Szeged és Vidéke, 1904. augusztus (3. évfolyam, 237-262. szám)
1904-08-02 / 237. szám
Politika. A cseh hadsereg. Prágából jelentik. Most jelent meg Choc képviselő röpirata, mely a cseh politika katonai törekvéseit ismerteti. A röpirat szerint a csehek tisztára cseh ezredek fölállítását követelik, cseh vezényleti és ezrednyelvvel, melyekbe kizárólag cseh tiszteket neveznének ki. Ezek a követelések nemcsak Csehországra, hanem Morvaországra és Sziléziára is kiterjednek. Országos önálló vámterületi liga. Ismeretesek a kormány tervei, hogy keresztülgázoljon az önálló vámterület jogi állapotának törvényben biztosított postulátumán, melynek természete szerint a közös autonóm vámtarifa parlamenti tárgyalása és elfogadása előtt Magyarország csak mint külön gazdasági terület önálló vámtarifa alapján indíthatna tárgyalásokat a külállamokkal, a kereskedelmi miniszter primitív fejtegetései azonban — melyekkel a közös vámterület áldásos hatását akarta bizonyítani anyagi fejlődésünkre — nem győzték meg az ország öntudatra ébredt közvéleményét, sőt az önálló vámterület érdekében megindult mozgalom éppen most hatalmas lépést tett ismét előre, amennyiben a budapesti Ferenczvárosi független polgárok köre országos szervezkedésre szólítja föl mindenütt az önálló vámterület eszméjének híveit. Hazafias és meggyőző érvelésű fölhívást intéz most a czélból a főváros összes politikai, közművelődési és társas köreihez, a vidéki pártkörökhöz, gazdasági és kulturális egyesületekhez, hogy a szervezkedést a legszélesebb alapon indítsák meg s részvételekkel járuljanak egy előkészítő értekezlet megtartásához, mely czélból a jelentkezések a Ferenczvárosi független polgárok köre elnökségéhez, Győry István dr.-hoz (Üllői út 29.) intézendők aug. hó 15-ig. A kör, mint „ad hoc“bizottság kezdeményezi az ügyet, melynek keresztülvitele módozatai felett a döntést az összes csatlakozó társas körök delegáltjai által választandó központi végrehajtó bizottság kezeibe teszi le. ! „SZEGED ÉS VIDÉKE" TÁRCZÁJA. Petőfi. Elmondotta : Hock János. Hölgyeim és uraim! Petőfi halálának 55 éves évfordulóját ünnepli ma az ország. Természetes, hogy az ország második városa, Szeged is kivegye részét az ünneplésből. És ezt az ünnepet a szegedi ifjúság rendezi s én csak köszönetet mondhatok azért a megtisztelő figyelemért és kitüntetésért, hogy akkor, mikor Magyarország szellemi életének egyik legkimagaslóbb alakjáról, a mi nemzeti dicsőségünk egyik oszlopáról, Petőfiről van szó, hogy akkor reám bízták azt a hálás szerepet, hogy az ő életét és nemzetére való hatását röviden ismertessem, hogy ennek a nagylelkű költőnek, ennek a hatalmas érzésű hazafinak, ennek az igaz és őszinte szívű embernek a működését, a nemzetére gyakorolt befolyását röviden, egy pár színes szóval az önök szeme elé tárjam. A Petőfi-ünnep rendezésének gondolata valóban méltó a magyar ifjúsághoz. Ki becsülje meg az ő nagy férfiait, ki melegedjék föl az ő emlékeik tüzénél, ha csak nem a nemzeti életerők virága: az az ifjúság, amely még tud nemes idealizmusért lelkesülni, lángolni, amely a szépet, az gázát, a nemeset, a jót még tisztelni tudja. Az ő lelke még emelkedni képes, repülni, föl tud szállani a mai önző kor szellemének piszkos, anyagias érdeksorából és keresi ott a magassághím a tisztább eszményeket. Érdemük szerint tudja tehát megbecsülni azokat a nagy szellemeket, azokat a nagy szíveket, amelyek átmelegítették egykor az ő fajuknak egész érzésvilágát, hogy megtermékenyítsék ezt a nemzetet igazsággal, szeretettel és szabadsággal. Igen, így termékenyítették meg csak a közelmúlt század felében is a mi