Szabad Szó, 1945. augusztus-december (47. évfolyam, 104-226. szám)

1945-08-01 / 104. szám, Esti Szabad Szó

Kovács Imre halászküldötséget vezetett a földmivelésü­gyi minisztériumba A miniszter magáévá tette a halászok kívánságait A Nemzeti Parasztpárt felis­merve a halásztársadalom év­százados sérelmeit, már hóna­pokkal ezelőtt mozgalmat indí­tott a kishalászok tömörítésére. Májusban megindult a szervezési munka és megalakult a Halá­szok Országos Termelő és Érté­­kesítő Szövetkezete, mint a kis­halászok gazdasági érdekképvi­selete. Ugyanakkor a halászok csatlakoztak a szakszervezethez, politikai jogaik képviseletéhez, mely kimondotta, hogy csak szervezett halász halászhat! Vasárnap délelőtt a Földmun­kás Szövetség Halász Szak­­szervezetében a halászok né­pes gyűlést tartottak, melyen egyhangúan tiltakoztak a föld­­mivelésügyi minisztérium által felállítani kívánt csúcsszervezet az Országos Halászati Szövet­ség ellen. Tógazdaság és sporth­orgászat Hajorics Istvánnak, a HOTESz elnökének üdvözlő szavai után, Hajnal Pál, a HOTESz testvér­egyesületének, a Balatoni Ha­­lászszövetkezetnek ügyvezetője ismertette a minisztérium ter­veit A csúcsszervezet négy ré­teget képviselne: a tógazdaságo­kat, a sporthorgászokat, a hal- kereskedőket és a halászokat Természetszerűen a csúcsszerve­­zet legjogtalanabbja ismét a ha­lász, a vizek megművelője len­ne. A földreform értelmében a tógazdaságok az állam, illetőleg a községek tulajdonába kerül­tek. A HOTESz ragaszkodik ah­hoz, hogy az állam úgy hasz­nosítsa a tógazdaságokat, hogy az ezekből származó jövedelem valóban a halászoknak jusson. Éppen ezért a halászok ragasz­kodnak ahhoz, hogy a tógazda­ságokat egy-két kísérleti tógaz­daság kivételével, az állam ad­ja a HOTESz kezelésébe, a jöve­delemből pedig a szövetség az egész halásztársadalom szükség­leteit fogja biztosítani. A sporthorgászokról szólva, Hajnal kijelentette, hogy a ha­lászoknak semilyen kifogásuk nincs a sporthorgászat ellen, de tiltakoznak külön, védett, kizá­rólag sporthor­gászat részére fenntartott területek kijelölése ellen. A továbbiakban a megjelen­tek egyöntetű tetszésnyilvání­tása mellett a halkereskedők kérdése került szóba. A szövet­kezet maga kívánja eljuttatni a halat a termelőtől a fogyasztó­hoz, s ezáltal kikapcsolja az in­dokolatlanul drágító halkeres­kedelmet. A hal, ez az elsőren­dű közszükségleti cikk, így va­lóban a dolgozó munkásság rendelkezésére állhat. A halke­reskedők csupán a luxusfo­gyasztásra szánt árukat árusít­ják. A bérletek megszüntetése A halásztársadalom érdeké­ben a Nemzeti Parasztpárt kez­deményezésére a HOTESz veze­tősége a következő indítvánnyal fordul a földmívelésügyi mi­niszterhez: 1. a tervezett csúcs­szervezet a Halászok Országos Termelő és Értékesítő Szövetke­zete legyen. 2. A szabad vizeken fennálló bérleti jogok 1995 augusztus 1-től megszünteten­dők és a HOTESz-nek átadan­­dók. 3. Minden tógazdaság — a mintagazdaságok kivételével — a HOTESz-nek adandó bérbe, azzal a kötelezettséggel, hogy a szövetségben egyesült halászok ebből a jövedelemből fogják a halászattal kapcsolatos összes célokat támogatni. Augusztus 1-én megszűntek a halászengedélyek Kedden délelőtt­­ a halászkül­­döttség Kovács Imre vezeté­sével felkereste Nagy Imre földművelésügyi minisztert. A miniszter örömmel fogadta a küldöttséget és kijelentette, mindig az volt az elképzelése, hogy maguk a halászok ver­gyék kezükbe ügyeik intézését. Hajnal ezután összefoglalta a szövetkezet kívánságait és a panaszokat, melyek a vízgaz­dasági osztály eddigi magatar­tására vonatkoztak- Kitért a balatoni halászat kérdésére is a arra kérte a minisztert, hogy az ottani halászati jogo­kat a balatoni halászati rész­vénytársaság mellőzésével a HOTESz balatoni leányszövet­kezetének juttassa. A miniszter válaszában ki­jelentette: elfogadja a megje­lent halászküldöttség kívánsá­gait, — azonban az a határo­zott kívánságom — mondotta —, a szövetkezet legyen való­ban népi és demokratikus