Szabad Szó, 1948. január-március (50. évfolyam, 1-74. szám)

1948-01-01 / 1. szám

Ára 40 fillér Kossuth­ Lajos életregénye tól SZABAD SZÓ A NEMZETI PARASZTPÁRT KÖZPONTI NA­PIL­A­P­J­A Népi köztársaság­beli Románia Kiöntött a Tisza — 3000 ■A . G. Bernard Shaw véleményet• Az oroszok és az amerikaiak végül is meg fognak egyezni A londoni konferencia bu­kása után megkérdezték Bernard Shaw-t a világhírű angol írót: mi a véleménye a jövő alakulásáról? — Az a tény — mondotta Shaw —, hogy a négy hata­lom külügyminisztereinek tanácskozását újabb határ­idő kitűzése nélkül elnapol­­ták, egyáltalán nem jelenti azt, hogy kelet és nyugat között, háború törhessen ki.­­ Egy ilyen konferencián lényegében csak egy dolog történhetik: a résztvevők me­gvitatjáák a problémákat és éppen ez történt azon a konfrencián, amely most vé­get ért. — Tudom, hogy Önök arra kíváncsiak, vájjon ez a si­kertelenség háborút jelent-e? De vajjon miért jelentene? — Talán azért, mert a résztvevők nem egyeztek meg bizonyos feltett kérdé­sekben, az emberek egyszer­re elkezdték ölni egymást . Csat, az őrültei képzelik azt, hogy a Lancaster House-i konferencia meghiú­sulása háborút vezeti . Ne feledjük el, hogy Oroszország éppen most kö­tött kereskedelmi szerződést Angliával. A jövőben egyéb hasznot hajtó egyezménye­ket is kötnek majd. Más­részt pedig az elvekről való vitatkozás, de elvekbe v­aló meg nem egyezés egyáltalán nem jelenti azt, hogy a vi­tatkozók, az ellentétes véle­ményen lévők ne tudnának megegyezni a komoly keres­kedelmi kérdésekben és azokban a problémákban, amelyekben nincsenek alap­vető ellentétek.­­ Csak azt mondhatom, hogy egy szép napon az amerikaiak az angolok és az oroszok elhatározzák majd, hogy közös frontot alkotnak azoknak a kérdéseknek az alap­ján, amelyekben meg van a megegyezés lehető­sége.­­ E­z az összefogás elkö­vetkezik, de ne kérdezzék tőlem­, hm mikori! - ' fc ■ A 48-as centenárium első napján ünnepli a magyar nép leg­nagyobb költőjének, Pe­tőfinek 125. születésnap­ját. Szebb és méltóbb nyitánya nem is lehet a jubileumi évnek, 1848 szellemét, tanulságait, példamutatását és ösz­­tönzését a­­int,és a sza­badság nagy költőjén érthetjük és érzékelhet­jük legtökéletesebben. A korszak máig időszerű vágyai és törekvései benne tudatosultak leg­tisztábban. Szabadságmozgal­m­ak, forradalmak, a nagy tör­ténelmi pillanatok más, békésebb alkatú költőket is megihletnek. Nálunk, 1848-ban az első diadal­mas pillanatok hatására mindenki­­ forrdalmár lett. Az lett a szelíd Jókai, a megfontolt Arany, s annyi más alakja irodalmunknak. S nem megalkuvásból,­ al­kalmazkodási készségből­ lettek azok. A márciusi­ napok felszabadították­­ őket is, megszabad­ítot-­ ták kétel­yeiktől, aggá-i Iva­któl. De mégis —si bár őszintén, meggyő-­ ződtéssel álltak a szabad-s ságharc ügye mellé — késő öregségükben úgy­­ gondoltak vissza 1848-ra, mint csillogó, földöntúli­­ csodára, fiatalságuk ro­g mantikus fellobbanására.