Szabad Ifjuság, 1952. október-december (3. évfolyam, 230-306. szám)
1952-10-01 / 230. szám
Biztosítsd családod jövőjét, takarékoskodj, jegyezz békekölcsönt! MÁRTA JÓL VIZSGÁZOTT Szemben ülnek egymással: öreg néni, fiatal lány. Nagyanya és unoka is lehetnének akár. Úgy kérdi a néne a lányt, hogyan él, mintha tükörtől kérdené. Mert tükör előtte ez a fiatal élet: benne láthatja meg, hogy életének fele mennyire szelíd tett, hogy megérte a szép, boldog öregséget. Kovács néni itt lakik a Hungária körúton. A lány — Lantos Márta — is itt lakott, az apja innét ment minden nap a Korona-cipőgyárba dolgozni, míg el nem vitte a háború. Márta most a Lenin Intézet III. éves növendéke, a békekölcsönívvel kopogtatott be gyermekkora otthonába. Kovács néni 200 forintot jegyzett — a nyugdíjából. Mehetne is tovább már a jegyzőpár, de a néni kérdi a lányt: — És te, Mária fiam, menyfiyit jegyeztél? Márta helyett a fiú, jegyzőpárja válaszol: — 800-at. Ki is tették a népét a dicsőségtáblára! Kovács néni csak tovább faggatja a lányt: — Hát azt mondod, diák tettél, egyetemista. Akkor miből fizeted te ki azt a nyolc darab százast? — Diák, de nem egyszerű diák! Rákosi Mátyás-ösztöndíjas! — felel ismét a fiú. — Na jó, kapsz segítséget, hogy meglégy. Ez nagyon jó. De mit szólsz majd, ha minden elsején nyolcvan forintot lecsípnek a pénzedből? Nem mondod-e, hogy jaj, de sokba van nekem ez a kötvény? — és kicsit megbillenti fejét a néne, szemét is összehúzza. Úgy figyeli a lányt. Mert vizsgának szánta a kérdést, megtud-e erre felelni? — Nem lesz drága ez a kötvény, inkább nagyon is olcsó — szól most már a leány. — Ilyen olcsón, Kovács néni, csak a mesében vehetett az ember boldogságot ... " Nézzük csak, mit ,, vettem" én ezekért a kötvényekért? Hét évvel ezelőtt,1945 január 18-án — ugye, emlékszik a néni — elfogyott a pincében az utolsó csepp víz is. Felküldtek egy vödörrel, hogy hozzak a szomszéd utcából. Komisz idő volt, fagyos hófúvás, a repeszek is szóródtak, de én csak mentem a kúthoz. Egy kockás flanellruha volt rajtam. Kezemben egy vödör víz. Ez volt mindenem. Akkor már tudtam, hogy apám sem él, anyám sem. Akkor, ott az úton láttam meg az első szovjet katonát. Ott álltam a nagy hidegben egy szál ruhában, a vödör vízzel, sírtam, sírtam a boldogságtól. A katonáktól kenyeret, élelmet kaptam. S most számítsam ki, hogy mibe került annak a kenyérnek — a szabadságnak — az ára? Hány kötvénnyel tudom én azt „megfizetni”? És aztán, a későbbi évek! Gondolta Kovács néni valaha is, hogy a Lantos cipész lányából tanár legyen? Két éve, hogy felvettek az Orosz Intézetbe. Otthont kaptam. Nem volt meg az érettségim, nem tanultam előtte oroszul. Az első félévben nehezen ment a tanulás, ekkor mellém állt a tanulóköröm, külön foglalkoztak velem, Dienes elvtársnő, az orosz tanárom külön is tanított. Félévben már kitűnő voltam. Tavaly új otthonba költöztünk. Tessék egyszer eljönni, és lehivatni a társalgóba. Azért mondom, hogy a társalgóba, mert arra külön büszke vagyok. A szobánkat is meg lehet nézni, négyen lakunk együtt. Minden szobában folyóvíz, szép bútor, virágok — szebb otthon a szüleinél sem lehet egy diáknak! Mibe kerülhet egy ilyen