Szabad Magyarság, 1958. március-december (3. évfolyam, 1-39. szám)

1958-03-30 / 1. szám

P. O. Box 27. Hév, Brunswick,­­m FlffHU­NGARIANS AMERICAN-HUNGARIAN &ZctDa€l ppaper MAGYARSÁG Vol. 3 ÉVF.—No. 1 SZÁM NEW YORK, N. Y., 1958 március 30 vasárnap ÁRA: 20c. A krisztusi életfelfogás sze­rint minden embernek meg van a maga rendeltetése és a nemzeteknek is be kell tölteni hivatásukat. A magyar nemzetet elhiva­­tása a Kárpátok övezte Duna­­medencéhez köti, rendeltetését ott töltheti be. Ezer év válto­zatos történelme bizonyítja, hogy a magyarság hivatása az volt, hogy e területen államot alkosson más ott élő népek be­vonásával, és a nyugati civili­zációnak legyen hordozója, és ha kell, védelmezője Európa e legkeletibb bástyáján. Nem adatott­ meg a magyarságnak megpróbáltatásokkal teljes története folyamán, hogy a Kárpátok alkotta tökéletes földrajzi egység egész terüle­tét maga népesítse be, és e­­zért országát több nép együtt­élésére kellett alapoznia. Szt. István útmutatása az állam­­szervezés helyes megvalósítá­sára a többnyelvű nemzet fo­galmát alkotta meg, amelyre az állam alkotmánya a Kár­pátmedencében időtállóan volt felépíthető. Nagy nemzeti ünnepek al­kalmil szolgálnak arra, hogy a történelmi múltba vissza­nézve, új erőt gyűjtsön a nemzet hivatásának szolgála­tára, és a nemzeti múlt tükré­ben lássa a rája váró felada­tokat. Márciusban a 48-as sza­badságharcnak emlékező he­tében nem lehet az emigráció­ban élő magyaroknak más életparancsa, mint minden e­­rőnk megfeszítésével a rab­ságban sínylődő otthoni ma­gyarság felszabadítását mun­kálni. A magyar Felszabadító Bizottság ezt a feladatot ala­kulása alkalmával úgy jelölte meg, hogy minden magyar fel­szabadítására törekszik min­dennemű elnyomás alól. A magyar nemzet történel­mi hivatását szem előtt tartva ez a Kárpátmedence felszaba­dítását jelenti nemcsak a kom­munizmus alól, hanem a tria­noni országfosztás rendelke­zései alól is. Ebből a felfogás­ból az következik, hogy csak azt az emigrációs tevékenysé­get látjuk a nemzet egyete­mes érdekeivel megegyezőnek, amely a Kárpátmedence poli­tikai egységének újból való megteremtését ,­ szolgálja a Szent Is­tván-i országrend szellemének megfelelően. Az emigráció politikai munkájá­nak tengelyébe a többnyelvű nemzet fogalmát kell állítani. A mostani nagyon bonyo­lult nemzetközi helyzetben, midőn a világot kormányzó hatalmak a világűr meghódí­tását, és az egymás fékentar­­tására a nagytávú röppentyűk esélyeit mérlegelik, a magyar­ság felszabadításának kérdé­se háttérbe szorul, míg az év folyamán tervezett államfői összejövetel alkalmával a ki­bontakozás útjai tisztázódnak, de ez se maradhat el. Biztató, hogy a nyugati hatalmak, és elsősorban az U.S.A. az utóbbi évek engedékenységi irányá­tól eltérve, szilárdabb állás­pontot foglalnak el az oroszok „ békés” szándékok álarca alatt vezetett offenzív magatartá­sával szemben. Az amerikai elnöknek Bul­­garin leveleire adott válasz­irataiban a szovjet törekvése­it a valóságnak megfelelő színben tünteti fel, és Ma­gyarország kegyetlen leroha­­nását éles bírálatban részesíti. Ebből azt a következtetést kell levonnunk, hogy a nyu­gati közvélemény hatása alatt maga a kormányzat is igyek­szik jóvátenni a magyar for­radalom idején tanúsított passzivitását, és a magyar­ságnak igazságot akar szol­gáltatni. A magyar hősiesség megbecsülése nem maradt al­kalmi fellángolás, hanem ma­radandó értékűnek bizo­nyul, melyre a magyar jövő előkészítésénél számolhatunk, és törekvéseink megértő mél­tánylását remélhetjük tőle. A magyar emigráció fela­data tehát az, hogy a magyar­ság jogos kívánságait bátran tárja fel a nyugati közvéle­mény előtt és nyíltan követel­je a Trianonban és utóbb az 1947 évi párisi békeszerződés­ben Magyarország kárára el­követett területi csonkítások jóvátételét az ezeréves ország­határok helyreállítása által. A Kárpátmedence­­gazdasági egy­ségét külön bizonyítani nem kell, egy pillantás a térképre igazolja a nemzetiségi hatá­rok tarthatatlan voltát, me­lyek az egészséges gazdasági (folytatás a 2. oldalon ). A nyugati világ nem tud róla, hogy a szovjet a párisi békediktátumban végrehaj­tott második országcsonkítás után “határkiigazítás” címén további ősi magyar terü­leteket rabolt el még a vérző országcsonkból is. Erről eddig a magyar köz­véleménynek sem volt konk­rét tudomása. Nem lehetett, mert