Szeged és Vidéke, 1903. január (2. évfolyam, 1-27. szám)
1903-01-01 / 1. szám
SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1903. csütörtök, január 1. POLITIKAI NAPILAP. II. ÉVFOLYAM, 1. SZÁM. SZERKESZTŐSÉG: KARASZ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. A FELELŐS SZERKESZTŐ TELEFONJA 3. A SZERKESZTŐSÉG TELEFONJA 84. FELELŐS SZERKESZTŐ: dr. BALASSA ÁRMIN. TÁRSSZERKESZTŐK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETNI .4 Egész évre 24 korona, —i B^évre 12 szerona. Egy hóra 2 korona -^egyes szám -------------------A KIADÓKA’A^ re 6 korona. P. E. 87. Szeged, december 31. (B.) Csöndesen, minden nagyobb hullámverés nélkül vájja medrét az a mozgalom, amelynek czélja az, hogy a párbaj kiküszöböltessék a társadalmi intézmények köréből. Lesz-e sikere ennek a mozgalomnak vagy sem, azt egész bizonyossággal megjósolni nem lehet, mert a magára vállalt feladat megoldása egyike a legnehezebb társadalmi problémáknak. Olyan nehéz, hogy a büntetőtörvénykönyv javaslatának főrendiházi tárgyalása alkalmával Csemegi Károly ezt az apodictikus kijelentést tette. Akármit mondanak is, az kétszer kettő négy, hogy a századoknak gyakorlata és tapasztalata bebizonyította, hogy a párbajt törvények nem irtották ki, nem irthatták ki a legszigorúbbak, nem irthatják ki az enyhébbek. Igaz, hogy a lángelméjű tudós már akkor szemben találta magát Anglia ama törvényhozási tényével, amely perhorreskálta a párbaj törvényes védelmét, s hogy ennek következtében Angliában a párbajok kipusztultak; de ezzel az egy tapasztalati ténynyel szemben rámutatott arra a másik tényre, hogy az angol esküdtek nem voltak hajlandók kimondani a bűnöst, ha párbajban következett be a halál. Lehetetlennek tartotta tehát, hogy Magyarország olyan törvényt hozzon, amelyet a bírák ne alkalmazzanak, éppen úgy, mint Angolország bíróságai. A kérdés tehát megoldhatatlannak látszik, mert a jogállam képtelen arra, hogy a társadalmi érzéseket lefegyverezze és olyan törvény oltalma alá helyezze, amely egyfelől a törvényt alkalmazó állam tekintélyének sérelme nélkül végrehajtassék, másfelől az egyénenként érdekelt társadalom megnyugvását eredményezze a legszigorúbb bírói alkalmazás daczára is. Igaz, hogy Csemegi felfogásával szemben hivatkozni lehet arra, hogy az esküdtbíróságok nemcsak Angliában, hanem mindenütt és jelenleg nálunk is, nem minden halált eredményező cselekmény tettesét mondják ki bűnösnek. Ennek magyarázata pedig az, hogy az anyagi büntető törvénykönyvek, közöttük a Csemegi törvénye is, elismerik bizonyos körülmények között az emberölés jogosságát és ebből kifolyólag a büntetés alól való mentességét. A párbajnok közönséges bűntetté való minősítése elől tehát a Csemegi által felhozott okból kitérni nem egészen indokolt, mert az anyagi törvény alkalmazása más bűncselekménynél is nem a törvény elvi minősítésének, hanem a concret eset körülményei alapján kiformálódó bírói meggyőződésnek van kiszolgáltatva; mégis az a tapasztalás, hogy az anyagi büntetőtörvénykönyv bármily szigorú végrehajtása a bűnesetek visszaszorítására alkalmatlan, azt látszik bizonyítani, hogy ha a párbaj kivételes büntetőjogi sanctionálása megszűnnék is, ez a körülmény maga nem lenne elegendő a párbaj dühöngésének meggátlására. Ahhoz, hogy az angol törvényhozás eredménye beálljon, szükséges volna a continens erkölcseinek olyan eldurvulása, amilyen Angliában tombolt akkor, amidőn királyi assistentia mellett folytak a bérgyilkosságok és a napi mulatságok közé tartozott a párbajozás czímén folytatott embermészárlás, mert csak az erkölcsök ilyen elfajulása nyomán támadhat olyan eredményes reactio, aminő Angliában a párbaj kipusztulásához