Szabad Föld, 1997. január-június (53. évfolyam, 1-25. szám)

1997-01-07 / 1. szám

FÜGGETLEN TÁRSADALMI ÉS CSALÁDI HETILAP TOVÁBBI ÍRÁSOK Mi lesz veled, Kárpátalja? Kárpátalján hosszú ideje tart a gazda­sági válság, s az alagút vé­gén még ma fényt. Miért olyan mély ez a válság, mit kéne tenni, hogy már rövid távon is va­lamicskét javuljon a helyzet? A határtól néhány kilométerre levő Tiszapéterfal­va a színhelye a beszélgetésnek, ez a fa­lu a Szabad Föld ukrajnai terjesztésé­nek központja. 6. oldal A TARTALOMBÓL Az év postásának választották Nagy László, a Cegléd 1-es posta vezető­je 48 éves, százhatvan­hat centi ma­gas, és ter­metével el- I e n t é t b e n mostanában a „nagy" jel­ző érdemesültje: ő lett 1996-ban a postások között a legnagyobb, Az év postása. 3. oldal A miniszterelnök adta át a Nemzeti Minőségi Díjat, melyet a kiváló üz­leti tevékenységet foly­tató vállalatok közül ez alkalommal a Herendi Porcelán Manufaktúra Rt., a hódmezővásárhe­lyi Burton-Apta Tűzál- lóanyag-gyártó Kft., a jászberényi Lehel Hűtő­gépgyár Kft. fagyasztó­ládagyára és a Westel 900 GSM Mobil Távköz­lési Rt. érdemelt ki. A herendi porcelán csaknem másfél évszá­zada őrzi világhírnevét. Ötven országban áru­sítják az utánozhatatlan terméket; a siker titka nem más, mint az állan­dó kiváló minőség. BOHANEK MIKLÓS FELVÉTELEI D 53. ÉVFOLYAM r, cn 1997. JANUAR 7. ÁRA 67 Ft (Előfizetőknek 62 Ft) Borostásan Kedves Olvasóink! Ismerősöm előbb csupán kétkerekűjét nem mosta le, mellyel még nemrég munkába járt. Az alföldi csipákás sár hetekig-hónapokig ott dí­szelgett rajta. A második árulkodó jel a bicikli támasztásának helye, illetve helyzete volt. Egy­re többször és mind hanyagabbul odavetve ál­lott - több társával egyetemben - a falu soha el nem árvuló intézménye, a kocsma előtt. Majd az egykori dolgozó szövetkezeti tag ruházatá­ról és gumicsizmájáról tükröződött: gazdájuk mintha megfeledkezett volna róluk. Végül az ember arcára is kiültek a züllöttség és a bizony­talanság összetéveszthetetlen jelei. A mosdat- lanságtól durvuló és sötétedő bőr, a vérerekkel átszőtt szemek alkoholtól zavaros tekintete, az állandóan borostás arc. Akik falvainkban, vidéki kisebb-nagyobb városainkban élnek, azok nálamnál sokkal hite­lesebben bizonyíthatják: életforma lett a nem­dolgozás a mai vidéki Magyarországon (is). Ott, ahol az embert minősítő erkölcsök sorában valamikor első helyen állott a munka. Az, hogy ki mennyire dolgos. Ez az alapérték van most nagy veszélyben. Álljon itt e szomorú szavak alátámasztásául néhány beszédes adat. A me­zőgazdaság az 1984-1994 közötti tíz esztendő­ben 600 ezer munkahelyet, az összesnek több mint a kétharmadát vesztette el. A jelenlegi kor­mány országlása idején is változatlanul az ag­rárgazdaság adja - viszonylagosan - a legtöbb munkanélkülit. Akik maradtak, azoknak a ke­resete - miként a parasztember maga is - a sor végén áll: havonta több mint 11 ezer forinttal marad el a hazai átlagbérektől. Lehetne még folytatni a jajszókat, de - fájda­lom - minek, és főleg kinek? Hol talál ma nyitott fülekre a parasztok baja, amikor a magyar tár­sadalom a privatizációs botrányoktól, a napon­ta új és új szörnyűségekkel riogató bűnözéstől, a kórházak és némely ipari üzemek (!) bezárá­sától hangos? Hol, mikor és kiknél? Hol van már az az idő, amikor a rendszerváltó kormáqy legelső földművelésügyi minisztere arról pa­polt: micsoda foglalkoztatási paradicsommá válik e hazában újra, a magántulajdon szentsé­gének helyreállítását követően a magyar mező- gazdaság. Azóta bizony eltelt néhány esztendő, s a va­lóságban ennek pontosan az ellenkezője tör­tént. De mi lesz, mi lehet ennek a vége? Nem va­gyok látnok, ezért nem tudhatom. Egy azonban bizonyos: a falu nem úgy mozdul meg, hogy felmegy a fővárosba a Parlament elé tüntetni. Lassacskán, szivárgóan, ki hogyan segíthet ma­gán alapon teszi, amit tenni képes. Jobbat remél­ve elmennek az emberek a nagyobb települések­re, csak hát mi várja ott őket? Gondjaik remélt enyhülése helyett jobbára újabb hánykódások. A vidéki feszültségek feloldásának - leegy­szerűsítve - két módja ismeretes a világon: az egyik a kulturált nyugat-európai, a másik a la­tin-amerikai megoldás. Az előbbi szerint az a jobb és olcsóbb, ha a vidéki embereket, méltó életfeltételeket nyújtva nekik, eredeti lakhe­lyükhöz kötik. Az utóbbi változat nem törődik ilyen hívságokkal, pusztán a bármi áron való versenyképes, minél olcsóbb árutermelés a lé­nyeg. Hogy közben a feleslegessé vált vidéki tö­megek a nagyvárosok peremére szorulva ten­getik életüket, az mellékes tényező. Merre hát Magyarország, 1997-ben, az Új Esztendőben? Száz éve született Veres Péter „A világ értékmércé­jét is megütő művész. Épp csak a balmazúj­városi dágványból lépve ki. Mivelhogy ő épp ott kapta meg, még mint gyepsori zselléifiú, az európai irodalomnak azt a shake speare-i, tolsztoji hivatását, amely éle­te végéig vezette egyenesen, látszólagos kanyaraiban-kitérőiben is. Hű maradván a szellem világához a Gyepsoron is, és hű ma­radván a Gyepsorhoz a szellem világában is." 13. oldal »ggjfe, ff* Az előszállásiak reménye ...........2 Ki mit vár 1997-től?.....................3 Palóc motívumok a menedzservilágban.................4 Ha jléktalanul..............................5 A világ parlamentje.....................6 A változó kor nem betegség......10 A megszégyenült kisdiák..........14 Óceánról a fóliába.....................18 Ha reng a föld... (1.)...................22 Sportcsillagok g álája................23 He rendi minőség 4 *

Next

/
Thumbnails
Contents