Szeged és Vidéke, 1904. augusztus (3. évfolyam, 237-262. szám)

1904-08-02 / 237. szám

Politika. A cseh hadsereg. Prágából jelentik. Most jelent meg Choc képviselő röpirata, mely a cseh politika katonai törekvéseit is­merteti. A röpirat szerint a csehek tisztára cseh ezredek fölállítását követelik, cseh vezény­leti és ezrednyelvvel, melyekbe kizárólag cseh tiszteket neveznének ki. Ezek a követelések nemcsak Csehországra, hanem Morvaországra és Sziléziára is kiterjednek. Országos önálló vámterületi liga. Ismeretesek a kormány tervei, hogy ke­resztülgázoljon az önálló vámterület jogi állapotának törvényben biztosított postulátu­­mán, melynek természete szerint a közös autonóm vámtarifa parlamenti tárgyalása és elfogadása előtt Magyarország csak mint kü­lön gazdasági terület önálló vámtarifa alap­ján indíthatna tárgyalásokat a külállamokkal, a kereskedelmi miniszter primitív fejtegetései azonban — melyekkel a közös vámterület áldásos hatását akarta bizonyítani anyagi fejlődésünkre — nem győzték meg az or­szág öntudatra ébredt közvéleményét, sőt az önálló vámterület érdekében megindult moz­galom éppen most hatalmas lépést tett is­mét előre, amennyiben a budapesti Ferencz­­városi független polgárok köre országos szer­vezkedésre szólítja föl mindenütt az önálló vámterület eszméjének híveit. Hazafias és meggyőző érvelésű fölhívást intéz most a czélból a főváros összes politikai, közművelő­dési és társas köreihez, a vidéki pártkörökhöz, gazdasági és kulturális egyesületekhez, hogy a szervezkedést a legszélesebb alapon indít­sák meg s részvételekkel járuljanak egy elő­készítő értekezlet megtartásához, mely czél­ból a jelentkezések a Ferenczvárosi függet­len polgárok köre elnökségéhez, Győry Ist­ván dr.-hoz (Üllői­ út 29.) intézendők aug. hó 15-ig. A kör, mint „ad hoc“­bizottság kezde­ményezi az ügyet, melynek keresztülvitele módozatai felett a döntést az összes csatla­kozó társas körök delegáltjai által választandó központi végrehajtó bizottság kezeibe teszi le. ! „SZEGED ÉS VIDÉKE" TÁRCZÁJA. Petőfi. Elmondotta : Hock János. Hölgyeim és uraim! Petőfi halálának 55 éves évfordulóját ünnepli ma az ország. Természetes, hogy az ország második városa, Szeged is kivegye részét az ünneplésből. És ezt az ünnepet a szegedi ifjúság rendezi s én csak köszönetet mondhatok azért a meg­tisztelő figyelemért és kitüntetésért, hogy akkor, mikor Magyarország szellemi életének egyik legkimagaslóbb alakjáról, a mi nemzeti dicsőségünk egyik oszlopáról, Petőfiről van szó, hogy akkor reám bízták azt a hálás szerepet, hogy az ő életét és nemzetére való hatását röviden ismertessem, hogy ennek a nagylelkű költőnek, ennek a hatalmas érzésű hazafinak, ennek az igaz és őszinte szívű embernek a működését, a nemzetére gyako­rolt befolyását röviden, egy pár színes szóval az önök szeme elé tárjam. A Petőfi-ünnep rendezésének gondolata valóban méltó a magyar ifjúsághoz. Ki becsülje meg az ő nagy férfiait, ki meleged­jék föl az ő emlékeik tüzénél, ha csak nem a nemzeti életerők virága: az az ifjúság, amely még tud nemes idealizmusért lelkesülni, lángolni, amely a szépet, az gázát, a neme­set, a jót még tisztelni tudja. Az ő lelke még emelkedni képes, repülni, föl tud szállani a mai önző ko­r szellemének piszkos, anya­gias érdeksorából és keresi ott a magasság­­hím a tisztább eszményeket. Érdemük szerint tudja tehát megbecsülni azokat a nagy szel­lemeket, azokat a nagy­ szíveket, amelyek átmelegítették egykor az ő fajuknak egész érzésvilágát, hogy megtermékenyítsék ezt a nemzetet igazsággal, szeretettel és szabad­sággal. Igen, így termékenyítették meg csak a közelmúlt század