Szabad Föld, 2011. január-június (67. évfolyam, 1-25. szám)

2011-01-07 / 1. szám

2011. január 7. ♦ A vidék családi hetilapja Krónika Putyinnál van az adu ász (BÖRTÖNAJTÓ)CSATTANÓS VÁLASZT adott Moszkva azokra a bírálatokra, amelyek számon kérték tőle a demokratikus szabadságjogokat: bebörtönözték az ellenzék újabb vezetőit. Ez a „Hodorkovszkij-éra” - mondják Oroszország bírálói. S­zilveszter éjjelén két tüntetést is tartottak Moszkva egyik főterén, ahol az ellenzék - jó, de elég korlátozott szokása szerint - ke­ményen bírálta az orosz demokráciát, fő­ként pedig Vlagyimir Putyin miniszterel­nököt. Orosz hírforrások szerint két tün­tetés is volt egyszerre, de ezek közül csak az egyiket engedélyezték. A rendőrség beindult és válogatás nélkül összeszedte az ellenzéki vezetőket - közöttük egy volt miniszterelnök-helyettest, Borisz Nyemcovot is, akit 15 napi elzárásra ítél­tek. Vasárnap ugyanis rögvest összeült a moszkvai kerületi bíróság és mindenféle tanúvallomás nélkül, a bizonyítékok megvizsgálása helyett sorra bezáratták a tiltakozások vezetőit azzal a váddal, hogy nem engedelmeskedtek a rendőr­ségnek. Így kapott ötnapi elzárást többek között Ilja Jasin, az egyik ellenzéki veze­tő is, akit „adminisztratív letartóztatás alá” helyeztek. Borisz Nyemcov 1997-98 között volt miniszterelnök-helyettes. Vla­gyimir Putyin jelenlegi miniszterelnök politikájának heves ellenzékéhez tartozik; most 15 napon át börtönkosztot ehet. Nyemcov a józan ész megcsúfolásának minősítette az ítéletet. Nem igazán tudni, hogy hány embert zártak börtönbe az újabb tüntetés után, de egy rendőrségi szóvivő mintegy 70 olyan tüntetőről szólt, aki „nem engedelmeskedett a hatóság­nak”. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az ellenzéki vezetők a tüntetések után már éppen hazatérőben voltak, amikor a rendőrség lecsapott rájuk. Kezdett olyan benyomás kialakulni, hogy a hatalom belenyugszik a tüntetésekbe, ha azokat a kicsinek számító (bár elég hangos) ellen­zék a 31 napos hónapok legutolsó napján tartja. Olyan benyomás alakult ki, amely szerint Dmitrij Medvegyev orosz elnök is ezt a megátalkodott liberális álláspontot vallja, hiszen ő volt az, aki szerint Nyemcov és más ellenzéki politikusok még komoly szerepet tölthetnek be Orosz­ország jövőbeni történetében. Medvegyev elnök volt az is, aki az ellenzéknek meg­termékenyítő szerepet tulajdonított, és aki felemlegette, hogy ha nincs ellenzék, akkor Oroszország anyuskára a „pangás” korszaka vár: ez a szó rettentő hatással volt mindazokra, akik a Brezsnyev-érá­­ban nőttek fel. A nyugati sajtóban az a benyomás alakult ki, hogy Putyin miniszterelnök és Medvegyev államfő között kemény harc alakult ki a majdani elnöki posztért­­ és minden attól függ, hogy a mérsékelt Medvegyev vagy a „megátalkodott”, és a régi módszerekkel kormányzó Putyin lesz-e a győztes a 2012-es elnökválas­zon. A „tajga Putyinja” nem válos módszerekben: a volt orosz elnök és nem nagyon törődnek a törvény Erre legutóbb a Mihail Hodorl tárgyalás szolgáltatott érvek­ egy televíziós adásban már­­ előtt ítélkezett: „a tolvajok bör­­tönben van” - mondta­­, és láss Ti, Hodorkovszkij ott is maradt. MIHAIL HODORKOVSZKIJT (képünkön) azzal vádolták, hogy átláthatatlanul priva­tizált­­ ilyen vádakat minden posztkommunista országban fel lehet hozni bárki ellen de Hodorkovszkij dollármilliárdok felett rendelkezett és történetesen az el­lenzéket részesítette előnyben. A Nyugat arra számított, hogy Mihail Hodorkovszkijt, Oroszország