Szabad Föld, 2002. január-június (58. évfolyam, 1-26. szám)
2002-01-04 / 1. szám
2 2002. JANUAR 4 A papírköltségek jelentős megemelése miatt föl kellett emelni a Szabad Föld áruspéldányainak árát. Az újság januártól 145 forintba kerül. Olvasóink szíves megértését kéri a szerkesztőség. Iskolabuszok Betartotta ígéretét a Hajdú Volán Rt., így elindult a Komádi-Csökmő és Komádi- Furta-Zsáka-Darvas menetrend szerinti autóbuszjárat. A Hajdú-Volán Rt. szakemberei azt remélik, hogy hamarosan Békés megye felé is indíthatnak diákjáratokat a bihari településekről. Az 51. játékhéten az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt. A négyesekre 1 036 900, a hármasokra 11 688, a kettesekre 792 forintot fizetnek. A nyertes számok: 2,15,32,42,75 A hatos lottón telitalálatos szelvény nem akadt, az öt plusz egyesre 2 630 290, az ötösökre 244 678, a négyesekre 3096, a hármasokra 622 forintot fizetnek. A nyertes számok: 3,7,31,34,38,41; a pótszám: 24 A jokerszám mindkét lottón: 4 612 91 Az 52. játékhéten az ötös lottón telitalálatos szelvény nem volt. A 65 darab négyesre egyenként 445 938 forintot fizetnek, a hármasok 6617, a kettesek 574 forintot érnek. A nyertes számok: 25,27,54,72,84 A hatos lottón telitalálatos szelvény nem akadt, az öt plusz egyesre 5 368 484, az ötösökre 191 732, a négyesekre 3513, a hármasokra 715 forintot fizetnek. A nyertes számok: 8,12,16,17,25,35; a pótszám: 14 A jokerszám mindkét lottón: 908165 Homokkomárom zarándokfalu BOZSÉR ERZSÉBET Minden hónap 13-án zarándokok százai, ezrei keresik fel a homokkomáromi kegyhelyet, végigjárják a szerpentinszerű keresztutat, amelyet ezen a nyáron újítottak fel. A stációk művészi égetett kerámiából készültek. A 230 lelket számláló zalai kis zsáktelepülés közel fekszik Nagykanizsához, erdőszegélyezte út vezet a szőlődombokkal körülölelt kis faluba. A gyönyörű templom a dombtetőn magasodik, mellette régi kolostor, amelyhez a Nyolc Boldogság katolikus közösség új házat épített, és további bővítését tervezi. Mára a Dunántúl egyik legjelentősebb engesztelő központjává vált a hajdan is híres búcsújáróhely. Strausz Ferenc polgármester a falu jövőjének egyik pilléreként számol a zarándoklattal. Árrül ennyi ember megfordul, megfelelő, tartalmas kulturális kínálattal biztosan maradásra is lehetne késztetni valahányukat. Meg kell teremteni ennek feltételeit. Anyagiakban a csöppnyi falucska nem bővelkedik, pályáznak hát rendületlenül. Tavaly tizenkét helyen kopogtattak, és eddig bő hétmillió forintot nyertek (a választások óta összesen százmilliót). A falu legnagyobb örömére a nyáron 81 millió forintos költséggel elkészült a felújított bekötőút. A keskeny út télen már életveszélyesnek számított, a menetrend szerinti buszjáratok a sofőrök saját felelősségére közlekedtek. A következő nagy feladat a faluközpont rendezése. Buszforduló építését, turista- és zarándokház kialakítását tervezik, ahol egy autóbuszra való embert szerény körülmények között el lehet szállásolni. A szőlőhegyi utak javításával, továbbépítésével éleszthető újra a borvidék, borturizmus csak jó úthálózattal lehetséges. Nem lesz változás a foglalkoztatásban Aláírták az egyetértési nyilatkozatot MUNKATÁRSUNKTÓL A magyar-román kapcsolatok minden vita és nehézség ellenére szép jövő előtt állnak, nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök azt követően, hogy román kollégájával, a népes és rangos küldöttség élén december 22-én Budapestre látogató Adrian Nastaséval