Szabad Föld, 1997. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)
1997-01-07 / 1. szám
FÜGGETLEN TÁRSADALMI ÉS CSALÁDI HETILAP 1997. JANUÁR 7. ÁRA 67 Ft (Előfizetőknek 62 Ft) 53. ÉVFOLYAM 1 . cn Herendi minőség A miniszterelnök adta át a Nemzeti Minőségi Díjat, melyet a kiváló üzleti tevékenységet folytató vállalatok közül ez alkalommal a Herendi Porcelán Manufaktúra Rt., a hódmezővásárhelyi Burton-Apta Tűzállóanyag-gyártó Kft., a jászberényi Lehel Hűtőgépgyár Kft. fagyasztóládagyára és a Westel 900 GSM Mobil Távközlési Rt. érdemelt ki. A herendi porcelán csaknem másfél évszázada őrzi világhírnevét. Ötven országban árusítják az utánozhatatlan terméket; a siker titka nem más, mint az állandó kiváló minőség. BOHANEK MIKLÓS FELVÉTELEI Az év postásának választották Nagy László, a Cegléd 1-es posta vezetője 48 éves, százhatvanhat centi magas, és termetével elsentétben mostanában a „nagy" jelző érdemesültje: ő lett 1996-ban a postások között a legnagyobb. Az év postása, 3. oldal A TARTALOMBÓL Mi lesz veled, Kárpátalja? Kárpátalján hosszú ideje tart a gazdasági válság, s az alagút végén még ma fényt. Miért olyan mély ez a válság, mit kéne tenni, hogy már rövid távon is valamicskét javuljon a helyzet? A határtól néhány kilométerre levő Tiszapéterfalva a színhelye a beszélgetésnek, ez a falu a Szabad Föld ukrajnai terjesztésének központja. 6. oldal 4 Száz éve született Veres Péter „A világ értékmércéjét is megütő művész. Épp csak a balmazújvárosi dágványból lépve ki. Mivelhogy ő épp ott kapta meg, még mint gyepsori zsellérfiú, az európai irodalomnak azt a shakespeare-i, tolsztoji hivatását, amely élete végéig vezette egyenesen, látszólagos kanyaraiban-kitérőiben is. Hű maradván a szellem világához a Gyepsoron is, és hű maradván a Gyepsorhoz a szellem világában is." 13. oldal »ggife, ff* Borostásan Kedves Olvasóink! Ismerősöm előbb csupán kétkerekűjét nem mosta le, mellyel még nemrég munkába járt. Az alföldi csipókás sár hetekig-hónapokig ott díszelgett rajta. A második árulkodó jel a bicikli támasztásának helye, illetve helyzete volt. Egyre többször és mind hanyagabbul odavetve állott - több társával egyetemben - a falu soha el nem árvuló intézménye, a kocsma előtt. Majd az egykori dolgozó szövetkezeti tag ruházatáról és gumicsizmájáról tükröződött: gazdájuk mintha megfeledkezett volna róluk. Végül az ember arcára is kiültek a züllöttség és a bizonytalanság összetéveszthetetlen jelei. A mosdatlanságtól durvuló és sötétedő bőr, a vérerekkel átszőtt szemek alkoholtól zavaros tekintete, az állandóan borostás arc. Akik falvainkban, vidéki kisebb-nagyobb városainkban élnek, azok nálamnál sokkal hitelesebben bizonyíthatják: életforma lett a nemdolgozás a mai vidéki Magyarországon (is). Ott, ahol az embert minősítő erkölcsök sorában valamikor első helyen állott a munka. Az, hogy ki mennyire dolgos. Ez az alapérték van most nagy veszélyben. Álljon itt e szomorú szavak alátámasztásául néhány beszédes adat. A mezőgazdaság az 1984-1994 közötti tíz esztendőben 600 ezer munkahelyet, az összesnek több mint a kétharmadát vesztette el. A jelenlegi kormány országlása idején is változatlanul az agrárgazdaság adja - viszonylagosan - a legtöbb munkanélkülit. Akik maradtak, azoknak a keresete - miként a parasztember maga is - a sor végén áll: havonta több mint 11 ezer forinttal marad el a hazai átlagbérektől. Lehetne még folytatni a jajszókat, de - fájdalom - minek, és főleg kinek? Hol talál ma nyitott fülekre a parasztok baja, amikor a magyar társadalom a privatizációs botrányoktól, a naponta új és új szörnyűségekkel riogató bűnözéstől, a kórházak és némely ipari üzemek (!) bezárásától hangos? Hol, mikor és kiknél? Hol van már az az idő, amikor a rendszerváltó kormány legelső földművelésügyi minisztere arról papolt: micsoda foglalkoztatási paradicsommá válik e hazában újra, a magántulajdon szentségének helyreállítását követően a magyar mezőgazdaság. Azóta bizony eltelt néhány esztendő, s a valóságban ennek pontosan az ellenkezője történt. De mi lesz, mi lehet ennek a vége? Nem vagyok látnok, ezért nem tudhatom. Egy azonban bizonyos: a falu nem úgy mozdul meg, hogy felmegy a fővárosba a Parlament elé tüntetni. Lassacskán, szivárgóan, ki hogyan segíthet magán alapon teszi, amit tenni képes. Jobbat remélve elmennek az emberek a nagyobb településekre, csak hát mi várja ott őket? Gondjaik remélt enyhülése helyett jobbára újabb hánykódások. A vidéki feszültségek feloldásának - leegyszerűsítve - két módja ismeretes a világon: az egyik a kulturált nyugat-európai, a másik a latin-amerikai megoldás. Az előbbi szerint az a jobb és olcsóbb, ha a vidéki embereket, méltó életfeltételeket nyújtva nekik, eredeti lakhelyükhöz kötik. Az utóbbi változat nem törődik ilyen hívságokkal, pusztán a bármi áron való versenyképes, minél olcsóbb árutermelés a lényeg. Hogy közben a feleslegessé vált vidéki tömegek a nagyvárosok peremére szorulva tengetik életüket, az mellékes tényező. Merre hát Magyarország, 1997-ben, az Új Esztendőben? * TOVÁBBI ÍRÁSOK Az előszállásiak reménye...........2 Ki mit vár 1997-től?.....................3 Palóc motívumok a menedzservilágban.................4 Hajléktalanul..............................5 A világ parlamentje.....................6 A változó kor nem betegség......10 A megszégyenült kisdiák..........14 Óceánról a fóliába.....................18 Ha reng a föld... (1.)...................22 Sportcsillagok gálája................23