Szabad Szó, 1952. január-február (54. évfolyam, 1-5. szám)

1952-01-06 / 1. szám

2 George Illisiu: A medvetáncoltató Dr. George Ulieru (1887—1944) huszonhat éven át dolgozott Romániában, mint járási orvos. Élményeit »Egy járási orvos naplójából« f crmmal dolgozta fel, mely most jelent meg magyar fordításban. (Szépirodalmi Könyvkiadó.) Ulieru állandóan harcot folytatott a népbetegségek, a babonák, az elmaradottság ellen, anyagi és erkölcsi támogatás nélkül, ellenséges környezetben. A szélhámosok, politikai kalandorok, panamisták kormányozta burzsoá Romániában nem érvényesülhetett. Könyvéből közöljük az alábbi részleteket: NEM TELJESÍTETTEM az S. községbeli N. V. kormánypárti képviselő kívánságát, s a kérés ellenére járványkórházba utaltam egy kortesének két skarlátbeteg gyerekét. A következmény az volt, hogy a minisztériumból szemrehányást kaptam kötelességmulasztás miatt s azzal vádoltak, hogy a pellagra az én hibám következtében terjedt el mértéken felül járásomban. A minisztérium doktor Barbete egészségügyi főfelügyelőt küldte ki az ügy kivizsgálására. Miután felvilágosítottam a tények állásáról, megrótt s olyan tanácsot adott, amit soha életemben rém felejtek el. »Sokse köpjön a szél ellen« — mondta. — Ha lelkiismeretesen teljesít fem kötelességemet, semmitől sem félek — válaszoltam. — Csak éppen a következményeket kell elviselnie s az állását is elveszti. — Miért veszteném el, ha semmi hibát nem követtem el? — Hónál fehérebb lehet, s na befeketítjük koromszínűre, koromszínű sálét s mi patyolatfehérre mossuk — rekesztette be a vitát a főfelügyelő, tekintélye egész súlyával. * HÁROM HÓNAP óta nem folyósították a fizetésemet, a tejes és a pék nem hajlandó többet hitelezni. Capot, a sokat tapasztalt öreg egészségőr, aki már számos doktort kioktatott, hogy s mint kell pénzt szerezni ilyen sanyarú helyzetben, a következő tanácsot adta: »Menjünk, doktor úr és tartsunk vizsgálatot például P. községben s vegyük sorra a kocsmárosokat. Mindegyiknél lelünk majd valami kifogásolni valót. Uraságod ordítozni kezd s azzal fenyegeti a kocsmárost, hogy feljelenti, amiért nem tartja tiszteletben az egészségügyi rendelkezéseket, elmagyarázza neki, hogy a törvény pontosan előírja, milyen állapotban kell tartani a helyiségeket s hogy a bírság igen tetemes. Ezután uraságod kimegy. Én ott maradok a kocsmárossal... ő meg nemsokára visz egy kis túrót, szalonnát, füstölthúst meg egyebet a kocsiba. Akármit kapunk, megelégedhetünk vele. Távozás előtt uraságod kezet szorít vele, elmondja, hogy mindent a legpéldásabb rendben talált s ha a kocsmárosnak esze van, a markába is csúsztat valamit. Nem fog rosszul esni az ilyen ajándék sem, így kell csinálni, doktor úr, az elődei is így csinálták s nem bánták meg. Ha nem követi a példájukat, szegényen pusztul el. Egy nap majd azt is elmondom, hogy csinálják az italpróbát. Nem tréfadolog, komoly summákat lehet keresni« — mondta az öreg a maga meggyőző módján. * A SZOMSZÉDOS FALUBÓL ijesztő kutyaugatás, szűkölés hallatszott, úgy látszott, hogy a falu valamennyi kutyája egy helyre gyűlt s ott vonít, nyújtottál és kétségbeesetten. A kutyaugatáson szaggatott dobütés hatolt keresztül. — Vájjon miért vonítanak enynyire a kutyák? — kérdeztem Capost. — Bizonyára a medvetáncoltató jött meg a medvéjével — válaszolt az egészségér. Fölkerekedtünk. Minél inkább megközelítettük a falut az országúton, annál erősebben és rémületesebben hangzott a kutyaugatás és a dobpergés. A faluban ahány ház, annyi nyitott kapu, nyitott ajtó. Sem a házakban, sem az udvarokon nem láttunk senkit s nem hallottunk emberi hangot. Az egész falu V. M. parasztpárti képviselő háza előtt gyűlt össze. A zsivajgáson áttört a medvetáncoltató dobjának szaggatott dobbanása s a medve durva morgása. Átverekedtük magunkat a tömegen, hogy közelebbről vehessük szemügyre