Katolikus gimnázium, Szakolca, 1877

T. A fokozatos zöngelépték mennyiségtani megfejtése. 1. Élő fogalmak. Tapasztalásból tudjuk, hogy minden zengő test rezgésben létezik; e rezgést, ha kellő lassúsággal megy végbe, többször látjuk is; erősebb hangoknál néha a nélkül hogy a rezgő testet megérintenék, még a kör­nyező lég mozgását is érezzük; ha azonban a rezgés nagyobb gyorsa­sággal történik, szemünk már többé nem képes azt követni, a rezgések ilyenkor egygyé olvadván más érzékünkre — hallszervünkre — hatnak, mely benyomás hangnak neveztetik. Hangérzethez e szerint három tényező kívántatik : a) a hangébresztő, vagyis oly test, mely a rezgések okozója, b) a hangvezető közeg, azaz oly test, melynek a rezgő test rezgéseit átadja, és melyben a hang tovább terjedhet; ez többnyire a légköri levegő, és c) egészséges hallszerv, mely képes a benyomást elfogadni. A természettanban tanuljuk, hogy az elég gyorsan ismétlő lökések minden sora, mely képes a levegőt rezgésbe hozni, ebben hangot ébreszt. A hangébresztésnek különféle módja lehet, ennélfogva a hang is különféle­­ hangzat akkor származik, ha a rezgések gyorsan és szabályosan történ­nek; ha a hangzatok zenében alkalmaztatnak, minthogy annak alkotó elemeit képezik, azért azokat zöngéknek nevezzük. A zöngék általános magassága a lökések számától függ, minél nagyobb ezen szám ugyan­azon idő alatt, annál magasabb a zönge, s a rezgések azon száma, melyet a zengő test egy másodperc alatt végez, zönge mértékéül vézetik. Azon legmélyebb C zönge, mely zongoráinkon még létezik, s melyet 16 lábnyi hosszú nyílt orgona síp ad, 33 rezgést tesz egy mperc alatt, ezen hangnál azonban már a hallhatóság alsó határához közeledünk, mert oly hangok, melyeknél a rezgések száma egy mperc alatt kisebb 16'/2 nél, már többé meg nem­­különböztethető hangokat adván csak­is a meg­felelő felsőbb hangok erősbítésére szolgálnak a zenében.

Next