a szovjet manőverét el­rejtették egy pár soros sze­rény “határkiigazítási” hírbe. A szovjet —saját érdekében — nem volt hajlandó részletes közlést tenni a Nyugat szá­mára. Magyar részről a “határki­igazító” bizottságba delegált tagok, mint szemtanúk, meg­félemlített helyzetükben hall­gattak, s még kevésbbé törhetett fel vádló hangjuk a börtö­nök mélyéből, ahova leg­többen kerültek. Egy részük azóta nincs is az élők sorában. Minderről gon­­kodtak a szovjet budapesti bábjai, bűntársai. Azt mondhatnák erre: mit számít további pár száz négy­zetkilométernyi terület elrab­lása, mikor egész Csonka-Ma­­gyarországot is markában, rabságában tartja? Pillanat­nyilag tán nem sokat, de szá­mít a történelmi igazságszol­gáltatás számára, amelynek eljöveteléért küzdünk, s a­­melyben bízunk. Számít azért is, hogy mi, amerikai és álta­lában a szülőhazán kívül élő magyarok a Nyugat elé tár­juk: íme az ezredik bizonylat, így tartja be a nemzetközi megállapodásokat, általa alá­írt okmányok kötelezettségeit­­ szovjet. Ne higgjetek neki. Ahogy nem tett eleget a békeparancs aláírása után kö­telező katonai kivonulási ren­delkezésnek, éppúgy nem tar­totta meg területi rendelke­zéseit és nyugat­i­ szövetségesei tudta nélkül további ma­gyar területeket kebele­zett be a csonkaország északi határán. Emlékezetes, hogy a szov­jetet repülőbázis címén Eu­rópa szívébe becsempésző Be­­nes a párisi „békekonferencia” bevárása előtt átadta a szov­jetnek a Magyarország testé­ről újból leszakított Kárpát­alját. A Nyugat hallgatott, szemet húnyt s a szovjet si­mán bekebelezte behemót bi­rodalmába ezt az ősi magyar területet, majd mint most ki­derült, 1948-ban “határkiiga­zítás” címén további gazda­ságilag és hadászatilag érté­kes magyar területeket fog­lalt el. Mindezt titok fedte. A szabadságharc által a po­­­litikai foglyok számára meg­nyílt börtönök mélyéről azon­ban előkerült néhány szem­tanú, s közülük azok, akiknek sikerült külföldre jutniok, a Szabad Magyarság részére el­mondták a területrablás rész­leteit és élményeiket a szov­­jet-“magyar” közös bizottság munkájában, küzdelmüket a rablásra kiszemelt magyar te­rületekért. Minderről néhány érdekes cikkben számolunk be lapunk következő számaiban. Március parancsa írta: Szilassy Béla dr. a Felszabadító Bizottság elnökeA MAGYAR ÜGY FORDULÓPONTON Leleplezzük a tíz éves titkot A szovjet további magyar területeket vett el Let us remember Page 3 Gondolatok a “vihar” után Irta: Dr. Barkóczy Ferenc Az igazság mindig szélső­ségesnek tűnik azok szemé­ben, akik azt hallani nem a­­karják. Tulajdonképen szélső­séges is, mert a huszadik szá­zad átlagpolgára elfordult tő­le. Ma divatos hazugságok ko­rát éljük. Az egyéni és tár­sadalmi ideálok kihalóban van­nak. Helyüket utópisztikus anyagi elméletekből kinőtt jelszavak foglalják el. Át nem gondolt lelkesedések, melyek­ből hiányzik a lélek. “Dialek­tikus” érvek, melyekből hi­ányzik az igazság. Szabadság és népi teóriák, melyek gya­korlatban a mosolygós, vagy véres kizsákmányolásba és terrorba torkollanak. A hatalomhoz jutott úgy­nevezett “nép” büszkébb, mint a német-római császárok voltak. Nem ismeri el a múl­tat, — a múlt fókuszában leg­könnyebben feltalálható Alko­tót, — Istent sem. Tehát azt a szellemi stafétát sem, mely az Alkotót, a történelem kö­dén áthatolva, a különböző korok emberén és kultúráján keresztül, a huszadik század oltáráig hozta. A német-római császárok térdre borulva imádták Istent. Az úgynevezett “nép” csak az anyagot imádja, melyet a mo­dern eszmék számára egyedül üdvözítővé tettek. A tömegtermelés nemcsak az árura, de az emberre is rányomta bélyegét. Az Isten nevével született, azután meg­halt kiváltságos osztályok he­lyét, Istent semmibe vevő kol­lektív gőg váltotta fel.­­ A rágógumira és sztalingitárra alapított szabadságjogok ki­váltságosai azonban lassan bizáncibbak már Bizáncnál. Azzal a különbséggel, hogy az Isten kegyelméből való csá­szárok bíborát, kokottokra, tő­­zsérekre és párttitkárokra ag­gatják. A társadalmi igazság­talanságok, a szépen hangzó népi jelszavak mögött, a fékr­telenségig nőnek. Az irigység­re és bosszúra alapított for­radalmak mai győztesei, u­­gyanazt a vad és részeges tán­cot járják, mint a Konvent hóhérai. A nyaktiló csak Ke­leten működik ugyan, de Nyu­gaton is gondoskodtak annak humánusabb pótlásáról. (folytatás a 2. oldalon)

Next