Szeged és Vidéke, 1908. január (7. évfolyam, 1-26. szám)
1908-01-01 / 1. szám
LESBEN. * A történelmi materializmus csökönyös hivei után-útfélen hangoztatják és az unalomig, az elkeseredésig elnyüvik azt a közismert dogmát, hogy a vallás kérdése voltaképpen és velejében a gazdasági viszonyok kérdése és a gazdasági struktúra adta meg minden korban a bázist a vallásos és egyéb, magasabb szellemi vagy lelki intézmények fölépítésére. Ez éppen olyan egyoldalú filozófiai állásfoglalás, éppen olyan szűklátókörű ideológia, mint a német filozófia annyi zsákutcába került okoskodása. Mert igenis vannak spontán, elemi erejű, a lélek legnagyobb mélységeiből fakadó erők, törekvések, amelyeket nem lehet egy tetszetős elmélettel könnyen elintézni. Két ilyen örök csodája az emberiségnek: a vallás és a művészet. A vallás, amely a csillagok felé törő lélek vágyait és reményeit fejezi ki, a művészet, amely az élet vigasztalanságából a szépség vigasztaló világába vezet bennünket. Míg ebben a két csodában hisz az emberiség, addig nincs igazuk a tagadóknak, a rombolóknak és a kétségbeesőknek. Addig az élet szép lesz, addig érdemes lesz éla, addig a végtelenség és örökkévalóság veszi körül ezt a siralmas csillagot, amely bármily parányi pont is a mindenség köreiben, mégis egy egész világ, mégis szép világ, hiszen Jób rajta kesergett, Dante rajta dalolt és Petőfi rajta szeretett. * Csongrád megyében pártharcok vannak, amelyek lovagias küzdelemben folytatódtak a héten. Nem erről a harcról akarunk beszélni, hanem éppen arról, hogy miért nem érdekel se minket, se egyáltalán a szegedieket ez a háborúság, amelynek tényezői olyan kemény emberek, mint Kelemen Béla és Cicatricis Lajos. Szeged nagy magábanvalóságának ez a szomorú bizonysága, hogy nem érdeklik, nem izgatják a megye dolgai. Ez a város magában él, itt minden tízezredikmber tudja, hogy ki a csongrádi főszolgabíró és megbámulják azt, aki tájékozva van a megye főjegyzőjének kilétéről. Aki Szeged gazdasági helyzetének képét ismerni akarja, az nem mellőzheti azt a tényt sem, hogy ez a legárvább város az országban s hogy ilyen árva, ilyen egyedülálló, annak talán saját maga is az oka. « Szilveszter éjszakáján mindenki mulat, akinek jókedve van vagy aki szeretné, hogy jókedve legyen. Régente szokásuk volt az újságoknak, hogy ezen az éjszakán alaposan elszomorították másnapra az emberiséget, közölvén igen komoly adatokat az elmúlt esztendőről, annak munkásságáról, meg miegymásról. Kiváltképpen divott a városháza közigazgatásának számadásra vonása s minden ilyen összeadás műveletkor kiderült, hogy az elmúlt esztendőben megint keveset cselekedtek. Az idén már nem ilyen szomorú az eredmény. Most dolgoztak a városházán is. Igen komoly munkássággal összeírták az idén, hogy mit kellett volna elvégezniük a múlt esztendőben. S ez is valami. * A színházban mostanság egy német daljátékot játszanak : A varázskeringő című Strausz-darabot s itt olyan alapos disznóságot csináltak ebből a színjátékból, hogy valóban kötélből való idegek kellenek hozzá, hogy az ember nyugodtan tűrje. Érthetetlen dolog, hogy a színpadon némelyik színésznő és színész miért szeret olyan szörnyen disznólkodni s miért éppen jórészt azok csinálják ezt, akik a disznóságok élvezetétől régi hagyományokkal eltiltottak. A színházba utóvégre leányok is járnak, sőt asszonyok is, és igazán különös, hogy az ember előbbutóbb, ha a leányokat mulatságba akarja vinni, kénytelen lesz az orfeum után kiabálni, mert az orfeumra legalább vigyáz a rendőrség, ha disznó. Persze, mindez csak akkor lehetséges, amikor az a jó színész, aki nagyobb gorombaságokat tud mondani és az a jó színésznő, akitől még a huszárőrmesterek is tanulhatnának ékes magyar beszédet. Altató dal kis leányok számára, amelyet nem szabad este, lefekvéskor énekelniük, amelyet nem illik nappal, lopva sem olvasniok s amelyet maguktól, öntudatlanul dúdolnak mégis az első álmatlan éjszaka után. Féljétek az első hajnalt, leányok, amelyet ébren álmodtok végig. Az ábrándok hajnala ez, ébredő, lágy hajnal, amikor a sötétségből minden olyan titokzatosan emelkedik ki, amikor hirtelen megnő mindenik bútordarab és a szekrényen a két virágtartó olyannak látszik, mintha egy templom karcsú tornyai szökellenének az ég felé s amikor nem szabad félrenéznetek, mert a gyertyatartóból két hatalmas ujj mutat a semmiségbe. Az ábrándok hajnala ez, szépnek látszó és meleg hajnal, amely hízelegve jó, szép meséket suttog és lágy szavakkal beszél, de az ilyen hajnalok a legfélelmesebbek, mert hazugok, csalfák és a