felében is a mi nemzetünk dicsőségét azok a fényes zsenik, csodálatos jellemek, akik száz éves posványokat csapol­tak le, hogy ott aztán a szűzi talajból fel­törjék az évszázadok ugarát, hogy bevessék új eszm­ényekkel, új ideálokkal és termő­képessé tegyék a nemzet minden rétegében. Azért mondom én mindig, hogy lehetetlen, hogy czélja ne lenne ezzel a nemzettel a Gondviselésnek, mert különben nem szórna ide válságos időkben mindig mind a két kezével olyan férfiakat, akik lángelméjüknek, nagy szívüknek gazdagságát a nemzet bol­dogulásának és boldogításának szentelik, akik életüknek szenvedéseivel, önfeláldozó példa­adásukkal ezt a nemzetet hasonló önfeláldo­zásra, hasonló lemondásra késztetik és a hazaszeretetnek tisztább, ideálisabb érzései­vel tudják megtermékenyíteni. E nagy embe­rek hatásának köszönhetjük az újkori Magyar­­ország nemzeti művelődését, kulturális kiala­kulását és egyáltalán az ő nemzeti kifejlő­dését. Ezért oszlopok voltak ők tölgyből és gránitból kifaragva, am­ely oszlopokon fölépült a mai modern Magyarország anyaszentegy­­háza. Amik vagyunk, általuk vagyunk, amit ennek a nemzetnek a történelme jogban és művelődésben csak fölmutathat, azt mind nekik köszönhetjük és most nemzeti önérzet­től áttüzesedve, kérdem én Önöktől, van-e nemzet, amelynek ely ékkövei ragyognának elő az ő dicsőségének a koronájában, mint amilyet a múlt évszázad közepének küzdel­mei, kulturális kiforrása a magyar nemzet fejére tettek. Ki mondja meg, hogy ezek közül a drága­kövek közül, amelyek nekünk egyformán becsesek, melyik nagyobb, tisztább és érté­kesebb ? Az a gigászi alkotóerő-e, aki tetterős áldozatkészségével, önfeláldozó munkásságá­val gazdaságilag szervezte ezt a magyar tár­sadalmat, rendszerbe foglalta a mi szétfolyó nemzeti érzésünket és intézmény­ileg biztosí­totta a mi nemzeti haladásunkat. Áldott legyen a neve, mert ez a nagy magyar: Széchenyi volt. Vagy talán még nagyobb az a másik, az a szónok-politikus, aki a nemzeti szabad­ság életfájának nedvkeringését újra megindí­totta az évszázadok óta kiszáradt magyar törzsekben, hogy ez a fa azután életerejéből babért teremjen az ő számkivetésben vérző szívére és virágot az ő jeltelen sírjára. Áldott legyen, százszor megáldott az ő neve, Kossuth Lajos neve, aki a nemzeti feltámadásnak apostola, prófétája volt, aki felrázta a tetszhalálból ezt az egész országot, ezt az elalélt nemzetet, mielőtt a nagy európai művelődés ezen a tespedt nemzeten végkép átgázolhatott volna. Ez a föld az ő szivének lelkétől tüzesedett át. Ő készítette elő a jog­folytonosság nagy alakjának munkásságát, aki kezében a törvénykönyvvel, az alkotmány­­joggal békét akart szerezni ennek a kimerült nemzetnek. De talán mindezeknél még hatalmasabb, még nagyobb volt az a lánglelkű költő, aki a magyar faj zsenijének tüzéből olvadt ki, mint ahogy a szénrétegből, mikor áttüzesedik, átizzik, szintén kijön az a szikrázó gyémánt­­csepp. SZSiGED EZ vibe, Szeged, 1904. kedd, augusztus 2. Eötvös Károly beszéde. A képviselőház ülése augusztus hó 1-én. (Saját tudósítónktól) A Ház mai ülésé­nek nagy, kiemelkedő eseménye Eötvös Károly beszéde volt. A nemzeti igazság ellenállhatatlan erejével, az ő nagy zsenijének bölcsességével vette éles bírálat alá a kormány közművelődési politikáját s természetes, hog­y magával ragadta az egész ellenzéket. Ez természetes is, mert a nemzetnek olyan nagyságát, aminő Eötvös Károly, hódolat illeti s nem — kicsinyes gáncsoskodás. Részletes tudósításunk a következő: Elnök : Perczel Dezső. Tisza István gróf miniszterelnök be­terjeszti jelentését az útlevelek tárgyában ki­bocsátott rendeletére