Szeged és Vidéke, 1904. január (3. évfolyam, 1-58. szám)
1904-01-01 / 1. szám
SZERKESZTŐSÉG : KÁRÁSZ UTCZA 10. SZÁM. Kiadóhivatal: SCHULHOF KÁROLY könyvkereskedése. Megjelenik naponta kétszer. FELELŐS SZERKESZTŐ : dr. BALASSA ARMIH. TÁRSSZERKESZTŐK: dr. FÜLÖP ZSIGMOND és dr. SZÁSZ HUGÓ. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: ▲ rolgoU ét tttl klAéái tgydtt: plgétt éTft L6 korona. — Felérrt 14 koron». — Figytéérro f kocouk, ■gy kör» 8 kor. 40 flU.^Bgyot rMgtU llVL 1»9 8 t Bg«B ért. M k.rV«*'|^^*'tPor 8 BU. VIDÉKE SZEGED, 1904. péntek, január 1. POLITIKAI NAPILAP, 11. ÉVFOLYAM, 392. (627.) SZAH. Áldás, békesség... Irta : Balasta Ármin dr. Azt hiszem, érthetően meg tudom magyarázni, miért nem írtam e sorok fölé czimül ezt a négy betűt: B. u. é. k. Mert a kalendárium parancsa folytán reánk virradó napnak reggelén használhattam volna a jókívánságoknak ezt a divattá vált sztereotip formáját is. De nem használtam. Egyszerűen azért, mert ez a forma a legnyíltabb bevallása az emberek egymás iránt táplált állandó gyűlölködésének, amelyről csak a naptári évforduló alkalmával összetorlódó érdekek kedvéért ezen egyetlen nap tartamára mondanak le. Márpedig én ezen a helyen arról szeretnék bizonyságot tenni, hogy ha már divattá vált a jókívánságok nyilvános kifejezése, akkor ebben nem szabad hazugságnak lenni, hanem őszintén és állandóan táplált társadalmi együttérzésnek kell benne uralkodnia, amely áldást és békességet akar látni a földön, uj esztendőn innen is, túl is... A véghetetlen időből úgyis roppant kevés a mienk, uj esztendőn innen is, túl is. És amint keresem az átfogóját földi életünk határpontjainak, a filozófia bolond malmában érzem magamat, szédülten, elkábulva és semmiválva, arra a tudatra ébredvén, hogy születtünk és semmivé váltunk a világegyetem anyagának örök mozgásában. A világegyetemmel magát szembeállító ember törpeségének tudata taszít a semmiségbe, amint szemlélem az új esztendők periodikus elkövetkezésekor egymással ölelkező emberparányokat. Nézzük meg hát közelebbről, mi is az az új esztendő és miért fontosabb az áldás, békesség, mint a b. u. é. k. Attól az időtől kezdve, amikor Kant kijelentette, hogy a tér és idő csak érzékiségünk formái, — írja Haeckel — a filozófia akként tisztázta a kérdést, hogy a tér és idő realitása végleg meg van állapítva világfölfogásunk kibővülése következtében, amelyet a lényeg-törvénynek és a monisztikus kozmogóniának köszönhetünk. A végtelen anyagot, amely a világot tárgyilag megtölti, szubjektív föltevésünkben ,,tér“-nek nevezzük, annak örök mozgását, amely tárgyilag periodikus, önmagába visszatérő fejlődést állít elő, szbjektíve ,,idő“-nek mondjuk. Ezen két ,,formája érzékeink“-nek geőznek meg bennünket a világegyetem végtelenségéről és örökkévalóságáról. De ezzel egyidejűleg az is mondva van, hogy maga az ,,Univerzum”‘ egy mindent átfoglaló ,,perpetuum mobile“. Ezen végtelen és örök ,,gépezete a világmindenség“-nek önmagát örök és folytonos mozgásban tartja, mert az „energia aequivalense“ minden akadályt kiegyenlít, mert a hatékony energiának végtelenül nagy summája örökké ugyanaz marad. Az erő fönnmaradásának törvénye tehát azt bizonyítja, hogy a perpetuum mobile elképzelése az egész kozmozra nézve épp oly igaz és alapvető jelentőségű, mint amily lehetetlen egyes részek izolált cselekvésére nézve. Akik pedig a jénai egyetem világhírű filozófusának ezeket a sorait elolvasták, ne tartsanak engem sem bolondnak, sem tudákosnak, azért, mert a Szilveszter-éjjeli mámortól egyébként is korlátolt befogadási képességű agyakat ilyen megemészthetetlen bölcselkedéssel terhelem. Bocsánatot is kérek miatta és beismerem, hogy az idézett sorokat magam sem értem egészen és beismerem, hogy az áldás és békesség földi szükségét a „szeresd felebarátodat, mint tenmagadat“ közkeletű igéivel