Szeged és Vidéke, 1904. július (3. évfolyam, 209-236. szám)

1904-07-01 / 209. szám

Lesben. A Szeged közéletének egyik kiváló vezér­­­férfiát sajnálatos baleset érte szerdán reggel. Egy részeg ember nyílt utc­án megtámadta és tettleg inzultálta. Természetes, hogy az előkelő férfiú iránt városszerte általános rész­vét nyilvánul, mert a baleset természete olyan, hogy ezerféle ostoba kombináczióra szolgáltathatott alkalmat. A rendőrségi tár­gyalás megállapította azonban, hogy a tá­madó bortól, pálinkától eszét vesztett, tébo­­lyodott volt, aki tettének elkövetésekor nem rendelkezett akaratának szabad, öntudatos elhatározási képessége fölött. Brutalitásának tehát épp oly kevéssé lehet erkölcsi hatása, mintha veszett eb marta volna meg a tan­kerületi főigazgatót. De én azt hiszem, hogy a durvaságok mai korszakában érdemes olyan helyzetekre is gondolni, amikor kevésbé részeg alakok öklözik meg nyílt utczán a nekik nem tetsző polgártársakat. Ahol semmi érzék nincs a közillendőség, egymás nyilvánossági szabad mozgása, erkölcsi biztonságérzete iránt, ahol majd csak több a korcsma mint a magán­ház, ahol a rendőrlegénység polgári nyájas­ságban olvadozik, amikor energikusnak kel­lene lennie és durva, ha előzékenységet kel­lene kifejtenie, ahol tökéletes fegy­elmezetlenség uralja a társadalmi együttélést, ott alkalom­­szerű a fönt ismertetett sajnálatos eset kap­csán filozófiai magaslatra emelkedni. Példa: Sokrates számos disputácziói alkalmából gyakran tettleg bántalmaztatott, mit ő nyu­godtan tűrt; midőn egy alkalommal meg­­rúgták, egész hidegvérrel vette föl és annak, aki e fölött csodálkozott, azt válaszolta: várjon ha egy szamár rúgott volna meg, mennék-e a bíróhoz panaszra ? Midőn más alkalommal valaki figyelmeztető, nem gyaláz és nem rágalmaz-e téged amaz ember? — a felelet az volt: — Nem, med amit mond, nem illik reám. A példa szent igaz. De más a kor, mások az emberek, mások az erkölcsök és kötve hiszem, hogy akadna ember, aki Sokrates társa akarna le­nni ebben a bölcses­ségben. De azért talán még­sem árt a példával megismerkedni. * Valaki azt kérdezte egy politikustól : mikor volt hatalmasabb Bánffy Dezső báró, miniszterelnök korában ő, vagy most, mint egyszerű képviselő ? — Azt hiszem, hogy most. — És miért? — Mert nem lehet megbuknia. * Két polgártárs ácsorgott estefelé a Tisza­­szobor előtt. Végre társalogni kezdtek. — Nagyon erőlködnek a kubikosok,­­ szólott az egyik. — Akár csak Pilik úrék a torony alatt, — felelt a másik. — Hogyhogy? — kérdezte az egyik. — Úgy, hogy dógoznak, de nem ha­ladnak, egye meg a fene, — felelte a másik. Televény. Tisza beszéde. A képviselőház ülése junius hó 30-án. (Saját tudósitónktól.) A budgetvitában végre megszólalt Tisza István gróf miniszter­­elnök is és beszédében nyilatkozott a föld­hitelügyről s a nemzetiségi kérdésről, polemi­zált Apponyival, bejelentette az 1899. évi XXX. t.