Szabad Föld, 2001. július-december (57. évfolyam, 27-52. szám)

2001-07-06 / 27. szám

57. évfolyam, 27. szám 2001. július 6. Ára 124 forint http://www.szabadfold.com r- j Si I® A szerkesztőség címe: 1091 Budapest, Üllői út 51. Postacím: 1428 Bp. 8., Pf. 52 Telefon: 216-8919,216-8929, 216-6962. Fax: 215-5590 A vidék családi hetilapja Előfizetési díj; egy hónapra: 448 Ft » negyedévre: 1344 Ft « fél évre: 2688 Ft • egy évre; 5376 Ft Egy traktorért adta el a kastélyt a tanácselnök Q Áram üti agyon az ég madarait E Házavató Tákoson árvíz után A békési Zsadány hajdan Nagyvárad éléskamrája volt, kisvasúnál, remek földekkel, módos gazdákkal. Lakói szerint a falut szándékosan tönkretették. Ezért nemrég feljelentést tettek az ügyészségen. A madárdoktor Hortobágyon gyógyítja a sérült gólyákat, vércséket, ölyveket. A legtöbb hozzá kerülő' madarat áramütés éri. Szerte az országban százezer veszélyes oszlopot tartanak nyilván. A beregi síkon sok házat elmosott a tavaszi árvíz. Az újak, melyekhez a kormány támogatást adott, a térség hagyományos stílusában épülnek fel. Egyik házavató a másikat követi. e-mail: szfold@mail.datanet.hu Nagy múltat idéznek a kisvasutak A valamikori Nagy-Magyarország életében fontos szerepe volt a kisvasutaknak. Az ország azóta kisebb lett, múltunk sok más emlékével együtt a kedves madzagvasutakat is igyekeztek elpusztítani a korszerűség élharcosai. Nem sikerült nekik. Keskeny nyomtávon is a jövőbe vihet minket a nemzeti büszkeség. LUTHÁR PÉTER ____ H us zonegy kisvasút működik Ma­gyarországon. Régen sokkal több volt, és félő, hogy jövőre kevesebb lesz. Kilenc éve száznyolcvanhat ember is érezte ezt a félelmet, s úgy vélte: moz­galmat kell indítani a kisvasutak megmenté­séért.- Miért is kell féltenünk és életben tarta­nunk ezeket a vasutakat? - kérdeztem Gáspár Jánostól, az 1992-ben létrehozott Magyar Közlekedési Közművelődési Alapítvány ügy­vezető igazgatójától.- Azért, mert a kisvonatok hozzá tartoz­nak életünkhöz, múltjuk van, ipari emlékként sok mással egyetemben bizonyítják, hogy Ma­gyarország a századfordulótól kezdve európai színvonalú közlekedési kultúrát teremtett. És akkor növekszik bennünk a tartás, ha az efféle emlékeket megismerve végre elhisszük, hogy ez a nép nem volt elmaradott és tehetetlen, amint azt évtizedekig belénk sulykolták. Va­lamint azért, mert a kisvasutak mindmáig köz- szolgálatot végeznek, menetrendszerűen jár­nak, némelyik puszta létezésével falvakat tart életben. És azért, mert a kisvasút kíméletesebb a környezethez, mint az esetleg helyette hasz­nálható közúti gépjármű. A kisvasutak az or­szág legszebb vidékem futnak, hiszen - kevés kivétellel - azért építették ezeket, mert nehe­zen megközelíthető helyekre akartak velük el- j ütni, s az ilyen helyek épségben megmaradtak, ma már többnyire természetvédelmi területek. Csak azért akadt el itt a beszédben min­den vonatok barátja, mert kifogyott belőle a szusz. Gáspár János, ha e kérdéskörről kerül szó, fölvillanyozódik, az ülőalkalmatosság­ról föl-fölpattan, a közlekedési múzeumi szo­bájában függő Nagy-Magyarország térképhez siet, ujjával vasútvonalak helyeire bök... A téma éiő lexikona. Mint elmondta, annak idején, az alapít­vány megszületésekor a közlekedési tárcánál sem tudták, mennyi kisvasút van hazánkban. Ma is négy minisztériumnál kell ütniük a va­sat a vasútvédőknek, mivel működtet kisvas- utat a honvédség, a MÁV, több mezőgazda- sági cég és erdőgazdaság, valamint önkor­mányzat. Nem kevés gazda vagy üzemeltető gondolkodott rajta, hogy az önmagában veszteségesen működő vasutat fölszámolja, a vágányokat fölszedeti; a teherforgalom a legtöbb helyen egészen megszűnt, a személy- forgalom nem hoz hasznot, minek akkor a kisvasút? A társaság küzdelme nem eredményte­len. Ma már minden hazai kisvasúinak van ünnepnapja, amely rendre a vágányok men­tén lévő települések ünnepe is. Sőt két felvi­déki, egy kárpátaljai és egy erdélyi kisvasút gazdái is csatlakoztak a mozgalomhoz.