Szeged és Vidéke, 1903. február (2. évfolyam, 28-51. szám)

1903-02-01 / 28. szám

aranyszájú, áldásos kezű Széll Kál­mánnak? Széll kormányzásának első korszaka lezárult. Ez a nemzet meg­­sarc­olásának időszaka volt. Most jön a második: az Ígéretek korszaka. Az archimedesi csavar megtette köteles­ségét. No, igazán kiváncsiak vagyunk az Ígéretek beváltására! A politika kulisszái mögül. — Fővárosi tudósitónktól. — Budapest, január 31. Vért is. Pénzt is. Nincs okuk immár parlamenti forrada­lomtól félteni a haza boldogságát azoknak, akik a katonai javaslatok előterjesztése előtt pártokat bontó, kormányt elsodró zivatar ki­törésétől tartottak. Békés nyugodtsággal folyik az ellenzék úgynevezett obstrukc­iója, amelyről pár nap előtt kisült, hogy nevetségesen lyrikus a ja­vaslat ellen bégetni merészkedő szelíd és kezes báránykáknak a tenorja. Az újoncz­­létszám megállapításáról szóló törvényjavaslat tárgyalása folyamán a baloldal padsoraiból fel fognak ugyan még hangzani azoknak a bizonyos nemzeti követeléseknek mielőbb történő beváltását sürgető, jól ismert akkor­dok, de a katonai ügyek jegyében megszüle­tett béke, az obuigát eredményekkel biztosí­tott treuga Dei nem tűri a késhegyig menő harczot, amelyről pedig annakelőtte biztató ígéretek rezegtek a levegőben és hangzottak el az „ó nép“ előtt. Hogy ezek a választó­polgárok most ismételten csalódtak, az magasabb politikai szempontból mellékes. A fő az, hogy a kormány lapjai a leg­közelebbi napokban megírhatják már émely­gős ódáikat a tátongó ellentétek áthidalásá­ról, a különböző felfogások összeegyezteté­séről, a nézeteltérések sikeres elsimításáról. Mert boldog az a kormány, amelynek a leg­súlyosabb katonai terhek felemelése esetén a mienkhez hasonló békülékeny és túlságo­san szelíd ellenzékkel kell számolnia. A ja­vaslatot ellenző képviselők közt most nem elsősorban a hivatalosan bejegyzett ellen­zékieket, a függetlenségi és 48-as Kossuth­­párt tagjait, sem a többi ellenzékieket, ha­nem a volt nemzeti pártnak most az úgyne­vezett szabadelvű párthoz tartozó tagjait értjük. A magyar politikai életben az ideiglenes szerelmi házasságok biztos kezű közvetítője Széll Kálmán miniszterelnök legalább a sza­vazásig, ha tovább már nem képes, kizárja, hogy a legmesszebbmenő engedmények meg­adásával kegyesen dicsekvő Egérváry Géza báró honvédelmi miniszter frigyre lépjen a nemzeti követelések teljesítését szorgalmazó bájos politikai szűzzel, Apponyi Albert gróf­fal. Akár ideig-óráig tartó vadházasság, akár a javaslatok elfogadásáig tartó politikai szeret­kezés a bakakáplárnak a nemzeti szűzzel való ez az összeállása, a közvetítő minden­esetre megkapja jól megérdemelt jutalmát, az annyira rettegett javaslatok hullámai nem sodorják ki kényelmes bársonyszékéből a kormányelnököt. Hiszen a közjogi ellenzék szelíd ob­strukc­iója se ér többet az eredményt te­kintve, mint a volt nemzeti pártiak békéltető politikával elhallgattatott ellenvetései. A vér- és pénzáldozatok körül nagy grácziával elrejtett rekompenzácziós figurák­kal gyönyörködtető tojástánczot mégis csak bécsi muzsikára aprózzák, a politikai vitatko­zások színteréből nem a katonai javaslatok ellen való elszánt csatározások porondjává magasztosult, hanem sima bálteremmé válto­zott a képviselőházban. Jó Komjáthy Bélá­nak még jobb magyar időkbe az ember lelkét visszaandalító sarkantyupengetése, Rákosi Viktornak szellemi sziporkái és Fejérváry Géza bárónak már kevésbbé szellemi ter­mészetű