szoba, kiszolgálással, takarítással, mosással? — És a megnagyobbodott egyetemünk! Lenin nevét viseli már az intézetünk! Az évadnyitón Trencsényi elvtárs személyesen nyújtotta át a minisztérium levelét. Itt érzöm magamnál, tessék elolvasni: „A közoktatási miniszter döntése alapján örömmel értesítem, hogy az 1952— 53-as tanévre Rákosi Mátyásösztöndíjban részesül.” Ebben az ösztöndíjban is kifejezésre jut pártunknak és kormányunknak szerető gondoskodása, az ifjúság és azon belül értelmiségünk felnövekvő új nemzedéke iránt... A néne olvassa a levelet, elfutja szemét a könny — mintha csak porszem hullt volna belé — ügyetlenül dörzsöli s aztán így válaszol: — Mutassátok csak azt a jegyzési ívet? Kétszáz? Hármat mondtam én lányom, javítsd ki szépen, ügyesen, de meg ne lássák a kaparást! kő— „Aki karddal támad ránk, kard által vész el” — ezt írta fel a győzelem napján egy szovjet katona a berlini Reichstag füstös falára. A földről felemelt kődarabbal írtai ezt a mondatot a korommal ellepett omladékra. Mégis letörölhetetlenütl, világosan fénylenek ezek a betűk, figyelmeztetésül, intő tanulságul a ma gyújtogatói felé. Mi előzte meg a Szovjetunió roppant harcát, világtörténelmi győzelmét? A tájékozatlanok vagy éppen a tőkések kalandorpolitikájának légkörétől elkábult emberek annyit láttak: Németországban egyre nő, növekszik a fasizmus pöfetege. És csodák csodája: a kis népek, a baloldali munkások, a „nem árják” ellen uszító szörnyeteggel szemben a nyugati nagyhatalmak „tehetetlenek”. Valóban tehetetlenek voltak? Nem tudtak volna a Szovjetunió segítségével gátat vetni a fasizmus terjedésének? Annak idején a szovjet kormány képviseletében Malik elvtárs számtalanszor megadta erre a választ. Figyelmeztette Amerikát, Angliát, Franciaországot, a világ közvéleményét a közeledő veszélyre, a népek békéjét fenyegető barbár háborúra. Miért nem akadályozták meg a nyugati hatalmak a fasizmus elburjánzását — ezt mondja el Spanov „Gyújtogatok” című művében. Hogy is gátolták volna a ragály terjedését, amikor éppen ők voltak azok, akik pénzelték Hitlert és társait; ők voltak azok, akik dróton rángatták ezeket a „Heil Hitler”-t üvöltöző bábukat. Hitler mérhetetlen szovjetgyűlöletével szolgált rá a nyugati hatalmak rokonszenvére. Őt szemelték ki Amerika, Anglia, Franciaország kormányférfiai arra, hogy Ausztria, Csehország, Lengyelország, s a balkáni kis népek testéből gátat emeljen, Európa és a Llianovlov Szovjetunió közé, őt szemelték ki arra, hogy a leigázott országok gyárait háborús termelésre kényszerítve, állig fegyverben megrohanhassa a szovjet népet. A Szovjetunió, az ötéves tervek gigászi hídján feljebb és feljebb lépve, óriási erővé növekedett és ereje, mintha csak összeforrt volna a földkerekség népeivel, átáramlott a dolgozók szívébe. A félelem késztette a kapitalista államokat a fasiszta-militarista Németország feldajkálására, a félelem és a profitéhség. A kapitalizmus válsága a harmincas évek elején, a munkanélküliek tömege Európában és a tengerentúl, elapasztotta azt az aranyforrást, mely a pénzemberek feneketlen Wertheim-szekrényeibe folyt. A nácizmus születésekor amerikai, angol, francia kémek, diplomaták lepték el