egyetemben aláírta a kedvezménytörvénnyel kapcsolatos egyetértési nyilatkozatot. A megállapodás hosszú vita végére tett pontot. Az aláírást követő sajtótájékoztatón mindkét kormányfő egyetértett abban, hogy sikerült a bukaresti aggodalmakat eloszlatni. Már az előzetes államtitkári egyeztetéseken világossá vált, ennek legfőbb módja az, ha Magyarországon minden romániai állampolgárra ugyanazok a munkavállalási feltételek vonatkoznak. A kormány ebbe beleegyezett, már csak azért is, mert a gazdasági kedvezmények nem tartoznak a törvény fő elemei közé. Lényeges pontja a megállapodásnak az is, hogy azok a romániai állampolgárok, akik nem tartoznak a magyar kisebbséghez, nem vehetik igénybe a magyarországi kedvezményeket, akkor sem, ha magyar családok tagjai. Románia viszont hozzájárult ahhoz, hogy a kedvezményre jogosító okmány elnevezése „magyarigazolvány” legyen. Ez azért fontos, mert így hazánk elkerülhette, hogy tekintélyveszteséget okozó törvénymódosításra kényszerüljön. Az igazolvány Magyarországon állítható ki, Romániában pedig a magyar külképviseletek vehetnek részt az eljárásban. Az igazolvány kiadásának feltétele a megfelelő igénylés mellett a magyar kisebbséghez tartozás kinyilvánítása, a magyar nyelv ismerete vagy magyar szervezeti tagság, egyházi okmányokban szereplő nemzetiségi hovatartozás. A megállapodás Magyarországnak és a Romániában élő magyarságnak egyaránt érdeke, ebben nemcsak a kormányt alkotó pártok értenek egyet, hanem a legnagyobb ellenzéki párt is. Az engedmény előreláthatólag nem fog különösebb változást okozni a hazai foglalkoztatásban. Ez azért valószínűsíthető, mert romániai idénymunkások eddig is vállalhattak munkát hazánkban, egy májusban aláírt megállapodás értelmében évente nyolcezren jöhettek volna hat hónapra, ám fele ennyien sem használták ki a lehetőséget. Aggodalomra annál is kevésbé van ok, mert a megállapodás szövege nem említi, hogy a román kérelmek elbírálásakor nem fogják vizsgálni a munkaerő-piaci helyzetet. Orbán Viktor az aláírást követően kiemelte: törvényeink biztosítják azt a jogot és erőt a magyar államnak, hogy a munkavállalók érdekeit összehangolja a külföldről érkezőkével. Németh Zsolt, a megállapodást tető alá hozó külügyi államtitkár is kiemelte, hogy Magyarországon a külföldiek munkavállalása szabályozott. Romániai kiterjesztéséből egyébként sem következik, hogy más szomszédos államok is megkapják a jogosítványt. Ezt a súlyos munkanélküliséggel küszködő Ukrajna, illetve Jugoszlávia amúgy sem igényli. Az engedmény tehát nem jelentős, viszont lehetővé teszi a kedvezménytörvény zavartalan alkalmazását Romániában, s ezzel nagymértékben javítja a két állam közötti kapcsolatokat. Ez végső soron mindkét fél érdeke. Szabad Föld HAZAI ÉLET A Perczel-kastély legendája három felvonásban gerekkoromé az első legenda, amikor nyaranta átbicikliztem a KERESZTÉNY GABRIELLA - 1 szomszédos Berzékis is(az akkori gondnok házaspárnak hála) bejárhattam az ódon Perczel-kastély minden zegét-zugát. Az 1848-as forradalom és szabadságharc legendás tábornokának, Perczel Mórnak az egykori családi kúriáját, oszlopos-tornácos épületét, hatalmas öreg platánfákkal a kertjében. A szobákban úgy éreztem magam, mintha múzeumban lennék. Festmények, csillárok, több száz éves bútorok, csipketerítők, ezüstneműk és aranyozott gerincű könyvek között bolyongtam a vastag falak között. Mindennek olyan „történelemszaga” volt. A kastély szép arcú és tartású, hófehér hajú