Szeged és Vidéke, 1904. január (3. évfolyam, 1-58. szám)

1904-01-01 / 1. szám

VIDÉKE SÍEGKD, 1904. péntek, január 1. POLITIKAI NAPILAP. 11, ÉVFOLYAM, 392. (627.) SZAH. SZERKESZTŐSÉG : KÄRÄSZ-UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. Megjelenik naponta kétszer. FELELŐS SZERKESZTŐ : dr. BALASSA ABMIH. TÁRSSZERKESZTOK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ▲ rofgoU ét tttl klAéái tgydtt: plgétt éTft S6 koron». — Félérrt 14 koron». — Ftgytéérro f kocouk, ■gy hör» 8 kor. 40 flU.^Bgyot rMgtU llV > L 1»9 8 t Bg«B ért. M k.rV«*'Í^^*'ÍPor 8 BU. ' * É Áldás, békesség... Irta : Balasta Ármia dr. Azt hiszem, érthetően meg tudom magyarázni, miért nem Írtam e sorok fölé czimül ezt a négy betűt: B. u. é. k. Mert a kalendárium parancsa folytán reánk virradó napnak reggelén hasz­nálhattam volna a jókívánságoknak ezt a divattá vált sztereotip formáját is. De nem használtam. Egyszerűen azért, mert ez a forma a legnyíltabb bevallása az emberek egymás iránt táplált állandó gyűlölködésének, amely­ről csak a naptári évforduló alkalmával összetorlódó érdekek kedvéért ezen egyetlen nap tartamára mondanak le. Már pedig én ezen a helyen arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy ha már divattá vált a jókívánságok nyil­vános kifejezése, akkor ebben nem szabad hazugságnak lenni, hanem őszintén és állandóan táplált társadalmi együttérzésnek kell benne uralkodnia, amely áldást és békességet akar látni a lüldön, uj esztendőn innen is, túl is... A véghetetlen időből úgyis roppant kevés a mienk, uj esztendőn innen is, túl is. És amint keresem az átfogóját íóldi életűnk határpontjainak, a filozófia bolond malmában érzem magamat, szédülten, elkábulva és semmiválva, arra a tudatra ébredvén, hogy szület­tünk és semmivé váltunk a világegyetem anyagának örök mozgásában. A világegyetemmel magát szembe­állító ember törpeségének tudata taszít a semmiségbe, amint szemlélem az uj esztendők periodikus elkövetkezésekor egymással ölelkező ember-parányokat. Nézzük meg hát közelebbről, mi is az az uj esztendő és miért fontosabb az áldás, békesség, mint a b. u. é. k. Attól az időtől kezdve, amikor Kant kijelentette, hogy a tér és idő csak érzékiségünk formái, — írja Haeckel — a filozófia akként tisztázta a kérdést, hogy a tér és idő reálitása végleg meg van állapítva világfölfogá­sunk kibővülése következtében, amelyet a lényeg-törvénynek és a rnonisztikus kozmogeniának köszönhetünk. A végtelen anyagot, amely a vilá­got tárgyilag megtölti, szubjektív föl­tevésünkben ,,tér“-nek nevezzük; annak örök mozgását, amely tárgyilag perio­dikus, önmagába visszatérő fejlődést állít elő, szLibjektive ,,idő“-nek mond­juk. Ezen két ,,formája érzékeink“-nek g}mznek meg bennünket a világegyetem végtelenségéről és örökkévalóságáról. De ezzel egyidejűleg az is mondva van, hogy maga az ,,Univerzum^‘ egy mindent átfoglaló ,,perpetuum mobile“. Ezen végtelen és örök ,,gépezete a világrnindenség“-nek önmagát örök és folytonos mozgásban tartja, mert az „energia aequivalense“ minden akadályt kiegyenlít, mert a hatékony energiának végtelenül nagy summája örökké ugyanaz marad. Az erő fönnmaradásá­nak törvénye tehát azt bizonyítja, hogy a perpetuum mobile elképzelése az egész kozmozra nézve épp oly igaz és alapvető jelentőségű, mint amily lehetetlen egye.s részek izolált cselek­vésére nézve. Akik pedig a jénai egyetem világ­hírű filozófusának ezeket a sorait el­olvasták, ne tartsanak engem sem bolondnak, sem tudákosnak, azért, mert a Szilveszter-éjjeli mámortól egyéb­ként is korlátolt befogadási képességű agyakat ilyen megemészthetetlen böl­cselkedéssel terhelem. Bocsánatot is kérek miatta és be­ismerem, hogy az idézett sorokat ma­gam sem. értem egészen és beismerem, hogy az áldás és békesség földi szük­ségét a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ közkeletű igéivel sokkal népiesebb és