Szeged és Vidéke, 1908. május (7. évfolyam, 102-126. szám)
1908-05-01 / 102. szám
nyugati népek színvonala felé. Mert ha elismerjük, hogy külföldön lehetetlen állapot az, ami nálunk van meg, hogy 300 ember közül 19 a választó, de azt is be kell vallanunk, ha szégyenszemre is, hogy ott száz ember között nincs 48 írástudatlan, mint nálunk . . . Ez a nagy elmaradottság, az analfabéták megdöbbentően nagy arányszáma a mi igazi nemzeti szégyenünk és ha a választói reform kulturális hatásai között ott lesz az írástudás lecsökkenése is , már csak ezért az egyért sem volna szabad mesterséges és kínosan előkeresett eszközökkel a nagy átalakulásnak és a természetes fejlődés követeléseinek útjába állani. Azt pedig senki sem modhatja, hogy a betűviszony csak a románság és a tótság átka, mert még az olyan jó közepes műveltségű országrészen is, mint a miénk, ahol pedig szép számmal van népiskola. Szegeden száz ember közül 72, Slódmezővásárhelyen 58 és Csongrád megyében százhat éven fölüli férfi közül 63 tud csak írni. De nem folytatjuk. Ha demokrtikus politikát akarunk csinálni, szükség van a választói jog kiterjesztésére. Ha a magyar nemzeti államban a magyarság uralmát biztosítani akarjuk , szükség van a választói jog kiterjesztésére. Ha a népünk műveltségét emelni akarjuk és barátai vagyunk a kultúrának , szükség van a választói jog kiterjesztésére. A május elsején messzehangzó választójogi tüntetéseknek ezek a szempontok adják meg a nagy jelentőségét. Apor Dezső. A soproni ügy. Csütörtökön Andrássy a soproni nyelvkérdésről ezeket mondta: „Régebben kizárólag németül tárgyaltak a soproni törvényhatóságnál. Most a magyarul tárgyalnak, de vannak, akik a magyar nyelvet nem értik. Az a tisztviselő, aki most németül referált, ezt már előzőleg többször is megtette. Májusi álmok. írta Balassa József. Szerelmes csóknak, forró ölelésnek, tobzódó mámornak, pajkos évődésnek éjszakáján, amelyen a természeti erők vágyva érvényesülnek, megpirkad a hajnal. A villamoslámpa még sárgálik, de az ablakon át már bevilágosodik az uj szürkület s a homályban új légi fény támad. A szerelmes csóknak nászi éjszakáján megszületik az uj nappal, amelyen uj erők és friss hatalmak diadalmaskodnak. Az éj még a tegnapé, a villamoslámpa sárgáló világa még a régi erőké, a hajnal már az uj napot hirdeti és ez uj nap erőit köszönti. A tobzódó mámor megpihen reggelre és mire kibontakozik a nap a felhők ölelő karjai közül, megpihennek a kifáradt erők és friss tettre serkennek az újak. A múlt éjszakán még üres és lomha letört galyákat hordott a szél, e hajnalon már frissen zöldülő levelek susognak a szellőben, az este még barna piszkos földre vetette utolsó sugarait a lehanyatlott nap és ez uj szűz reggelen zöldelve borítják a fűszálak a végtelen földet. Uj élet kelt e nászi éjjelen, a természetnek ölelő, tobzódó mámoros éjszakáján. Uj életre kelnek a természet szűz erői minden hajnalon, s mig az ember fáradt és hangtalan éjszakában álmodva álmodja a jövendőt, néma és sejtelmes erők csinálják a jelent. A hajnalt mindig vágyva vágyakozza az ember, mert hisz a jövendő elrejtett és kibukkanó újságában, amely jobb és szebb lesz. E hajnalon, amikor friss bujasággal rohamosan szaporodik az élő természet, várja az ember a maga vágyai teljesedésének születését is. A szerelmes nászi éjszaka után az álmodott jövendőt látja közeledni és az új fényben a maga világosságát véli megtalálni. A vágyakozások és remények tobzódó forrongása ez, amely örvendezik és boldog a maga szép, ragyogó és biztatónak hitt reményeiben. E májusi hajnalon, amikor kisarjadzik a fa és lombot kap a fa, a lelkekben a vágyak a megvalósulás felé nőnek és a szívekben a remény jó érzései a kielégülés felé hajladoznak. A természet, amely új életre kap, életet látszik adni az emberi ábrándoknak és vágyaknak is; a szűz erők, amelyek hatalmas csudatevő tehetséggel teremtik meg a végtelen világot, az ember kicsi világát is máskép teremteni ígérik. S az ember, ez a templomjáró, babonás, állami, egyházi és társadalmi szabályokkal lélekben, szívben és érzésekben megkötözött ember e hajnalon csak a természet erőiben hisz: az istenséget, a jövendőt, a szépet és a vágyat imádja a nagy reményeit teljesíteni ígérő forradalmi pirkadásban, amely számára is ígérni látszik valami új, némi friss világosságot. Május hajnalán az ember, a nagyképű, a bölcselkedő, a bizalmatlan és a társadalmi ember, visszatér az ösztönéhez, visszavágyakozik a benső érzései közé és bízva imádja a természetet és dicsőíti a maga erejét. A párzásnak, a születésnek és a virágnyilásnak e reggelén az ember a maga egyéni erejére, a maga emberi létére emlékezik, megfeledkezik a korlátokról, amelyek lekötik szabadságát, megveti a formákat, amelyek béklyóba szorítják akaratát, az emberben föltámadnak és érvényesülni vágynak az őserők, amelyek mindenkiben egyformák és egyenlők. A természet, amely nem ismer különbséget, e hajnalon a különbségtevő