Szeged és Vidéke, 1908. szeptember (7. évfolyam, 200-224. szám)

1908-09-01 / 200. szám

SZEGED ÉS VIDÉKE SZEGED, 1908., szeptemb­er 1. kedd. POLITIKAI NAPILAP.­­ VII. évfolyam, 200. (2101.) szám, SZERKESZTŐSÉG, KIADÓHIVATAL és NYOMDA: KÁLVÁRIA­ UTCA 6. SZÁM. TELEFON Kiadóhivatal, szerkesztőség és nyomda 84. Főszerkesztő 3. Felelős szerkesztő 565. FŐSZERKESZTŐ: BALASSA ÁRMIN dr. ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Szegeden. Postai küldéssel: Egész évre . Negyedévre . Egy hónapra. 18 korona. 4.50 „ 1.50 „ Egész évre , Negyedévre. Egy hónapra EGYES SZÁM ÁRA 6 FILLÉR 24 korona. 6 . 2­0 Egyszerre nem lehet mindent. (bj.) Poz­sonym­egyében, Apponyi leg- Északebb h­azá­jában beszédet mondott Sághy Gyula. Sághy Gyula mindenkor hű követője volt Apponyi Albert grófnak és megtette vele azt a bonyodalmas utat, amely a miniszteri hatalomig vezetett. Sághy Gyula most egyik alelnöke a füg­getlenségi pártnak , hogy úgy mondjuk a h­atvanhetes érzésű negyvennyolcasoknak, a párt e jelentős többségének, egyik ve­zetője, Sághy Gyula sohasem volt mint politikus valamelyes alkotó, vagy irányító szellem, de mindenki tudja róla, hogy Apponyi ellenére nem cselekszik és ve­zére politikai gondolatait hiven követte. Sághy Gyula sokszor visszhangozta már Apponyi gondolatait és talán vasárnap is ekép cselekedett volna, ha ez a munkája nem b­izonyult volna fölöslegesnek. Hű követőjét most Apponyi kisérte el beszá­molójára és a kis falusi helyen megszó­lalt a pártvezér-miniszter. Miként a költők, akik nagyszabású új munkába fognak, aként Apponyi is elénekelte előhangját jászberényi riadójának, amelyből szeptem­berben m­egtudh­atja az ország a kormány céljait és terveit. A jászberényi beszéd előhangja el­hangzott és ha Apponyi addig nem vál­­toztatja meg politikai nézeteit, fölfogását, ha a hatvanhét és negyvennyolc viszo­nyáról, a nemzeti állam jövendőjéről és a kormány föladatáról addigra nem lesznek más nézetei, ami pedig nála soha­sem tudható előre, akkor bizonyos, hogy a jászberényi beszámoló ugyanazokat az elveket fogja hirdetni, mint amelyek miatt Apponyi Tisza István grófot megtagadta. Az, h­ogy Tisza liberális, Apponyi meg szélső klerikális, az más lapra tartozik, ellenben tény, hogy mindaz, amit az új­­negyvennyolcasok fővezére Sághy Gyula beszámolóján hangoztatott, visszatérés Tisza István politikájához, visszatérés a legszélsőbb hatvanhéthez és bevallása a a nemzet legnagyobb gyöngeségének. Apponyi jó katolikus, úgy látszik, hogy akad meggyónni valója. Senki jobban nálánál nem hirdette azt a szent igazsá­got, hogy éppen a hatvanhetes törvények alapján van joga a nemzetnek mindahoz, ami önállóságát és függetlenségét bizto­sítja és senki diadalmasabb büszkeséggel nem mutatott rá arra, hogy a nemzet elég erős jogainak kivívásához. És íme Apponyi, aki végiglázította az országot a nemzeti igazság és a magyar erő harcba­­viteléért, ez az Apponyi most lemondás­sal jelenti ki : bocsánat, tévedtem. A vasárnapi beszédnek ez a rövid értelme: „többet akartunk, többet hittünk, de nem mi vagyunk az okaim”. A vasárnapi be­széd már nem harcot és küzdelmet hir­det, hanem békét, nyugalmat, leginkább pedig lemondással tele reményt. Azoknak felelt Apponyi, akik szerint a koalíció nem váltotta be ígéreteit. „Igaz“, — mondotta — nincs külön vámterület, még német a vezényszó, de hát — egy­­szerre nem­ lehet mindent. A régi meg­egyezéseket nem lehet fölrúgni, türelem­mel kell kivárni az új alkotások idejét. Ezek az Apponyi szavai: a lemondással, a becsrneréssel teljes szavak. Egyszerre nem lehet mindent! Vájjon kik azok akik egyszerre kívánták megvalósítani a nem­zet minden álmát, akik ezer reménységet, millió vágyat és évszázadoknak minden szent törekvését egy napon akarták való­sággá változtatni? Nem Apponyi volt-e az, aki a nemzet álmait, amelyeket