Szeged és Vidéke, 1908. május (7. évfolyam, 102-126. szám)

1908-05-01 / 102. szám

nyugati népek színvonala felé. Mert ha elösmerjük, hogy külföldön lehetetlen álla­pot az, ami nálunk vau meg, hogy 300 ember közül 19 a választó: de azt is be kell vallanunk, ha szégyenszemre is, hogy ott száz ember között nincs 48 Írástudat­lan, mint nálunk , . . Ez a nagy elmaradottság, az analfa­béták megdöbbentően nagy arányszáma a mi igazi nemzeti szégyenünk és ha a választói reform kulturális hatásai között ott lesz az írástudás lecsökkenése is : már csak ezért az egyért sem volna szabad mesterséges és kínosan előkeresett eszkö­zökkel a nagy átalakulásnak és a termé­szetes fejlődés követeléseinek útjába állani. Azt pedig senki sem modhatja, hogy a betü-iszony csak a románság és a tótság átka, mert még az olyan jó közepes mű­veltségű országrészen is, mint a miénk, ahol pedig szép számmal van népiskola: Szegeden száz ember közül 72, Ilód- mezővásávhelyen 58 és Csongvádme- gyéhen száz hat éven fölüli férfi közül 63 tud csak Írni. De nem folytatjuk. Ha deinokmtikus politikát akarunk csinálni, szükség van a választói jog kiterjesztésére. Ha a magyar nemzeti államban a magyarság uralmát biztosítani akarjuk : szükség van a válasz­tói jog kiterjesztésére. Ha a népünk mű­veltségét emelni akarjak és barátai va­gyunk a kultúrának : szükség van a vá­lasztói jog kiterjesztésére. A május elsején niesszehangzó választójogi tüntetéseknek ezek a szempontok adják meg a nagy jelentőségét. Apor Dezső. A soproni ügy. Csütörtökön Andrássy a soproni nyelvkérdésről ezeket mondta: „Ré­gebben kizárólag németül tárgyaltak a sop­roni törvényhatóságnál. Most uiagyariü tár­gyalnak, de vannak, akik a magyar nyelvet nem értik. Az a tisztviselő, aki most németül referált, ezt már előzőleg többször is meg­tette“ SZS6SD ÉS iriDSEÜ. ZSITVAY. 1908 V/1 * Az újságoknak a Lengyel -Polónyi-féle sajtótárgyalásról szóló hasábos közleményei a közönségnek bőséges anyagot adnak arra, hogy erről a tárgyról beszéljen. Természetes, hogy a politikai pártok a maguk szempont­jainak a lámpásával világítják meg a tár­gyalás eseményeit és politikai kommentárok­kal kisérik a tanúvallomásokat. Pedig ez a pör nem politikai pör. Azonban nagyon érdekes az a kulturkép, amelyet ez a pör és ez a tárgyalás a magyar közéletről a komolyan gondolkozók előtt föltár. A tárgyalás csak elismétli azt, hogy a közpályán való szereplés mindig anyagi ér­dekkel van összekötve és az úgynevezett önzetlen törekvések legtöbbször csak fanto­mok és álomképek. A közéleti működés pőre mögött politikai színű és fontos államjogi érdekeket veszélyeztető törekvésről esik most szó: egyes képviselők abban az irányban igyekeznek megkörnyékezni az igazságügy- minisztert, hogy nem lehetne-e Zsitvay Leót, a tárgyalást vezető elnököt a pör vezetésétől elvonni. Minden jogászember tudja, hogy Zsitvay Leó működése éppen a sajtóeljárás terén korszakot teremtett és nagyon furcsa, hogy éppen vele szemben akarják Günther igazságügyminisztert belevinni olyan dologba, amibe semmi beleszólása nincsen. Günther- nek határozottan nagy érdeme, hogy határőr zottan visszautasította azokat, akik megkör­nyékezték, ámbár volt közöttük egy újdon­sült udvari tanácsos is, aki Ausztriában ke­resett példát arra, hogy a miniszter beleköt­het a bírói függetlenségbe, ■— nyilván