vonatkozólag. Napirenden van a kultusztárcza költség­­vetésének tárgyalása. Eötvös Károly beszéde. Eötvös Károly: A közoktatásügyi mi­niszter programja nem sokat ér. Nem is ér­tette meg az egészet, amit pedig megértett, abból nem sok jót vár a nemzetre. Legelő­ször az elemi iskolákkal foglalkozott, amelyet mindenkinek joga van állítani. Elemi iskolát állíthat egy község, egy vallásfelekezet, sőt magánember is. Az államnak kötelessége ott elemi iskolát állítani, ahol valami ok miatt nem tanulhatják meg a tanulók a magyar nyelvet. Attól visszariadni, hogy az állam nyelvét, a magyar nyelvet a tanulók meg­tanulják, az gyávaság és hazaárulás. (Zajos helyeslés a baloldalon.) Nem viselünk irtó­­háborút nemzetiségek ellen, de meg kell kö­vetelni, hogy a magyar nyelv mindenütt érvényesüljön. (Zajos helyeslés a baloldalon.)^ Hazánknak még nem volt tiszta magyar­­érzésű kultuszminisztere. Hol német, hol franczia volt, de egész magyar soha. Nem tudja a jelenlegi miniszter milyen lesz, de ha tudná sem mondaná meg. (Derültség.) Való­színűleg olasz lesz, mert mindig olasz dol­gokkal foglalkozik. Csodálja, hogy­ amikor a miniszter a művészetekről beszélt, nem emlékezett meg a zenéről. Pedig a zene germanizáló ereje sokkal nagyobb, mint az udvar és hadserege és magyarosító haszna is több lenne, mint az egész hadsereg magyarsága. A magyar királyi zeneakadémiában nem szabad ma­gyarul érezni; amelyik tanulóról kisül, hogy otthon titkon műveli rongyos hegedűjén vagy zongoráján a magyar zenét, azt kitilt­ják. A tanárok nem tudnak magyarul, akik pedig tudnak, azoknak nem szabad beszélni. Az Operaház zenekarában van olasz, német, cseh, czigány, csak magyar nincs! (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) Ezek a mi gyönyörűséges állapotaink. A magyar nótákat buta Wagner-zenére éneklik. (Zajos derültség.) A magyar királyi zeneakadémiánek az a feladata, hogy a kül­föld számára neveljen zeneértéket. Minden zenét művelnek mindenütt, csak a magyart nem. Még nálunk sem. (Úgy van ! Úgy van ! a baloldalon.) A műveltségnek és hazafiság­­nak egységesnek kellene lenni. Miért nem követjük a horvátok példáit ? Miért nincs olyan püspökünk, mint Strossmayer ? Miért nem becsüljük meg magunkat annyira, mint a horvátok. (Helyeslés a baloldalon.) Gabányi Miklós: Mert nálunk osztrák érdekeket szolgálnak. Eötvös Károly : Csáky Albin volt minisz­ter Káldy Gyulát nevezte ki a zeneakadémiá­ban magyar tanárnak és évi fizetésül — 150 forintot akart neki adni. (Zajos derültség.) Káldy azonban lefőzte a mini­sztert és ingyen foglalta el az állását. Ez a mi magyar poli­tikánk. Sajnáljuk a pénzt rá. (Zajos helyes­lés a baloldalon.) Ki művelje a magyar zenét, ha mi sem műveljük. Nálunk minden ügyes-bajos dol­gon ankéttel akarnak segíteni. Pedig minden jóravaló ügynek az ankét a köztemetője. (Derültség.) Az ankettekre csak olyan embe­reket hívnak meg, akiktől félnek a minisz­terek és valahogy ki akarják tüntetni őket. Az akadémiában csak olyan dolgokat írnak meg magyarul, amit már előttünk meg­írtak németül — rosszul. (Zajos derültség.) Egy régi ankéton ajánlotta, hogy a magyar zenét rendszeresen össze kell szedni, akkor olyan zene keletkezik, amilyen nincs a vilá­gon. Épp így kell eljárni a nemzetiségek zenéjével is, amelyre a magyar zene bizto­san nagy befolyást gyakorolt. A magyar pénzen föntartott magyar tudósok, dehogy tudósok, csak az a nevük (Zajos derültség.) állítják, hogy­ nincs magyar zene. Ha van magyar táncz, úgy van magyar zene is. De még azt is ajánlotta, hogy a magyar zenét is tanítsák a magyar zeneakadémián. Ezt föl sem vették a jegyzőkönyvbe. (Derültség.) De

Next