-cz. megszegését és szólt az új választásokról. Részletes tudósításunk a következő: Elnök: Feilitzsch Arthur báró alelnök megnyitja az ülést, bemutatja a beérkezett irományokat, köztük a kvótaarány megálla­pítására vonatkozó királyi kéziratot, kéri tu­domásul vételét. Ugron Gábor kéri a kézirat kinyomatá­­sát, napirendre tűzését. Elnök: Ugrón Gábor javaslatához képest a királyi döntés annak idején tárgyaltatni fog, egyébként tudomásul vétetik. (Ellent­mondás a szélsőbaloldalon.) Olay Lajos: Az elnök nem helyesen fogta föl a Ház határozatát, mert ha napirendre tűzetett, azt nem lehet tudomásul venni már ma. (Hely­eslés a szélsőbalon.) Elnök kijelenti, hogy a tudomásulvételt csak a bejelentésre értette. Ugron Gábor: Érdemlegesen azt sem lehet tudomásul venni, csak a leirat tárgya­lásának befejezte után. Tisza István gróf miniszterelnök: Nincs kifogása az ellen, hogy a királyi döntés miatt a kormányt, mint az ellenjegyzésért felelős tényezőt kérdőre vonják, de a királyi döntést vita tárgyává tenni nem lehet, mert az úgy sem változtatható meg. (Helyeslés a jobb­oldalon, ellentmondás a baloldalon.) Polónyi Géza: Tiltakozik a miniszter­­elnök ilyen fölfogása ellen, mert a királyi döntés igen is vizsgálat tárgyává tehető és ha az nem törvényes alapon jött létre, a törvényhozás határozata folytán megváltoz­tatható, pótoltatható. Kéri az elnököt, hogy hagyja ki kijelentéséből a tudomásulvételre vonatkozó részt. (Helyeslés a baloldalon.) Tisza István gróf miniszterelnök elismeri, hogy a Háznak joga van a királyi kéziratot abból a szempontból is bírálni, hogy meg­felel-e a törvényes kellékeknek, reméli, hogy a most folytatott eszmecsere teljesen tisz­tázta a helyes fölfogást e kérdésben s igy az elnök kijelentésének más értelmezés nem adható, mint ami a most előadottakból fo­lyik. (Helyeslés.) Elnök bejelenti, hogy Polónyi Géza két sürgős interpellácziót jelentett be, javasolja, hogy tárgyalására 2 órakor térjenek. (He­lyeslés.) Pekár Gyula, a könyvtári bizottság elő­adója előterjeszti a bizottság javaslatát a könyvtár kiegészítése tárgyában. Elnök: Következik napirend szerint az 1904. évi költségvetés folytatólagos tárgyalása. Pintér Sándor: Fájdalom tölti el szí­vét a parlament beteges állapotának láttára. A nemzet nagy többségének akaratával szembe­helyezkedett a parlament többsége. Vértagadó­nak, meghibbant eszűnek tartja azt az em­bert, aki vele azt akarná elhitetni, hogy a fajmagyar katona sem bírna anyanyelvén ve­zérelve csatát nyerni. (Helyeslés a balközé­pen.) A szabadelvű párt kilenczes bizottságá­nak működésével foglalkozva, annak eredmé­nyét tekintve, arra a meggyőződésre jut, hogy az nemcsak nem üdvös, hanem határozottan káros volt. A katonai nevelőintézetek tan­tervének reformja az egyedüli, ami újításnak tekinthető, de az maga is oly gyönge, hogy vívmánynak alig tekinthető. Akkor lehetne előnyös vívmányról beszélni, ha az összes tantárgyak magyarul adatnának elő, így azon­ban határozottan gyönge újítás. Saját tapasz­talata alapján példákkal bizonyítja, hogy a magyar fiú nem szereti a német nyelvet s igy merényletnek tekinti a kormány azon tervét, hogy még a jövőben is németül ta­nítsák a katonaiskolákban a magyar ifjúsá­got. (Helyeslés a baloldalon.) A magyar fiú gyűlöli a német nyelvet, ha annak tanulását ráerőszakolják, erre más kifejezés nem lehet a felelet, mint a visszautasítás. (Helyeslés a baloldalon.) Nem viseltetik bizalommal a kor­mány iránt, nem fogadja el a törvényjavasla­tot. (Helyeslés a baloldalon.) Tisza István gróf miniszterelnök röviden akar válaszolni a költségvetés tárgyalásánál elhangzott beszédekre, mert már így is késő nyárig fognak húzódni az országgyűlés tár­gyalásai. A költségvetési vitát oázisnak tartja a sok elméleti és közjogi vita után,a­mely a katonai kérdésekben folyt. Elismeréssel szól Horánszky beszédéről, megemlékezett Ho­­ránszky