Szabad Szó, 1949. október-december (51. évfolyam, 228-303. szám)
1949-10-01 / 228. szám
■■ ■ ■■hiiiwp muhi mi ’SI. ^FOLYAM, SZÁM. * ^ SZOMBAT, 1949 OKTÓBER 1. W Rákosi Mátyás hatalmas beszéde a Rajk-ügy tanulságairól, Jugoszlávia helyzetéről, népgazdaságunk fejlődéséről, a béketábor győzelmeiről és legközelebbi feladatainkról Máris túljegyezték a dolgozók a tervkölcsönt: az eddigi eredmény 506 millió forint A Magyar Dolgozók Pártja nagybudapesti aktívája péntek délután 15 órakor értekezletet tartott a Sportcsarnokban. A hatalmas teremben jóval az értekezlet megkezdése előtt gyülekeztek a résztvevők, akik kitörő, leírhatatlan lelkesedéssel éltették Rákosi Mátyást és az MDP Központi Vezetőségének tagjait. A percekig tartó éljenzés és taps elültével Kovács István, az MDP nagybudapesti pártbizottságának titkára nyitotta meg az értekezletet, majd Rákosi Mátyás lépett a mikrofon elé. Leírhatatlan az a lelkesedés, ahogyan Rákosi Mátyást, mindnyájunk szeretett vezérét ünnepelték a nagyaktíva résztvevői. Hosszú percek teltek el, mire a lelkes ünneplés elcsitult és Rákosi Mátyás megkezdhette történelmi jelentőségű, minden magyar dolgozó számára iránymutató beszédének elmondását. Gyilaszok és a többi rendőrspiclik, akiknek egyik fő gondja a szabadságharc folyamán azt volt, hogy a jugoszláv dolgozó nép legjobb fiainak, Arszo Jovanovicsnak, Zsurovicsnak, Hebrangnak küzdelmét ellensúlyozzák. Most már tudjuk, hogy Titoék saját erősítésükre az angol és amerikai kémek és spiclik egész hadát hívták meg a szabadságharc idején Jugoszláviába. Most már tudjuk, hogy Titóék egyik fő gondja a felszabadító háború alatt az volt, hogy minél több öntudatos harcos, a jugoszláv nép minél több igaz fia pusztuljon el ebben a küzdelemben. Brankov, a budapesti jugoszláv követség volt ügyvivője nemcsak arról rántotta le a leplet, hogy Titónak a háború alatt gyanús tárgyalásai voltak a németekkel, de arról is, hogy százával ölette le azokat a szabadságharcosokat, akik az amerikai imperialistákkal szemben a Szovjetunióban látták népük támogatóját. — Most már tudjuk Rajk vallomásából, hogy az egész jugoszláv szocializmus csak látszatra készült, csak engedmény volt a dolgozó jugoszláv tömegek felé és azzal a mellékcéllal hozták létre, hogy Titoék így hatásosabban tudják leplezni az imperialisták terveit a népi demokráciákkal és a Szovjetunióval szemben. Tito és bandája az imperialista kémszervezet szolgálatában — Összehívtuk Pártunk nagybudapesti vezetőit — kezdte beszédét Rákosi Mátyás —, hogy megtárgyaljuk velük Rajk és kémbandájának felszámolásával kapcsolatban a tanulságokat és azokat a teendőket is, amelyek a legközelebbi időben Pártunk és a dolgozó magyar nép előtt állnak. — Rajk kémszandájának leleplezése ma már teljes jelentőségében áll előttünk. Sikerült lelepleznünk az ellenség veszedelmes ötödik hadoszlopát, amely beszivárgott soraink közé és a Párton, a népi demokrácián belül készült titokban arra, hogy minden vívmányunkat megsemmisítse. E leleplezéssel kapcsolatban fény derült az amerikai imperialisták stratégiai tervére, amely nem kevesebbet tűzött ki célul, minthogy ez új világháború bevezetéseképpen az összes népi demokráciákat kiszakítsa a Szovjetunió vezette békefrontból és az imperialisták táborába vigye át. — Egy esztendő óta arra lettünk figyelmesek, hogy az amerikai imperialisták nagyon magabiztos hangon beszéltek valami ,.Operation X“ nevű tervről, amelynek egyik fontos része abban állt, hogy benyomulnak a népi demokráciák vezető pártjaiba. Ugyanakkor hallottunk