Szeged és Vidéke, 1907. szeptember (6. évfolyam, 199-223. szám)

1907-09-01 / 199. szám

SZEGED És VIDÉKÉ. 1907 IX/1 Az Árpád’ünnep és a kormány. * Még a főispán sem tudja, hogy mikép vesz részt a kormány az Árpád ünnepen. Nagyon kétséges, vájjon a miniszterek közül lefárad-e valamelyik. A főispán jövő héten főiutazik hozzájuk és beszél velük. * (Saját tudósitónktól.) Pusztaszeren vasárnap­hoz két hétre lesz a nemzet nagy ünnepe és még mindig nem tudni, hogy a kormány tagjai részt- vesznek-e az Árpád-ünnepen. Az a hiradás, hogy Szegeden még senkisem kapott a kormánytól ér­tesítést, vájjon valamelyik miniszter lezarándo- kol-e a i>usztaszeri síkra, szombaton megerősí­tést nyert. Az elküldött meghivókra eddig a kormánynak egyetlen tagja sem válaszolt. A főispáni hivatalban tényleg nem tudnak a minisztereknek az országos Árpád-ünnepen való részvételéről. Kelemen Béla dr. főispán a jövő hét folyamán Budapestre utazik és akkor fog érintkezésbe lépni a miniszterekkel, hogy velük a kormány képviseltetését részletesen is meg­beszélje. Értesülésünk szerint a miniszteri tanácsko­zásokon és a kormány tagjainak egyéb érintke­zésekor sohasem jött még szóba, hogy részt- vegyenek-e a miniszterek az országos Árpád- ünnepen. Mint megírtuk, Mezössy Béla államtitkár állítólag résztvesz az ezeréves magyar nemzet nagy ünnepén, de most arról értesítenek ben­nünket, hogy ez sem biztos. A kormány körében állítólag már elejétől fogva úgy fogták föl a dol­got, hogy az Árpád-ünnep a nép, a magyar nép ünnepe, amelyen teljesen fölösleges a hivatalos körök asszisztálása. Nem, ez nem úgy van. Ha a nép ünnepel, ott kell lenni annak a kormánynak is, amely mindenkor a nép rendithetlen bizalmára hivat­kozik. Ha a kormány „nemzeti kormány“, akkor ott kell lenni, ahol a nemzet egybegyül és testü­letileg keU elzarándokolnia a pusztaszeri síkra. Hisszük, hogy a miniszterek nem fogják elmu­lasztani a kedvező alkalmat, hogy a kitűnő akusztikájú pusztaszeri síkon is elmondják haza­fias beszédeiket. Ilyen kedvező alkalom csak egyszer akad minden ezer esztendőben. Szeged iskolaügye. Beszélgetés Szele Róbert dr. főigazgatóval az internátHsokról. (Saját iudósitónktól.) Szeged oktatás­ügyének minden tényezőjét, de az egész dél­vidéket és a szegedi közönséget fölötte érdek­lik azok a cikkek, amelyeket a Szeged és Vidéke a város iskolaügyéről közzétett. Megírtuk, hogy Barkóezy Sándor báró miniszteri tanácsos Apponyi Albert gróf köz- oktatásügyi miniszter fölhivására Szegedre jön az iskolák és az internátusok megvizs­gálására. Most kitűnt, hogy nem csak Vesz­prémi Vilmos dr. cikkei, de Szele Róbert dr. főigazgató jelentései alapján is tudomása van a minisztériumnak ezekről a dolgokról. A Szeged és Vidéke tudósítójával a fő­igazgató, aki ma érkezett haza, beszélt erről a kérdésről. Tudósítónk mindjárt megérkezése után fölkereste Szele Róbert kir. főigazgatót, akinek az ellenőrző hatáskörébe a szegedi internátusok tartoznak. — Van-e tudomása főigazgató urnák azokról a súlyos vádakról, amelyeket Vészprémi Vilmos dr. emelt bizonyos szegedi internátusok ellen? — Veszprémi Vilmos dr. tanár ur cikkeit még nem olvashattam el, — felelte