Szeged és Vidéke, 1908. november (7. évfolyam, 252-275. szám)

1908-11-01 / 252. szám

Lesben. * Kemény dió ez a pluralitás, annyi szent. Én nem vagyok szocialista s mégis azt mon­dom, hogy az osztályok között különbséget tenni ilyen módon, egyenlő a legnagyobb os­tobasággal, amit egy állam törvényhozása magának megengedhet. De nem vagyok ag­rárius, sőt plutokrata sem, de viszont igen méltányosnak találom, hogy a hegyi móc voksa valamivel kevesebbet érjen Kmety Károlyénál. Utóvégre a fokozatos beszámít­­hatóság elve a politikában van leginkább otthon. Ha valahol érettség szükséges a kor­rekt ítélethez, úgy imitten nagyon is szük­séges. Tisztelt felebarátom, mi tulajdonképpen nagy tévedésben vagyunk. Azt hisszük vala­mennyien, hogy ennek a fontos kérdésnek az eldöntése föltétlenül a mi vállunkra ne­hezedik. Pedig dehogy. Ma már túl vagyunk azon, hogy arányszámok eshetőségeitől te­gyük függővé a politikánk sikerét. Kicsire nem nézünk ! — mondja a flegmatikus mező­túri polgártás. A politikát nem számok csi­nálják, hanem gondolatok, kapcsolatok, titkos frakciók, belső megértések. A nép szelleme vonuljon be a politikába és ne a tömege. Ott lenéznek bennünket, polgártárs, mert sok ott az okos ember. Mi meg nem tanultunk iskolát, ezt már meg kell adni, tisztesség ne essék, mondván. Hajigosabb ez a szó, amit mi az utcán kiáltunk, hordván az élet véres igáját, mint amit odabenn a t. Házban mond el Garami Ernő ! Egyelőre jó volna, ha maguk a szocia­­listák megállapodnának legalább abban, hogy mit kívánnak. A hegypártiak, úgy látszik, már építik a barrikádokat. Talán mégse jó lesz ez a megoldás. Bizony isten, gyönyö­rűen lehet a barrikád tetejéről szónokolni, de harcolni, ölni, választójogot kicsikarni, —­ert igazán nem lehet. Jobb volna tán ki­egyezni ötven percentre Andrássy Gyulával ? Hátha megelégednék a dupla szavazattal és a triplát odatenné a haza oltárára áldozati bárányul ? . . . * A törvény körülhálózta Sulykovszky Idát és nem bir belőle kilábalni tengernyi pénz és a legjobb fiskálisok árán sem. Sze­gény hercegnő! Igazán jobb dolga van még annak a kis masamód-leánynak is, aki min­den reggel fölnevet az ablakomra. Volt neki egy becsületes lovagja, aki borbély lehetett, mert hosszú és bánatos volt, az utcát gon­dokba merülve méregette végig. Egy reggel nem jött a kis masamód-leány, a borbély dühös volt — az eső esett — ah! nem volt több nyara a pimasznak! (mondaná Ady Endre). A legközelebbi napon újra jött a kis masamód-leány, uj lovaggal és uj kalapokkal. Egy pofon, — egy rúgás — egy néma és lenéző pillantás, és vége volt a szerelemnek. Uj borbélyok és uj madrigálok jöttek, csak a kis masamód a régi . . . mindig a régi és mindig fölnevet. . . A paragrafus azonban a nyakára ül a szegény hercegnőnek és beleeszi magát a fehér testébe. Esztendők múlnak és nem tud SZEGED ÉS VIDÉKE. elszakadni az urától, akit megunt, megutált egész lelkével. Mennyivel logikusabb és vonzóbb az az íratlan törvény, amelyet az istenek csináltak! * Az utca lármája ma olyan közhely, amelyet be kell venni, akár tetszik, akár nem. Utca csöndjéről beszélni nem lehet. Hanem amit a szegedi villanyos művei, az túlmegy minden fantázián. Ez a derék válla­lat utazik az én