el­feledkezve arról, hogy Ausztriában nem múlt még el a császári pátensek kora. Általában véve: az a kísérlet, amely Zsitvayt, mint tárgyalási einököt, nagy hiva­tásának gyakorlásában terrorizálni akarja, betetőzése azoknak a veszedelmes kísérletek­nek, amelyek az ország alkotmányának alap­pilléreit akarják gyökerestül kitépni, hogy a romok között az analfabéta kalózhad végkép és helyrehozhatatlanul elpusztítson mindent ebben az országban, ami a polgárok bizal­mát a jogrendben eddig annyira-amennyire föntartotta. Egyetlenegy testületé volt eddig az országnak, £mely az emberi gyöngesé- geket hivatása teljesitésébon a minimumra szállilotta le és a külső befolyások veszedel­mét magától távol tudta tartani: ez a nia- gyar birói testület volt. Ennek a szervezetnek hivatása gyakor­lásához törvény által biztosított garanciáját, a teljes és tökéletes függetlenséget pedig éppen Zsitvay Leó markáns és kimagasló birói egyénisége képviseli, aki a gyakorlati jogszolgáltatás vezető helyén típusává vált a minden külső befolyástól ment, független, önérzetes és az alkotmányt képviselő bírák­nak. Aki Zsitvay személyét birói kötelességé­nek teljesítése közben bármily irányban tá­madja, vagy befolyásolni akarja, merényletet követ el a magyar alkotmány ellen és a „nemzeti küzdelmet^' igazán nem lehet dicsőb­ben betetőzni, mint azzal, hogy a politikai kapaszkodók az itélöbiróság elnökének fehér talárját beszennyezik és a királynak a nevé­ben Ítélkező bíróságtól azt kívánják, hogy ne az igazságot keresse, hanem Szent Koalíció nevében hozzon ítéletet. b. fi. CSÁSZÁRI PARANCSRA. \'alahányszor eret akar vágni Ausztria a magyar zsebeken, nagyot ágaskodik, ötöt bokázik a független­ségi Royml-klub, hogy aztán mellveregetve mondhassa: mi nem engedtük, de hát ránk parancsolta a császár. A felség biborpalást- jával való szeméi'metlen takarózás divat lett azóta, hogy a koalíció csorbult szablyája vágja ketté a közösügy gordiusi csomóit. l\íost a fölemelt tiszti gázsit tukmálja ránk Wekeile és a függetlenségi kormánypárt megint szivet repesztőeu jajgat, hogy hiába, Becs akarja. Ezt a politikai műtétet hajtották végre Bécsben, az úgynevezett közös minisz­tertanácson, amirői a közjog nem tud, csak a Kossuth Ferencék lelkiismerete. Májusi álmok. Irta Balassa József. Szerelmes csóknak, forró ölelésnek, tobzódó mámornak, pajkos évödésnek éjszakáján, amelyen a természeti erők vágyva érvényesülnek, meg- pirkad a hajnal. A villamoslámpa még sárgálik, de az ablakon át már bevilágosodik az uj szür­kület s a homályban uj légi fény támad. A sze­relmes csóknak nászi éjszakáján megszületik az uj nappal, amelyen uj erők és friss hatalmak diadalmaskodnak. Az éj még a tegnapé, a vil­lamoslámpa sárgáló világa még a régi erőké, a hajnal már az uj napot hirdeti és ez uj nap erőit köszönti. A tobzódó mámor megpihen reggelre és mire kibontakozik a nap a felhők ölelő karjai közül, megpihennek a kifáradt erők és friss tettre serkennek az újak. A múlt éjszakán még üres és lomha letört galyakat hordott a szél, e hajnalon már frissen zöldülő levelek susognak a szellőben, az este még barna piszkos földre vetette utolsó sugarait a le­hanyatlott nap és ez uj szűz reggelen zöldelve borítják a fűszálak a végtelen földet. Uj élet kélt e nászi éjjelen, a természetnek ölelő, tob­zódó mámoros éjszakáján. Uj