úrnőjét mi, gyerekek Adrienn néninek hívtuk. A franciául és németül is beszélő, szelíd, kedves asszonyt az egész falu szerette. Özvegyen, egyedül lakott a kastély egyik szárnyában, a másikban a gondnok házaspár kapott helyet, fizetségképpen rendben tartották az épületet és a kertet. Adrienn néni egyetlen fia, Perczel István, a 48-as tábornok dédunokája akkor már Svájcban élt feleségével és lányával. A Műegyetemre még Pesten iratkozott be, aztán az ötvenes évek történései külföldre sodorták őt is. A vegyészdiplomát már Svájcban szerezte, majd környezet- és növényvédelmi vegyészmérnökként dolgozott egy svájci nemzetközi kutatóintézetben, és Genfben telepedett le. A magas, szikár, halk szavú (Adrienn néni kulturált kedvességét megöröklő) Perczel István, amint a politikai viszonyok lehetővé tették, gyakran jött haza a családjával. Lánya, a „kis Adrienn” (Cilinek becézték és pár évvel volt fiatalabb nálam) a nyári szünidőt többnyire Berzéken, a nagyszüleivel töltötte. Lovagolni és nyelveket beszélni Svájcban, magyarul káromkodni viszont tőlünk (ezt csak mi tudtuk, gyerekek), a Hernád menti faluban tanult meg tökéletesen. A múlt nyáré a második legenda, amikor ismét bejártam emlékeim helyszínét, a Perczel-kastélyt. Találkozásom a tavaly 71 éves Perczel Istvánnal szerencsés véletlen volt, az apropója (számára legalábbis) már kevésbé az. A községházán hallottam, hogy nyomozást indítottak a kastély jelenlegi gondnokai ellen (gyerekkorom idős házaspára már a berzéki temetőben nyugszik), mert ellopták és zálogházba adták a Perczel család több mint harminc kilogramm súlyú korabeli étkészletét. „Igen, éppen itthon van most az öregúr - mondták -, hogy elintézze szegény ezt a csúnya ügyet. Annyira megbízott azokban az emberekben! Adrienn néni, majd a régi gondnok házaspár halála után egymást váltották nála a megbízottak, és néhányan visszaéltek a jóhiszeműségével. De hát ő egy csupa szív ember! Soha nem tett feljelentést. A mostani fosztogatást, bármilyen kínos volt is számára, nem lehetett eltussolni, mert a miskolci kapitányság megindította a bűnügyi eljárást.” Perczel István azon a meleg, tavaly augusztusi délelőttön egyenes tartással ült a kastély félköríves tornácán, és napfénytől hunyorogva újságot olvasott. Ha meglepődött is, udvariasságból nem vetette szememre, miért „törtem rá” bejelentés nélkül, ráadásul magnóval és fényképezőgéppel. Jó másfél órát beszélgettünk akkor. A tornác árkádja alatt tanyázó fecskék már zajosan készülődtek az útra, visszhangzó csivitelésüktől időnként alig hallottam a halk beszédet. Néztük a fecskéket, és megkérdeztem tőle, igaz-e a hír, hogy haza szeretne települni. Olyasmit felelt, hogy ő jó ideje már csak „hazakészülődik”, de valami mindig közbejött. Szülei halála után, két évvel ezelőtt, a berzéki kriptában helyezték el szeretett felesége, Katalin asszony hamvait is, s a „helyet” már neki is előkészítették. „Pedig nem úgy néz ki - próbáltam el viccelni a szomorúan lemondó választ -, mint aki halni készül.” Perczel István legyintett: ha (mint például most is) kocsival indul útnak Svájcból, minden megtörténhet. Cili lánya félti is ilyenkor. Mostanában ritkábban jön. Hat- és négyéves a két unoka, amíg teheti, velük van, mert a lánya és veje ősszel Athénba költöznek. Cili férje atomfizikus, a lánya politológiát tanult a Genfi Egyetemen, most egy nemzetközi vállalatnál titkárnő. Ha Görögországba mennek, hiányozni fognak a gyerekek. És ha ő is hazatelepülne