- Milyenek a reményeik?- Az ország erősödik. Ez előbb-utóbb oda vezet majd, hogy a belső turizmus is föl­lendül, akkor pedig a kisvasutakon is egyre több lesz az utas. Persze ezer teendő van. Pályákat kell felújítani, gőzmozdonyokat kell restaurálni és üzembe állítani, személy- vagonokat kell újjáépíteni... Ez sok pénzbe kerül, de országos méretekben elenyésző összeg volna. A kisvasutakhoz közel élő emberek, a vasutak barátai, működtetői mostanra szinte mind összefogtak, az illeté­kes minisztériumok sem beveheteüen várak már. Az persze elszomorító, hogy az idegen- forgalmat felügyelő tárca eléggé érdektelen­nek mutatkozik, de egyszer talán ott is meg­törik a jég. Bízom benne, hogy ami még léte­zik, az már nem vész el. A legrégebbitől, az 1882-ben épített debreceni kisvasúitól kezd­ve a legújabbig, a hatvanas években létesített pécsi úttörővasútig. BIZONY A kkoriban jó világom volt: én vezettem a sakkrovatot. A lap­nál mindenki utálta ezt a sportot, egyik kollégám annyira, hogy megtaposta cikkét, miután megírta. Nekem kellett átvenni tőle: úgy látták, szolid fiú vagyok, tőlem nem várható cikktaposás. Ha­mar kiderült, a sakk remek sportág, mindenütt van verseny, s ezek­ről tudósítani kell. így jutottam el Svájcba, ahol nagyon jól szere­peltek a magyarok. Ennek és szolidságomnak ellenére több tu­dósítást a helyi vasútmúzeummal kezd­tem. Megboldogult főnököm, Varga Gyu­la kétszer felhívott naponta: vigyázz, baj lesz a mozdonyokból! De hát Gyula, ez cso­dás múzeum! Már kétszer láttam. Letette. Biztos azért, mert csak a miénket is­merte a Városligetben, ahol apák húzgál- ták csemetéiket rövid pórázra fogva vasárnap délelőtt, míg elké­szül otthon az ebéd. Luzemben nem így volt. Felnőtt férfiak sé­tálgattak a mozdonyok és a kocsik között. Remek szabású öl­töny rajtuk, cipőjük fénye kifogástalan, ám ez nem gátolta őket abban, hogy némelyikük bemásszon a vágányok közé. Addig azt hittem, csak én vagyok bolond. Luzemben kiderült, az emberek legtöbbje szereti a vasutat Tán jobban, mint az autót Az ok egyszerű: a kocsinak sebessége van, a vasútnak hangulata. Graham Greenekönyve,amit arról írt,hogyan utazott nagynénjével az Orient- expresszen, azt hiszem, mindenkit képes meggyőzni erről Ám mielőtt elmennének a könyvtárba, hogy kikérjék a regényt, olvassák el az összeállítást, amit a keskeny vágányú vasutakról ír­tunk. Nagy kedvvel láttunk hozzá. Olyanformán, ahogy az ember a másikra mosolyog. Szeretnénk, ha visszamosolyognának. Ebben azért bízunk, mert a kisvasúton utazóknak többnyire jó a kedvük. Mindegy, hogy a debreceni Zsuzsin vagy a nagycenki gőzösön ül­nek. Ezek a vonatok mintha oda indulnának velünk, ahol soha nem jártunk, ám ahová mindig szerettünk volna eljutni: a mesék világába. Ennek az se mond ellent, hogy néme­lyik kisvasút csúnya korban, hitvány célok szolgálatára épült. Mint szülővárosomé az ötvenes évek legelején. Akkor lendült be igazán a téeszcsék szervezése. A nyakas kálvinista gazdák nehezen adták be a dere- kukat, néhányat el kellett vinni a Hortobágy- ra. De aztán rend lett: odajárult mindenki az ívekhez, és aláírt. Hogy megjutalmazzák a várost valamivel, építettek egy kis­vasutak Húsz kilométer hosszú volt, a téesztelepeket kötötte össze. Avatására lejött Pullmann-kocsijával a gördülő opera. Zászlólengetés, énekszó, taps, aztán hirtelen csend, majd vezény­szavak. Másnap kezdődhetett a kegyetlen munka. Ez volt az a vasút, melyért senki nem ejtett könnyet, mikor elbontották. Hogy miért ragaszkodunk oly nagyon a kisvasutak maradé­kához? Mert játék, s mikor felülünk rá, és indul a szerelvény, magunk mögött hagyjuk a világot, mely tele van játszani nem tudó emberekkel. Végh Alpár Sándor KESKENY VÁGÁNY, SZÉLES ÖRÖM

Next

/
Thumbnails
Contents