Századok – 1870

Szalay László: Klement János Mihály II. Rákóczi Ferenc követe Berlinben; Hágában; Londonban - 1

de Transsilvanie ablakából. A magyar háború kezdetén titkára lévén a kalocsai érseknek, Széchenyi Pálnak, kit Leopold csá­szár béke­eszközlésére kü­ldött vala hozzám , máskülönben nem nyerhettem őt meg ügyünknek, mint ígérvén, hogy papi javadal­mat szerzek neki Francziaországban, minek ígéretére a néhai ki­rály (XIV. Lajos) által felhatalmazva voltam. Ő igen jelentékeny dolgokat fedezett föl előttem; napfényre hozta a bécsi udvar összes ármányát ; hivén, hogy ama franczia javadalom őt bizto­sítani fogja a mondott udvar üldözése elől még azon esetben is, ha a magyar háború nem ér szerencsés véget. De én semmit sem voltam képes számára kieszközölni sem az elhunyt királynál, kinek igéretét birtam, sem az orleansi hercegnél (a régensnél) , s Brenner remény nélkül maradt, ő, ki fejét arra valónak hitte, hogy püspöki mitrát, hogy bíbornoki süveget viseljen. Kétségbe­esett jövendőm iránt, kenyér nélkül látta magát halálom után. Arczán olvastam e gondolatokat, midőn a mam­a őt megrohanta , s az orleansi herczeg emlékezhetni fog figyelmeztetésemre vég­találkozásunk alkalmával , hogy én Brennert képesnek tartom árulásra, ha javadalom nélkül hagyatik. Ez oknál fogva semmi befolyást sem engedtem neki Parisban maradt vagyonom keze­lésére. De­m módot talált, szándékom és utasításom ellenére, tő­kéimről intézkedni, képzelvén magának, hogy a busás nyereség, melyet mind nekem, mind magának fog szerezni a bik­etek vá­sárlása által (Law speculatióit érti), őt kimentendik előttem. De látván, hogy én nem állok nézeteihez, hogy rászallom eljárását , segédet seholsem találván , érezvén az ellenem elkövetett vétség súlyát ; s egyszersmind nem birván ügyeim alapos ismeretével, melynek árulása őt a bécsi udvar kegyébe ajánlaná ; alatta egy gyászos jövő képzelmének, annál borzasztóbb képzelmének, mi­vel tisztán emberi tudománya nem ismert pietást : épen nem csu­dálkoztam, midőn értésemre esett, hogy annyi pogány philoso­phies példáját követte. —Ezen esemény, asszonyom, oly elevenen tanúsítja az emberi ész gyöngeségét és tehetetlenségét, fönntar­tani bennünket szemben a szerencsétlenségekkel, hogy miután kegyed róla, a boldogtalanról, megemlékezett , remélem, meg fogja bocsátani, hogy részemről elmondottam egész históriáját, mely velem mélyen érezteté, mi lennék én szenvedéseim köze­pette, ha Isten kegyelme nem támogat!"

Next