjukat. Nem is jelen­téktelen áldozatba került a magam zsíros kenyeréből másnak lehasítani egy részt. Következtek a háborús évek, né­hány esztendőre szűkebben mérték a zsírt és a kenyeret is. A zsíros kenyér ismét korszak-meghatározó lett, nemzedékek csemegéje, életnövelő tápláléka. Az is maradt jóval a hábo­rú után is. Lassan kikászálódtunk a szörnyű­ségekből, úgy tetszett, pár évre vilá­gosabbá derült az ég alja. Tapasztal­hattuk, hogy szűnőben a szegénység. Jutott már a kenyérre vaj, felvágott, téliszalámi, hal, kaviár is. A zsír kissé háttérbe szorult. Azért is, mert tudós elmék kiderítették, hogy a zsír és a kenyér túlzott fogyasztása ártalmas, mérgező. Akkor már megengedhet­tük, hogy mellőzzük étrendünkből, legalább mi ne mérgezzük saját ma­gunkat. A fiatalabbak, akik nem élték meg a kenyeres korszakokat, csak szüleik­től hallottak róluk, játékból „meg­idézték” a sokat emlegetett eledelt. Összejöveteleiken újra feltűnt­­ zsúr­­asztalokon a fő helyre került­­ a zsí­ros kenyér. Ették is, kisebb-nagyobb lelkesedéssel, de igazi varázsát nem érezhették. Aztán nyíltak zsíroske­­nyér-bárok, ahová a már korosodó emlékezők is betértek, ám a régi íze­ket ők sem lelték meg, noha külső látszatra minden ugyanaz volt, mint az „ősidőkben”. Ettük, ám közben képtelenek voltunk szabadulni a ko­leszterinfenyegetéstől, az elhízás ve­szélyeinek rémképétől, a nemkívána­tosnak ítélt étel valamennyi hátrá­nyától. És a szánkban megkeseredtek a falatok. A vendégségben is mérsé­kelten fogyasztottuk, hiába a házi­gazda szívélyes bátorítása,­elegondolva jelenünk gazda­sági helyzetébe és kilátásai­ba, megértettük, hogy a ven­déglátásban némi célzás is rejlik: szá­míthatunk rá, hogy ismét elkövetke­zik a zsíros kenyér korszaka. Kérdé­ses, hogy képesek leszünk-e ráfanya­lodni, hiszen a feltételek, a körülmé­nyek nagyban különböznek a múltbe­liektől. A szegénység sem olyan, mint régen volt, mélyebb, átformá­­lóbb, nehezebben elviselhető. Az árak sem irányítanak a zsíros kenyér­hez. Egy kiló kenyér ötven forint kö­rüli árakon kapható, és drága a zsír is. Annak idején az osztálytársak hamar kicsúfolták azokat, akik „csak” zsírral kent kenyeret vittek tízóraira az isko­lába. Ma sokan nézik vágyakozva, hogyan harapdálják egyesek zsíros kenyerüket, irigykedve, mert nekik arra sem telik. Simon Emil Anyanyelvi őrjárat Grétsy László rovata INDULÁS ELŐTT Tisztelettel - és egy kicsit meg­­illető­dve - köszöntöm a Szabad Föld olvasóit abból a számomra igen nevezetes alkalomból, hogy e kis rovattal először jelentkezem a lap hasábjain, bebocsátást kérve, bizalmat remélve. Most, az első alkalommal még nem valamilyen konkrét nyelvi­nyelvhasználati kérdésről szólok, hanem olyasmikről, amiket beve­zetőként amúgy is el kell mondani: az előzményekről, a rovat címéről, végül az olvasókkal való kapcsolat­ról. Már kezdem is. Az elmúlt hónapokban két illeté­kes fórumon, az Anyanyelvápolók Szövetségének közgyűlésén és a Ma­gyar Tudományos Akadémia Ma­gyar Nyelvi Bizottságának ülésén is elhangzott az a megállapítás, hogy a nyelv fejlődése, változása napjaink­ban egyáltalán nem áll arányban a vele való törődéssel. Éppen ezért a két említett nyelvészeti testület kö­zös felhívással fordult a legnagyobb hatású s példányszámú lapok veze­tőihez, szerkesztőihez, arra kérve őket, hogy ebben a nehéz helyzetben nyelvi rovat indításával vagy más módon pártolják az anyanyelv ápo­lásának