Berlint. Élesztgették, bátorították, táplálták a fasizmust, árulták titkaikat. Csak a legnagyobb gyűlölettel, a legmélyebb haraggal lehet olvasni e kalandorokról, akik a legtöbbet ígérőnek adták el hazájukat és cinikus aljassággal alkudoztak a hátbatámadott országok kincsei, gyárai, földjei felett. Ebben a hatalmas méretű elbeszélésben felvonul előttünk az undorító szörnyetegek serege, akik mérhetetlen szenvedéseket zúdítottak az emberiségre. A volt tízmárkás rendőrspicli, a nyavalyatörős „nemzeti nagydobos”: Hitler; az aranykádjában részvényekre alkudozó hájtömeg: Göring; a ragadozó Hess, a monoklis Gauss, Schwerer és Proust tábornokok, akik voltaképpen mindenben egyetértettek a lenézett, utált Hitlerrel, mind nagyobb és nagyobb gaztettekre uszították. Az előkelő lordok is helyeselték a kis népek leigázását, a német háborús terveket és jól megfizették a lakásként hajladozó minisztereket, diplomatákat, a kémek, besúgók, provokátorok seregét. Spanov éles fénnyel világít rá , mit jelent a kozmopolitizmus, a szociáldemokratizmus. Hazátlan bitangok üzletelnek itt a nép nevében, a dolgozók háta mögött, míg a nyilvánosság előtt a közösség üdvérevégzett munkájukról fecsegnek. Ugyanakkor bérgyilkosokat fogadnak az igaz hazafiak ellen, üldözik a kommunistákat, a nép hivatott vezetőit. A szociáldemokrata Blum és kormánya elárulja a spanyol köztársaságot, hallgatólagosan hozzájárul az amerikai pénzen, német ügynökök útján szított spanyol polgárháborúhoz. Micsoda hatalmas, fel nem mérhető távolság a gazemberek és az igaz hazafiak világai között! A bebörtönzött, koholt vádakkal fogvatartott Dimitrov és Thälmann nagysága még jobban kidomborítja a kozmopolita és fasiszta árulók törpeségét, hitványságát. A bolgár és német kommunista párt vezetői a börtönben is hívek maradtak a néphez, az eszméhez. Sziklaboltozaton, lezárt börtönajtókon, fegyveres őrök és detektívek gyűrűjén is áthatolt a szavuk és eljutott a tömegekhez. Rendíthetetlen akaratukon, kommunista bátorságukon semmiféle kínzás, ijesztés, provokáció nem ejtett csorbát. S azok, akik országokat igáztak le, nem bírtak e két óriással, akiket a lenini-sztálini eszme vértezett, az igazság ereje tett legyőzhetetlenné. Az író 1932-től, Vandenheim amerikai milliárdos európai utazásától 1939-ig, Csehország lerohanásáig írja meg annak az aljas, kulisszák mögötti színjátéknak a törté- netét, amely — ahogyan a Szovjetunió kor-mánya előre látta — a világháborúhoz vezetett. Sok olyan adatot tár fel, amely eddig ismeretlen volt előttünk. Kiváló alkotásával egyben igen nagyértékű felvilágosító, nevelő munkát is teljesít, amikor közelről, kíméletlen őszinteséggel leplezi le annak az érdekcsoportnak szerepét, eszközeit, amely napjainkban is folytatja a gyújtogatás bűnét, a népek elárulását, országok árubabocsátását. De a fasizmust legyőző Szovjet Hadsereg nemcsak a szabadságot hozta el Európa leigázott népeinek, hanem a lenini-sztálini elvek világosságát, acélerejű igazságát is. A tömegek ismerik már a gyújtogatókat, az arany és a hatalom őrültjeit. És a lelkiismeretlen, cinikus pénzemberek, diplomaták, ügynökök szembetalálják magukat a béke nyolcszázmilliós táborával, nyolcszázmillió