Szeged és Vidéke, 1904. július (3. évfolyam, 209-236. szám)

1904-07-01 / 209. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1904. pént­ek, július 1.­­ POLITIKAI NAPILAP. ^ 111. ÉVFOLYAM,I0n^836.) SZÍM. SZERKESZTŐSÉG: KARASZ­ UTCZA 10. SZÁK. Kiadóhivatal: SCHULHOF KAROLY könyvkereskedési. FELELŐS SZERKESZTŐ: BALASSA ABBINI dr. Egész évre 24 kor.­— 6 kor. — Egy ház 2 Egy üzletvezetőségi fegyelmi tanulságai. Lapunk más helyén veszi az olvasó azt a hirt, hogy a szegedi üzletveze­tőség fegyelmi birósága több vasutast, köztük Láczay Szabó Jenőt, a szegedi mozgalom vezetőjét is, fölmentette s így állásukba őket visszahelyezte. Itt most a mozgalom vezetőjének ügyét kívánjuk megjegyzésekkel kísérni, mert ez az ügy értékes tanulságot rejt magában. Láczay Szabó Jenő, a szegedi helyi bizottság elnöke s így a szegedi vasutas-mozgalom vezetője, a büntető­bíróság előtt tudvalevőleg fölbujtással volt vádolva, azért, mert aláírt egy szolidaritási nyilatkozatot s állítólag rábeszélte a többi vasutasokat is, hogy ezt a nyilatkozatot írják alá. A büntető törvényszék vádtanácsa után tudva­levőleg a királyi tábla is megszüntető végzést hozott Láczay Szabó Jenő ügyében s ezt betetőzte ma az üzlet­vezetőségnek Erdélyi Béla elnöklete alatt ítélkezett fegyelmi bírósága, amely Láczay Szabó Jenő ügyében szintén fölmentő határozatot hozott. Ennek az ügynek, ebben a befeje­zett stádiumában bukkan elő az érde­kes tanulsága. Ebben a stádiumában, mondjuk, mert az ezt megelőző moz­zanatnak, a királyi ítélőtábla vádhatá­rozatát azzal a köteles tisztelettel hagy­juk kívül a bírálaton, amelylyel a bíróságok határozatai iránt viseltetünk és amely tiszteletet mások által is be­tartatni óhajtunk. Hiszszük azonban, hogy a bizonyítékok rendszeres össze­foglalása — ami a büntető bíróság feladata — a vasutasok köztisztviselői minőségének megállapítása ellenére is arról fogja meggyőzni a bíróságot, hogy a megsanyargatott tisztviselők büntetendő cselekményt nem követtek el s ez alapon a bíróság föl is fogja menteni őket. A Láczay Szabó Jenő ügyében ho­zott fegyelmi határozat azonban érde­kes alapját képezheti annak a logikai eszmemenetnek, hogy a többi vasuta­sok ügyében sem találhatók föl a fe­gyelmi vétség jelenségei és ebből az az okszerű következtetés vonható, hogy még kevésbé találhatók föl bün­tetendő cselekmény jelenségei. Mert ha Láczay Szabó Jenő, aki az egész moz­galomnak vezetője volt, azon esemé­nyektől kezdve, amelyek a később tényleg kitört sztrájkkal csak kapcso­latba vonhatók, sem­­büntetőjogilag, sem fegyelmileg nem volt elmarasztal­ható, akkor azoknak a tette, akik ezek­ben az eseményekben csak másodrendű szerepet töltöttek be, még kevésbé eshetik súlyosabb beszámítás alá, mint a vezető elnöké, • akiről egyébként a bűnpör és a fegyelmi eljárás iratainak ismerői ezelőtt is tudták, hogy egy hajszálnyira sem tért le a törvényes­ség bázisáról. Ez a vezető elnöknek kétségkívül nagy érdeme volt, oly idő­ben, amidőn a szenvedély a tömeget elvakította s még a távolállók hangu­latát is az objektivitás rovására be­folyásolta. Jól esik azt a tényt megállapíta­nunk, hogy végre a szegedi üzlet­vezetőség kebelében valósul meg az a jóslásunk, amit egy korábbi czikkünk­­ben hangsúlyoztunk, hogy a vasutaso­kat, megfelelő alap hiányában, fegyelmi­leg sem fogják üldözni. Ez most rész­ben már megvalósult s reméljük, hogy az ügyek másik részében sem ér bennünket csalódás. És itt egy előkelő tisztviselővel szemben oly tartozásunkat rójjuk le, amelyet pusztán az igazságszeretet tesz ránk nézve kötelezővé. Az új üzletvezetőről, Uhlarik Béláról van szó. Akkor jött Szegedre, ami­kor a politikai pártküzdelem a leg­szenvedélyesebb hangulatba sodort minden tényezőt. Az a környezet, amelybe Uhlarik s­erült, olyan hely­zetet teremtett az üzletvezetőre nézve, hogy éppen mi följogosítva éreztük magunkat, hogy vele szemben a kri­tika élesebb hangjait hallattuk. Szívesen ragadjuk meg az alkal­mat afölött érzett megnyugvásunk tolmácsolására, hogy az üzletvezetőt, akit a politikai helyzet ferde világos­ságba állított, most hivatalos hatás­körében humánus és tárgyilagos lel­kületű férfiúnak ismerhettük meg. Ezen az úton haladva, a szegedi vasutasok eddigi sérelmei, amelyeket az üldözés okozott, a lehetőségig orvosolva