Nándorról is. Ugron Gábor: Mindig ellene küzdött! Tisza István gróf miniszterelnök. De amikor egy párton voltak, barátságával tisztelte őt meg Horánszky. Az ügy, melyet Horánszky előadott, a kisbirtokosok ügye, már Horánszky Nándort is sokat foglalkoz­tatta. A kisbirtokosok hitelügyéről már valóban kell gondoskodni. Sok helyen a kisbirtokosok előbbre való törekvése, földvásárlása okozta a kisbirtok megterhelését. Ezen a terhen lehetőleg segíteni kell. Nem tudja azonban, hogy miként ? Mert egész sereg törvény­hozási intézkedésre s a társadalom közre­működésére is szükség van. Legelőször is olcsó, könnyen hozzáférhető jelzáloghitelről kell gondoskodni. Az orvoslás útjára a hitel­­szövetkezetek nac­ionális reformjával kell rálépni. A szövetkezetek és takarékpénztárak között belső kapcsolatot kell teremteni. Végül telepítési és kölcsönalapot kell létesíteni. A nemzetiségi ügyről szólva, Vietorisznak ki­jelenti, hogy a kormány a főpapoknak a felvidéken szívesen segítségére volna, hogy a hazafiatlan papokat ártalmatlanná tegye. Az izgató nemcsak az állam, hanem saját maga ellen tör. A Balkánon való garancziát abban látja, ha itt a Duna völgyén egy nagyhatalom ... Rákosi Viktor: Független magyar állam ! Zajos kiáltások: Magyar hadsereg! (Elnök erősen csönget.) Tisza István gróf: Magyarország ön­magában nem képes azt a föladatot teljesíteni, csakis e szövetség keretén belül, ott is meg­tartván magyar mivoltát. De éppen azért a nemzetiségekkel szemben nemzeti kulturális politikát kell követnünk, ami nem azt teszi, hogy elnyomjuk az ő kultúrájukat, ellenkező­leg, szabad fejlődést biztosítsunk neki. Nemm a nemzetiségi népeket, hanem az izgatókat kell büntetnünk. Nem szabad röpke jelszavak után indulunk. Ő barátja a politikai szabad­ságnak, még ha szabadossággá válik is. De a büntető törvény ma a gyülekezésekkel, izgatásokkal szemben védtelenül kiszolgáltatja az államot. Ezt meg kell reformálni. A nem­zetiségi üzelmekkel szemben szigorúságot ígér, másrészt az idegenajkú lakossággal szemben igaz, becsületes eljárást fog alkalmazni, érezzék, hogy az állam egyformna szeretettel öleli keblére őket többi gyermekeivel. A magyar államnak erősnek kell lenni. Valahányszor a gyengeség jele mutatkozott a magyar állam­ban, mindannyiszor fölütik fejüket a nem­zetiségi izgatások. Polónyi: Klopi ! Klopi ! Ez volt a gyen­geség. Tisza István gróf, így volt Horvátország­gal is. Elismerést mond itt Kovacsevicsnak, aki a horvát hazafiságnak maradandó emléket állított. Bár itt is, ott is sok követője lenne az ő politikájának. Kiáltások a szélsőbalon: Mi lesz a zág­rábi érsekkel? Tisza István gróf ezután Apponyi­val polemizál a gyermekvédelem dolgában s reflektál Apponyinak vele szemben való bizalmatlanságára, melyet pénzügyileg moti­vált meg, a beruházási kölcsönökkel és a katonai túlkiadásokkal s a tisztviselők fizeté­sének leszállításával. Erre azt feleli, hogy a beruházási javaslat a Széll-kormány elve sze­rint hajtatik végre; itt megemlíti, hogy a tisztviselők előtt, mindjárt a kormányra lép­tekor komolyan kifejtette, hogy konszideráczió tárgyává kell tennie a javaslatot. Úgy a beruházásokra, mint az úgy­nevezett inproduktív kiadásokra (tisztviselő fizetésemelések) és a katonai kiadások emelé­sére nézve csak a,Széll-kormány által kezde­ményezett cselekmények és törekvések logika Ssege:^, 1904. péntek,­­vúlius 1.

Next