idegzetemre. Jő az egyik oldalon egy búgó alkalmatosság és habár illő tisztelettel félreáll előle minden teremtett lélek, úgy végigharangozza az utcát, mintha fizetnék érte. Jő a másik oldalról egy másik búgó csoda és szembeharangoz az egyiknek. A jámbor járókelő pedig kétségbeesve dugja be a fülét és rohan tovább. Hát ez nem megy, tisztelt villanyos urak. Én elküldöm Weiner urnak a Falta ur számláját. És még sok számlát fognak kül­deni Weiner urnak. Azért, hogy a derék villanyos-kalauzok gyönyörűséggel játszhas­sanak harangjátékot, én nem vagyok köteles föláldozni a fülem dobhártyáját. Indítványo­zom, hogy a villanyosok csak akkor csönges­senek, ha valakit látnak maguk előtt. A haranggal játszani tilos. A fülemmel játszani szintén tilos. Egyáltalán minden tilos, amit egy rossz nevelésű villanyos-kalauz magának megenged. (d) A novemberi előléptetések. — Javulnak a viszony­ok. — (Saját tudósítónktól.) A legutóbbi dele­­gációs ülésszak alkalmával említés történt a tisztek kedvezőtlen előléptetési viszonyáról. Az ebbeli panaszok nem egészen indokolat­lanok, mert tény, hogy a jelenlegi rendszer mellett a tisztikar, mondjuk, hogy „elöre­gedne“, amennyiben a tisztek aránylag igen későn jutnának a törzstiszti rangfokozatba. A hadügyi vezetőség igyekezete tehát odairányul, hogy az alantasabb fokozatok­ban nyújtson orvoslást, amennyiben az őr­nagyig való előmenetelt javítsa, vagy leg­alább is ne engedje rosszabbá tenni. Ha a fönt jelzett ok e tekintetben eléggé mérvadó volna is, azt is méltatni kell, hogy az eset­leges várás a magasabb fokozatokban — az őrnagyi rangtól fölfelé — minden esetre ke­­vésbbé terhes, mint az ugyanannyi évvel meghosszabbított város a főtiszti rangfoko­­zatokban. Ez az igyekezet a mostani novem­beri előléptetés alkalmával szembeötlően föl­tűnik és a tisztikar abban a reményben van, hogy az új rendszer szerinti eljárás a jövő­ben is állhatatosan követtetni fog. Minden ilynemű kedvező szándékkal szemben áll azon körülmény, hogy a hadügyi vezetőség a költségvetésileg megállapított állások szá­mát nem lépteti túl, amit sajnos, éppen a tisztikarban nem tudnak megérteni. Így pél­dául holmi „jubileumi előléptetések“ és ha­sonlók egyáltalán eleve ki­ vannak zárva. Régi tapasztalat, hogy a nyár folyamán a fogyatékok aránylag kisebbek, mint télen és ennélfogva a novemberi előléptetések rendesen rosszabbak, mint a májusiak. Ez persze most sincs másként és főleg a maga­sabb rendfokozatokban mutatkozik föltűnően. A május óta dandárnokokká kinevezett ezredesek száma például fölötte csekély, mi­által lehetetlenné válik az összes alezredeseket három évi, e rangban töltött szolgálat után, ezredesekké kinevezni, valamint a négy és fél évig az őrnagyi fokozatban levőket sem lehetett mind alezredesekké kinevezni. Hogy az előléptetések rendje azonban mégis lehető­leg igazságos legyen, ezennel a soron levők az illető rangfokozatban úgy lettek elosztva, hogy azok, akik­ annak idején, tehát három, illetőleg négy és fél év előtt az alezredessé, illetőleg őrnaggyá való kinevezésüknél az egyenlő évfolyambeliekkel szemben egy fél évet nyertek, azok most visszamaradnak. Ennek következtében átlag véve a várási idő az ezredesi kinevezésig az alezredesi