lesznek és ki lesz elégítve a közvélemény is, amely szerencsére napjainkban is elég egészséges és érzékeny ahoz, hogy polgárokon nyil­vánosan ejtett hatalmaskodások fölött csak az igazság lobogójának kitűzése után tér napirendre. Politika. Bánffy és Khaen. Polónyi Géza a képviselőház keddi ülésén tudvalevőleg el­mondotta, hogy Bánffy memorandumot inté­zett a királyhoz s bejelentette lemondását arra az esetre, ha Khuen-Héderváry grófot meghagyják báni állásában, ahol nagy káro­kat okoz a magyar államiságnak. Khuen- Héderváry erre azt válaszolta, hogy ő ismerve Bánffy báró egyenes karakterét, az elsőnek hozta volna tudomására rosszulását, mielőtt a királynak az ő viselkedése miatt beadta volna lemondását. E c­áfolattal azonban az ügy nem ért véget. Bánffy Dezső báró ugyanis ebben a kérdésben, amiként a Pesti Hírlap jelenti, nyilaU­ozntt'Tŕjg Bánffy e hir­­adás szerint pár pap n^t^M^zblal a Ház­ban s foglalkozik a jfS^mtt kérdéssel, el­mondja majd, hogy volt-e olyan memoran­dum, amelyben a horvát báni állás ügykörére vonatkozólag tett előterjesztést. Ami azt illeti, hogy Bánffy nem fogadta el Khuen-Hédervárynak a báni állásáról való lemondását, ezt a szóban levő híradás eképpen magyarázza : Amikor Bánffy Dezső báró miniszterelnök lett, a horvát báni méltó­ságot Khuen gróf viselte. Tudvalevő, hogy mielőtt Bánffy kineveztetett volna, Khuen gróf pályázott a miniszterelnöki állásra, de terve meghiúsult, mert a szabadelvű párt ki­tessékelte. Eképpen mondhatta Khuen gróf, hogy fölajánlotta a báni méltóságról való le­mondását, de Bánffy báró kérte, hogy ma­radjon. Azzal kapcsolatban ajánlhatta föl a lmondást, hogy aki miniszterelnökségre pá­lyázott, annak vissza kell vonulnia, ha más lett a miniszterelnök. Bánffy báró nem fogadta el a lemondást. Más kérdés, hogy vájjon is­merhette-e akkor már Bánffy Dezső báró a Khuen gróf képességeit és működésének irá­nyát. Ami azt illeti, hogy Khuen gróf ma­gyar nemzeti irányban kormányzott volna Horvátországban, arra nézve az akkori hírla­pokból konstatálhatjuk, hogy Khuen gróf a katonai büntető-perrendtartás dolgában a ma­gyar kormány megkerülésével levelezett a közös hadügyminiszterrel és ekkor a magyar miniszterelnök egy átiratban fölszólította úgy a közös hadügyminisztert, mint egy leiratban a horvát bánt, hogy a magyar kormány tudta és beleegyezése nélkül tárgyalásokat ne folytassanak. Bánffy Dezső miniszterelnök­sége alatt vették észre, hogy a Khuen gróf horvát bán ellenőrzése alatt álló horvát auto­nóm törvényhozás által alkotott törvényekbe számos, a Horvát-Szlavónország és Magyar­­ország közötti kapcsolatot érintő téves ki­fejezések kerültek be és Bánffy Dezső báró kezdeményezte, hogy a horvát törvényeket fordítsák le magyar nyelvre és vegyék ellen­őrzés alá, miután nyilvánvaló volt, hogy a bánnak, mint a magyar kormány tagjának az ellenőrzése a múltban nagyon hiányos volt, éppen közjogi tudásának fogyatékossága miatt. Ez meg is történt, 1898-ban elrendel­ték s azóta a horvát törvényeket magyar nyelvre lefordítják és kiadják. Mindkét eset­ből azonban az tűnik ki, hogy a horvát bán­nak inkább közjogi kérdésekben való járat­lansága okozta az ellentéteket, sem mint a magyar nemzet megsértésének a szándéka. Zichy János gróf nyilatkozata. Az országgyűlési néppárt fölött borongó leg­újabb válság felhői a szerdai nappal elmúltak. Zichy János gróf a párt hivatalos lapjában nyilatkozatot tett közzé, amelyből kitűnik, hogy egyáltalán nem jelentette ki, hogy le­mond az egyházpolitikai törvények revíziójá­nak követeléséről, aminthogy a néppárt pro­gramjának ezen sarkalatos pontjáról nem is mond le. A nyilatkozat különben a követke­zőleg szól a kérdésről: E hó 21-én a sop­­ron megyei Lakompakon az ottani izraelita hitközség elöljárójának, különösen a felekezet­­nélküliség és a zsidó vallás rec­epcziójára vonatkozó törvények revíziójának mikéntje iránt hozzám intézett kérdésére határozottan kijelentettem, hogy én a felekezetnélküliség lehetőségének megszüntetését föltétlenül kö­vetelem és fogom is követelni, a zsidó vallás rec­epcziójáról szóló törvény revízióját illető­leg azonban a rec­epczió „visszaszívását” ma­­­gam részéről egy közjogi lehetetlenségnek tar­tom és mint ilyet soha nem is szorgalmaznám Lapunk mai száma 10 oldal.

Next