úgynevezett mélyértelmű fejtegetéseket arról, hogy az elmúlt két világháború tapasztalatai alapján helytelen volna az imperialisták részéről totális háborúra venni az irányt, azaz olyan háborúra, amely egyszerre az egész Szovjetunió vezette békefront megsemmisítését tűzi ki célul. Ehelyett ezek az imperialista hangok bizonyos korlátolt körülhatárolt célok érdekében folytatandó háborúra akartak irányt venni. Most már megértjük, hogy ilyen korlátolt és körülhatárolt cél lett volna a népi demokráciák leszakítsa a Szovjetunió oldaláról. És az is világos számunkra, hogy az a hidegháború, az a fokozódó kardcsörtetés, amelynek a berlini légihíd csak egy része volt, hozzátartozott a terv előkészítéséhez. Az imperialisták e korlátolt tervének tengelye és alapja az az árulókból, kémekből, Gesapo-ügynökökből álló banda lett volna, amely ma Jugoszávia élén áll. Ennek a gyülevész bandának lett volna az a feladata, hogy az amerikai imperialisták megbízásából faltörő kosként szerepeljen a népi demokráciák ellen. Rajkék leleplezése végre a maga meztelenségében megvilágította a jugoszláv árulók üzelmeit. A Rajk-per folyamán nyilvánvalóvá vált, hogy Tito és bandájának árulása nem tavaly júniusban kezdődött, hogy ennek a bandának tagjai külön és együttvéve hosszú esztendők óta, mint rendőrspiclik, kémek, besúgók, provokátorok, vagy Gestapo-ügynökök dolgoztak. Az is bizonyítást nyert, hogy a rájuk vonatkozó kompromittáló adatok a Gestapo irattárából az Egyesült Államok kémszolgálatának a kezébe kerültek és hogy a jugoszláv vezetők ma ugyanúgy végrehajtják az amerikai imperialisták és a kémek utasításait, mint ahogy Rajk végrehajtotta Horthy rendőrségének, később az amerikai és jugoszláv kémszervezeteknek a parancsait. — Most már tudjuk, hogy a jelenlegi jugoszláv vezetők jelentékeny részét 1941-ben a Gestapo küldte haza a francia internáló táborokból. Fény derül ezzel kapcsolatban a jugoszláv szabadságharcokra is. Most már tudjuk, hogy mint Spanyolországban, a hősök mellett ott settenkedtek az árulók a Rajkok is, úgy Jugoszláviában a fasiszták ellen önfeláldozóan küzdő, mérhetetlen áldozatokat hozó jugoszláv hősök mellett ott nyüzsögtek a Titok, a Rankovicsok, Kardeljek. Rajk és bandája utasítást kapott, hogy fegyveresen állítsa vissza a kapitalizmust . A per rávilágított arra, hogy amíg a népi demokráciákban a régi rend, a reakció nem volt leverve, addig az imperialisták Tito Jugoszláviáját, mint stratégiai tartalélékot kezelték. Ennek a tartaléknak ezidőben külön jelentőséget adott az, hogy szocialistának tudta magát kijátszani és mint ilyen a népi demokráciák országaiban kémei, diplomáciája és befolyása révén nagy segítséget tudott nyújtani a mit sem sejtő népi demokráciákkal szemben. Amikor azonban a harc eldőlt, a reakciót a népi demokráciák leverték, amikor a jugoszláv árulók amerikai urai a stratégiai tartalékot, Tito bandáját kénytelenek voltak a harc első vonalába dobni. Rankovics erről nyugodtan azt mondotta Rajknak, hogy „a felszabadulás után, 1945-ben, 46-ban a helyzet olyan volt, hogy Jugoszlávia nyugodtan maradhatott a háttérben, kijátszva látszólagos forradalmiságát a Szovjetunió és a többi népi demokratikus országok felé. Neki, mármint Jugoszláviának — akkor kellemetlen feladatokat, a Szovjetunió ellen és a népi demokráciák ellen nem kellett vállalnia. A reakciós erők veresége után azonban — mint Rankovics mondotta —, a helyzet annyira megváltozott, hogy Jugosláviának az eddigi tartalék szerepét betöltő mivoltát fel kellett adnia és magának Jugoszláviának kellett előtérbe lépnie.