rangfokozatban három és fél—három év, az alezredesi kinevezésig az őrnagyiban a gya­logságban öt—négy és fél év, a többi fegy­vernemeknél és a karoknál pedig fél—egy évvel kevesebb. Mondhatjuk, h­ogy a novem­beri előléptetés az őrnagyi kinevezések jegyé­ben áll, ami főleg az előléptetett századosok számában és kevésbbé a várási idő tartamá­ban nyilvánul, amely utóbbi általában véve egyenlő maradt és pedig a törzskaroknál kilenc és fél—tiz és fél év, a csapatoknál pedig tizenhárom—tizenhárom és fél év. Ha például a gyalogos századosok összes tiszti szolgálatidejét vesszük, azt látjuk, hogy huszonnégy—huszonnégy és fél évre volt szükségük, amig az őrnagyi fokozatot elérték; ez utóvégre nem is volna oly rossz előmenetel, de tekintetbe kell ám azt is venni, hogy mindezek még három évet szolgáltak, mint hadapródok. A soronkívüli előléptetés, mely tudva­levőleg csak az őrnagyi és alezredesi foko­zatba lehetséges, igen szűk keretekben mozog úgy szám szerint, mint az elért előnyt te­kintve, miután egyik sem nyer többet, mint egy fél évet. A soronkívüli előléptetéseknek tehát nincs meg már azon bizonyos „ugrás­szerű“ jellege, mint előbb volt és a rangsor­­b­an való előléptetést alig érintik lényegesen. Észrevehetően javult az előmenetel a helyi alkalmazásban levő tisztek állományában, mely eddig fölötte rossz volt. A főtiszti fokozatokban az előmenetel körülbelül egyenlő a májusival, ami minden­esetre kellemesen fog hatni, miután májusban erre nem sokan reméltek. Ha mindamellett a főhadnagyoknak várási ideje a századosi kinevezésig — bár az idén két kiadós elő­léptetés volt — még mindig elég hosszú, azaz 10 és fél év marad, ez annak tulajdo­nítható, hogy 1898 május és novemberben rendkívül sok főhadnagy lett kinevezve és ezek most több részletben jutnak a harmadik csillaghoz. Ez a várási idő a jövőben is egyelőre alig fog változni. A főfegyvernemeknél a századosi rangba való előléptetés ideje — általában véve 14 tiszti összszolgálati évvel — ki van egyenlítve, immár a tüzérség is egyenlő lépést tart a többi két fegyvernemmel, ami egy nagy sé­relemnek orvoslását jelenti. A főhadnagyi és hadnagyi kinevezések tekintetében csak a lovasság van némi előnyben, miután itt a fogyaték is nagyobb, mint a többi fegyver­nemeknél. Az 1905 szeptember elsején hadapró­­dokká kinevezettek immár mindannyian had­nagyok lettek és ekképen egyik hadapród sem fog már három évnél tovább a hadnagyi kinevezésre várni, mely arányt a hadügyi vezetőség továbbra is fönn akarja tartani, így tehát itt is kedvezőbben alakult a helyzet, mint ezt itt-ott megjósolták volt. Ha az előléptetések összbenyomását te­kintjük, azt vesszük észre, hogy mint május­ban, úgy most is az egyes fegyvernemek elő­léptetési viszonyainak általános kiegyenlítése előtérbe lép, továbbá hogy határozottan jó az előmenetel az őrnagyi és századosi rendfoko­zatokba és hogy a várási idők az egyes fokozatokban általában véve egyenlők marad­nak, tehát korántsem észlelhető rosszabbodás, hanem inkább némi javulás. 1908 XI/1 llllBOnVíItl HALÁSZ J. * FÉNYKÉPÉSZETI ÉS FESTÉSZETI MÜINTÍ A t. közönség az ideiglenesen kiállt-FÉNYKÉPÉSZETI ÉS FESTÉSZETI MÜINTÉZETE tekint^l^^SZive^^ SZEGED, Kárász­ utca 7. sz. kedjen. -n

Next