a látványosságot. Az udvar közepén ott feküdt, arccal a földnek, a birtokos, a képviselő, s várta, hogy a medve megtapossa. A medvetáncoltató abbahagyta a dobolást, ráparancsolt a medvére, mire az lassan rálépett a képviselő úr testére, lábai előbb a derekát taposták meg, majd a vállát. A képviselő úgyszólván eltűnt a hatalmas vad talpai alatt. Miután teljesítette a parancsot, a medve faképnél hagyta betegét, ismét két lábra állt, gazdája pedig tovább folytatta a gyászos dobolást. A kimerült és sápadt képviselőt fölemelték a földről s bevitték a házba. — Sem ő, sem hozzátartozói soha nem fordulnak orvoshoz, ha betegek — mondta Capot, mikor már ismét az országutat róttuk. — Mandracsoája, a kuruzslónő kőrisbogárport itatott vele, ettől úgy tönkrement a veséje, hogy nem bírja a vizeletét visszatartani. A cigányasszony rántotta-borogatással gyógyítja, ő pedig kénytelen a nadrágjában állandóan disznóhólyagot tartani, hogy össze ne vizelje magát. A képviselőházba is így jár! Valahányszor szabadságon van, mindig magához hívatja a b.-i hadirokkantat, hogy az a csillagokból megjósolja neki, mi fog történni a politikában. Maga M. úr, a párt vezére is, állandóan figyelemmel kíséri a képviselő közvetítésével a csillagjós jövendöléseit. A választások alkalmával a parasztpárt vezére meglátogatta a képviselőt; a díszvacsora után, mikor maguk maradtak, elhivatták Mandracsoárat, hogy »forgassa vissza« gyomrukat. És a képviselő mindenkinek meséli, hogy M. úrnak erről az éjszakáról kitörölhetetlenül kedves emlék maradt a szívében. Az egészségőr szelíd, beletörődő kancon így fejezte be előadását: »Bizony! Bármilyen ostobád mégis megszedték magukat és tekintélyes emberek, míg mi, akik becsülettel dolgozunk, mehetünk a fenébe ...!« — írts . Budai Nagy Antal fétszáz esztendővel ezelőtt Zsigmond magyar király és német-római császár úgy megszorult, hogy még az udvari konyhára való sem került ki mindennap. A királyok, akkoriban, úgy segítettek magukon, hogy hitványabb pénzt verettek. A tékozló és bővérű Zsigmond sem talált ki újat Kevesebb ezüstöt kevertetett az új pénzbe és a különbségből feljavította megrendült háztartását. A nagybirtokos nemességnek és főpapságnak nem tetszott a pénzhigitás, mert rossz ezüstben kapták a tizedet. Lépes György, Erdély püspöke, összegyűjtötte a főurakat és kimondotta: a földesúri kilencedet és egyházi tizedet csak aranyban lehet fizetni. Az új rendelet másfélszeresére emelte a jobbágy terheit. Ezt már a türelmes magyar paraszt és a csendes román jobbágy is megelégelte. A husziták forradalmi tanai különben is megborzolták Erdély népeit és csak alkalomra vártak, hogy formát öltsön a változások reménye, terv legyen az indulatból, elszántság a dühből, sereg a maguk közt füstölgő elégedetlenekből, fegyver a kaszából. Budai Nagy Antal fogta marokra a parasztok kusza vágyait. A forrongó parasztok vezére nemcsak az egyenesre kalapált kaszához értett: szolgált Zsigmond seregében és megtanulta a husziták táborában a kelyhesek új harcmodorát. Megismerte az akkor új hadviselést és megszervezte az első magyar néphadsereget. Az urak meghökkentek, fegyverbe szólították a riadt nemességet. A Bábolnahegy oldalában ütközött meg a két sereg. A harci szekerek fedezetével támadó népi gyalogság éket vágott az úri seregbe, körülkerítette és döntő csapást mért az ellenségre. Diadalmaskodott a kor legfejlettebb katonai tudománya, a huszita harcok tüzében próbát tett új taktika, a harcikocsik alkalmazása, a jól képzett, fürge és vakmerő gyalogság, a nehézkes, elavult, lovagi hadviselés fölött: a forradalmi harcA legyőzött nemesség alkura kényszerült: Kolozsmonostoron 1437. júniusában szerződtek. Az urak azonban csak időt akartak nyerni. A nevezetes esztendő végén Erdély hatalmasai: a magyar földesurak, székely nemesek és szász kalmárok megkötötték a kápolnai