tüzük is csalóka, mint a lidércfény. Ne bízzatok a hajnal ígéreteiben, színes képeiben, amelyek csodásan ragyognak és káprázatosan csillognak. Féljétek és remegjétek ezt a hajnalt, s ne legyen ezeken a hajnalokon ébren, senki, ne csukja be a szemét és ne gondoljon ilyenkor semmire, mert a vágyai színes képekké csillámlanak össze, mert a reményei elkábítják a lelkét és mert ábrándok születnek ezeken a hajnalokon, amelyeket aztán megöregít és eltemet minden pirkadás, amelyeket aztán lekicsinyel, kigunyol és meggyaláz minden nappal és amelyek újból megszületnek mindenkor, ha a sötétség és a világosság egymással ölelkezik. Féljétek, ti leányok, mind a hajnalt és ne legyen egyikötök sem olyan balga, avagy merész, hogy ébren hódíttassa meg magát lelkének vágyai és szivének ábrándjai által. Akit a hajnal egyszer rabul ejtett, az minden hajnalon uj álmokat sző képzeletének ragyogó meséivel s annak minden uj világosság friss és szörnyű csalódást hoz. A legiszonyúbb dolog a világon a hajnal, az ábrándok hajnala, az ébredő, lágyan suttogó, mosolygó álmokkal teli, színes, szép hajnal. Féljétek a hajnalt, leányok. Ne ziláljátok össze göndör fürteiteket, amelyek aláhullanak bársony homlokotok vakító fehérségére, ne kószáljátok össze hosszú hajszálaitokat, amelyek e reggelen leomlanak vállaltokra, ne ráncoljátok össze alabástrom homlokaitokat, ne hullassátok könnyeiteket, leányok, ha a hajnali álmok elröppennek és így valóságokra ébredtek az álmatlan éjszakák után. Fölöslegesen patakzik minden könnyetek, amelyeknek mindannyija drága és gömbölyű gyöngy, amilyenekkel királyok nem dicsekedhetnek: mindent érdemes megsiratni leányok, csak az álmot nem, mert az álom az egyetlen kincse az embernek, amely hű marad hozzá minden álmatlan éjszakán. Az ég sápadt arcán nincsenek olyan fényes csillagok, leányok, mint a ti könnyeitek, de azért mosolyogjatok és kacagjatok, ha fölébredtek a virrasztott éjszaka után, mert csak be kell hunynotok a szemeiteket és a ragyogó ábránd újból végig csókolja orcaitokat, az álom újból megsimogatja bársonyos, puha kezeiteket és visszasóhatja minden sóhajtástokat. Féljétek az első hajnalt. SZEGED ÉS VIDÉKE. 1908 I/1 A VÁROSOK JÖVŐJE. * Bárczy István budapesti polgármester nagyon érdekes, nagyon figyelemreméltó dolgokat írt e címen a Városi Szemle kedden megjelent első számába, bevezetőül. Ezt a Városi Szemlét a főváros adja ki, hogy számon tartsa a külföldi és belföldi nagyvárosok fejlődését, közigazgatását. Amiket Bárczy ebben a cikkben mond, bizony panaszkodás. Panaszkodik, hogy az állam minden jövedelmi forrásra ráteszi a kezét s a városoknak nem hagy semmit. Azt mondja, hogy a városok szervezkedjenek, mert szervezkedve, összetartással könnyebben ki tudják maguknak követelni az államtól azt, ami úgyis a városokat illeti meg. Bárczy cikkében a többi közt ezeket mondja: Sok életbevágó kérdés megoldása kívánja a városok tervszerű együttműködését. Itt van mindenekelőtt az adóreform kérdése. Hogy a városok és a városi polgárság teherviselési képességét eddig miképpen vette igénybe az állam, azt eléggé bizonyítja az, hogy amíg a városok lakossága egyötödrészét teszi ki az ország egész lakosságának, az állami egyenes adóknak több, mint egyharmadrészét szolgáltatják a városok. Kétségtelen, hogy az állami háztartásnak az elmúlt évtized végén történt rendezése is elsősorban a városok megterhelésével járt. És úgy látszik, hogy az új adóreformból várható bevételi többletet is főképpen a városi polgárság fogja megfizetni. Nézetem szerint pedig az egyenes adók reformja az egyetlen alkalom, amikor a magyarországi városok súlyos pénzügyi helyzetén segíteni lehet. Most csak arra utalok, hogy amikor ilyen életbevágó nagy kérdésről van szó, mi városok hallgatunk s tétlenül nézzük, mint hiúsul meg a magyar városoktól választott 158 országgyűlési képviselő segítségével a városok gyökeres lábraállításának reménysége. Szubvenciókkal lehet itt-ott segíteni rajtunk, de véglegesen csak akkor kapjuk meg a városok fejlődésének alapföltételét, ha az állami és városi adók eloszlása meg fog felelni a közigazgatási feladatkörök arányának. A városoknak nem lenne szüksége semmiféle állami segítségre, hanem csak arra, hogy az állam ne vegye igénybe a városi polgárság adózó képességét olyan sokfélekép és olyan aránytalan mértékben s különösen ne vegye igénybe az adóztatás. Fővárosi lapok előfizetői NE küldjék az előfizetési összeget Budapestre, hanem Békés Időlapirodában, Kigyó utca 1. fizessenek elő lapjaikra. Telefon szám 437. 1320 Telefon szám 437.