emberben is fölgerjeszti az egyenlőség vágyát: az ember örvendezik és ujjong a maga egyéni erőinek, bízik bennök és egyforma jogokat kíván általuk. E májusi hajnalon tobzódva dúskál az ember a szabadság, egyenlőség és testvériség eszméivel megrakott gondolatasztal gyümölcseiben, de csak lélekben, mert elértéktelenítve nem látja, hogy a valóságban még Tantaluszként epedezhet utánuk. Az őserők mindenkiben egyenlők és a születése leggyönyörűbb reggelén az élet számára is követelik a halál igazságtevő egyformaságát. Az ember a természet erőire hivatkozik és ez egyetlen jog magasztossága káprázatos igazságokat mond a számára. Az emberi egyenlőség eszméje a természet erőinek egyformaságára hivatkozik és e nagyszerű hajnar megfeledkezik, hogy a társadalmi berendezkedés a sötétség és a félvilágosság sok más éjszakáján, meg félig pirkadt hajnalán történt meg. A természeti erők újjászületnek e nagyszerű és szép hajnalon, mert elpusztultak egy fáradt és szomorú más éjszakán, de az emberi erők munkája még sokáig csak régi alapozáson lehetséges. A fa kipusztul a fagyban, a falevelet sárgultan viszi tovább az őszi szél s a tél megsemmisültté teszi a növényeket, úgy hogy a tavasznak. SZLOSD ÉS KICSEV, 1908 V/1 ZSITVAY. * Az újságoknak a Lengyel -Polónyi-féle sajtótárgyalásról szóló hasábos közleményei a közönségnek bőséges anyagot adnak arra, hogy erről a tárgyról beszéljen. Természetes, hogy a politikai pártok a maguk szempontjainak a lámpásával világítják meg a tárgyalás eseményeit és politikai kommentárokkal kísérik a tanúvallomásokat. Pedig ez a pör nem politikai pör. Azonban nagyon érdekes az a kultúrkép, amelyet ez a pör és ez a tárgyalás a magyar közéletről a komolyan gondolkozók előtt föltár. A tárgyalás csak elismétli azt, hogy a közpályán való szereplés mindig anyagi érdekkel van összekötve és az úgynevezett önzetlen törekvések legtöbbször csak fantomok és álomképek. A közéleti működés pőre mögött politikai színű és fontos államjogi érdekeket veszélyeztető törekvésről esik most szó: egyes képviselők abban az irányban igyekeznek megkörnyékezni az igazságügyminisztert, hogy nem lehetne-e Zsitvay Leót, a tárgyalást vezető elnököt a per vezetésétől elvonni. Minden jogászember tudja, hogy Zsitvay Leó működése éppen a sajtóeljárás terén korszakot teremtett és nagyon furcsa, hogy éppen vele szemben akarják Günther igazságügyminisztert belevinni olyan dologba, amibe semmi beleszólása nincsen. Günthernek határozottan nagy érdeme, hogy határorzottan visszautasította azokat, akik megkörnyékezték, ámbár volt közöttük egy újdonsült udvari tanácsos is, aki Ausztriában keresett példát arra, hogy a miniszter beleköthet a bírói függetlenségbe, ■s nyilván elfeledkezve arról, hogy Ausztriában nem múlt még el a császári pátensek kora. Általában véve: az a kísérlet, amely Zsitvayt, mint tárgyalási elnököt, nagy hivatásának gyakorlásában terrorizálni akarja, betetőzése azoknak a veszedelmes kísérleteknek, amelyek az ország alkotmányának alappilléreit akarják gyökerestül kitépni, hogy a romok között az analfabéta kalózhad végkép és helyrehozhatatlanul elpusztítson mindent ebben az országban, ami a polgárok bizalmát a jogrendben eddig annyira amennyire föntartotta. Egyetlenegy testülete volt eddig az országnak, amely az emberi gyöngeségeket hivatása teljesítésében a minimumra szállította le és a külső befolyások veszedelmét magától távol tudta tartani, ez a magyar birói testület volt. Ennek a szervezetnek hivatása gyakorlásához törvény által biztosított garanciáját, a teljes és tökéletes függetlenséget pedig éppen Zsitvay Leó markáns és kimagasló birói egyénisége képviseli, aki a gyakorlati jogszolgáltatás vezető helyén típusává vált a minden külső befolyástól ment, független, önérzetes és az alkotmányt képviselő bíráknak. Aki Zsitvay személyét bírói kötelességének teljesítése közben bármily irányban támadja, vagy befolyásolni akarja, merényletet követ el a magyar alkotmány ellen és a „nemzeti küzdelmet" igazán nem lehet dicsőbben betetőzni, mint azzal, hogy a politikai kapaszkodók az ítélőbíróság elnökének fehér talárját beszennyezik és a királynak a nevében ítélkező bíróságtól azt kívánják, hogy ne az igazságot keresse, hanem Szent Koalíció nevében hozzon ítéletet. b. fi. CSÁSZÁRI PARANCSRA. Valahányszor eret akar vágni Ausztria a magyar zsebeken, nagyot ágaskodik, ötöt bokázik a függetlenségi Royal-klub, hogy aztán mellveregetve mondhassa: mi nem engedtük, de hát ránk parancsolta a császár. A felség biborpalástjával való szemérmetlen takarózás divat lett azóta, hogy a koalíció csorbult szablyája vágja ketté a közösügy gordiusi csomóit. J.most a fölemelt tiszti gázsit tukmálja ránk Wekerle és a függetlenségi kormánypárt megint szívet repesztően jajgat, hogy hiába, Bécs akarja. Ezt a politikai műtétet hajtották végre Bécsben, az úgynevezett közös minisztertanácson, amiről a közjog nem tud, csak a Kossuth Ferencék lelkiismerete.