ügyét. Mint a két nyelvi­nyelvészeti fórumnak egyaránt tisztségviselője hivatalosan is jelez­hetem: a Szabad Föld jelentkezett elsőként a hívó szóra. Itt, a nyilvá­nosság előtt mondom: köszönet érte. Másodjára a rovat címéről né­hány szót! Noha őrjárat szerepel benne, nem feltétlenül kell valamifé­le katonai-rendőri fegyveres rend­­fenntartó kötelékre gondolni vele kapcsolatban. Bár szótáraink nem rögzítik, az őrjárat­nak „vizsgálódó, szemlélődő barangolás, körséta”-fé­­le, szelídebb jelentése is van. A mi őrjáratunk a magyar nyelv tág, ki­terjedt mezején való kalandozást je­lenti. Ugyanakkor azonban azt sem tagadom, hogy a rovat cikkeinek csakugyan szánok bizonyos rend­­fenntartó, útbaigazító szerepet. Per­sze, nem tiltás vagy előírás, hanem meggyőzés, tanácsadás formájában. Végezetül arról szólok, hogy mit várok az olvasóktól. Nos, leveleket! Észrevételeiket, amelyekből okul­hatok. Kérdéseiket, amelyekre vá­laszt várnak. Ötleteket, témákat, amelyekről szívesen olvasnának a rovatban. Inkább így írom: rova­tunkban, hogy éreztessem, ezt a ro­vatot együtt, közösen tartjuk fenn, az olvasók és én. Az Anyanyelvi őr­járat rovat csak akkor él majd iga­zán, ha az olvasók éltetik. Bízom benne, hogy így lesz. Grétsy László [Mielgsfcap­pjjj] Micike egyszer csak, úgy télvíz idején, megjelent a lépcsőházunk­ban. Akkor még neve sem volt, csak négy aprócska lába, két ra­gyogó szeme, és mérhetetlen ma­radni akarása. Kis bakfiscica volt, maga kellető természettel, rögtön gyanakodva közöltem a lányom­mal: úgy hiányzik ide nekünk egy nőstény macska, mint ablakos tót­nak a hanyatt esés. Hasonló né­zeten lehetett vénséges vén, tíz évvel ezelőtt terméketlenítő műté­ten átesett koromfekete Csurink is, aki azóta meddő utálattal szi­szeg minden udvarba tévedt faj­társára, nemre és korra tekintet nélkül. Micike, bár nem lehetett még egyéves sem, és alig látszott ki fe­hér-tarka foltjaival a földből, né­hány héttel a feltűnése után már feltűnően nagy forgalmat bonyolí­tott maga körül. Mindenfelől min­denféle rusnya, kopott szőrű, té­pett fülű, girhes kandúrok sündö­rögtek elő, és ajvékoltak estelente a lépcsőházban, otthagyván sza­gos névjegyeiket a rongylábtörlőn­kön. - Ez a Micike egy kis k...! - dü­höngtem, átkozódva, sicceltem a nyelvakoló vőlegényeket, Csűri pedig az aggszűz megvetésével szemlélte a nagy búcsújárást. Micike körül aztán, mihelyst gömbölyödni kezdett, hirtelen megcsendesedett az udvar, és a lányom égre-földre esküdözött; ha tízet hozna is a világra, mindegyik­nek lesz helye! És sorolta szépen az ismerősöket, akik forró óhajjal vágynak egy kismacskára. A szerelem sötét verem, kivált, ha sok kismacskát terem! - sóhaj­tottam keservesen a hínrímet hús­vét első napján, amikor megláttam Micike hasa alatt a papírdobozban a szőrgombolyagokat. Egy... ket­tő... három... A fenébe! Van itt egy negyedik is! Te jó Isten, hogy fo­gunk ezektől megszabadulni! Mire Micike gyermekei megtet­ték az első bukdácsoló lépéseket az udvaron, és önállóan rágni kezdték a parizert, kiderült, hogy egyetlen ismerősünk sem vágyik kismacskára. Naná! A mai világ­ban, amikor a tej litere ötven forint fölött van, az emberek borzadnak egy éhes száj gondolatától. Magam a gondolattól borzad­tam, hogy ezentúl hat macska nyüzsög majd az udvaron. Közü­lük négy szakasztott kis Micike, kettő nőnemű ráadásul, egy év múltán tehát újabb Micikék kelet­keznek, és ez így