Szabad Szó, 1948. január (5. évfolyam, 1-24. szám)

1948-01-01 / 1. szám

/ Éljen a Románu­lban egy avéli népek testvérisége Wallace n­ejelentette, lusy pártnkigin­ jelesen­ fellép az elaiválasztáson TV turgor­áb­ól jelentik: Henry Wallace, az Egyesült Államok volt alelm­édje hétfőn este Csiká­góban nagy bensédet mondot­t, amelyben bejelentette, hogy a jövő évi um­p­­­­kei elnök-­­ választáson pártonkívüli el­nök jelöltk­­ént lép fel. —­ Valójában nem is folyik harc Truman pártja és a köztár­saságiak között — mondotta, mert valójában mind a két ame­­iikai párt egy húron pendül. Wallace hangsúlyozta, hogy mindaddig nem lesz az Egyesült Államok népe biztonságban, amíg az Egyesült Államok és Szovjet­unió között nem lesz valódi bé­ke. Meg kell szüntetni az Egye­­­sült Államokban azt a rendőri erőt, amely a béke és biztonság e­llen akar fellépni. Wallace ezután kijelen­tette: — Ellene vagyok mindenfajta imperializmusnak. A világ köz­véleménye megkívánja, hogy az Egyesült Nemzetek Szervezete Leszerelő értekezletet tartson, hogy egyszer és mindenkorra mentesítsék az emberiséget nem­csak az atomfegyverek fenyege­tésétől, hanem minden más tö­megpusztító fegyver félelmétől Eddig is harcoltunk, ezek után is harcolunk azon tevékenység­­ellen, amely fegy­vereket akar adni az emberek kezébe. Harcolunk a Truman- és Marshall terv ellen, annak alkalmazási tevékenysége ellen, mert ezek két részre akar­ják osztani a világot. Azok a nemzetek, amelyeket Amerika élelemmel vásárol meg magá­nak, végül is elfáradnak és a gyűlöletbe mennek át, mert az amerikai politika elpusztítja ezen országok nemzeti szabadsá­gát, ezt pedig a népek nem tű­rik sokáig. Ezekkel a veszede­l­mekkel csak egy új politikai tö­mörülés szállhat szembe, az amerikai nép új politikai párt megalakítását kívánja. Mikor Amerikában a . ,a pártok rot­hadnak, a népne­v jogi van új­­ párton keresztül hallatni szavát. 640 pénzügyi főtiszt­viselő azonnali leváltását rendelte el­­ Luca pénzügy­mi­niszter BUKARESTBŐL JELEN­TIK: Luca László pénzügyminiszter tovább folytatta i­agy­­szabású tis­zogatási prgram­­ját. Így hétfőn délután rende­letet adott ki 640 pénzügyi főtisztviselő azonnali állás­ára. A rendelet a Hivatalos Lap keddi számában már meg is jelent. A reakciós magatartásuk miatt eltávolított pénzügyi tisztvielők között van 100 vámfőtisz­tviselő, 98 pénzügyőrtiszt, 75 egyedárusági főtisztviselő, 100 adófelügyelő és főfelügyelő, 23 pénzügyi tazg­­ató. Az eltávolított pénzügyi­gazgatók között vannak Buka­­rest valamennyi kerületének p­énzügyigazgatói is. ( Luca László pénzügymin­iszter bejelentette, hogy tovább folytatja a tisztogatási mun­kát, mivel nem akarja, how a pénzügyi gépezetben továbbra is oda nem való elemek . ,, -r^>. <~fJ f , - s Ä Kímélt riadalmat okozott Nyugaton a görög demokratikus kemény megalakulása Moszkvából jelentik: hisz új görög demokratikus kom­ány megalakításával kapcsolatán a világ közvéleményének vissz­­hangjával foglalkozott a moszk­vai rádió. A rádió hírmagyará­zója rámutatott arra, hogy a de­mokratikus országokban azt az eseményt a görög haladó erők megnövekedésének és további, konszolidációjának jakként fog­ják fel A belgrádi ,,Borba“ megálla­pítja, hogy a Markos-kormány megalakítása az események fej­lődésének természetes következ­ménye. A Szofuusz—Zaldaris kormány a görög nép túlnyomó többségének akarata ólenére tartja fenn magá­t. Sem a mo­­narch­isták, sem a fasiszták ténykedései, sem az amerikai fegyverek nem akadályozhatják meg e demokratikus erők győ­zelmét. A nyugat államokban komoly riadalmat okozott a gö­rög demokratikus kormány meg­alakulása­ A „Newyork Times"* azokat a dollármilliókat szá­molta hasábjain össze, amelye­ket Amerika eddig Görögország­­ra költött és megálapított­a, hogy ez sem járult hozzá a gö­rög demokratikus erők letörésé­hez. Az amerikai imperialisták km tudják tehát leplezni ria­dalmukat. Az angol-amerikai kö­rökben kezdik látni, hogy milyen veszéllyel jár, hogy az Egyesült Államok stratégiai hídfővé akar­ják változtatni Görögországot­ A reakciós angol-amerikai saj­tó a fentiek ellenére erősebb ka­tonai beavatkozást követel Gö­rögországban. A „Sunday Times“ nemzetközi brigádról tálal fál meséket, azt szeretné, hogy ha­lálos csapást mérjenek a görög demokratikus erőkre. A görög belső reakció a régi kihívások­hoz folyamodik és sorozatosan tartóztatja le a demokratikus ér­zelmű polgárokat. Mindez azt mutatja, hogy milyen nehéz helyzetbe került a monarch­ist­a fasiszta rendszer és a kormány. A