a főigazgató — mert csak ma, szombaton érkeztem Szegedre. Ami azonban a szegedi internátusok dolgát illeti, azokról nemcsak tudomásom van, de egynémelyikének a türhetlen állapotáról már ezelőtt két hónap­pal jelentést is tettem a minisztériumnak. — Amikor főigazgató ur személyesen meg­vizsgálta a szegedi interiiátusokat, miket tapasz­talt? — Az internátusokat Homer István, főreáliskolai igazgató társaságában látogat­tam meg. Nagyon szomorú tapasztalatokat szereztem. Mindenek előtt azt, hogy a leg­több szegedi internátus egyáltalában nem felel meg kulturális hivatásának: nem egyebek üzleti vállalkozásoknál! Ezekben az intézetekben oly hiányos a felügyelet, hogy eredményes nevelésről szó sem lehet. A legtöbb helyen a felügyeletet a nagyobb diákok gyakorolják a kisebb diákok fölött, ami türhetlen állapot. De súlyos kifogások alá esik az a bánásmód, amelyben a nö­vendékek részesülnek. Az egyik internátus hálótermében a többi között egy oly bor­zalmas ágyra bukkantam, hogy valósággal megdöbbentem. Meg is kérdeztem az inté­zet egyik tanárát: belefeküdnék-e abba az ágyba, amelynek szalmazsákja teljesen ki van préselve. Azt felelte ő maga is, hogy bizony nem feküdne bele. — Az internátusi hiányok dolgában miféle hivatalos lépések történtek és történnek? — Jelentésemet megtettem és fölhív­tam a minisztériumot, hogy gondoskodjék az internátusi felügyelet ellenőrzéséről. Pén­teken Budapesten voltam és beszélni akar­tam Barkóezy Sándor báró, miniszteri tanácsossal, de nem találtam a hivatalában. Jövő béten újra Budapestre utazom s akkor ismételten megsürgetem az internátusok dolgát. Barkóezy báró, valószínűleg már szeptember közepén Szegedre jön s akkor az összes szegedi internátusokat megvizs­gálja. Remélhetőleg akkor végére járunk annak a türhetlen állapotnak, hogy a nevelőintézet pusztán üzleti vállalkozás legyen. Az érdekes beszélgetés ezzel véget ért. Re­mélhető, hogy a főigazgató kijelentéseinek foga­natjuk lesz. Frici hadnagy. Irta Molnár Jenő. A szőke karcsú hadnagy, akit valahon- nét Poroszországból sodort ide a balvégzete, reggel nagyon szigorú volt. Gyerekhangja reszelésen rikácsolt, a legénységet betegre kínozta; hosszúkás, finom ujjal között esy katona-dzsentlmen hetyke gráciájával villant meg a kard, amikor uj meg uj kommandó­kat adott. Délelőtt már alább hagyott a snáj- digsággal s maga is fáradtan, görnyedt hát­tal, roskadozó inakkal ballagott a kapitány mellett. Fricinek hívták az ezrednél. Hogy milyen Fricinek, sokáig nem tudtam, de ez szinte mellékes egy olyan leányos arcú, pelyhedező bajuszu legénykénél, amilyen a húsz éves hadnagy volt. Fricinek különben egész napon át nem lehetet hallani a hangját. Csöndes, elvonuló, zárkozott lelkű fiúnak látszott. Ter­mészetesen ráfogták, hogy szerelmes. Boszan- tották, zaklatták, kínozták ezért, de a had­nagynak arcát nem futotta be a pir, nem ér- zékenyedett, tűrte a játékot. Egy időben valóságos szervezett hajszát indítottak a Frici ideáljának fölfedezésére. Nyomon követték, — hiszen telik az időből — megfigyelték a levelezését, de a hazulról kapott Írásoknál egyebet nem tudtak kifür­készni. Végül abban történt