úniót. A parasztoknak újra hadba kellett szállniok. Budai Nagy Antal kilenc nap alatt állította talpra szétszéledt seregét, új katonákkal pótolta az elmaradt, hűtlen bocskoros kisnemeseket és megnyerte a kolozsvári céhlegényeket, a magyar történelem első ifjúmunkásait. Désvárnál ütköztek meg. Ismét győzött a népi hadsereg, de súlyos árat fizetett. Megfogyatkozott a diadalmas had, most már nem tudták úgy szétszórni a nemességet, mint Bábolnánál. Lépes püspök és Csáki vajda megint időt akart nyerni, újra egyességet kínált Budai Nagy Antal már tudta: csel rejlik a békeajánlat nyájassága mögött, de a parasztoknak is kellett a pihenés, újra megegyeztek. Az urak — híven hagyományaikhoz —, újra megszegték a szerződést Budai Nagy Antal mégegyszer hadbaszólította Erdély népét Most már csak a legelszántabb zsellérekre és a városi céhlegényekre számíthatott Kolozsvár és Monostor között találkozott a két sereg — 1438. január 6-án. A felkelők hajnalban rajtaütöttek a nemeseken, de Csáki vajda készült a támadásra. Az első rohamot visszaverték. A parasztok újra támadásba lendültek, de addigra erősítést kaptak az urak. Most már tízezer főnyi, jól felszerelt pihent nemesség állt szemben a megfogyatkozott alig kétezernyi forradalmi haddal Kegyetlen öldöklés kezdődött »A dühös parasztok oroszlánként harcoltak«, alkonyaira mégis az urak serege maradt felül. A paraszt-had vezérét nem lelték sehol. Budai Nagy Antal a néppel harcolt, a forradalom seregét vezette, bajtársaival maradt holtában is. Elnémult az első erdélyi szabadságharc zaja, de parázsló emléke tovább élt a keserű jobbágyszívekben, hogy fellobbanjon Dózsa vérében és majd századok múltán diadalmaskodjék az elnyomottak ügye, a munkásosztály vezetésével, a Nagy Októberi Szocalista Forradalom új világot teremtő győzelme után. KORODA MIKLÓS modor. _________________ Leveleit, küldeményeit így címezze: Szabad Szó Budapest, 62. Postafiók 207. NOWA HUTA a lengyel acélváros Krakó ősi falai alatt, amerre a vén Visztula habjai mossák a füzes partokat, új emberek vidám arca mosolyog felénk. Ott, ahol még nemrégen a kis Mogila falu roskatag házai állottak, szünet nélkül folyik a lázas munka: épül Nowa Huta, a lengyel Dunapentele. A falucska már teljesen eltűnt, helyén hatalmas, többemeletes épülettömbök szöknek a magasba, és mellettük óriási üzemcsoport nőtt ki a földből. A Visztula-parti széles betonúton tehergépkocsik száguldanak, vontatótraktorok dübörögnek. Az egyik helyen ekszkavátor-óriások markolói tépik, harapják a földet, amott meg karcsú toronydaruk és gyors transzportőrök viszik az építőanyagot fel az égbeszökő állványokra. Naponta 150 vagonnyi építőanyagot használnak fel ennél az építkezésnél. Az emberek ezrei dolgoznak Nowa Hután, Lengyelország hatéves tervének legnagyszerűbb alkotásán. S a legnagyobb részük fiatal. Több mint 70 százalék az ifjú építőmunkások száma, akik az 1600 hektáron fekvő várost építik. A hatéves terv végére 60.000 ember lakja majd az új szocialista várost, amelynek többek között 8 ipari szakiskolája, 2 technikuma, 40 különböző iskolája, számos bölcsődéje és óvodája lesz. Hatalmas színház, szálloda, 12 klub, 4 kultúr- és sportpark, kenyérgyár, több áruház, mozi és étterem is épül itt. De eddig csak a lakótelepről beszéltünk, pedig az építők igazi büszkesége az a négy nagyolvasztó és kilenc Martin-kemence lesz, amely az élenjáró szovjet technika legújabb vívmányai szerint készül. A hatéves terv végén a nowa-hutai kohóművek több fémet adnak az országnak, mint amennyit Lengyelország egész kohászata adott a második világháború előtt. Nowa Huta — az új káderek kohója is, új káderek százai kovácsolódnak ki itt, akik elsajátítják a szocialista ipar legjobb módszereit és a szovjet sztahanovisták tapasztalatait. A brigádokban folyó nagy nevelőmunka átformálja az embereket és napról