­ Nem érezték már való­­­ságnak, eleven történe-­ lemnek. GÉSZEN MÁS Petőfi! Th magatartása 1848-cal •*—' szemben. Neki a for­radalom nem romantikus kaland volt. Rajongó, csodálatos szavakkal üd­vözölte a feltámadt ten­gert, a nép megmozdu­lását, mint viharmadár, úgy cikázott az izzásig hevített légkörben, de szeme mindig a földön volt. A kivívott szabad­ság nagyszerűségét min­den ízében átélte, de a forradalom lassú hozó menete, a lehetősé­gek elmulasztása, a célok zavaros­sága és tisztázat­lansága égő hiányérzet­tel töltötte el. Csupa lel­kesedés és önfeláldozás s egyben csupa keserű­ség, csupa kritikai maga­tartás — ez az ő forra­­dal­mi szerepe. 1848—49 alakjai közül ő élte át legjobban a magyar sza­badságharc minden moz­zanatát és minden szük­ségletét. Mert a forrada­lom egyetlen szereplője sem volt annyira a nép fia, mint ő.­­ Nem 1848-ban e nem politikai verseivel lett a nép és a szabadság köl­tője. Az alföldi magyar­ság­­ mélységéből jött, a magyar jobbágy sorsát, keserves életét, elnyo­­mottságát gyermekkora óta ismerte és átélte. De megismerte parasztsá­­gunk emberségét, elpusz­gyát, emberi igényeit. Az ő költészete ennek az emberségnek, ennek a paraszti igényességinek a kifejezője. Versei tisztító zivatart keltettek a 40-es évek áporodó, kiszikkadó lírájában, a városi úri különcök élettől, földtől, magyarságtól távolálló „almanach - költészeté­­ben’*. A nép nyelvén, a nép hangján fejezte ki a ma­gyar paraszt néma har­cát a feudális Magyar­­ország ellen. Szabó De­zső szén hasonlatát idéz­ve: „Mint ahogy a sas­nak karma nő, a vadkan­nak agyara, úgy lett en­nek az elgyötört közös­ségnek Petőfije, minden organikus érdekének meg­talált orgánuma.­’ Az ő szemének kellett először rávetődnie az Alföldre, szomorú pusztáinkra, né­ma falvainkra, hogy meg- V*r filifin, embeRégesc*' - bé, parasztibbá váljék az elnyomó úri Magyaror­szág, az ő versei mond­ták ki először úgy a sza­badságot, hogy az csak­ugyan­­az egész dolgozó nép szabadságát jelen­tette. ÉS SOKKAL TÖBB volt ő, mint a pa­rasztok bajainak éne­kese. Szerte az országban jobbágyok milliói síny­lődnek még, de Petőfi költészetében a jobbágy a paraszt már a nemzet vezető tagjává emelkedik. Magyar nemzet — ez a fogalom Petőfinél a dol­gozó nép közösségét je­lenti s a nem­zet csak szabad, független hazá­ban élhet, Habsburgok nélkül, német járom nél­kül. 300 esztendő ma­gyar­­ függetlenségi ha­gyományai olvadnak ösz­­sze Petőfi költészetében a nép társadalmi harcával, szabadságvágyával. A magyar történelem e kettő áramát senki tisz­tábban és következete­sebben, senki bátrabban és felelősségteljesebben nem fejezte ki, mint ő. A 67 utáni romlott magyar közvélemény el­néző mosollyal s egyben álnok célzatossággal kó­cos,­ beszámíthatatlan if­júvá stilizálta Petőfi tör­­ténelmi alakját Forra­­dalmisága gyermekbeteg­ség lett, amelyből — mondották •— „kinőtt vol­­na’­ ha tovább él, a nép költőjéből pedig roman­tikus álmodozót farag­tak, a puszták és betyá­­rok cigánya­­dalnokát. f­­elsikkasztották, meg­­hamisították meleg em­berségét, m­egiy tanításait a világszabadságról, a népek békéjéről. Az urak jól a szolgák hazájában­­ünnepelt költő lehetett "az a Petőfi, aki éppen most 100 pszto^-^k­, 1847. Pz-1 veszt­erének éj­­szakáján írta: „Csak a ^zsarnok s a szolgaiéi ok: ■ p kettő az ép ellenem.” 1j Nincs már tőbbé fele­jtettünk zsarnok s meg­­j-kínzott népünk annyi ssötét évszázadok után [szabaddá egyenesedik. „Nem kell már szégyen­­tjtkoznü­nk és alakoskod­­­jnunk: végre szabadon Ünnepelhetjük Petőfit P etesi esztendeje ÍRTA: KELEMEN JÁNOS !

Next