évti­zedek küzdelmeinek pihenőjében álmodott s amelyek széppé tették a képzeletét, ra­jongóvá a reménységet, büszkévé a bizal­mát, aki ezeket a színes, csapongó álmo­kat a valóság nemzetiszínű köntösébe burkolta, mondván : ime, ez a tiétek lesz! Várjon nem Apponyi járta-e végig az ország községeit azzal, hogy ne csügged­jen senki, mert akarat, tudás, kitartás, komolyság, lelkesedés és tettvágy — egyesült, hogy a nemzet jogai elismerését kivívja? Vájjon nem Apponyiék voltak azok, akik mindent ígértek a nemzetnek és semmit sem adtak ? Apponyi belátja ezt, Apponyi most érzi, hogy tévedett, hogy hamis úton járt, de nyíltan beval­lani mégsem meri. A koalíció kormányzási programja más, mint amit vállalt. Apponyi azt mondja, hogy amely elvek megvalósítá­sáért küzdöttek, azokat is akarják meg­valósítani, de — okos módon. íme: a csak okosan és csak lassan elmélet, amelyet a szabadelvű párt hirdetett Ap­ponyi ajkain ! Tisza Istvánnak elégtételül szolgálhat ez a kijelentés, amely beval­lása annak, hogy csakugyan olyan ne­hézségei vannak a kormányzásnak, ame­lyeket nem lehet leküzdeni. De ha így van, akkor miért kellett pusztulnia a régi kormányzási rendszernek és mért kellett jönni az újnak ? Hogy miért ? Mert a régi kormányzás szabadelvű volt és az, ami nem tetszett a klerikálisoknak és ami ellen harcba ment az oligarcia. A külön vámterület, a külön bank, a magyar vezényszó nin­csen meg, de itt van a fekete klerikáliz­­mus! Ez az, amiért küzdeni, harcolni, aggódni, áldozatokat hozni kellett. Itt van a feudális-klerikális uralom, a sötét feke­teség uralma. Nincsen szó már semmi­féle nemzeti jogról, hazafias kívánságról. Okosan bánnak már ők is elveikkel és tudják, hogy egyszerre mindent nem le­het. De ez az, amit a kormányzat egyéb dolgokban is szem előtt tarthat. Egyszerre a klerikalizmus sem diadalmaskodhatik. És talán nem is fog soha! Ha ellentálló ereje lesz a liberális társadalomnak, akkor megsemmisülnek ezek az alantas törek­vések. A nemzetet nem lehet fölhasználni rut politikai játékokra s ha mindent el­vesztett is az ország a küzdelemben: meg kellett tartania szabadelvűségét, egyenességét és a demokráciának azt a szeretetét, amelyet Kossuth Lajos oltott be a magyarságba! EGYES SZÁM­ÁRA G­ELLÉR. Apponyi beszélt. Nyilatkozott a helyzetről. — A függetlenségi politika utjai. — „Csak okosan!“ (Saját tudósitónkatl.) A magyar politikai életnek érdekessége van: Apponyi Albert gróf vasárnap beszédet mondott, amelyben a függetlenségi párt politikáját igyekezett vé­delmezni. A beszéd, amely a jászberényi be­számoló előhangjának készült, mindenesetre érdekes politikai dokumentum. Ságh­­ Gyula, a somorjai kerület kép­viselője, vasárnap tartotta beszámoló beszédét Püspöki és Fél községekben. Félben megje­lent Apponyi Albert gróf közoktatási minisz­ter is. Sághy Gyula előbb nagy tetszés kö­zött fejtegette a fúzió kérdéseit, mely fúzió­nak szerinte csak akkor van létjogosult­sága, ha a függőben lévő kérdések teljes elintézésével jön létre, aztán Apponyi Albert gróf szólalt föl és a következőket mondotta: — Vádolják a függetlenségi pártot azok, akik azelőtt egy kanál vízben fojtották volna meg a függetlenségi eszmét és most egyszerre úgy lépnek föl, mintha rajongná­nak érte. Vádolják a függetlenségi pártot azzal, hogy lemondott céljairól. Azt mondják­­ ,,a híres függetlenségi pártnak három tagja bent van a kormányban, hát hol van az ország függetlensége ? Nincs meg a külön vámterület, a katonákat még ma is németül kommandirozzák, mint azelőtt; hol van tehát az ország függetlensége ? Én meg mondom, hol van. Meredek hegyre nem az jut fel először, aki leggyorsabban indult útnak. A meredek utón nem tudunk följutni, ha a nemzet minden erejét megfeszíti is. Ez csak elcsigázza a nemzetet és mivel fölfedeztük, sőt merem mondani tudjuk, hogy jobb a

Next