sziporkái édes-keveset változtatnak a lényegen, amelyet politikai időjóslás nélkül előre is meglát az ember a pár nappal ezelőtt megindult boszantóan csöndes és türelmesen nyugodt úgynevezett parlamenti obstrukc­ióból: a túlnyomóan nagy többség szolga módon készséggel megszavazza majd az óriási terheket. Az indemnityt és más provizóriumokat megszavazó törvényhozás nem akar súlyos katonai bonyodalmakat előidézni, nem kívánja a kormányzat folytonosságát megakasztani, nem hajlandó a parlament rendjét megza­varni. Mert mi lojálisak vagyunk a véglete­kig, mamelukok a legmesszebbre kitolt ha­tárokon túl is. Gavallérok vagyunk. Fizetünk, mint a köles. Vért is. Pénzt is. Egy fecske nem csinál nyarat, javaslatok ellen tartott beszéde keretében — úgyszólván — bizalmatlanságot szavazott a szabadelvűnek nevezett pártnak akkor még tekintélyes tagja a kormány ellen. Mind ez a beszéd, mind az ellenzékieskedő honatyá­nak az úgynevezett szabadelvűpárt kebeléből történt kilépése a Lloyd-klubban élénk meg­beszélés tárgya a vezető kormánypárti poli­tikusok körében. — Fogy a párttagok száma, — jegyzi meg az egyik. — Különös következményeket nem von maga után a kilépés, — konstatálja a másik. Ép a miniszterelnök halad el a beszél­gető klubb-tagok előtt. Odaszól az egyik Széll Kálmánhoz: — A Zichy-esetről beszélgetünk, kegyel­mes uram. A másik képviselő meg melankólikusan, csöndes rezignáczióval dünnyögve czitálja, hogy: „Pusztulunk, veszünk. Mint oldott kéve széthull nemzetünk.“ Gúnyos mosolylyal feleli a kormányelnök: — Sohase izgasson bennünket a dolog. Egy fecske nem csinál nyarat. Ez után a megjegyzés után, amelyet szellemesnek, találónak és jellemzőnek tarta­nak, minden kétséget kizáróan a miniszter­­elnökkel hübéti viszonyban álló mamelukok, ellépett Széll Kálmán. A miniszterelnök távozásával megjött a bátorsága az egyik képviselőnek, aki külön­ben ismert szónoka a Háznak, amelyben kü­lönösen a katonai ügyek tárgyalása folyamán sűrűn emelkedik fel jól táplált alakja a kor­mány és javaslatai védelmére. Csak a hely­zetet tárta föl, amikor kijelentette, hogy: — Igaza van Széllnek. Egy fecske nem csinál nyarat. De ha a politikai látóhatáron széttekintünk, messzelátó se kell hozzá, sok fecskét lát meg ám a szemünk. Most még messzire vannak ugyan, de mindinkább kö­zelednek. Amikor újból érdemlegesen szó fog esni az önálló vámterület felállításáról, mind itt lesznek majd. Gyors a repülésük, akkorra biztosan ideérnek. Szinte kórusban hangzott fel a képviselő megjegyzésére jobbról is, balról is . — Megjövünk. Ideérünk. Itt leszünk. Legalább is bizonytalan azonban, hogy a mostani kormányelnököt találják-e még itt akkor. Ám, annyival bizonyosabb, hogy az akkori Széll Kálmán ép oly lelkes híve lesz a közös vámterületnek, mint amilyen a mai. K. E. A „SZEGED ÉS VIDÉKE” TÁRCZÁJA. Margit legendája. Már éjszaka volt, hogy játtél a gyárból, Te hófehér arczu szép varróleány. Megvártalak a nehéz, rideg munkából És elkísértelek a sötét utczán. Csillagderűs fényben úszott az este . . . Bolygó szellő repült a város felett, A tavaszi áram a lelkünk megeste S szivünkbe lopódzott a kikelet! Lassan mendegéltünk . .. sápadt lámpák égtek. Hajadból az ibolyák illata szállt . . . Mint szélsuhanása, oly könnyű volt lépted. Egy költemény voltál, mely valóra vált! És lelkem bezsongta a mesék világa: Hej, egyszer volt, hol nem volt egy királylány . . . Csodás aranyhaja leomlott nyakára, Mirtuskoszorut viselt a homlokán! Nem volt neki drága, ezüstös ruhája. Ócska daróczköntös födte be testét . . . Kitaszítva bolygott a vészes világba Ahol még az ég is borús, sötét. A tű megsebezte, a szél átaljázta . . . Édes rózsaajkát feltörte a láz . . . És elvérezett az áldatlan tusába . . . Elvérzett ő is, mint annyi száz! .. .S hogy mentünk ... egy kapuban vén banyák állták. Kiaszott, ránczos volt mindannyihány! Összesúgtak gúnyosan . . . amint megláttak: „Mily szép legényt fogott magának a lány!