nemzetünk dicsőségét azok a fényes zsenik, csodálatos jellemek, akik száz éves posványokat csapoltak le, hogy ott aztán a szűzi talajból feltörjék az évszázadok ugarát, hogy bevessék új eszményekkel, új ideálokkal és termőképessé tegyék a nemzet minden rétegében. Azért mondom én mindig, hogy lehetetlen, hogy czélja ne lenne ezzel a nemzettel a Gondviselésnek, mert különben nem szórna ide válságos időkben mindig mind a két kezével olyan férfiakat, akik lángelméjüknek, nagy szívüknek gazdagságát a nemzet boldogulásának és boldogításának szentelik, akik életüknek szenvedéseivel, önfeláldozó példaadásukkal ezt a nemzetet hasonló önfeláldozásra, hasonló lemondásra késztetik és a hazaszeretetnek tisztább, ideálisabb érzéseivel tudják megtermékenyíteni. E nagy emberek hatásának köszönhetjük az újkori Magyarország nemzeti művelődését, kulturális kialakulását és egyáltalán az ő nemzeti kifejlődését. Ezért oszlopok voltak ők tölgyből és gránitból kifaragva, amely oszlopokon fölépült a mai modern Magyarország anyaszentegyháza. Amik vagyunk, általuk vagyunk, amit ennek a nemzetnek a történelme jogban és művelődésben csak fölmutathat, azt mind nekik köszönhetjük és most nemzeti önérzettől áttüzesedve, kérdem én Önöktől, van-e nemzet, amelynek ely ékkövei ragyognának elő az ő dicsőségének a koronájában, mint amilyet a múlt évszázad közepének küzdelmei, kulturális kiforrása a magyar nemzet fejére tettek. Ki mondja meg, hogy ezek közül a drágakövek közül, amelyek nekünk egyformán becsesek, melyik nagyobb, tisztább és értékesebb ? Az a gigászi alkotóerő-e, aki tetterős áldozatkészségével, önfeláldozó munkásságával gazdaságilag szervezte ezt a magyar társadalmat, rendszerbe foglalta a mi szétfolyó nemzeti érzésünket és intézményileg biztosította a mi nemzeti haladásunkat. Áldott legyen a neve, mert ez a nagy magyar: Széchenyi volt. Vagy talán még nagyobb az a másik, az a szónok-politikus, aki a nemzeti szabadság életfájának nedvkeringését újra megindította az évszázadok óta kiszáradt magyar törzsekben, hogy ez a fa azután életerejéből babért teremjen az ő számkivetésben vérző szívére és virágot az ő jeltelen sírjára. Áldott legyen, százszor megáldott az ő neve, Kossuth Lajos neve, aki a nemzeti feltámadásnak apostola, prófétája volt, aki felrázta a tetszhalálból ezt az egész országot, ezt az elalélt nemzetet, mielőtt a nagy európai művelődés ezen a tespedt nemzeten végkép átgázolhatott volna. Ez a föld az ő szivének lelkétől tüzesedett át. Ő készítette elő a jogfolytonosság nagy alakjának munkásságát, aki kezében a törvénykönyvvel, az alkotmányjoggal békét akart szerezni ennek a kimerült nemzetnek. De talán mindezeknél még hatalmasabb, még nagyobb volt az a lánglelkű költő, aki a magyar faj zsenijének tüzéből olvadt ki, mint ahogy a szénrétegből, mikor áttüzesedik, átizzik, szintén kijön az a szikrázó gyémántcsepp. SZSiGED EZ vibe, Szeged, 1904. kedd, augusztus 2. Eötvös Károly beszéde. A képviselőház ülése augusztus hó 1-én. (Saját tudósítónktól) A Ház mai ülésének nagy, kiemelkedő eseménye Eötvös Károly beszéde volt. A nemzeti igazság ellenállhatatlan erejével, az ő nagy zsenijének bölcsességével vette éles bírálat alá a kormány közművelődési politikáját s természetes, hogy magával ragadta az egész ellenzéket. Ez természetes is, mert a nemzetnek olyan nagyságát, aminő Eötvös Károly, hódolat illeti s nem — kicsinyes gáncsoskodás. Részletes tudósításunk a következő: Elnök : Perczel Dezső. Tisza István gróf miniszterelnök beterjeszti jelentését az útlevelek tárgyában kibocsátott rendeletére vonatkozólag. Napirenden van a kultusztárcza