vezetett. A mi rendezett erkölcsi viszonyaink között ilyen eredményre törvényhozási úton számítani nem lehet még akkor sem, ha a párbajnak közönséges bűntetté való minősítésén kívül megvalósíttatnék a párbaj ellenségeinek az a követelése is, hogy a becsület ellen intézett támadások a mostaninál súlyosabb büntetéssel toroltassanak meg. Nem lehetne eredményre számítani azért, mert azok a sérelmek, amelyekkel szemben a párbaj legelkeseredettebb ellenségei is kénytelenek elismerni, hogy semmiféle idegen beavatkozással ki nem egyenlíthetők, mint pl. a hitvesi becsület sérelme, végső elemzésben oda vezetnek, hogy az állam bírósága mellett a társadalom szervezzen magának külön bíróságot, amely az eléje utalandó eset körülményének megvizsgálása alapján eldöntené, hogy a sérelem olyan természetű-e, amelynek igazságát csak a párbaj bírálhatja el. Ha tehát a párbaj a társadalmi intézmények köréből végleg kipusztíthatónak nem látszik, fölmerül az a kérdés, hogy az a mostani nagy eszmeáramlat, amely Ausztriát, Franczia-, Olasz-, Német- és Spanyolországokat átölelve, nálunk Magyarországban, Nagyváradon talált termőtalajra, tömöríteni tudja-e a társadalmat anynyira, hogy a mozgalom czéltalannak ne tekintessék, hatásában pedig üdvösnek elismertessék. Ez a mozgalom, amely hazánkban Nagyváradról kiindulva „Párbaj Ellenes Szövetség“ (P. E. Sz.) név alatt öltött társadalmi formát L ady Z mond vezérlete mellett^^'^gike a legüdvösebb és leghasznosabb társadalmi mozgalmaknak és épen ezért a legmelegebben üdvözöljük közéletünk ama kitűnő férfiait, akik az eszmét magukévá tették és a szövetség megalakítása érdekében, értesülésünk szerint, itt Szegeden is néhány nap múlva kibontják az actio zászlaját. Üdvözöljük és minden erőnkből támogatjuk a mozgalmat azért, mert, a kérdés egyszerűsítése végett figyelmen kívül hagyva ezúttal a párbaj jogosultságának elvi vitatását, kifejezzük ama meggyőződésünket, hogy a párbaj hallatlan elfajulásának kizárólagos oka abban keresendő, hogy a társadalom szertelenül beleavatkozott a legegyénibb ügyek elintézésébe és ítéletének terrorizmusával boldogot, boldogtalant egymásra uszított a lovagias becsület jelszava alatt. Abban a pillanatban tehát, amint köztudottá válik, hogy a párbaj elől való kitérés a társadalom jellemileg kifogástalan tagjaiból álló szövetség megítélése szerint nem diffamáló, föléled az egyén szabad rendelkezési joga, hogy az ellene elkövetett sértésért az elégtétel milyen módjában akar megnyugvást találni. Ha pedig ez bekövetkezik, a párbajok száma a minimumra csökken, mert ugyancsak meggyőződésünk az is, hogy a mai munkás magyar társadalom tisztán meg tudja különböztetni a valódi becsületet az ököljog erejével kérkedő banditaságtól. A szövetség megalakulása azt a nagy etnikai erőt fogja tehát képviselni, amelynek hiányában társadalmunk eddig nem vette észre, hogy a mi kitűnő törvénykönyvünk 295. §-át igénybe véve, megakadályozhatta volna a társadalmi ítélet végzetes kifejlődését. Ez a törvényszakasz ugyanis egy évig terjedhető államfogházzal rendeli büntetni azt, aki valakit azért, mert mást párviadalra ki nem hr, vagy a kihívást el nem fogadja, megvetéssel fenyeget. íme tehát a törvény jó. Nem szorul bizonyításra, hogy a modern tyúkszem-párbajok túlnyomó része a nyilvános közmegvetésnek való kiszolgáltatás megelőzéséből egyszerű kényszerként keletkezett, aminek egyszerre gátat vetett volna, ha valakinek eszébe jut, hogy a megvető nyilatkozatok szerzőit bíróilag üldöztesse. A párbaj visszautasításának czíme alatt űzött kaszinói kigolyózások és más ilyen természetű megbélyegzések bizonyára mérsékeltebben jelentkeztek Lapunk mai száma 16 oldal.