“ Jugoszlávia lett a népi demokratikus kormányzati rendszerek megdöntésére irányuló harcban a rohamcsapat. — Nálunk Magyarországon ez annyit jelentett, hogy Rajk és bandája utasítást kapott arra, hogy fegyveres erővel állítsák vissza Magyarországon a kapitalizmust. Ebben az utasításban nemcsak az volt benne, hogy az ország minden reakciós erejére kell támaszkodni, de a terv végrehajtásához megkapták volna az angol-amerikai zónában összegyűjtött nyilasokat, csendőröket, Horthysta tiszteket és ami még fontosabb, a jugoszláv árulók fegyveres haderejét. Az ilyen fegyveres orvtámadás kiegészítő része lett volna valami nemzetközi konfliktus, amelynek le kellett volna kötnie a Szovjetunió erejét és ugyancsak kiegészítő részei lettek volna különböző zavargások, köztük a katolikus reakcó mozgósítása, amely a többi népi demokráciák számára megnehezítette volna, hogy az így megtámadott Magyarország segítségére siessenek. Ennek a pernek a fényénél érnjük meg többek között, hogy miért tartott és tart Jugoszlávia gazdasági erejéhez mérten óriási hadsereget. Ez a hadsereg tudvalevőleg időnként 700.000 főt számol. — Ma már világos, hogy Tito is amerikai gazdáinak utasításait követte, akik a jugoszláv katonák vérével hajtották volna végre tervüket, híven ahhoz a politikájukhoz, amely szerint más kezével kell kikapartatni a gesztenyét a zízből. — Ez volt az „Operation X“, az amerikai imperialisták titkos terve, amelynek minden részlete bizonyítja, hogy a mohó imperialista rablók és Gestapo-iskolát járt provokátorok Tito, Rankovics, Gyilasz közös szerzeménye. A Rajkbanda leleplezése fényt vetett ezekre az aljas tervekre és mellékesen fényt vetett arra is, hogy a jugoszláv árulók nem az idén augusztusban határozták el, hogy a görög szabadságharc megfojtásához segédkezet nyújtanak, hanem már, amint Rankovics azt Rajkkal közölte, tavaly kész volt a terv Tito és a görög monorciofasiszták együttműködésére. Fény derült arra is, hogy Mindszenty és társainak demokráciaellenes működése nem volt valami elszigetelt jelenség, hanem szerves része vett az amerikai, imperialisták és jugoszláv bérenceik közös érzelmeinek. ..Rankovics jugoszláv belügyminiszter — mint Rajk köztl —döntően aláhúzta azt, hogy figyeljek fel arra, hogy már ebben az időben — tehát 1948 októberében, amikor én vele beszélgettem — Mindszenty minden eddiginél sokkal élesebb, leplezetlenebb politikai támadást vezet a kormány ellen. " Rankovics megmondotta, hogy ez nem Mindszentynek a saját feje és meggyőződése alapján történik. A Tibor banda albérletbe kapta volttá meg hazát,hal á A népi demokratikus országokban a további demokratikus szocialista fejlődés megakadályozására . Vatikán minden erejét is harcba kellett vetni. Azt is mondotta Rankovics, hogy az iskolák államosítása körül Mindszenty ki tudott váltani Pócspetrin egy kis parasztzendülést a kormány intézkedéseivel szemben. Mindszenty most a különböző nagyhatalmi körök sugallatára és a Vatikán sugallatára olyan mindenre elszánt politikát fog folytatni, hogy január végére, februárra, 1949-ben odáig érjenek az események, hogy ne egy Pócspetri legyen, hanem minden ■ vármegyében, városban, járásban, a falvakban hasonló zendülések robbanjanak ki a demokratikus központi kormányzattal szemben.“ Ezzel kapcsolatban Rajk rámutatott arra, hogy a reakciós katolikus klérus megmozdulásait Csehszlovákiában és Lengyelországban ő azonnal úgy értékelte, mint az amerikaiak által megrendezett, Mindszentyvel párhuzamos akciókat. Végül fény derült arra is, mi