költségvetésének tárgyalása. Eötvös Károly beszéde. Eötvös Károly: A közoktatásügyi miniszter programja nem sokat ér. Nem is értette meg az egészet, amit pedig megértett, abból nem sok jót vár a nemzetre. Legelőször az elemi iskolákkal foglalkozott, amelyet mindenkinek joga van állítani. Elemi iskolát állíthat egy község, egy vallásfelekezet, sőt magánember is. Az államnak kötelessége ott elemi iskolát állítani, ahol valami ok miatt nem tanulhatják meg a tanulók a magyar nyelvet. Attól visszariadni, hogy az állam nyelvét, a magyar nyelvet a tanulók megtanulják, az gyávaság és hazaárulás. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Nem viselünk irtóháborút nemzetiségek ellen, de meg kell követelni, hogy a magyar nyelv mindenütt érvényesüljön. (Zajos helyeslés a baloldalon.)^ Hazánknak még nem volt tiszta magyarérzésű kultuszminisztere. Hol német, hol franczia volt, de egész magyar soha. Nem tudja a jelenlegi miniszter milyen lesz, de ha tudná sem mondaná meg. (Derültség.) Valószínűleg olasz lesz, mert mindig olasz dolgokkal foglalkozik. Csodálja, hogy amikor a miniszter a művészetekről beszélt, nem emlékezett meg a zenéről. Pedig a zene germanizáló ereje sokkal nagyobb, mint az udvar és hadserege és magyarosító haszna is több lenne, mint az egész hadsereg magyarsága. A magyar királyi zeneakadémiában nem szabad magyarul érezni; amelyik tanulóról kisül, hogy otthon titkon műveli rongyos hegedűjén vagy zongoráján a magyar zenét, azt kitiltják. A tanárok nem tudnak magyarul, akik pedig tudnak, azoknak nem szabad beszélni. Az Operaház zenekarában van olasz, német, cseh, czigány, csak magyar nincs! (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Ezek a mi gyönyörűséges állapotaink. A magyar nótákat buta Wagner-zenére éneklik. (Zajos derültség.) A magyar királyi zeneakadémiánek az a feladata, hogy a külföld számára neveljen zeneértéket. Minden zenét művelnek mindenütt, csak a magyart nem. Még nálunk sem. (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) A műveltségnek és hazafiságnak egységesnek kellene lenni. Miért nem követjük a horvátok példáit ? Miért nincs olyan püspökünk, mint Strossmayer ? Miért nem becsüljük meg magunkat annyira, mint a horvátok. (Helyeslés a baloldalon.) Gabányi Miklós: Mert nálunk osztrák érdekeket szolgálnak. Eötvös Károly : Csáky Albin volt miniszter Káldy Gyulát nevezte ki a zeneakadémiában magyar tanárnak és évi fizetésül — 150 forintot akart neki adni. (Zajos derültség.) Káldy azonban lefőzte a minisztert és ingyen foglalta el az állását. Ez a mi magyar politikánk. Sajnáljuk a pénzt rá. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Ki művelje a magyar zenét, ha mi sem műveljük. Nálunk minden ügyes-bajos dolgon ankéttel akarnak segíteni. Pedig minden jóravaló ügynek az ankét a köztemetője. (Derültség.) Az ankettekre csak olyan embereket hívnak meg, akiktől félnek a miniszterek és valahogy ki akarják tüntetni őket. Az akadémiában csak olyan dolgokat írnak meg magyarul, amit már előttünk megírtak németül — rosszul. (Zajos derültség.) Egy régi ankéton ajánlotta, hogy a magyar zenét rendszeresen össze kell szedni, akkor olyan zene keletkezik, amilyen nincs a világon. Épp így kell eljárni a nemzetiségek zenéjével is, amelyre a magyar zene biztosan nagy befolyást gyakorolt. A magyar pénzen föntartott magyar tudósok, dehogy tudósok, csak az a nevük (Zajos derültség.) állítják, hogy nincs magyar zene. Ha van magyar táncz, úgy van magyar zene is. De még azt is ajánlotta, hogy a magyar zenét is tanítsák a magyar zeneakadémián. Ezt föl sem vették a jegyzőkönyvbe. (Derültség.) De