megállapodás, hogy a fiú valami nagy megrázó szerelmi csalódáson esett keresztül és most teljesen elfásult. Mikor ezt bajtársai tudtára adták, Frici bágyadtan mosolygott. Mintha rájuk hagyta volna, hogy valóban úgy van. Egyszer gyakorlatozás közben, amikor nagyobb pihenő volt, hozzám jött a kis szőke hadnagy, ügy szóllitott meg, mintha valahol künn az életben találkoztunk volna. Alázatosan megígértem. Frici megmondta a cimét, előre megköszönte a szívességemet és sarkon fordult. Frici még ugyanaznap följelentett, mert lazán teljesítettem a szolgálatot. A dolog kissé érthetetlennek tűnt föl előttem. Ha szivessé- get kér tőlem s hozzá még a lakásán, miért üldöz, miért szerez nekem kellemetlenséget? Este ott ültem egy. nádszéken a hadnagy hónapos szobájában. Ütött-kopott bútorok, szakadt futószőnyeg, egy szál gyertya, egy pohár víz : ez volt a környezet. Frici civilben fogadott. Nagyan elviselt, szemmel láthatóan készen vásárolt ruha volt rajta. — Nem akartam uniformisban fogadni. Felejtsük el néhány percre, hogy katonák vagyunk. Én nem vagyok a fölebbvalója és ön nem önkéntes ? Ezeket mondta s én vigyáztam, hogy a meglepetésemet el ne áruljam. — Előbb még tisztáznom kell, mért jelen­tettem föl önt. Láttam, sokaknak föltűnt, hogy én, aki még tisztíársaimmal is csak szolgálat közben beszélek, önhöz mentem és bizalmasan néhány szót váltottam. Hogy ezt félre ne ma­gyarázhassák, kénytelen voltam a szigorúság álcáját fölvenni. Bocsássa meg azt a néhány napi kaszárnyafogságot, amit érettem fog el­szenvedni. Egy kézmozdulattal jeleztem, hogy nem veszem semmibe a dolgot. A hadnagy pedig folytatta,; — Ön a polgári életben okos dolgokkal foglalkozik. Olvas, tanul, lát és hall. Embe­rekkel érintkezik, nem bábokkal. Nemesebb szórakozásai vannak, eszmecserét folytathat magához méltó emberekkel . . . Hirtelen ránéztem. Csillogott a szőke fiú szeme, de összebarázdált a homloka, mintha nagyon nehezen keresné a szavakat. — Én itt idegen^ világban élek. Hazulról korán elszakadtam. Édesanyámat otthon kel­lett hagynom. Oh, a szegény ! . . . Könytől nedvesedtek meg a pillái, de erőt vett magán. — Egyik jómódú bácsim neveltetett. Erre a pályára . . . Azt mondta, ez a legbiz­tosabb, csak mindig karakternek kell lennem. Megfogadtam a tanácsát. Soha, bár még na­gyon fiatal vagyok, inkorrektségre nem vete­medtem. De, Istenem, csak nem tehetek fogadalmat, hogy ezen kívül semmi eiryebet nem teszek az egész életemben. Hallgasson meg kérem. Ön talán megért engemet. Megnyugtattam a hadnagyot és ő folytatta: — Néha úgy érzem, hogy fojtogat az aranygallér ... A kardom csörrenése a szi­vembe nyilallik. Nekem nyűg ez a disz, el- torapitja az agyamat. Valami mást szeretnék ... Nem tudom mit. . . Azt hiszem a zenéhez tehetségem volna. Tanultam egy keveset hegedülni. . . Egy pillanatra elhallgatott. — Azért hitt ön engem ide, szóltam EGYÉVES ÖHKÉNTESI FELSZERELÉSEK legolcsóbb és legmegbízhatóbb zz= beszerzési forrása SUGÁR és SZEGŐ a vidék legnagyobb egyenruházati és hadfel- *.* szerelési intézete, több ezred szállítója *.• Telefon: 291. 3601|03 SZEGED, Kárász-utca 10. szám alatt. Telefon; 291.

Next

/
Thumbnails
Contents