érthetőbb módon bizo­nyíthattam volna. Hogy azonban nég's a Haeckel ,,világrejtvényének“ útvesztőjébe lép­tem, ennek oka az, mert valami mó­don rá akartam mutatni arra a tényre, hogy mig a Kantok, Spenczerek és Haeckelek a tudomány fegyvereivel elemeire bontották az egész világot, hogy aztán össze forraszszák az örök fejlődésben levő anyag egységébe, addig mi parányi emberek még mindég a világ uraiként pöffeszkedünk a föld színén. Nem akarjuk észrevenni, hogy az univerzum örök mozdonyának óriási kerekére forgás közben tapadó porszemek és az időnek nevezett, ön­magába visszatérő fejlődés álomszerű jelenségei vagyunk csupán. Nem akar­juk belátni, hogy mint a végtelen idő hitvány jelenségei anyagi mivoltunk térbeli létezésére is csak akkor tesz- szük magunkat érdemesekké, ha a mindenség örök mozdonyának kerekén egymást békességgel megtűrjük és szere­tetteljes együttműködéssel földön mara­dásunkat áldásossá teszszük. Gergely pápa naptárának forduló napján tehát, amit a megszokottság ujesztendőnek nevez, valójában pedig a végtelen idő folytonosságát abszolúte nem érintő semmiség, ^— nem imponál­nak nekem a b. u. é. k.-s névjegyek százezrei. Nem hat meg a kémény­seprő, levélhordó, lámpagyujtogató, kaszinószolga és semmiféle földi lény b. u. é. k.-ja. Nem kábít el sem polgármesteri üdvözlés, sem főispáni viszonválasz. Nem kelt bennem haza­fias érzéseket sem pártvezéri, sem miniszterelnöki b. u. é. k.-s frázis- görgetés. |ma IS, Miért í^y betű Amit tegnap láttam, .'!« amit ma látok, ^át^rri^'“ bolondittassam ef handabandája által.? Akit tegnap a ha^ szent nevében, honárulónak neveztek, azt ma a nem­zet vezéreként rajongja körül a poli­tikai erkölcstelenség! Akiket ma a köz­jóiét apostolaiként koszoruzott meg a tömeg, azokat holnap kéjelegve ke­resztre feszíti. Kain és Abel, Jákob és Ézsau évezredes tragikuma üli meg az ember lelkét és az emberek nem tud­nak mást, mint hogy elmenekülnek az ábéczé négy betűjéhez. De tudnak még mást is. Ezer vál­tozatát találják ki az emberszeretet gyakorlásának és nem veszik észre, hogy mindegyik alakzat gyűlölt ellen­ségévé válik a másik alakzatnak és az emberszeretet zászlója alatt világot hó­ditó keresztény hit önmagával jut meg­hasonlásba, tapasztalván az ember képébe öltöztetett állat ellen folytatott küzdelmének sikertelenségét. Ne hazudjunk egymásnak, polgár­társak! Valljuk be nyíltan, hogy az exisztencziák egymásba kapcsolódása, az élet nyilváno.sságának elfajulása, a gyermeknevelés elhanyagolása, a vallás- talanságban való tétszelgés, az erkölcsi fékek erőszakos szétszaggatása le­hámozta rólunk Istenhez való tarto­zásunk nemességének zománczát és vadállati fogvicsorgatással állunk szem­ben egymással, lesve az első kínálkozó pillanatot, amikor végigmarczangolhat- juk felebarátunkat. Mit ér tehát a sok b. u. c. k., ami­ben nincs egyéb, mint erőltetett jó­kívánság egyetlen rövid napra szánt élettel, ha nincs egy szemernyi bizto­síték arra, hogy holnap, amikor már elmúlt az újév mámora, tényekkel törekszünk áldást és békességet terem­teni a véghetetlen térnek azon a parányi területén, ahova a mindenség óriási kerekének lendülete véletlenül dobott bennünket? Ezért nem kívánok én b. u. é. k.-t, hanem áldást és békességet. Az áldás és békesség boldogságot, de nem új­évet teremt. Az újév elmúlik. Gyötrel­mekkel, fájdalmakkal, keserűségekkel' terhelt napokra bomlik. Közben halot­tak napja is ránk virrad. Friss sírokat is hántolnák. Virágzó családfák kopá­rakká válnak. Reményeink cserben hagynak. Semmink sem marad, csak az a tudat, hogy emberek élnek kö­rülöttünk, A végtelen időnek az az oszthatatlan paránya, amely számunkra rendelve van, végtelenebbé válik a szenvedésektől, mint maga az örökké­valóság és mi emberek még se törek­szünk áldásra, békességre, hanem csak b. Li. é. k.-t mondunk egymásnak 1 Lapnak sxáma 16 oldal.

Next

/
Thumbnails
Contents