tisztafejű, tisztaszívű dolgozó emberrel, akik a halálgyárosok, bacilustábornokok uszítására az élet, az igazság hatalmas szavával felelnek. S hogy világosan látnak, azt a párt tanításának köszönhetik. Ezeket a tanításokat közvetítik, még közelebb hozzák a haladó írók, elsősorban a szovjet irodalom művelői, mint Spanov, aki kérlelhetetlenül lerántja a leplet a sötétben leselkedő gyújtogatókról, s odaállítja őket a nappali fénybe, a dolgozó tömegek megvesztegethetetlen ítélőszéke elé. Barát Endre FÁRADHATATLANUL ELŐRE Galina Zibina útja a női súlylökő világrekordig Az első areny, amelyen Galina Zibina az olimpián résztvett, a gerelyvetés volt. De ez balszerencsével végződött. A gerelyt sokkal , kisebb távolságra vetette, mint amekkorát a képességei megengedtek volna — csak 48 méter 35 centiméterre — és így a negyedik helyre került. Hat évvel ezelőtt, mint tizenötéves iskolásleány került a leningrádi „Zenit” sportegyesület gyermeksportiskolájába. A sportiskola vezetője, Viktor Iljics Alekszejev, a kiváló edző és pedagógus, aki a kitűnő sportolóknak már egész sorát nevelte fel, Gáljában rendkívüli sportadottságokat látott meg. A kislány — bár fizikai ereje nem volt nagy — gyorsnak és mozgékonynak bizonyult. — Sokat kell foglalkoznod különféle sportágakkal . — mondotta neki edzője. — Majd megerősödsz, erőt gyűjtesz s akkor már tökéletesítheted magad a sportágak egyikében. Galja röplabdázott, foglalkozott tornával is, télen sízett, azonban legjobban a különféle sportszerekkel a dobásokat szerette, noha azok nem sikerültek,neki. Foglalkozott gerely- és diszkoszvetéssel és labdát is dobott. Néha már szinte lehanyatlott a karja — de semmi sem sikerült. Az edző mindig megnyugtatta: ,,Tökéletesítsd a technikádat. Az erőt majd meghozzák az évek.” Alekszejev egy idő múlva egy másik neveltjével — Natalja Szmirnyickajával együtt, kezdte Zibinát edzeni. A fiatal sportoló leányok hamarosan összebarátkoztak és a tapasztaltabb Szmirnyickaja, aki hozzá még négy évvel idősebb is volt, sokait segítette a Imának. Zibina 1948-ban már megjavította barátnője csúcseredményét a leányok gerelyvetésében ,és új csúcseredményt ért el az ország diszkoszvetői és labdadobói között is — szintén a leányok csoportjában. A tizenhét éves gerelyvetőnő megkapta a „Szovjetunió sportmestere”címet. Mér finn volt vékony, töörékeny iskoláslány. Megnőtt, megerősödött, elvégezte az iskolát és a leningrádi mechanikai technikum hallgatója lett. Az optikai konstruktőr érdekes foglalkozása nyílt meg előtte. De, mint azelőtt, most is sokat foglalkozott sporttal. Szmirnyickaja 1949-ben megszerezte a világbajnoknői címet — a gerelyvetésben 53 méter 41 centimétert, ért el. Galina Zibina még nem tudott felmutatni ilyen eredményt, azonban biztosan haladt Szmirnyickaja után és az a gerely, amelyet az ő keze hajított el, egyre közelebb és közelebb esett a világcsúcsot jelző vörös zászlócskához. Mindezek után ilyen balszerencse érte Helsinkiben! Zibina elhatározta: győzni fog a súly dobásban! Még itt, az olimpián sem szüntette be az edzést. Meszsziről nézve azt gondolhatta volna az ember, hogy a leány agyonfárasztja magát, olyan sokáig dobálta a súlyt. A