Szeged és Vidéke, 1907. július (6. évfolyam, 148-173. szám)

1907-07-02 / 148. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1907. július 2., kedd. POLITIKAI NAPILAP. VI. énfOlyaiB. 148. (1750.) szám. BZBRKKSZTÖSÉG és KIADÓHIVATAL; SZÉCHENYI-TÉB.3. SZÁM. TELEFON: Kiadóhivatal és szerkeaztóség 84. — Éjjeli szerkesztóeég 565. FŐSZERKESZTŐ : Dr. BALASSA ARMIN. ELŐFIZETÉSI «ZVi Szegeden: Egész évre ... 12 korong . Félévre......................6 Negyedévre . . 3 Arpádmegye. (Saját tudósitónktól.) A Szeged és Vidéke szombati híradása, amely dr. Kelemen Béla főispánnak Árpádmegye létesítésére vonatkozó nagyszabású tervét jelentette a közönségnek, a város köz­életében kétségtelenül sok méltatást hozott a főispán számára. Az a terv, hogy Árpád halálának ezeréves évfordulója alkalmából Szeged székhelylyel megye létesittessék. Szeged régi álmát valósítaná meg és a szegedi közélet minden tényezője azon lesz, hogy a főispán szép terve valóra váljon. Munkatársunknak alkalma volt dr. Kelemen Béla főispánnal beszélni terve felől. A főispánt meglepte a Szeg'ed és Vidéke közlése, amennyiben ö tervét egyelőre nem óhajtotta nyilvánosságra hozni. Amennyiben azonban illetékes helyről sikerült a mozgalomról tudomást szereznünk, maga a főispán volt szives egy újabb fölvilágositással szolgálni; — Az Arpádmegye név mellett — úgymond — én a Pusztaszermegye nevét is fölvetettem előterjesztésemben és bármély néven is, de kivánatos volna a tei*v megvalósulása. A főispán különben hétfőn Szentesen járt, ahol szintén foglalkoztatja a kérdés az embereket. Tartozó kötelességünk ki­jelenteni, hogy a főispán tervét csak azok a csongrádmegyeiek kifogásolják, akik nem ösmerik az előterjesztés lénye­gét. Mig ugyanis Csongrádmegye tiszán- inneni részeit az uj megye kapná, addig Kelemen Béla terve szerint Tiszántúl más megyebeli területekkel jelentékenyen meg­növekednék Csongrádmegye területe. Ter­mészetes, hogy a mai tiszáninneni járás az uj megye nemzetiségi járásaival szem­ben a magyar hegemóniát biztositaná. Kelemen Béla tervével politikai körök­ben is sokat foglalkoznak és remélhető, hogy a kormány értékelni fogja e szép törekvéseket és siet azok megvalósitására. Kétségtelen dolognak kell különben tartanunk, hogy a kormány a szép terv megvalósítása ellen nem foglalhat állást. Árpád emlékének nem lehet maradandóbb emléket állítani, mint egy uj örökéletü megyei szervezetet teremteni, amely a magyarság erejével olvasztaná be a nem­zetiségieket az ország egységébe. Kelemen Béla nagyszerű terve ezt célozza és nem lehet semmi olyan tekintet, amely okul szolgálhatna e szép gondolat mellőzésére. Próféta a Prófétában. — Politikai nyilatkozat a fehér asztalnál. — Bánffy a Prófétában. — A próféta rosszat jósol. — Nincs kibontakozás. — Válságban az ország. — A horvát kérdés. — Wekerle nem tudja mit csinál. — Bánffy sem tudja. — A Herdentrieb. — A koalició leintése. — (Saját tudósitónktól.) A nemzetközi gyorsirókiállitás alkalmából báró Bánffy Dezső, Szeged város első kerületének or­szággyűlési képviselője, mint a nagygyűlés védnöke, Szegeden időzött. Vasárnap este a képviselő alkalmat vett magának, hogy a Próféta-szálló kerthelyiségében politikai ki­jelentéseket tegyen. A kerthelyiségben a rendes vasárnapi mulatozó közönségen kí­vül egy asztalnégyszögnél negyven-ötven hive és azoknak családtagjai körében vacso­rázott a szegedi képviselő. A vacsora elköl­tése után a Bánffy-párt elnöke az ő szokott modorában fölköszöntötte a képviselőt, ki­fejtvén, hogy Bánffyra szüksége van az or­szágnak. Beszédének gerince az „Adj uram esőt, de mindjárt“ közmondásnak, „Adj uram Bánffyt, de mindjárt“ formára való átülte­tése volt, kifejezése annak az óhajnak, hogy Bánffy újból miniszteri bársonyszékből in­tézze a haza sorsát. Báró Bánffy Dezső föl is állott szólásra, megköszönendő az üdvözlést. Beszédét hivei figyelemmel hallgatták, de a vendéglő kert­helyiségében mulatozó társaságok annál in­kább zavarták a szónokot. A Bánffy-társa- ság négyszögén kivid akkora volt a zaj és a lárma, hogy a hallgatóknak sokszor eré­lyes gorombaságokkal