egykor leggazdagabb emberét kiengedik a börtönből, ahol 2003 óta tartják. Ez volt - vagy lett volna - a jel: Moszkva leszámol a zavaros múlttal és megindul a demokratikus fejlődés felé. Ha Hodorkovszkijt kiengedik a börtönből, akkor a Medvegyev-féle liberális orosz irányvonal győzedelmeskedik, Putyint pedig el lehet felejteni. Ha Hodorkovszkij szabad lesz, akkor nem kétséges, hogy 2012-ben Oroszországban az lesz az irányvonal, amelyet a viszonylag fiatal Medvegyev elnök képvisel - és nem pedig a rejtett erőszakot megjelenítő Putyin, aki kétszer már volt orosz elnök, és aki harmadszor is az akar lenni. Hodorkovszkij ítélete lett volna a mérce: miután a gazdag olajmágnás legalább 2017-2018-ig börtönben marad, az elemzők szerint semmi kétség afelől, hogy megint Putyin lesz az elnök, aki legalább újabb öt éven át megszabja Oroszország sorsát. Isten szeme mindent lát ecember utolsó napjaiban a pápa ügyészség még szeptemberben elrendelte rendelkezéseket hozott a Vatikán azoknak a vatikáni bankszámláknak a bankjainak működéséről. A pápai dekré­ befagyasztását, amelyek nem tettek ele­­tumra azután került sor, hogy az olasz get az olasz pénzügyi előírásoknak. Az­­ ügyészek zárolták a Szentszék 23 millió eurós tranzakciós számláit, mert nem derült ki, hogy azokról ki kinek utalt. Ettore Tedeschi, a vatikáni bank vezetője azt mondta, hogy mindez valami félreér­tés következménye. Azt azonban elis­merte, hogy a vatikáni bank - amelynek neve elég félreérthető, hiszen a Vallási Műveletek Intézeteinek (IOR) hívják -, eddig elég kiismerhetetlen pénzügyi műveletek központja volt. XVI. Benedek pápa maga jelentette be azt az intézkedéscsomagot, amelynek célja a pénzmosás elleni küzdelem, pápai rendelet szabályozza a Vatikán pénzügyi intézményeinek tevékenységét, ami által átláthatóbbá és követhetőbbé válnak a Szentszék pénzügyi tranzakciói. Az április elsején életbe lépő intézkedéscsomag egyik legfontosabb része, hogy a Szent­szék saját pénzügyi felügyeletet hoz létre, amelynek feladata, hogy nyomon kövesse a Vatikán valamennyi pénzmozgását, és kiszűrje a g­yanús ügyleteket. Ezenkívül a katolikus egyházfő rendeletében szigorú szabályokat fektetett le a pénzmosás meg­előzése és elhárítása, illetve a terrorizmus finanszírozása tém­ájában is. Az intézkedések kiterjednek a bünte­tésekre is: a pén­zmosás 15 évig terjedő börtönbüntetéssel sújtható, csalásért hat évig, közpénzek hűtlen kezeléséért né­­évig terjedő elzárás jár, és pénzbírság büntethető a tőkepiaci befolyásolás, bennfentes kereskedés is. Ezek csak egy­házi büntetések, hiszen Olaszországban a világi büntető törvénykönyv rendelkezé­sei a döntők. A felügyelet létrehozatalára azt köve­tően került sor, hogy a Vatikán pénz­ügyeit intéző IOR elnöke és a bank egyik igazgatója ellen szeptemberben vizsgála­tot indított a római ügyészség, mert fel­merült annak a gyanúja, hogy a bank pénzmosásban vett részt. Ezért zárolta az olasz pénzügyőrség a 23 millió eurót a bank egyik számláján. Több mint egy éve keringenek olyan hírek, amelyek szerint az olasz nyomozóhatóságok vizs­gálják a vatikáni bank több millió euró értékű tranzakcióit. Ezek szerint „a világ legtitokzatosabb bankja” is beáll a sorba, alkalmazkodik a nemzetközi pénzvilág szabályaihoz. Ezentúl a szent pénzintézetet is a nem­zetközi szabályok vezérlik: átláthatóság, a becsület és a felelősség. Eddig a cél, meglehet, szentesítette az eszközt - ennek most vége. Az oldalpárt összeállította: A. Fodor György

Next