Századunk, 1842. január-december (5. évfolyam, 1-104. szám)

1842-01-03 / 1. szám

SZAKADUNK -I. szám. Ötödik esztendei folyamat 1842. A­pCf Január 3. Jóslat 1­8­4­2-re. Bármit mondjon a tisztelt olvasó, a varázslás nem könnyű mesterség. Egy rakás hazánkfia van, ki fel nem találta a puskaport, s hihetőleg most sem találná fel, ha történetből elveszne, miről azonban az angolok gondoskodni fognak, mert mivel lődöznék és égetnék össze az ártatlan városokat s azoknak még ártatlanabb lakosit? És ha ama hazánkfiai, kik minden lőporosságtól tiszta ge­­niusuk mellett is erényes emberek lehetnek, az anyagból kilép­vén,­­mellyhez tartozik minden szellemi veszedelmessége mellett is a’ lőpor) a’ földfeletti lényekhez közelítendnek, majd észreve­­endik milly nehéz varázsolni. Valóban, hová lettek mindazon tündérek, gnomok, elfek, syl­­phidák, lelkek és kisértetek, szárnyasok, szarvasok, ló-, ökör- és kecskelábúak, mellyek a földgyomrában, a vizekben, az erdőkben és a jégben laktak ezelőtt tetemes számmal ? A színházon kívül nem lelhetők. Mi lett belőlök ? Elhagyák a szegény halandót s megfosz­­ták egyik édes álmától, reményeinek egyik kecsteljes nemétől. Hurráh! a holtak sebesen nyargalnak, de vissza többé nem ke­rülnek. Alig képzelheti a tisztelt olvasó, mit nem próbáltunk meg mindent, míg ezen idő­ morzsára, ezen 365 napból összeférezett vulgaris 1842dik évre, csak valamicskét is kihoztunk. Manipula­­tionknak egy részét itt elmondjuk. Elővettünk először is egy piszkos sáros koponyát, ezt szépen megmostuk, kifesztük s asztalunkra tettük épen élőnkbe, mint láthatni illyesmit a többek közt azon bűnhődő Magdolna előtt, kit művészeink olly szépnek festenek. Az üres koponyából denique semmi ki nem jó, bármit tegyünk vele. A phraenologia után következett a chiromantia, a baromi magnetismus és a metoposcopia. Mind hasztalan ! Elővettük Albertus magnust, a szabad­kőművesek mysteriu­­mait, eszközeit és az égő bokrot; elő mindazon csudálatos köny­veket, mellyeket Faust atyánkfia hagyományából egyenes vonal­ban öröklöttünk; tanácsot vettünk Dagoberttől, Tenierstől, de kü­lönösen Grandier Orbántól, ki, tudjuk­, vérével itt szerződést kö­tött a daemonok előkelő paireivel, Balberith titoknoksága alatt­; olvastunk és olvastunk; a padolatra jó nagy kettős kört (pantacu­­lumot) vontunk krétával, szokás szerint kelet felé fordulván ; a körbe különböző jegyeket rajzoltunk; feltettük papiros süvegün­ket, jó hegyeset és magasat, miilyen a czukorsüveg, reá jellemző alakzatokat; felöltöttünk egy jó zsíros fekete talárt, mellyel ara­nyos papiros-övvel derekunkra szorítottunk; az övre az égi je­gyeket szép sorban téntával irtuk; kezünkben vesszőcskét tartván üstös papírral behuzottat; talismánunk felírása a normális „super aspidem et basiliscum ambulabis“ volt; ekkor idéztünk és ismét idéztünk — de semmi nem mutatkozott, még füst sem, a cigarró­­én kívül, melly a fárasztó munka közben majd elaludt. A gyönyörűen tündöklő kék éghez fordulunk ezután. Tán jobb lett volna vele kezdeni. Felé irányozzuk tehát a háromszö­get, a kört és egy iszonyatos Herschelféle távcsőt. Ezek a csilla­gok és planéták csendesen mozognak, folytatják útjaikat és szépen hallgatnak. Itt a legnagyobb csend, semmi zavar és a corteskedés­­nek legkisebb nyoma sincs. A constellaliok és az adspectusok oly­­lyanok, mint voltak vagy százezer évvel ezelőtt; csak ez a szar­vas hold, ez a rettentő nevetséges mementója sok becsületes, hanem igenis feleséges embernek. 