Szeged és Vidéke, 1907. július (6. évfolyam, 148-173. szám)
1907-07-02 / 148. szám
SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1907. július 2., kedd. POLITIKAI NAPILAP, VI. énfolyai B. 148. (1750.) szám. SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL, SZÉCHENYI-TÉR.3. SZÁM. TELEFON: Kiadóhivatal és szerkesztőség 84. — Éjjeli szerkesztőség 565. FŐSZERKESZTŐ : Dr. BALASSA ÁRMIN. ELŐFIZETÉSI SZV. Szegeden: Egész évre ... 12 korong . Félévre......................6 Negyedévre . . 3 Egdu Stre " Téléne. . Árpád megye. (Saját tudósítónktól.) A Szeged és Vidéke szombati híradása, amely dr. Kelemen Béla főispánnak Árpádmegye létesítésére vonatkozó nagyszabású tervét jelentette a közönségnek, a város közéletében kétségtelenül sok méltatást hozott a főispán számára. Az a terv, hogy Árpád halálának ezeréves évfordulója alkalmából Szeged székhelylyel megye létesíttessék. Szeged régi álmát valósítaná meg és a szegedi közélet minden tényezője azon lesz, hogy a főispán szép terve valóra váljon. Munkatársunknak alkalma volt dr. Kelemen Béla főispánnal beszélni terve felől. A főispánt meglepte a Szeged és Vidéke közlése, amennyiben e tervét egyelőre nem óhajtotta nyilvánosságra hozni. Amennyiben azonban illetékes helyről sikerült a mozgalomról tudomást szereznünk, maga a főispán volt szíves egy újabb fölvilágosítással szolgálni. — Az Árpád megye név mellett — úgymond — én a Pusztaszer megye nevét is fölvetettem előterjesztésemben és bármely néven is, de kívánatos volna a terv megvalósulása. A főispán különben hétfőn Szentesen járt, ahol szintén foglalkoztatja a kérdés az embereket. Tartozó kötelességünk kijelenteni, hogy a főispán tervét csak azok a csongrádmegyeiek kifogásolják, akik nem ismerik az előterjesztés lényegét. Míg ugyanis Csongrád megye tiszáninneni részeit az új megye kapná, addig Kelemen Béla terve szerint Tiszántúl más megyebeli területekkel jelentékenyen megnövekednék Csongrád megye területe. Természetes, hogy a mai tiszáninneni járás az új megye nemzetiségi járásaival szemben a magyar hegemóniát biztosítaná. Kelemen Béla tervével politikai körökben is sokat foglalkoznak és remélhető, hogy a kormány értékelni fogja e szép törekvéseket és siet azok megvalósítására. Kétségtelen dolognak kell különben tartanunk, hogy a kormány a szép terv megvalósítása ellen nem foglalhat állást. Árpád emlékének nem lehet maradandóbb emléket állítani, mint egy új örökéletű megyei szervezetet teremteni, amely a magyarság erejével olvasztaná be a nemzetiségieket az ország egységébe. Kelemen Béla nagyszerű terve ezt célozza és nem lehet semmi olyan tekintet, amely okul szolgálhatna e szép gondolat mellőzésére. Próféta a Prófétában. — Politikai nyilatkozat a fehér asztalnál. — Bánffy a Prófétában. — A próféta rosszat jósol. — Nincs kibontakozás. — Válságban az ország. — A horvát kérdés. — Wekerle nem tudja mit csinál. — Bánffy sem tudja. — A Herdentrieb. — A koalíció leintése. — (Saját tudósítónktól.) A nemzetközi gyorsirókiállítás alkalmából báró Bánffy Dezső, Szeged város első kerületének országgyűlési képviselője, mint a nagygyűlés védnöke, Szegeden időzött. Vasárnap este a képviselő alkalmat vett magának, hogy a Próféta-szálló kerthelyiségében politikai kijelentéseket tegyen. A kerthelyiségben a rendes vasárnapi mulatozó közönségen kívül egy asztalnégyszögnél negyven-ötven híve és azoknak családtagjai körében vacsorázott a szegedi képviselő. A vacsora elköltése után a Bánffy-párt elnöke az ő szokott modorában fölköszöntötte a képviselőt, kifejtvén, hogy Bánffyra szüksége van az országnak. Beszédének gerince az „Adj uram esőt, de mindjárt“ közmondásnak, „Adj uram Bánffyt, de mindjárt“ formára való átültetése volt, kifejezése annak az óhajnak, hogy Bánffy újból miniszteri bársonyszékből intézze a haza sorsát. Báró Bánffy Dezső föl is állott szólásra, megköszönendő az üdvözlést. Beszédét hívei figyelemmel hallgatták, de a vendéglő kerthelyiségében mulatozó társaságok annál inkább zavarták a szónokot. A Bánffy-társaság négyszögén kivil akkora volt a