Szeged és Vidéke, 1913. február (12. évfolyam, 26-49. szám)

1913-02-01 / 26. szám

mézre semleges kéz őrizetében maradjanak. Minden egyéb követelés, amelyet a török jegyzék hangoztat, a vám­emelés, a szabad kereskedelmi politika, a postai szuverenitás, a külföldiek megadóztatása és a többi mind­ egészen természetes dolog. Ezek nélkül igazi állami szuvere­nitás el sem képzelhető és ezek olyan kívánságok, amelyeknek megvalósítása elé az eddigi béke­­tárgyalásokon sem gördültek ne­vezetesebb akadályok. Ilyen körülmények közt igazán el kell ismerni, hogy az új török kormányzat megtett a béke érde­kében minden tőle telhetőt. Ezt a rendszert végre is az az elkesere­dés emelte a hatalomba, amelyet az előző kormánynak Drinápoly föladására irányuló szándéka kel­tett a török közvéleményben, külö­nösen a török hadseregben. És ez az újtörök rezsim végre is nem magyar koalíció, hogy a közvéle­mény által a hatalomba emeltesse magát és azután cserbenhagyja azt az áramlatot, amely őt fölemelte. Viszont pedig azt se lehet mon­dani, hogy az újtörök rezsim túl­zott intranzigenciát mutatott volna, mert hiszen az az ajánlat, amelyet a hatalmak útján tesz, úgyszól­ván a „formula“. Most aztán a hatalmakon múlik, mennyi jóakarattal kezelik ezt a formulát és vele a béke ügyét. És természetesen a szövetséges államokon is múlik, mennyi nagy­lelkűséget, mennyi méltányossá­got, mennyi keresztényi érzést lesz­nek képesek tanúsítani „pogány“­­nak csúfolt ellenségükkel szemben. Hétfőn este hét órakor mindent tudni fogunk. Akkorára vagy új béketárgyalás, sőt esetleg már béke is lesz, vagy — uj háború. Ha ebben a pillanatban vallanunk kel­lene, sajnos, — inkább az utóbbi mellett vallanánk. De ha Török­ország ellenségeiben lesz annyi méltányosság, mint amennyi alá­zatot ez a szerencsétlen nemzet mutat, akkor vége lesz az ellen­ségeskedésnek. Ami bennünket magyarokat és egyáltalában bennünk­et nem balkáni európaiakat illet, mi csak a békét sóvároghatjuk. Nemcsak mások miatt és nemcsak emberségből. Nem is csupán azért, hogy ki­meneküljünk a háborúval járó közgazdasági depresszió öldöklő kátyújából. Hanem főleg és min­­denekfölött azért, mert váltig biz­tathatnak bennünket azzal, hogy a háború, ha lesz is, lokalizálva lesz, jól tudjuk mi, hogy nagyon mesz­­szire hallatszik az együdörgés szava. Sokszor messzebbre, mint bárki sejti. És sokszor nagyobb visszhangot kelt, mint amilyen a népek füleinek kellemes. Akármilyen távol essék tehát Csataldzsa Becstől és akármilyen távol tartsuk is a hadviselő fele­ket szívünktől, mégis csak azt kell óhajtanunk, azért kell remeg­nünk és azt igyekszünk remélni még ma is, hogy az ágyuk helyett a kalamárisnak lesz csak dolga — hétfőn este hétkor. APÁK MÚLTJA. A féléves értesítő elérkezésének idejére beteg lett a lányom. Alko­nyatkor forró volt a homloka, gyönge kis ajka kicserepesedett, nyűgösködött szegényke és nem tudta a másik percben, hogy mit akart egy pillanat­tal előbb ? Panka a fegyverbarátságnak minden hűségével töltötte ágya mellett a dél­utánjait, egy öreg bölcs elnéző moso­lyával bocsátva meg az ilyenkor elő­forduló gyöngeséget. A pólyás babát szedték elő a töb­biek sorából, azzal játszottak. Kutat­tam utána, hogy miért éppen ezzel, de nem sokra jutottam. (Bevallom, aggódó, bolondos fejemben megfordult valami gyanú. De hát, hála istennek, messze vannak még a feminizmus bogaraitól. Aztán meg nem is láthat­tak ilyesmit.­ De a magányos percekben, amikor kifogyott a kivánni valókból, mindig megvolt a visszatérő refrén. — Apu, milyen nap van ma ? — Szerda. — Pénteken kapjuk a bizonyítványt. Elmehetek érte ? — Akkor se, fiam, ha már nem kell ágyban maradnod. — De te elhozatod ? — El. — Jaj ! Már most erre a jajra sok minden kérdés következik. — Fáj valamid ? — A fejem. (Átmelegítette a kezemet, úgy tüzelt.) — Azért mondtad, hogy jaj ? — Nem azért. A bizonyítványért. — Ejnye, csak nem félsz, hogy rossz lesz! Elgondolkozott, azután elnevette magát. — Nem tudom, apu. Aranka néni a múltkor is azt mondta, hogy cso­dálatos lány vagy te, Putyu. Egyszer