sokkal népiesebb és érthetőbb módon bizonyíthattam volna. Hogy azonban négis a Haeckel ,,világrejtvényének“ útvesztőjébe léptem, ennek oka az, mert valami módon rá akartam mutatni arra a tényre, hogy míg a Kantok, Spenczerek és Haeckelek a tudomány fegyvereivel elemeire bontották az egész világot, hogy aztán összeforraszszák az örök fejlődésben levő anyag egységébe, addig mi parányi emberek még mindig a világ uraiként pöffeszkedünk a föld színén. Nem akarjuk észrevenni, hogy az univerzum örök mozdonyának óriási kerekére forgás közben tapadó porszemek és az időnek nevezett, önmagába visszatérő fejlődés álomszerű jelenségei vagyunk csupán. Nem akarjuk belátni, hogy mint a végtelen idő hitvány jelenségei anyagi mivoltunk térbeli létezésére is csak akkor teszszük magunkat érdemesekké, ha a mindenség örök mozdonyának kerekén egymást békességgel megtűrjük és szeretetteljes együttműködéssel földön maradásunkat áldásossá teszszük. Gergely pápa naptárának forduló napján tehát, amit a megszokottság új esztendőnek nevez, valójában pedig a végtelen idő folytonosságát abszolúte nem érintő semmiség,z nem imponálnak nekem a k. u. é. k.-s névjegyek százezrei. Nem hal meg a kéményseprő, levélhordó, lámpagyujtogató, kaszinószolga és semmiféle földi lény b. u. é. k.-ja. Nem kábít el sem polgármesteri üdvözlés, sem főispáni viszonválasz. Nem kelt bennem hazafias érzéseket sem pártvezéri, sem miniszterelnöki b. u. é. k.-s frázisgörgetés. |ma IS, Miért í^y betű ' * É Amit tegnap láttam, .'!« amit ma látok, ^át^rri^'“ bolondittassam el handabandája által.? Akit tegnap a ha^ szent nevében, honárulónak neveztek, azt ma a nemzet vezéreként rajongja körül a politikai erkölcstelenség! Akiket ma a közjólét apostolaiként koszorúzott meg a tömeg, azokat holnap kéjelegve keresztre feszíti. Kain és Abel, Jákob és Ézsau évezredes tragikuma üli meg az ember lelkét és az emberek nem tudnak mást, mint hogy elmenekülnek az ábécé négy betűjéhez. De tudnak még mást is. Ezer változatát találják ki az emberszeretet gyakorlásának és nem veszik észre, hogy mindegyik alakzat gyűlölt ellenségévé válik a másik alakzatnak és az emberszeretet zászlója alatt világot hódító keresztény hit önmagával jut meghasonlásba, tapasztalván az ember képébe öltöztetett állat ellen folytatott küzdelmének sikertelenségét. Ne hazudjunk egymásnak, polgártársak! Valljuk be nyíltan, hogy az exisztenciák egymásba kapcsolódása, az élet nyilvánosságának elfajulása, a gyermeknevelés elhanyagolása, a vallástalanságban való tetszelgés, az erkölcsi fékek erőszakos szétszaggatása lehámozta rólunk Istenhez való tartozásunk nemességének zománczát és vadállati fogvicsorgatással állunk szemben egymással, lesve az első kínálkozó pillanatot, amikor végigmarczangolhatjuk felebarátunkat. Mit ér tehát a sok k. u. c. k., amiben nincs egyéb, mint erőltetett jókívánság egyetlen rövid napra szánt élettel, ha nincs egy szemernyi biztosíték arra, hogy holnap, amikor már elmúlt az újév mámora, tényekkel törekszünk áldást és békességet teremteni a véghetetlen térnek azon a parányi területén, ahova a mindenség óriási kerekének lendülete véletlenül dobott bennünket? Ezért nem kívánok én k. u. é. k.-t, hanem áldást és békességet. Az áldás és békesség boldogságot, de nem újévet teremt. Az újév elmúlik. Gyötrelmekkel, fájdalmakkal, keserűségekkel terhelt napokra bomlik. Közben halottak napja is ránk virrad. Friss sírokat is hántolnak. Virágzó családfák kopárakká válnak. Reményeink cserben hagynak. Semmink sem marad, csak az a tudat, hogy emberek élnek körülöttünk. A végtelen időnek az az oszthatatlan paránya, amely számunkra rendelve van, végtelenebbé válik a szenvedésektől, mint maga az örökkévalóság és mi emberek mégse törekszünk áldásra, békességre, hanem csak b. Li. é. k.-t mondunk egymásnak ! Lapnak száma 16 oldal.