közönség tartózkodással fogadta. Azokban a napokban sok csúcseredményt megdöntötték, számos aranyérmet harcoltak ki és azt a leányt, aki néhány nappal ezelőtt csak a negyedik helyet foglalta el, egyszerűen észre sem vették. Csapattársai azonban figyelték kemény edzését. Azután következett a verseny. A stadionban csend lett, most valami érdekes következik! Galina Zibina belép a körbe. A nehéz golyó ott fekszik a kezén. Hirtelen leguggol, kiegyenesedik, mint a megfeszített húr, majd előre tör... Tapsorkán zúg végig a stadionon. A bírák még nem közölték az eredményt, de már mindenki látja: a golyó a 15 méteres vonalra esett. Megdöntötte az olimpiai csúcsot! A dobás után Zibina újra elfoglalja helyét a körben. A golyó újból szép ívet irt a levegőben és még nagyobb távolságban ért földet. A bírák gondosan lemérik a távolságot: tizenöt méter és huszonnyolc centiméter. Ez új világcsúcs! Ilyen eredményt még soha és sehol sem ért el egyetlen sportoló nő sem. Galina Zibina felmegy a győzelmi emelvényre. A szovjet himnusz hangjai mellett átnyújtják neki az olimpiai bajnok aranyérmét. ★ De a szovjet sportolónő nem elégszik meg az elért eredménnyel, bármilyen kiváló is az. Fáradhatatlanul tör előre. Az olimpia után alig néhány héttelt el, s Galina Zibina most már hazájában indult újabb és újabb versenyeken, Moszkvában, Leningrádban és legutóbb Kirgizia fővárosában, Frunzeban. S az olimpiai sikert itt máris újabb diadal követi. — Galina Zibina felülmúlta önmagát: eddigi világcsúcseredményét kilenc centiméterrel túlszárnyalta, jelenlegi világrekordja 15 méter 37 centiméter. Galina Zibina olimpiai bajnok Bp. Dózsa—Bp. Bástya labdarúgómérkőzés lesz vasárnap A labdarúgó NB I-ben vasárnap teljes fordulót bonyoldanak le. A mérkőzések közül négy Budapesten, három vidéken kerül lejátszásra. A Dózsa- stadionban kettős mérkőzés lesz, míg az Ürlői úton délelőtt játsszák le a Bp. Kinizsi—Bp. Postás találkozót. A részletes műsor: Bp. Kinizsi—Bp. Postás, Üllői út, 11 óra. — Bp. Vasas— Győri Vasas, Dózsa-stadion, 13.15. — Bp. Dózsa—Bp. Bástya, Dózsa-stadion, 15. —Bp. Honvéd—Csepeli Vasas, Kjpest, 15. — Szegedi Honvéd—Pécsi Lokomotív, Szeged, 15. — Szombathelyi Lokomotív—Dorogi Bányász, Szombat,hely, 15. — Salgótarjáni Bányász—Dr. Vasas, Salgótarján, 15. A sakkvilágbajnokjelöltek versenye Sallsjöbaden, szeptember 30. Kedden délután került sor a sakkvilágbajnokjelöltek zónaközi döntője 10. fordulójának mérkőzéseire. A küzdelmek hevesbségére jellemző, hogy csak három mérkőzést fejeztek be ezen a napon és mind a három mérkőzés döntetlenül végződött. A többi játszma függőben maradt. Szabó a Wade elleni játszmában szép kombinációval lenyert egy gyalogot, Wade azonban ügyesen védekezett és ellentámadásbament, bástya végjátékra egyszerűsített. A végjátékban Szabónak megmaradt a gyalog előnye. A játszma függőben maradt. Barcza nagymester Vallonis ellen éles támadást indított, tisztáldozatot kínált fel, amit ellenfele nem fogadott el. A függő játszmában Barcza jobban áll. Eredmények: Auerbach—Kotov dönteten, ■ Pachman—Geller döntetlen, Unzicker—Eliskases döntetlen. Kiváló öttusázók A Bp. Honvéd győztes bajnokcsapata: Karácson, Túrák, Benedek