1842 ben egy kissé szemtelenül áll a nap elébe s olly sötétséget okoz, miilyent most élő ember soha többé nem fog­­ látni. Jó is lesz a gyermekeknek meg­mutatni, milly ritkán esik meg s milly rövid ideig tart a sötétség, hogy érezzék, milly gyáva egy gondolat attól a holdtól, a napot akarni — eltakarni, amúgy piszkálni, mint piszkálja szalmaszállal a kis­fiú alvó édes anyának orrát. Elég hogy Syrius, Arctur, De­­neb, Algol s a többi csillag egy szót sem szólnak, csak ragyog­nak ; a planéták és cometák futnak látnak, de mindig egy útban és csakugyan a magokéban. Mármár gondolánk, hogy kiabálásaink és nógatásaink felelet nélkül maradandnak, midőn oh csuda, oh hallatlan dolog, egyszer­re szózat hallik. Honnan ? Ki szól ? Jupiterből egy csintalan 300 öles hoszú gamin, ollyforma szócsőn, millyenen szól a magyar Dunán úszkáló német gőzösnek olasz kapitánya angol mozgonyo­­sához. Mit mond a gamin? „Arrangez- vous la bas petites bétes et faites l’amour!“ És ez a föld mindennap fordul egyet mint pecse­nye a nyárson, évi útjában pedig szép hallkai, meggondolva, mint Pest és Debreczen közt a posta, minden órában 16,920 földk­ali mérföldnyir­e halad. Most már ismét ott valánk hol ezelőtt voltunk, lelkiismere­­tesen követvén Jacotot híres tanulás rendszerét, az A, B, C-t elő­­kezdénk. Recommencez toujours mes anges, igy mindig marad itt valami a reményeket és vágyakat tökéletesen kielégítő. Irtunk sziklás Scotiába, Walterünk regés honába, az újabb s régibb boszorkányokhoz megkereső leveleket. Egyike sem mélta­tott feleletre; csak Macbeth háromra külde némi hézagos és több­­féle kint magyarázható utasítást, mikép lehessen a meglevő anyagokkal­­ procedálnunk. És mi procedáltunk következőleg. Boszorkány-helyetesekké tétettek egy oláh czigány, egy dró­tos tót és egy gesztenye-sütönő. Elővettek ezek egy tömérdek nagy katlant, kormosat, ci-devant­ut, most expálinkafözöt; ezt há­rom lábra állítják s raknak bele mindenfélét,mi körmük alá kerül: egy kis biczegő popularitást, egy darabka augur- sapkát, banque­­rotált celebritást, megbukott hirlapocskát, megnyirbált gondolatot, kigyó-sziszegést, indítvány-temetést, felfordult hazafiságot, croco-, dil- könyeket, hajdu-pálczát, sajtó-nyögést. Tüzet, tüzet raknak alá, jól ég — és jól tüzelnek. „Keverd, keverd az egészet, tán­­czoljunk a katlan körül, mondjuk el mit tapasztalunk. Kérdezz, kérdezz bennünket!“ Im­provisált boszorkányaink csakugyan tűzbe jöttek, — sej­­dítjük a borszesz által — és összevissza fecsegnek mindent, jó­solván 1842re. Mit ide írunk, stenographált töredék. Első boszorkány. Amerikában fejlődnek, Ázsiában ópiumot esznek, Afrikában rabot vesznek, Austráliában gyapjút termesztnek, Európában pénzt keresnek. Második boszorkány. A hadi seregek 1842 ben tetemesen kisebbülnek. Az adós­ságok gyarapulnak, diszleni fog a­­ selyemtök. Harmadik boszorkány. Csillag, kereszt mindenkinek, Fényes ennek , nehéz annak . Lesz fáklyás- és macska­zene , Kép , szobor és falmázolat. Első boszorkány. A közoktatás új irányt fog nyerni. Tapasztalván, hogy a tanítás még korán van, az oskolába csak hatvanéves gyermekek küldetnek. Második boszorkány. Minister leszesz te kis ember, Csak vigyászz ’s mindent ki ne petyegj. Egyéb semmi, egyéb semmi,­­ Ki a sárból, sárba vissza.

Next