görög demokratikus kormány megalakítása a görög nép jelen­tős erkölcsi sikerét jelenti. Az Egyesült Nemzetek balkáni bi­zottsága, amelyet a Szovjetunió­­ és a többi demokratikus állam az ENSZ közgyűlés alkalmával­ ellenzett, ezzel szemben azt ál­lapítja meg, hogy a Markos­­kormány elismerése fenyegetést jelent a nemzetközi békére és­­ biztonságra. Ez azonban nem fe­lel meg a tényeknek, mert a görög nép végre a maga kezébe akarja venni országának irányí­tását és meg akar szabadulni a külföldi imperialisták népelegv­­enó politikájától­ ; " Hol lehet szórakozni a legjobban szilveszterkor ? ? Csak az Édeslyukban Miért ? FIGYELEM ! Nagy Szil­vesaster­est a­ Központi étteremt­en­ Malac sorsolás, különböző meglepetések, békebeli fánk és vargabéles, malac sült, szolid áraki A közismert FODOR ALBI zenekara játszik Kellem­es és boldog újévet kíván és szives pártfogást kér POP vendéglős Dr. KRAUSZ THOR szerdán délután 6 órakor az AVODA KLUB helyiségében előadást tart a palesztin­ai helyzetről Cionista helyi csoport kulturbizottsága Románok, magyarok é­ssívait f­alítatták Erliszesíiysznyi, a MHSZ feépviseői­ének beszál­lóját ERDŐSZENTGYÖRGYRŐL JE­­L­ENTIK. Igazi bensőséges han­gulatú népgyűlés volt vasárnap t E­rdőszentgyürgyön, am­elyen meg­jelent Nánasi János dr., az MNSz országgyűlési képviselője is. A nagygyűlés a román-magyar test­vériség igazi megnyilatkozása volt, mert azon igen szép szám­mal jelentek meg a nagyszámú erdőszentgyörgyi és a közeli fal­vak magyar lakosságán kívül, a helybeli románok is, ami eddig teljesen elképzelhetetlen volt er­dőszentgyörgyi viszonylatban. Az eddigi verekedések, viszálykodá­­sok és romboló viták helyett meg békést szív­vel tanulni vágyó lé­lekkel ültek egymás mellett ro­mán és magyar s ünnepelték a román—magyar testvériségről be­szélő Nánási képviselőt, aki Da­rabont főszolgabíró román és ma­gyar nyelvű megnyitója után emelkedett hangulatú beszédben vázolta a belpolitikai helyzetet és az ezzel összefüggő külpolitik­ai eseményeket, majd a földmű­­vestársadalmat érintő törvénye­­ket és időszerű kérdéseket vázol­ta a közönség érdeklődése mel­­lett-Több hozzászólás után, amet i­lyekre Nánási János dr. képvisel adott kimerítő választ, a beszá­molókból kiderült, hogy Erdő­­sz­en­tgyörgyön a MNSz szervezete az utóbbi időben jelentős mér­­tékb­en megerősödött s tevékeny munkát végez minden vonalon,­ amivel nem sok vi­déki szervezet dicsekedhetik, ál férfiak mellett nemcsak az ifjú h­an­g­­szervezet, hanem a női bi­zottság is hetenkint rendszeresebb üléseket tart, ahol megbeszélik a munkatervüket és tennivalóikat s kulturális vonalon is szép mun­kát fejtenek ki. így dec. 27-én este a falu magyar fiatalsága­ nagy sikerrel adta elő a „Falut rossza** népszínművet. SFOET JÉGKORONG. Amennyiben a­ jégviszonyok megjavulnak, úgy a RATA vezetősége nagyszabású városközi jégkorong körmérkő­zést tervez január első felében. s ixrrvtrh c­z,mi­int a H­V/W-n imini] Csíkszereda, Kolozsvár és Buka­­rest válogatott csapatai mérkőz­nének a marosvásárhelyi szak­­szervezet által felajánlott serle­gért. A körmérkőzést január 10—V­H—12 napján bonyolítanák le s mindenki mindenkivel játszana. A körmérkőzés elé országszerte nagy érdeklődéssel tekintenek. A majomnegyed jégkorong liga vezetősége egyébként beadvány­­nya­ fordult az országos jégko­rong szövetséghez és kérte, hogy az 1948-as jégkorong bajnokságot Marosvásárhelyen­­ rendezhesse meg. Beadványában a jégkorong liga hivatkozik arra, hogy az el­­múlt évi bajnokságok megrende­zésekor a szövetség 10 millió lejt a ajánlott fel hozzá, áru­ásképpen 3. ’korongligának, ezt azonban a mai napig sem kapták meg és ebből kifolyólag a jégkorongliga súlysa­s anyagi helyzetben van. Ennek,­­ ellenére e jégkorongliga szívesen vállal mindennemű költséget és vállalja azt is, hogy mintaszer® lmódon rendezi meg a bajnoksá­gokat. * VASÁRNAP, január 4-én Ifjúmunkás Szövetség „Bernáth Andor“ sportegyesülete görög- római birkózó és ökölvívó mér­­kőzést rendez Marosvásárhely 1948. évi bajnoka címért. A mér­­kőzésen a város legjobbjai in­dulnak, közöttük Broz, Susan és Frühwirt tartományi bajnokok­ is. 1948 Jarmär Figyelem ! Figyelem! COLédIVA film» . 1 l©4V-a©4s Szilk­es*. Bf tsiajéffl, december Si-én 10 .m­u kMi­tte, nem.!.!,« » " Heusssen séfünk cím­ű premier magyar Sü® nadaró «“nészehf ** oSi*eS ‘‘eJvanc !Umi tolnay Klári Jávor U­Táiy G»rő binicsi fivadar » z.nsl­sa Gázon Gyuri« tan­yél Vas^ary Piri reisócy Ir^n és ei0l ß nausek és Sejö “p» s 7r?« ■—

Next