sikerült csak pillanat­nyi csendet teremteniük. Mialatt Bánffy a horvát kérdésben kivégezte Wekerlét, a leg­közelebbi asztalnál a Princessas rosszasá­gáért szidták a miniszterelnököt, mint pénz­ügyminisztert, arrébb meg cigány tányérozott össze apró szürke Wekerléket. Bánffy beszédének elején azt fejtegette, hogy szükséges volt-e neki újból három év­vel ezelőtt képviselőséget vállalni ? Hiszen — úgymond — sokszor nagy önmegtagadás­sal kellett a porondra kiállania. Ebben igaza is van Bánffynak, — mert kétségtelenül ön- megtagadáü volt nála az az idő, aínit a koa- licióban benn töltött. Mert Bánffy ma sincs megelégedve a helyzettel: — A helyzet, t. uraim — mondotta — ma nehezebb, mint 1848-ban bármikor, még 1867-ben is volt. Félve jelentem ki, hogy politikai, gazdasági és társadalmi katasz­trófa előtt állunk s az uralmon levő politi­kai tényezők ereje nem olyan, hogy ezt el­kerülhessük. Létünk, alkotmányunk forog kockán. Bánffynak e kijelentései föltétlenül jelen­tősek, mert rámutat az ország válságára. Rossz, de igazi prófétának bizonyult. Ám a próféta csak jósolt, alkotást Ígérni már nem tudott. Bánffy, akiben megvannak a képes­ségek arra, hogy a király kegyelméből bár­mikor átvehesse a kormányzást, nem tudott olyan utakat megjelölni, amelyek akár a pol­Egdu Stre " Téléne. . gárság, akár pedig á'»ép SS!ö^^|l^ajainak enyhítésére és megoldásáj» iS^imasak. A pártnélkül való vezér a pártját nem tudja megjelölni. Amikor hangoztatta, hogy az általános választói jog töi-vényének meg­alkotására vállalkozott a kormány, amikor panaszkodott, hogy e nagy kérdésről eltere­lődik a figyelem, akkor csak tényeket állapí­tott meg, de azt már nem cselekedte, hogy a modern törvényalkotások érdekében riadót is hallasson. Bánffy panaszkodott, hogy az ország nagy kérdései felől elterelődik a figyelem, hogy a horvát kérdés az, amely leköti a politikusok gondolkodását s ezek után maga is a horvát kérdésről beszélt. Kijelentéseinek olyan súlyt tulajdonított, hogy fontosabb részeinél szószerint olvasta jegyzeteit. Min­denekelőtt kijelentette, hogy ő, mint vezérlő­bizottsági tag is tiltakozott a rezolueionisták- kal való tárgyalás ellen s kijelentette, hogy mindaz az engedmény, amelyet a koalíció a fiumeieknek tett, arra való, hogy a magyajr állam területi egységét veszélyeztesse és egy­séges nemzeti jellegét gyöngítse. Ezt magyar hazafinak megtenni nem lett volna szabad, — úgymond — mert ez a párt horvát-szlavon- dalmát önálló állam létét hirdeti és talán csak egyelőre fogadja el a szövetséget Magyarországgal. S hogy tárgyaltak s meg­egyezni akartak velők, az Bánffy szerint veszedelem. — Sajnos, — úgymond — amit előre láttam, az bekövetkezett és ma a terveit barátság helyett az élet-halálharc előtt állunk. Hová fog vezetni e harc? Valóban, meg­mondani, de még elgondolni sem tudom. Az ellentét a végcél tekintetében oly nagy és szembeötlő, hogy én a kiegyenlítést békés utón szinte lehetetlennek tartom. Ezt mondotta, de az utat sem a békés, sem a harcias megoldás tekintetében meg­jelölni maga sem tudta. És itt van Bánffy beszédének a baja. Kritizál, ami nem hiba, de bírálni és a jobb utat meg nem jelölni, már politikai hiba. Mert ez csak arra vezet, hogy a nemzet elkedvetlenedjék és kétségbe essen. Pedig Bánffy a továbbiakban sem jelölte meg a megoldás irányelveit. Dicsérte Ková- csevics Istvánt, a volt kormány horvát mi­niszterét, aki unionista és az állami egység közös kapcsait elösmeri. Sajnálattal jelentette ki, hogy az unió eszméje egyre gyöngül s ennek oka szerinte a Herdentrieb. Hogy mi a Herdentrieb ? Az az ösztön, amely az egyes marhát a csordába tereli. — A gyönge emberekben — mondotta Bánffy — mindig jelentkezni szokott a Herdentrieb, mely különben — őszinte akarok lenni — itt a szükebb értelemben vett Magyarországon is a mai politikai viszo­nyok közt jelentkezik, — a horvát-szlavon területen is a túlsúlyra jutott rezolueionisták táborába hajtotta az embereket és én alig hiszem, hogy Rakodczay újonnan kinevezett bánnak sikerülhessen egyszerűen az 1868.

Next

/
Thumbnails
Contents