hatványozódik, osztódik, szaporodik tovább, egé­szen az idegösszeomlás határáig. Na nem! Ha a gyerek ilyen mamlasz, és a haja göndörítésén kívül semmi nem érdekli, nincs benne felelősség, majd én veszem kezembe a dolgok irányítását! Először is: a forróvérű Micike meg lesz műttetve! Tudom, hogy kórosan megváltozik majd a sze­mélyisége, de az enyém még több kárt szenvedne a folytonos macs­kaszaporulattól. A porontyainak pedig menniük kell! Barátságos körtelefonok, a semleges beszélgetések harma­dik mondatában már macskákat kommendáltam. De amint a hulla­dék újságpapírt sem viszi el tőlünk senki, ami kilószám tornyosodik a pincékben, úgy a Micike utódaiért sem jelentkeztek. Legsötétebb megoldásként már sportszatyor után kutattam: berakni és kitenni őket a hetedik határban! Tudtam, hogy erre úgyse leszek­ képes. Nem egyéb ez lassú kínha­­­tásnál. Lelki szemeim előtt Micike­­ csontig lesoványodott ivadékai el­hagyottan imbolyogtak a hetedik határban, kutyák martalékai lettek, plecsnivé gázolta őket az autó, , vagy egyszerűen csak püff, lapát­, nyéllel agyonütötték őket. De jó az Isten, jót ád, ha az em­ber lehazudja a csillagokat is az égről. Elsőként a két lánycicától sza­badultunk meg. - Hát persze, hogy kandúrok! Tisztán látszik raj­tuk! - esküdöztem bizonytalanul pislogó ismerőseimnek, akik vesztükre gyerekestül jöttek hoz­zánk látogatóba, és pillanatok alatt felmértem, hogy potenciális áldo­zatok, illetve macskatulajdonosok lesznek. Az egyik például Matyi­ként távozott kosztra-kvártélyra egy meglett korú kandúr mellé. Na, ezek is nagyot néznek majd egy év után...! Maradt a két fiú, és milyen az­ élet, egy másik ismerősöm kisláá­nya kimondottan lánycicát óhajtó . A semleges kinézetű legény­ szemrebbenés nélkül adtam V­vább kis Micikeként. Majd csa­j lesz belőle valami. Ha más nev...­ egy transzvesztita cica.­­ Közben a nagy Micike szeren I esésen átesett a művi beavatkozá­s són potom ezer forintért. Túl a var I­ratszedésen is, ma már remekül ér­­­zi magát, és egyszem fiát egérfor­­­gásra tanítgatja a pincebejáratnál. Nézem őket, és arra gondolok: nem vagyok én normális! Dúl a politika körülöttünk, és nekem azon jár az eszem, talán elfér ezen az udvaron három macska is... Keresztény Gabriella 1995. JÚLIUS 4. Sabad Föld Független társadalmi és családi hetilap Főszerkesztő: Major Lajos Főszerkesztő-helyettesek: Leskó László Dulai Sándor Szerkesztőség és kiadó: 1087 Budapest, Könyves Kálmán krt. 76. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52 Telefon és fax: 133-6794 Kiadja a Szabad Föld Lapkiadó Rt. Felelős kiadó: Füredi István elnök-vezérigazgató Hirdetésfelvétel: Hírlapkiadó Rt., 1085 Budapest Vill., Blaha L. tér 3. Telefon: 138-4669, 138-4707, 138-4456 és 138-2369 Terjesztik: árusításban a HIRKER Rt., az NH Rt. és a regionális részvénytársaságok; előfizetésben a Magyar Posta Rt. Külföldön terjeszti a Kultúra Külkereskedelmi Rt., H-1389 Budapest, Pf. 149 Előfizethető bármely postahivatalban, a kézbesítőknél, valamint a Hírlapelőfizetési Irodánál (HELIR 1900 Budapest XIII., Lehel u. 10/A) közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj 1 hónapra 173 Ft, egy évre 2076 Ft. Beküldött kéziratot nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Index: 25 777 Szedés: Szabad Föld Rt. Tip-Műhely Műszaki vezető: Budai Horváth József Nyomtatás: veszprémi nyomda rt Felelős vezető: Fekete István igazgató ISSN 0133-0950

Next