szer­vezet. A részvénytársaság mű­ködése máris megszűntnek te­kinthető és a szövetkezet veszi át szerepét a Balatonon­ — Augusztus 1-i hatállyal meg­szűnnek a szabad vizekre ki­adott eddigi engedélyek és az idevonatkozó jogok, valamint a tógazdaságok bérletei is a HOTESz-ra szállnak át. Ko­vács Imrének köszönöm, hogy vállalta a kezdeményezést a két agrárpárt nevében, a to­vábbiakban természetesen a ha­lásztársadalom összefogott, de­mokratikus munkájára van szükség pártállásra való tekin­tet nélkül-A megjelent halászok nagy lelkesedéssel fogadták a minisz­ter szavait, majd Takács Al­bert, a szakszervezet főtitkára átnyújtotta a miniszternek a szakszervezet rendes tagsági igazolványát. Nagy Imre mi­niszter örömmel fogadta a meghívást és szívélyesen bú­csúzott a megjelent halászok­tól. B. J. Szerdán indul az 5-ös autóbusz a Deák Ferenc tér és a Széll Kálmán tér között A Beszkárt közli, hogy au­gusztus 1-től, szerdától kezdve a Deák Ferenc tér és a Széll Kálmán tér között, a Kiskör­úton, a Ferenc József hídon és a Krisztina körúton át 5-ös jelzéssel rendszeres autóbusz­járatot indít. A végállomáso­kon kívül a pesti oldalon a S­ákóczi útnál és a Kálvin té­ren, a budai oldalon pedig a Krisztina téren és az Endresz György téren állnak meg a kocsik. Az első kocsi a Deák Ferenc térről reggel 6 órakor, az utolsó kocsi este 20 órakor, míg a Széll Kálmán térről az első kocsi reggel 6 óra 20 perc­kor és az utolsó kocsi este 20 óra 30 perckor indul. A jára­ton a viteldíj egységesen 20 pengő. Autójára! Budapest Szeged-Hódmezővásárhely Orosháza kiagymerőt utca 8. a portásnál Valentiny Ágoston lemondott a szegedi polgármester­­ségről Szeged, július 31. Valentiny Ágoston volt igazságügyminiszter Szeged tör­vényhatósági bizottságához in­tézett beadványában közli, hogy lemond polgármesteri ál­lásáról. A szlovák partizánszövetség a csehszlovák közélet megtisztítását követeli a fasiszta elemektől Éhínség és járványveszély fenyegeti Ausztriát, mondja a Renner kormány felhívása a négy nagyhatalomhoz Belpolitikai feszültség Franciaországban Július 22-én zajlott le Budapesten a spanyol pol­gárháborúban résztvett kö­zépeurópai szabadságharco­sok baráti találkozója. A találkozón részt vett a szlo­vák partizánok kiküldöttje is, aki beszédében leszögez­te, hogy sokan vannak, akik nem értenek mindenben egyet a csehszlovák belpoliti­ka mai jelenségeivel. Kijelentését most alátá­masztja az a követelés, amelyet a fasisztaellenes politikai foglyok és a szlo­vák partizánok pozsonyi népgyűlésén alátámasztot­tak. Siroky, a gyűlés egyik szónoka, a csehszlovák köz­ponti kormány miniszter­elnökhelyettese, beszédében a csehszlovák közélet gyors és alapos megtisztítását kö­vetelte. A gyűlés alkalmából a Fasisztaellenes Politikai Foglyok Szövetsége és a Szlovák Partizánok Szövet­sége közös kiáltványt adott ki, amely sürgeti a cseh­szlovák közélet megtisztítá­sát olyan elemektől, melyek a fasiszta kormányzattal együttműködtek és elárul­ták a csehszlovák ügyet. A kiáltvány továbbá sürgeti a népbíróságok munkáját és követeli, hogy a feketé­zők ellen könyörtelenül jár­­janak el, a feketepiac há­borús nyerészkedőit pedig rövid úton helyezzék mun­katáborokba. Nyugati szomszédunk, Ausztria nehéz helyze­tére hívja fel a figyelmet a Renner-kormány felhívása a négy nagyhatalomhoz. A felhívás foglalkozik azzal a veszedelemmel, amely éh­ínség és járvány formájá­ban fenyegeti Ausztriát. A Vörös Hadsereg élelmiszer­­adománya lassan elfogy. Komoly belpolitikai fe­szültség tört ki Fran­ciaországban. A francia ideiglenes nem­zetgyűlés az egykamarás parlament mellett döntött, annak ellenére, hogy De Gaulle, az ideiglenes kor­mány miniszterelnöke, éle­sen szembehelyezkedett a többség véleményével. De Gaulle már a vita során je­lezte, hogy lemond a mi­niszterelnökségről, ha visz­­szautasítják a francia belső átalakulásra vonatkozó re­formtervezetét. Budaörs három reakciós vezetőjét őrizetbe vették • Az SS-szellemű sváb lakosság tovább harcol