nagyszerűen tudsz mindent, máskor meg oly­anokat mondasz, hogy az ember a falra mászik tőle. Mellettünk köhécsel az asszony. — Szóltál valamit, fiam ? — Nem. Semmit se mondtam. — Csodálatos ! Mintha azt hallottam volna, hogy egészen az apja. Ezúttal a gyerek lévén a fő, vissza­térek hozzá. — Ne törődj vele, akármilyen a bizonyítvány. — Ötöst úgy se szabad adni ! — erősítgeti. — Aztán miért? — Nem tudom, de a nagy lányok mondták. — Nézd csak, kis bogaram, én még azt se bánom, ha ötösöd lesz. Csak ne félj és ne gondolj most rá. — Úgyis ki tudom javítani nyárig, ugye, apu ! — vigasztalja apró, ártat­lan rémlátásait. — De mennyire! Egy darab ideig, talán egy óráig, el is altatom a félszét, hogy azután újult erővel térjen vissza. — Jaj, ha rossz lesz a bizonyítvány! No, de most már alaposabban hozzá kell fogni a vigasztaláshoz. És jönnek a múlt idők fantasztikus meséi, a magam gyerekkorának kiszínezett eseményei. — Apád nem volt olyan jó tanuló, mint te. Mindig azt mondták neki: hallod-e te apu, ha nem becsülöd meg magad, kicsapunk! Rám mereszti tiszta, nagy szemét. — Te már akkor is apu voltál ? — Még nem, de tudta mindenki, hogy te leszel a kislányom. Az év végére pedig minden jó lett. Már hogy a bizonyítványt értem. SZSOSB ÉS ITIDÉKE, 1918 február 1 Reklámác­ét, amely a lap késedelmes, vagy nem pontos kézbesítésére vo­natkozik, szíveskedjék akár telefonon, akár levelező­lap útján a kiadóhivatalnak je­lenteni. Ha a püspök­­jön... Ellentétek két testvér­egyesület közt. (Saját tudóaítónktól) A Sze­gedi Katolikus Kör és a Szegedi Katolikus Nővédő-Egyesület között érdekes harc keletkezett, amely­nek győztese­­ a Nővédő-Egye­­sület lett. A Növédő-Egyesület tulajonkép­­pen csak hajtása volna a Katolikus Körnek, alapjában véve azonban erősebb és izmosabb intézmény amannál. Míg a Katolikus Kör — kivált az ügyvédi kamara Deák Ferenc utcai telkének megvásár­lása óta — súlyos anyagi bajokkal küzd, negyvenezer korona adós­sága van, addig a Nővédő Egye­sület anyagi gondok nélkül nagy tevékenységet folytat, sőt saját háza is van: a Napközi Otthon, amelynek február 16 án lesz az avató­ünnepe. Erre az avató ünnepre Glatt­­felder Gyula dr. Csanádi püspök is Szegedre jön. A püspök Sze­gedre jövetele körül történt azután az az ellentét, ami a két egyesület között keletkezett. A Katolikus Kör úgy tervezte, hogy február 16-án tartja közgyű­lését, amelyet maga a püspök vezetett volna. A kör a püspök elnöklésétől azt remélte, hogy az különös súlyt ad az egyesület működésének. A tervet azonban nem sikerült végrehajtani. A Növédő Egyesület kijelentette, hogy a püspököt ő hívta meg február 16-ra Szegedre és olyan programot csinált arra a napra, hogy Glattfelder dr. nem elnökölhet a közgyűlésen. Lesz aznap mise, épületavatás, lakoma és közművelődési délután, a püs­pök tehát nem mehet elnökölni. A Katolikus Kör választmánya jó arcot vágott a dologhoz s a közgyűlést február 16-án — a tagok kellő számának meg nem jelenése miatt — nem tartják meg, hanem február 23-ra halasztják. Nem lesz népgyűlés vasárnap Szegeden.­ ­Saját tudósítónktól.) Főként budapesti forrásból egyre jelent­­gették, hogy január 26-án nép­­gyűlés lesz Szegeden a választó­jog ügyében. Ezt a népgyűlést persze nem tartották meg, hanem azt tudatták, hogy február 2-án lesz a népgyűlés, amelynek szó­nokai között lesznek az egész ellenzéki és diszidens vezérkar tagjai. A vasárnapi népgyűlés ügyével az egész országos sajtó foglalko­zott, csak a szegedi nem. A magát ellenzékinek nevező szegedi sajtó legkevésbbé. Azt hittük azonban, hogy az ellenzéki sajtó kellő meg­­gondoltságból csupán elzárkózik az események ismertetése elől. A vasárnapi népgyűlést azonban nem tartják meg. Nem sikerült rendezni. Egy-ketten igyekeztek megszervezni a népgyűlést, a szo­ciáldemokrata párt is rajta volt, azonban az ellenzéknek éppenség­gel nem volt hozzá hajlandósága, így azután megint csak elmarad a vasárnapi népgyűlés. A meteor~KBVGhaxban (Fekete-ház) és vasárnap értékes tombola estély^ Batla Kálmán teljes lanekara hangversenyoz. ♦

Next