­ És összerázkódott e szóra a tested, Érzem az arczodba szökni a vért. Mint liliom virága, olyan volt lelked! És sárral dobáltak és por, piszok­ért! Élénk érdeklődéssel kisérte a politikai közvélemény Zichy Jenő grófnak nagy port fölvert és nagyfokú figyelmet ébresztett harczi riadóját, amely a képviselőházban a katonai S midőn elértük ama kőházat. Melyben piczinke fészke állott. Hogy búcsúztunk, ajakad csókold számat Hófehér arczod könytől ázott. És azzal betértél . . . mig én a sötétben Néztem az ablakra vetődött árnyat És láttam mint dolgozol újra a gépen. Mint szabad, mint varrod a végtelen vásznat! És szerettem volna zokogni az éjben . . . Már keserű átokra nyílott a szám. Hogy vádoljam az eget busán, sötéten. Mert senkit meg nem óv, senkit sem szán . . . ... De fölöttem, köröttem langy szellő szállott. Bűvösen mosolygott a tavaszi ég! Életre csókolva az alvó virágot . . . És elfödve arczomat, halkan sirék! Szekula­menő. SZEGED ÉS VIDÉKE, Szeged, 1903. vasárnap, február 1. Egy színigazgató naplójából. Irta: Molnár Jenő. A gyorsvonaton egy kopaszodó, fekete szakálas úr ült velem szemben. Egy ideig elmerült egy füzet olvasásába, majd álomra csukódtak szemei. Elszenderült, sőt heves hortyogásba fogott. Kiváncsi voltam, ki lehet ez az idegen ember, akinek azelvonásai bizo­nyos szellemi foglalkozást árultak el. Nem tudtam legyőzni a vágyat, hogy az ismeret­len utitársat megismerjem. Fölhasználva mély álmodását, az ülésre tett füzetet magamhoz vettem s mohó érdeklődéssel kezdtem olvasni. Az első pillanatra láttam, hogy az idegen ur naplója jutott kezembe, de túlhelyezked­tem az indiszkréczión s közbe-közbe az alvó ismeretlen szemeit fürkészve, fokozódó élve­zettel lapoztam a füzetet. ... Az afghanisztáni Botrány-szinház vezetését­­— szól az első följegyzés — ma vettem át. Volt tulajdonosát csődbe kerget­ték a hallatlanul magas primadonna-fizetések és a bennszülött szerzők bukott darabjai. Mondhatom, sok dolgot adott az átvétel. Először is a boldogult igazgató hitelezői rohantak meg. Azután a társulat tagjai. Az­után a kritikusok. A színészek szerződést, a kritikusok mindenféle kedvezményeken kívül régóta hevertetett színműveik előadását kérték. Valamennyiek között a hitelezők viselkedtek legcsöndesebben. Eddigelé harmincz színész­nek helyeztem kilátásba a szerződtetést, tíz énekesnőt biztattam a primadonnái czímmel és jelleggel és negyven kritikusnak ígértem meg, hogy színműveiket előadatom. A szin­­­gid bizottság egyelőre nem mutatkozott. A kaszinók részéről már jelentkezett egy úr, a haza nevében követelvén, hogy Eugénia kis­asszonyt tegyem meg vetélytárs nélküli primadonnának. Különben lemondják a bér­letet. A kormányelnök titkára figyelmeztetett, hogy ő kegyelmessége nagyon sajnálná, ha a hatalmon lévő politikai elvekkel ellenkező tendencziájú színdarabokat tűznék ki műsorra. Sajnálatán kívül a színház becsukatásával fenyeget. A mai posta hetven levelet hozott. Ezek közül hatvannyolcz azt kívánja, hogy

Next