Berzékre (immár egyedül), a genfi hegyek is nagyon hiányoznának, mert a szabad idejét mindig a hegyekben töltötte. Amikor a kastély, a szinte felbecsülhetetlen értékű Perczel-hagyaték sorsáról kérdeztem, amit (már csak a szervezett őrzés okán is) érdemes lenne múzeummá nyilvánítani, eltűnődött a felvetésen. „Amíg az ember itt lakik, itt van otthon, addig nem képes rá, hogy ajtait hivatalosan is megnyissa az idegeneknek. Elvégre kísérővel, nézelődni, ha előzetesen bejelentkezett, bárki eljöhetett eddig is.” Mondta azt is, hogy a kastély számára egyre terhesebb „vagyonvédelme” most talán megoldódik. Az ezüstök már visszakerültek a zálogházból, a rendőrséggel összekötött riasztóberendezést a jövő héten szerelik be a kastélyba. A polgármesteri hivatal és a helyi plébános szeptembertől egy rokonszenves fiatal házaspárt ajánlott gondnoknak, a férj hivatásos vagyonőr. A korábbi betörésekkel nincs mit tenni. Elvitték néhány évvel ezelőtt a dédapja falra függesztett díszkardját, egy XVIII. századi híres francia órásmester állóóráját és egy kétágú gyertyatartót is. Ezek a tárgyak már soha nem kerülnek elő... Az idei őszé a harmadik legenda. Megdobbant a szívem, amikor körömből hazafelé tartva Berzéken egy ismerősöm megemlítette: itthon van Perczel István. Unokafivére temetésére jött haza, másnap indul vissza Svájcba. A meleg őszi fényben a szikár férfi egyenes háttal ült a tornác nagy kerekasztalánál, most is olvasott. Időtlennek tűnt a látvány. A vasrácsos kapu kilincsét lenyomva (az ajtó nyitva volt) beléptem, s szinte alvajáróként lépegettem az élősövénnyel szegett, kaviccsal felszórt úton a tornác felé. Fotóstáska himbálózott a hátamon, benne magnó és fényképezőgép. Mint tavaly nyáron. De az őszi csendben a fecskék már rtCV* 1 zajongtak. A kastély tornác előtti kőlépcső,’!’"ujaj szont éber német juhászkutya ült, és fi, hegyezve figyelte a közeledésemet. Soha nem féltem a kutyáktól. Nem is akart soha megharapni egyik sem. Ez a kutya kivétel volt. A lépcső előtt pár méterre jártam, amikor hangtalanul lőtte ki magát, és hörögve rám támadt. Ha nincs nálam a fotóstáska, amiben az ugrálás miatt veszettül zörömbölt a magnó és a fényképezőgép, nem tudtam volna védekezni. Az álomszerű kép hirtelen nagyon is valós jelenetté vált. Perczel István döbbenten emelkedett fel az asztal mellől, a tornácra egy talpig feketébe öltözött, középkorú asszony, mögötte egy nagy hajú fiatal nő rontott ki. „Rex! Feküdj azonnal!” - süvítette a fiatal, mire a kutya (lefutva még a harmadik körét is) lapítva visszakozott, így ismerkedtem meg a Perczel-kastély gondnokának, az éppen munkában lévő hivatásos vagyonőr Lisztóczki Attilának a várandós feleségével, édesanyjával és a férfi őrző-védő szolgálatra kiképzett kutyájával. A fiatalasszony szerint (odabent fertőtlenítővel fújta le a szemem feletti karmolásokat) hihetetlenül szerencsésen úsztam meg a találkozást. Rex ebben az évben már kétszer végzett (az enyémnél jóval nagyobb pusztítást azokon, akik a kapura kitett, hamis kutyára figyelmeztető táblát velem együtt figyelmen kívül hagyták. - Mint a jelek szerint is látható - mondtam remegő lábbal a székre ereszkedve tíz perccel később -, végül kitűnően megoldódott a kastély vagyonvédelme. - Igazán sajnálom a történteket! - helyezett elém kávét és svájci csokoládét Perczel István. - Ha előzetesen idetelefonál a kastélyba, megkötöttem volna a kutyát. Ife már hivatásos vagyonőr védi a kastély értékeit GÁL GÁBOR FELVÉTELE