zaj és a lárma, hogy a hallgatóknak sokszor erélyes gorombaságokkal sikerült csak pillanatnyi csendet teremteniük. Mialatt Bánffy a horvát kérdésben kivégezte Wekerlét, a legközelebbi asztalnál a Princessas rosszaságáért szidták a miniszterelnököt, mint pénzügyminisztert, arrébb meg cigány tányérozott össze apró szürke Wekerléket. Bánffy beszédének elején azt fejtegette, hogy szükséges volt-e neki újból három évvel ezelőtt képviselőséget vállalni ? Hiszen — úgymond — sokszor nagy önmegtagadással kellett a porondra kiállania. Ebben igaza is van Bánffynak, — mert kétségtelenül önmegtagadás volt nála az az idő, amit a koalícióban benn töltött. Mert Bánffy ma sincs megelégedve a helyzettel. — A helyzet, t. uraim — mondotta — ma nehezebb, mint 1848-ban bármikor, még 1867-ben is volt. Félve jelentem ki, hogy politikai, gazdasági és társadalmi katasztrófa előtt állunk s az uralmon levő politikai tényezők ereje nem olyan, hogy ezt elkerülhessük. Létünk, alkotmányunk forog kockán. Bánffynak e kijelentései föltétlenül jelentősek, mert rámutat az ország válságára. Rossz, de igazi prófétának bizonyult. Ám a próféta csak jósolt, alkotást ígérni már nem tudott. Bánffy, akiben megvannak a képességek arra, hogy a király kegyelméből bármikor átvehesse a kormányzást, nem tudott olyan utakat megjelölni, amelyek akár a polgárság, akár pedig a'»ép SS!ö^^|l^ajainak enyhítésére és megoldásáraizalmasak. A párt nélkül való vezér a pártját nem tudja megjelölni. Amikor hangoztatta, hogy az általános választói jog törvényének megalkotására vállalkozott a kormány, amikor panaszkodott, hogy e nagy kérdésről elterelődik a figyelem, akkor csak tényeket állapított meg, de azt már nem cselekedte, hogy a modern törvényalkotások érdekében riadót is hallasson. Bánffy panaszkodott, hogy az ország nagy kérdései felől elterelődik a figyelem, hogy a horvát kérdés az, amely leköti a politikusok gondolkodását s ezek után maga is a horvát kérdésről beszélt. Kijelentéseinek olyan súlyt tulajdonított, hogy fontosabb részeinél szó szerint olvasta jegyzeteit. Mindenekelőtt kijelentette, hogy ő, mint vezérlőbizottsági tag is tiltakozott a rezolucionistákkal való tárgyalás ellen s kijelentette, hogy mindaz az engedmény, amelyet a koalíció a fiumeieknek tett, arra való, hogy a magyar állam területi egységét veszélyeztesse és egységes nemzeti jellegét gyöngítse. Ezt magyar hazafinak megtenni nem lett volna szabad, — úgymond — mert ez a párt horvát-szlavonhalmát önálló állam létét hirdeti és talán csak egyelőre fogadja el a szövetséget Magyarországgal. S hogy tárgyaltak s megegyezni akartak velök, az Bánffy szerint veszedelem. — Sajnos, — úgymond — amit előre láttam, az bekövetkezett és ma a terveit barátság helyett az élet-halálharc előtt állunk. Hová fog vezetni e harc? Valóban, megmondani, de még elgondolni sem tudom. Az ellentét a végcél tekintetében oly nagy és szembeötlő, hogy én a kiegyenlítést békés után szinte lehetetlennek tartom. Ezt mondotta, de az utat sem a békés, sem a harcias megoldás tekintetében megjelölni maga sem tudta. És itt van Bánffy beszédének a baja. Kritizál, ami nem hiba, de bírálni és a jobb utat meg nem jelölni, már politikai hiba. Mert ez csak arra vezet, hogy a nemzet elkedvetlenedjék és kétségbe essen. Pedig Bánffy a továbbiakban sem jelölte meg a megoldás irányelveit. Dicsérte Kovácsevics Istvánt, a volt kormány horvát miniszterét, aki unionista és az állami egység közös kapcsait elismeri. Sajnálattal jelentette ki, hogy az unió eszméje egyre gyöngül s ennek oka szerinte a Herdentrieb. Hogy mi a Herdentrieb ? Az az ösztön, amely az egyes marhát a csordába tereli. — A gyönge emberekben — mondotta Bánffy — mindig jelentkezni szokott a Herdentrieb, mely különben — őszinte akarok lenni — itt a szűkebb értelemben vett Magyarországon is a mai politikai viszonyok közt jelentkezik, — a horvát-szlavén területen is a túlsúlyra jutott rezolucionisták táborába hajtotta az embereket és én alig hiszem, hogy Rakodczay újonnan kinevezett bánnak sikerülhessen egyszerűen az 1868.