a demokrácia és a magyarság ellen A belügyminisztérium és a rendőrség illetékes szer­vei a budaörsi helyzetet személyesen felülvizsgálták és azonnal intézkedtek. Őri­zetbe vették Rensei-Rein­­hart Nándor jegyzőt, Deig­­ner József bírót és Luncz János helyettes rendőrpa­rancsnokot A rajtaütés­­szerű ellenőrző kiszállást több villámrazzia követi nemsokára, nemcsak Buda­örsön, hanem a többi pest­­környéki községben is, amelyekből a magyar fővá­rost szorító svábgyférfi ki­alakult Budaörsön a Földigénylő Bizottság tehetetlen, ha nem segít rajta a magyar demokrácia! A vezető jegy­ző, akinek tudomása van arról, hogy a bizottság egy­kori helyiségének ajtaját asztalait, szekrényeit feltör­ték, elgáncsolja a Bizottság munkáját „Visszajönnek az SS-fiúk !“ A rendőrség alig néhány héttel ezelőtt központosított gépezete még nem lehet fe­lelős a történtekért A ma­gyar telepesek élet- és va­gyonbiztonságát a jövőben biztosítani fogják az új eré­lyes rendelkezések. A pana­szok még most is napiren­den vannak. A helybeli svá­bok tervszerűen pusztítják a magyarok gyümölcsöseit, kővel dobálják a munkába induló magyarokat A háborús bűnösségben illetve népellenes vétségben elmarasztalt svábok kila­koltatásánál egészen a leg­utóbbi időkig kizárólag helybeli sváb rendőrök vol­tak jelen. Ezek természete­sen nyugodtan elnézték, hogy a kilakoltatott volks­­bundisták holmijukat, gaz­dasági felszerelésüket ki­lopják a leltározott laká­sokból Ha pedig a telepe­sek közül valaki vissza akarja szerezni a neki járó kiutalt gazdasági eszközö­ket, tolvajnak mondják. Pedig nem a magyar tele­pes a tolvaj, hanem a sváb bitorló! Az a gyanúnk: Budaörs még vár valamire. Csak nem a „felszabadító seregekre?“ Vagy valamelyik „V“-fegy­­ver bevetésére, amellyel a „Führer“ a szétbombázott Tokióból a budaörsi svábok javára dönti el a háború sorsát? A visszaszökdöső svábok riasztó, hazug hí­reket terjesztenek. Ilye­neket mondanak: „Visz­­szajönnek a fiúk, jaj lesz a telepeseknek!" „Piszok magyar !“ Vájjon ki csodálkozik ezek után, hogy a most le­tartóztatott Luncz János rendőrparancsnok- helyettes nemrég épületes beszédet intézett az internáltakhoz és felszólította őket, ne áruljanak el több SS-le­­gényt és volksbund­istát, hiszen úgyis annyian le­­buktak már „szegények". Nem lepődünk meg, ami­kor megtudjuk, hogy vala­melyik sváb rendőr „Ich werd’ dir schon geben, du schmutziger Ungar!“ (Majd adok neked, te piszok ma­gyar!) felkiáltással ütlegel­te az egyik magyar tele­pest, aki dolgozni mert a neki kiutalt szőlőben. Megtehette, hiszen parancs­nokhelyettese oktatása sze­rint nem bűn, ha valaki SS-katona, volksbundista vagy nyilas volt. És azt is elégszer láthatta, miként kezeli közvetlen felettese a magyarok ügyét. Legközelebbi számunkban ismertetjük a budaörsi MA­­DISZ faliújságának demo­krácia- és magyarellenes cikkeit. Előre bocsátjuk, hogy a szóbanforgó faliúj­ságot Debreczeni főjegyző többszörös intelem és kérés ellenére sem távolította el a községházáról. Baternay Béla ÖNÁLLÓ ÉPÍTÉSZT vagy TECHNIKUST azonnali belépésre keres megfelelő javadalomAz­ a­sztal régi építőipari válla­alat Ajánlatot fizetési igény, eddigi működés meg­jelölésé­vel ,,Lehetőleg fiatal“ jeligére Harticsa hirdetőbe, Ssákóczi út 27/A kérünk. ***** , fl.„­asenol Keresünk 1 db 200—300 m’ fűtő­­felületű vagy 2 db 100—150 m' fűtőfelületű füstcsöves kazánt Az ajánlatban kérjük megadni a kazán főbb méreteit, a füstcsö­vek számát és átmérőjét, az engedé­lyezett nyomást, a gyártási évet és a gyártó céget. Weiss Manfréd acél- és fémműves rt., Csepel. Hirdetmény. Budapest székesfőváros nemi­­beteggondozó Intézetei az alábbi helyeken nyújtanak teljesen ingyenes nemibeteggondozást: VIII., József u. 19. sz. III., Szentendrei u. 21. «?.. IX., Gr. Haller u. 38288 hrsz. XII., Olasz fasor 21. sz. XIV„ Újvidék u. 5. sz. Rendelési idő az egyes nemi­­beteggondozó intézeteknél van ki­függesztve. Budapest, 1945 július­a. Budapest székesfőváros polgármestere.

Next