életre kelnek a természet szűz erői min­den hajnalon: s mig az ember fáradt és hang­talan éjszakában álmodva álmodja a jövendőt, néma és sejtelmes erők csinálják a jelent. A hajnalt mindig vágyva vágyakozza az ember, mert hisz a jövendő elrejtett és kibukkanó új­ságában, amely jobb és szebb lesz. E hajnalon, amikor friss bujasággal rohamosan szaporodik az élő természet, várja az ember a maga vá­gyai teljesedésének születését is. A szeí'elmes nászi éjszaka után az álmodott jövendőt látja közeledni és az uj fényben a maga világosságát véli megtalálni. A vágyakozások és remények tobzódó forrongása ez, amely örvendezik és boldog a maga szép, ragyogó és biztatónak hitt reményeiben. E májusi hajnalon, amikor kisar- jadzik a fü és lombot kap a fa, a lelkekben a vágyak a megvalósulás felé nőnek és a szivek­ben a remény jó érzései a kielégülés felé haj­ladoznak. A természet, amely uj életre kap, életet látszik adni az emberi ábrándoknak és vágyak­nak is; a szűz erők, amelyek hatalmas csuda­tevő tehetséggel teremtik meg a végtelen vilá­got, az ember kicsi világát is máskép teremteni Ígérik. S az ember, ez a templomjáró, babonás, állami, egyházi és társadalmi szabályokkal lé­lekben, szívben és érzésekben megkötözött ember e hajnalon csak a természet erőiben hisz: az istenséget, a jövendőt, a szépet és a vágyat imádja a nagy reményeit teljesíteni Ígérő forradalmi pirkadásban, amely számára is Ígérni látszik valami uj, némi friss világosságot. Május hajnalán az ember, a nagyképü, a bölcselkedő, a bizalmatlan és a társadalmi ember, visszatér az ösztönéhez, visszavágya­kozik a benső érzései közé és bízva imádja á természetet és dicsőíti a maga erejét. A pár­zásnak, a születésnek és a virágnyilásnak e reggelén az ember a maga egyéni erejére, a maga emberi létére emlékezik, megfeledkezik a korlátokról, amelyek lekötik szabadságát, meg­veti a formákat, amelyek béklyóba szorítják akaratát: az emberben föltámadnak és érvé­nyesülni vágynak az őserők, amelyek minden­kiben egyformák és egyenlők. A természet, amely nem ösmer különbséget, e hajnalon a különbségtevő emberben is fölgerjeszti az egyen­lőség vág}mt: az ember örvendezik és ujjong a maga egyéni erőinek, bízik bennök és egy­forma jogokat kíván általuk. E májusi hajnalon tobzódva dúskál az ember a szabadság, egyen­lőség és testvériség eszméivel megrakott gon­dolatasztal gyümölcseiben, de csak lélekben, mert elérzéktelenitve nem látja, hogy a való­ságban még Tantaluszként epedezhet utánok. Az őserők mindenkiben egyenlők és a születés e leggyönyörűbb reggelén az élet számára is követelik a halál igazságtevő egyformaságát. Az ember a természet erőire hivatkozik és ez egyetlen jog magasztossága káprázatos igazsá­gokat mond a számára. Az emberi egyenlőség eszméje a természet erőinek egyformaságára hivatkozik és e nagyszerű hajnal megfeledkezik, hogy a társadalmi berendezkedés a sötétség és a félvilágosság sok más éjszakáján, meg félig pirkadt hajnalán történt meg. A természeti erők újjászületnek e nagyszerű és szép haj­nalon, mert elpusztultak egy fáradt és szomorú más éjszakán, de az emberi erők munkája még sokáig csak régi alapozáson lehetséges. A fü ki­pusztul a fagyban, a falevelet sárgultan viszi tovább az őszi szél s a tél megsemmisültté teszi a növényeket, úgy hogy a tavasznak u.

Next

/
Thumbnails
Contents