napra növeli öntudatukat. Óriási kohóhoz hasonlít ez az építkezés, ahol csupán elenyésző százalék a salak. A többség szilárdan helytáll és kemény acéllá edződik. Az alábbi példa jellemzi a munka lendületét. A »Czenstochowa« és a »Kosciuszko«-kohó, valamint a wizowi és gerzewi vegyipari üzemek dolgozói a Nowa-Huta építőivel összefogva, elhatározták hogy együttes munkával másfél hónappal a kitűzött határidő előtt üzentbehelyezik a kombinát első részlegét. Ahhoz azonban, hogy ez valóra váljék, nemcsak a szerelőcsarnok építését kell befejezni, de el kell készíteni egy nagy kompresszort, a kazánházat is és fel kell szerelni egy kisebb villanytelepet. Tizenhét kilométernyi csatornahálózatnak is el kell készülnie. Mindez azonban nem akadály, mert az építők tudják, miért dolgoznak. Mogila falucska már végérvényesen eltűnt, helyén ragyogó város, óriási vas- és acélmű, a béke újabb erődje épül. S ahogy épül az új város, a kombinát, úgy fejlődnek az emberek, úgy szépül egyre a dolgozók élete is Lengyelországban. ni. • . "V " “ Amerikában »comics« néven ismerik azokat a rajzsorozatokat, amelyekkel tele vannak a lapok, és amelyek könyvek alakjában is megjelennek. Minden gyerek hetenként átlag 10—12 ilyen lapot, vagy füzetet olvas. Egy ismert amerikai újságíró szerint a »comics« által propagált »felsőbbrendű« amerikai embertípus jellegzetesen fasiszta. Nem így a »Baltimore Sun«. E lap szerint a »comics« a »nehéz idők költészete és előkészítik az ifjúságot az erőszak világára«. A szadista, állati kegyetlenséget mutató rajzsorozatok ilyesmire nevelik a fiatalságot: december 19-én jelentette a Reuter, Mexicóból, hogy két testvér és egy pajtásuk háborúsdit játszott. Elhatározták, hogy haditörvényszéket alakítanak és ítélkeznek a tizenkét éves Manuela nevű cselédjük felett. A három fiú halálra ítélte Manuélát. Az ítéletet végre is hajtották. A letérdepelhetett öt kislányt fejbelőtték ...! k BALZACNÁL egyszer betörtek. Az író rosszul állt és felriadt a töretre. Látta, hogy a félhomályban valaki motoszkál a szobában. Hangosan nevetni kezdett. A betörő zavaréba jött, és dadogni kezdett.— ugye, ön betörő, barátom? A szívélyes hangra a csirkefogó bevallotta: — Igen. — Nem vested hiábavaló dolgokkal tölteni a drága idejét? — dorgálta meg az író. — Nincs jobb dolga, mint sötétben keresgélni, ott, ahol én még fényes nappal sem találok semmit ?! * EGY KIÁLLÍTÁSON kiállították egy fiatal festő szobrát is. Az átkötés egyáltalán nem sikerült, úgyhogy minden művésztag szidta a csapnivaló művet. A kitűnő humoráról ismert Fényes Adolf egy délután a következő cédulát akasztotta a szobor nyakába: •— Szobor vagyok, de fájok minden tagnak! □ LISZT FERENC egy alkalommal a pétervári udvarban hangversenyzett. Az egyik szám közben Miklósír hangosan beszélgetni kezdett a szomszédjával. Liszt erre hirtelen abbahagyta a játékot. — Iki az, kedves Liszt, miért hagyta abba? — kérdezte a cár. Liszt udvariasan, de önérzetesen válaszolta: Ha a cár beszél, mindennek el kell némulnia!... © WILDE OSZKÁRT, s költőt bemutatták egy francia írónőnek, aki arról volt nevezetes, hogy korának legcsúnyább női közé számított. Az eredeti is szellemes hölgy a bemutatás után így sielt Wildehoz: — Ugyebár, én vagyok a legcsúnyább nő Franciaországban? A poéta szórakozottan hallgatta a hölgyet és gépies udvariassággal válaszolta: —ú, ne tessék szerénykedni... Az egész világon!... A SCHODELNÉVEL történt, a régi Nemzeti Színház kiváló színésznőjével. Kirándult egy nagyobb színésztársasággal és megbámultak egy szép kéttornyú templomot. Valaki megjegyezte: a Szép egy pár torony.« *—* Ha egy pár volna *-t, mondta mosolyogva Sehedelné —, akkor az egyiknek férfinek kellene lenni, a másiknak nőnek. Úgyis van *- szólt közbe az ott ácsorgó harangozó. — A balfelöli torony az asszony. Nagypénteken abban van — a kereplő.